Draft

TJ Hockenson

Published on

Ha azt gondoljuk, hogy egy tight end nem ér meg egy magas picket, akkor nagyot tévedünk, mert TJ Hockenson az a játékos, aki minden kétkedőre rá tud cáfolni. Ő az a modern kori tight end, akit ha bármilyen csapatba berakunk, elit szinten fog teljesíteni. Ő maga a total package, aki bárkinek elveszi a lelkét!

Hockenson az idei drafton a legkedvencebb játékosom, nem is csoda, hiszen élményszámba megy az, amit az elmúlt két évben művelt az egyetemen. Ő az a modern tight end, aki a játék minden egyes elemét ismeri és hajlandó is végrehajtani, egy nagyon jó adottságú, képességű és intelligens játékos. Nehéz hozzá hasonlót fellelni, idén egyáltalán nem is lehet, ezért nálam egyértelmű TE1 és top10-es játékos. Nézzük is meg, miért kap ő ilyen kitüntetett figyelmet és elismerést!

Egyensúly

Hockenson az Iowán a védők rémálma volt, hiszen egyfelől nagyon nehéz volt levédekezni őt, másfelől pedig elkapások után nem volt egyszerű feladat földre vinni. Elképesztő az egyensúlyérzéke, tudja, hogy kell beleállni egy-egy ütésbe, illetve hogy kell lejönni a szerelési kísérletekről. Számtalan yard született olyan szituációkból, amikor már megütötték vagy lógtak rajta, de neki sikerült még haladnia a labdával. Ráadásul úgy, hogy arra is tudott figyelni, a védők ne üssék ki a kezéből a játékszert. Tehát ha egyszer megüti az ember, az ellene nem lesz elég, mindent be fog vetni, hogy talpon maradhasson és küzdhessen a további yardokért.

 

Atletizmus

Elnézve a Hawkeyes tight end duóját, Hockensont lehet a kevésbe atletikusnak tartani, ebben ugyanis Fant egy lépéssel előtte jár, de azért TJ-nek sincs miért panaszkodnia. Nagyon tiszta a mozgáskultúrája, könnyedén mozog tömegben és üres területen is, ami azért sem olyan mindennapi, mert ő nem egy kis alkatú “elkapó” tight end a maga 6’5-ös magasságával és 250 fontos tömegével.

Az egyik legtöbbet mutatott jelenet a tavalyi filmjeiből éppen a fenti, Penn State elleni megmozdulása, ahol nemes egyszerűséggel átugrotta a szerelni igyekvő védőt. Hiába érkezett viszonylag alacsonyan a védő, ahhoz, hogy egy ekkora testet megmozgasson, nem kis súlypontemelkedés kell. A gátugrás után pedig nem ment le egyből a földre, igyekezett még beletenni pár yardot még annak ellenére is, hogy jött a következő védő, hogy elégtételt vegyen. Ilyenre azért nem sokan képesek még NFL-szinten sem.

Elkapási képesség

Hockenson a total package, hiszen a játék minden elemében elit, de kezdjük először az elkapásokkal. Érdemes tudni róla, hogy az Iowa imádta a hosszabb útvonalakat is futtatni vele, hiszen kellőképpen gyorsan tudott eljutni a mélyebb zónákba is, ahol testi fölényt élvezett a defensive backekkel szemben. Ezek mellett a klasszikusnak vett rövid útvonalakon is tökéletesen bevethető, mert egyszerűen egy olyan mismatch, amit nagyon nehéz levédekezni. Ráadásul, a testbeszéde sem kiismerhető, könnyen tud eladni cseleket az útvonalak közben.

Alkatából is fakad, hogy hatalmas az elkapási rádiusza, a pontatlanul érkező labdákat is fel tudja szedni a gyep alól, de a “létrát megmászva” is fel tud emelkedni a magasba, hogy elkapást jegyezhessen. Ezt példázta az Indiana elleni TD-je is, ahol elképesztő magasságokba rugaszkodott, hogy leszedje a disznóbőrt. Érdemes megnézni, hogy arra is figyelt, hogy még az endzone-ban leérjen mind a két lába, ami külön öröm egy NFL scoutnak.

A jövőben gondolkodva, nagyon jó biztonsági célpontja lesz az irányítójának, mert pontosan és könnyedén futja az útvonalakat, biztos a keze és akkor is törekszik a labda megjátszására, ha a QB egy kórházpasszt enged el. Nem fél védtelenül beleállni egy-egy ütésbe, nagyon jól összpontosít a labdára. Nem is csoda, hogy ilyen fegyelmezett és pontos a játéka, az Iowa Hawkeyesnál mindig ügyelnek arra, hogy intelligens játékosokat neveljenek ki.

Blokkolás

Olyan kész tight endet, mint Hockenson, nagyon ritkán látni, hosszú éveket kell visszamenni az időben, hogy ilyen jó képességű játékost lehessen találni ezen a poszton. Elkapásban mindent meg tud oldani, de ami szintén nagyon fontos, hogy egy olyan három downos játékos, akit bármikor fent lehet hagyni a pályán, mert blokkolni is legalább annyira kiválóan tud, mint elkapni. És nem csak tud, hanem szeret is, szereti elvenni az ellenfelek lelkét.

Többször is láthattunk erre példát, egy defensive back neki nem jelent kihívást, ezt az Illinois-nál is megtanulták, de az Indiana ellen is volt egy pusztító blokkja egy futójátéknál. Alább érdemes megnézni, hogy egy 4-3-as defensive enden hagyták rajta, akit a play side-on nem csak hogy megblokkolt, de a földdel tett egyenlővé. Egyetemi szinten ilyet látni nagyon furcsa, de a profik közt sem mindennapi.

Ezeket a félelmetes blokkokat a kiváló technikájának köszönheti, ugyanis nagyon jó a kezdő beállása, jól tartja a csípőjét, a derekát és a hátát, hogy kellő erővel tudja támadni az ellenfelét. Ezért is szeretik egy kvázi plusz falemberként használni, mert nagytestű, technikás és agresszív játékos, nagyon jól lehet vele megzavarni a védelmet, mert az ottléte a pályán nem fog árulkodni a play lehetséges kimeneteléről. Egy ilyen tight end pedig kincs, mert nem sokat találni az NFL-szerte sem.

Miben kell még fejlődnie?

Ez az a része Hockenson ismertetőjének, ahova nehéz sok dolgot összeszedni, mert annyira komplett játékos, hogy tényleg nem sok hibája van. Amit ki lehet emelni, hogy olyan helyzetekben, amikor üres térben kell egy nálánál fürgébb játékost megblokkolnia, akkor az nem mindig sikerül neki, lecsúszik róla. Apró hiba, de egy-egy elkapásánál meg lehet figyelni, hogy a kezei nincsenek teljesen csukva, van egy rés a két tenyere között, ahol egy nagyobb erővel érkező labda átcsúszhat. Ez azonban könnyen tanítható, fejleszthető, a következő szinten ki fogják tudni javítani.

15 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group