A Seattle-paradoxonra nincs megoldás

Egy átlagos csapatot ennyi távozó földhöz vágott volna. Sherman, Chancellor, Graham csupa első vagy második csapatos All Pro játékos. Plusz Bennett és Sheldon Richardson. Duplaplusz szeptember végén Earl Thomas is kiesett. És mégis. Mindezek, és a 0-2-es kezdés ellenére is, de újra rájátszásban a Seahawks. És kutya kemény lesz őket innen kiütni.

Ennek legfőbb oka, hogy a Seattle az idei rájátszás mezőny legnagyobb paradoxona. Egy futásközpontú csapat (már eleve ez; 2018-ban futásközpontú csapat), amely emellett mégis az egyik legtöbb nagy játékot (explosive plays) mutatja be. Futásközpontú csapatként mégis egy elkapójának volt történelmi szezonja. Mindezek ellenére a csapat QB-ja több, mint 50 sacket nyel be, ami még Wilsontól is karriercsúcs, pedig egy csomó elől még ki is mozgott. A playek nagyjából negyedében 6 támadó-falemberrel állt fel a csapat, ami messze a legtöbb a 32 csapat közül. A védelme a pálya közepén forgóajtóként funkcionál és csak nyeli a yardokat, a red zone-ban és 3rd downoknál viszont a liga majdhogynem legjobbja, emellett pedig elit szinten mennek a blitzek. Ki nem mondott rebuild év, mégis sima rájátszásba jutás.

55,6 %-ban futott a csapat a szezonban, ami természetesen a legtöbb az NFL-ben. 50 % fölött sincs senki más, bár a Ravens az utolsó három hetet külön nézve 63 %-ot tudott, de Jacksonnal könnyű. De valójában nem a futójátékkal ütötte ki az ellenfeleket a Hawks. Azzal többnyire “csak” megsorozta, igaz, jó alaposan. Ami viszont valójában hozta a győzelmeket, azok a nagy játékok voltak. Ebben pedig idén senki sem volt jobb, mint Tyler Lockett.

Óda Tyler Locketthez

Dani már megírta külön, de itt is muszáj elmondani, hogy Lockettől ez egy történelmi szezon volt. Ez nem nagyot mondás, és végképp nem túlzás. Olyan ugyanis még soha nem volt, hogy ennyi passzból (50+) egy elkapóra az irányítója tökéletes passer ratinggel dobáljon az egész szezont tekintve.

Ez még a 14. hét után készült, de a szezon végén is ugyanez a helyzet. 57/70 elkapás, 965 yard, 10 TD és 0 INT. A nyers adatsor is már árulkodó, de ha a számok mögé pillantunk, akkor ez más megvilágításban is egy különleges év volt tőle. A 13,8 yard/target arány fényévekkel jobb bárkinél idén, a második Mike Evans (Bucs) 10,9 yard/target mutatót tud felmutatni. A 81,4 %-os catch rate-nél csak a saintses Thomas és sok screen passzt kapó running backek tudnak jobbat felmutatni, de Thomas yard/célpont mutatója 9 körüli. Plusz még visszahordani is tud, aranyember.

Wilson & Co.

Aki viszont még Lockettnél is jobban mindent-vagy-semmit játszott idén, az David Moore; 17,1 yardos átlagánál egy kezemen meg tudom számolni, hogy idén ki tudott jobbat, de a catch rate-je 50 % alatti (26/53). Mögöttük a sérülésekkel küzdő Doug Baldwin kissé halványabb számokat hozott ugyan, de az év második felére már ő is megtalálta magát. Hárman együtt Wilson összes passzának közel a felét kapták el. Így mivel jelenleg mind a hárman tökéletes formában vannak, a Cowboyst komoly kihívás elé állítja, hogy Byron Jones kit fogjon majd, mint első számú elkapó.

Három ilyen elkapóval persze Wilsonnak is nagyon ment, 35 passzolt hatpontossal, 7 interceptionnel és 110,9-es passer ratinggel például mind karriercsúcsot állított fel, de az, hogy a passzjáték ennyire boom-or-boom szinten tudott működni (kivéve amikor Wilson néhányszor az end zone-ban a töküresen integető Baldwint nem találta el…), azt a futójáték alapozta meg. Schottenheimer rendszere a Solari által kissé rendbe szedett fallal a harmadik héttől kezdődően buldózerként takarította el maga elől az ellen front 7-jét. Lehetne itt is statisztikákat emlegetni – pl. 2500+ futott yard a szezonban, 160 futott yard/meccs, mindkettő ligaelső szám – vagy hogy Fluker mennyire bevált, sőt Fluker mellett még Ifedi is falembernek nézett ki, de az igazi lényeg, a valódi lényeg a 6-falemberes felállásokban rejlik.

Egy évvel ezelőtt a Hawks mindössze 4,0 yardot átlagolt futásonként, idén azonban 4,7-et. Ez nem tűnik soknak, pláne nem jelentős javulásnak, pedig az. A 2017-es 21. helyről ugyanis a top10 aljára javult fel a csapat, minek/kinek köszönhető ez? Nos a válasz: George Fant.

Most hogy mindenki kiröhögte magát, még tudom tetézni azzal, hogy Fant mindössze 7 meccsen volt kezdő, és az utolsó heteket leszámítva egyik meccsen sem játszott többet, mint 40 snap, pedig a falembereket mérkőzés közben ritkán rotálják. Amiért mégis Fant a válasz az előző kérdésre, az annak köszönhető, hogy Schottenheimerék mindenki másnál többször álltak fel hat linemannel, a playek nagyjából negyedében.

A hat 150 kg-os melák legnagyobb előnye a nyers tömeg, és ha ehhez még hozzávesszük, hogy a Seattle a tight endjeit (Vannett, Dickson) is inkább blokkolásra használta, akkor egy elég nehezen feltartóztatható gördülő tömeget kapunk.

Nézzük például ezt a Vikings elleni playt, ami tökéletesen bemutatja az idei Seahawks offense-t. 6 falember, bal szélen Fanttal, jobb oldalt pedig a két TE-vel. A backfielden Carson, a bal szélen Lockett. Carsonhoz a LoS mögött 4 yardig hozzá se tudnak érni, és ott is fellépő DB kell, aki megcsinálja a tackle-t. Eredmény: 6 yard, megy az óra, és 3. és rövid következik. Ez az alapeset, ugyanis Lockett nem csak dísznek van ott a szélén. A 10 idei hatpontosából ugyanis több is ilyen vagy ehhez hasonló (az egyik TE helyett Baldwin/Moore a másik szélén) felállásból született (pl. 3.50-től). Az offense Wilson 51 sackje ellenére annyira formába lendült, hogy a szezon második felében a Green Bay meccstől kezdődően 30,6 pontot átlagoltak!

Bobby Wagner, a sosemvolt DPOY

Amilyen éve volt Lockettnek elkapóként, olyan éve volt Wagnernek linebackerként. 138 szerelési kísérletből 138 tackle-t szerzett, elképesztő. Az NFL szégyene lesz, ha év védője cím nélkül fog majd egyszer visszavonulni, de erre van esély, mert azt a sackmágnes DE-ek szokták nyerni – vagy Donald. Nem is maradt rajta kívül túl sok játékos a híres Legion of Boom védelemből, tulajdonképpen csak Frank Clark. De úgy tűnik, hogy a jó embert sikerült megtartani, mert a pass rusher 13 sackkel karrierje legjobb évét zárta. Mellettük Jarran Reednek is extra jó éve volt, DT-ként 10 sack az még talán többet is ér, mind DE-ként a 14. Amennyire jó a front seven idén – és lesz KJ Wright is: Elliott szomorú – úgy a secondary McDougaldot leszámítva ET kiesése után erős kihívásokkal küszködött.

Ugyanakkor, amikor igazán fontos, akkor a defense mindig hozza magát. A pálya közepén a red zone-on kívül 1st és 2nd downoknál a Seahawks konkrétan a harmadik legrosszabb csapat EPA/play alapon. Eközben 3rd downoknál és a red rone-ban a második legjobb! Ez a Cowboys ellen különösen fontos, ugyanis a Boys offense az egyik leggyengébb a red zone-ban. Mindössze 28.-ak pont/pontszerzési lehetőségben, és tökutolsók first-and-goal hatékonyságban. Emellett még két dolgot csinál rendkívül hatékonyan a Hawks D: a saját 10 yardoson belül másodikak a labdaszerzéseket tekintve, és azokban a playekben amikor blitzet hívnak, akkor 15 %-ban sackelik is az ellenfél irányítóját (NFL 1.)

Mi szól még a Seahawks mellett?

Ellenállhatatlan futójáték, karriercsúcsokat döntögető Wilson, elit szinten dolgozó elkapók, All Pro vezér a védelemben, a fontos pillanatokban ligaelit D, mi kell még a playoffban?

A Carroll-érában a csapat minden évben amikor playoffba jutott, megnyerte legalább az első januári meccsét.

[quote]

Új olvasóink kedvéért mondjuk, hogy sokéves hagyomány az FK!-nál, hogy minden rájátszásmeccs elé mindkét oldalról írunk beharangozót, így ha ez a cikk túl egyoldalúra sikerült, akkor az direkt van.

Van egy párja is, azt pedig ERRE A LINKRE kattintva találjátok. Vagy keressétek fel a KIEMELT cikkünket, ahol minden mai meccshez találtok beharangozót, illetve a bold predictionjeinket is ott találjátok, ráadásul a meccsek alatt a kibeszélő is ott lesz.

[/quote]