Bart Starr – A csapat vezére, II. rész

Május 26-án 85 éves korában elhunyt Bart Starr, a Green Bay Packers legendás irányítója, aki 5 bajnoki címet nyert a csapatnak. Ma már senki nem tudná megkérdőjelezni Starr nagyságát, és vezetői képességeit, azonban a karrierje elején sokan megtették ezt. Starr NFL-pályáfutása nem kezdődött álomszerűen, többször is megjárta a poklot, de ő állta ezeket a kihívásokat, és a végén a csapat igazi vezérévé lépett elő.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Az első részt itt találjátok.

A Packers sweep

A Packers 1961-ben újra NFL bajnokságot nyert, és ezt a bravúrt azonnal megismételte a következő évben. ’62-ben még dominánsabb volt a csapat, ezúttal 13-1-gyel fejezték be a szezont, ami egy újabb bajnoki szereplést ért. Az ellenfél ismét a Giants volt, és ha nem is olyan simán mint egy éve, de a Packers ezúttal is diadalmaskodott 16-7-re. 2 évvel később aztán összejött a harmadik bajnoki cím is, mikor 1965-ben a Cleveland Browns kapitulált 23-12-re.

5 év alatt 3 bajnoki cím. A Packers újra az NFL éllovasai között volt, és a csapat minden egységét a legjobbak között tartották számon. Starr is megkapta az elismerést mindenfelől, és a korszak legjobb irányítói között tartották számon. Mégis, ha Starr statisztikáira bárki pillantást vet, akkor először furcsállhatja, hogy ennyire magasra sorolják őt. Starr ugyanis soha nem érte el a 2500 passzolt yardot, és 20 TD-ig sem jutott egyetlen szezonban sem.

Ezek a statisztikák a mai számok mellett szokatlanok, és nem csak azzal magyarázhatóak, hogy megváltozott a játék. Ugyan a ’60-as években valóban sokkal kevésbé kedveztek a körülmények a passzjátéknak, és valóban kevesebb meccset játszottak, mint ma, de Starr alacsony számait nem csak ezek indokolták. A valódi ok az alacsony számok mögött egyetlen play volt, a power sweep, vagy ismertebb nevén a Packers sweep.

A Packers sweep volt Lombardi kedvenc játéka, és ez a play jellemezte a legjobban a Packers támadóegységét. A play lényege az volt, hogy az irányító átadta a labdát a futónak, aki kirohant a pálya széle felé, és csak ott fordult be. Míg a futó kiért, addig a támadófal több tagja és a fullback is kifutott oldalra, és a futó előtt haladva törték az utat előre. Ez a játék egy olyan helyzetet eredményezett, ami ellen az ellenfél védői tehetetlenek voltak. A secondarynek és az LB sornak 3-4 falember blokkolásán kellett túljutnia ahhoz, hogy elérjék a futót, és ha ez sikerült is, már akkor is bőven 10 yardon túl voltak.

Az ellenfél védelmei nemcsak azért voltak tehetetlenek a packers sweep ellen, mert még soha nem láttak ilyet, hanem azért is, mert Lombardi minden eshetőséget számba vett. A mester az összes lehetséges forgatókönyvet végigvette a játékosaival a játékkal kapcsolatban. Ha a védő így állt fel, akkor ezt kell csinálni ahhoz, hogy a power sweep működjön. Ha úgy, akkor meg már azt. Ha így reagál a védő a playre, akkor ezt kell csinálni. Ha pedig amúgy reagál, akkor már megint más a teendő. Lombardi mindenre gondolt, és a játékosait is felkészítette minden lehetőségre. Emiatt működhetett igazán ez a play. És bizony működött is.

A power sweepnek köszönhetően a Packers futói (Paul Hornung és Jim Taylor) lettek az offense húzóerői, és mivel Lombardi előszeretettel hívta ezt a playt, így a futópáros hozta a yardok és TD-k többségét. Emiatt az irányító szerepe lecsökkent, és ez a valódi oka Starr alacsony számainak. Nem azért nem passzolt sokat, mert nem tudott volna, hanem egyszerűen nem volt rá szükség. Volt egy játékuk, ami tízből kilencszer bevált, és ameddig működött, addig nem volt szükség az irányító kimagasló teljesítményére.

Jéghideg józanság

A Packers sweepnek köszönhetően a Packers folyamatosan nyerte a meccseit, azonban 1966-ban ez az egy játék már többé nem volt elég. Hornung egy sérülés miatt csak 5 meccsen tudott pályára lépni, és Taylor sem tudta már azokat a számokat hozni, mint korábban. Ezen a ponton pedig a Packersnek mindennél jobban szüksége volt a vezérére.

Starr már a korábbi években is megmutatta, hogy ha nagy szükség van rá, akkor lehet rá számítani, de igazán ’66-ban tudta bebizonyítani, több ő mint egy game-manager irányító. Ebben az évben a packers sweep gyengélkedése miatt több feladat hárult rá, de ő állt elébe a kihívásoknak. Karrierje legjobb szezonját hozta 2257 yarddal és 14 TD-vel, ami mellé csak 3 INT társult. A szezon végén meg is kapta az MVP-nek járó díjat.

A Packers 12-2-es mérleggel ismét eljutott az NFL-döntőbe, ahol ezúttal a Dallas Cowboys volt az ellenfél. Meglepetésre a Cowboys támadósora áttörte a Packers védelmét, és folyamatosan termelte a pontokat. A futójáték nem működött, és a védelem sem tudta megállítani az ellenfelet. Ezúttal az irányítónak kellett előlépnie, és Starrnak kellett megnyernie a bajnokságot. Ő pedig ezúttal sem hagyta cserben a csapatát. Karriercsúcsot jelentő 304 yardot passzolt össze, és 4 TD-t is kiosztott eladott labda nélkül. Ráadásul ismét bebizonyította, hogy igazi vezére a csapatnak, és a legforróbb helyzetben is képes higgadt maradni, és józanul gondolkodni.

A 3. TD passzát az elkapó Boyd Dowlernek osztotta ki, akit azonban a játék során keményen megütött a Cowboys védője, Mike Gaechter. Ezt meglátván a futó Jim Taylor feldühödött, és kész volt odarohanni Gaechterhez, hogy megüsse. Starr azonnal felismerte Taylor szándékát, és tudván, hogy ezért kitiltanák a meccsből, azonnal útját állta, és a vállvédőjét megragadva lekísérte a feldúlt Taylort a pályáról, mielőtt valami butaságot csinált volna.

A meccset végül 34-27-re a Packers nyerte, amivel Starr megszerezte a negyedik bajnoki címét is. Ezúttal azonban nem ért véget a szezon ezen a ponton. Az NFL megegyezett a rivális ligával, az AFL-lel, hogy a két liga bajnoka egy külön meccsen csapjon össze. Ez volt a legelső Super Bowl, ahol az AFL bajnok Kansas City Chiefst a Packers könnyedén 35-10-re felülmúlta. A meccsen Starr folytatta a tündöklését, és a mérkőzés végén a 250 yardjának, és 2 TD átadásának köszönhetően a Super Bowl legjobb játékosának választották.

Egy évvel később a Packers újfent eljutott az NFL-döntőbe, és az ellenfél ismét a Cowboys volt. Ezúttal azonban nem Dallasban csapott össze a két együttes, hanem Green Bayben, ahol a meccs napján – 25 C volt a hőmérséklet.

Az Ice Bowl néven elhíresült meccsen A Cowboys ismét a győzelem kapujába került, de Starr higgadtsága újfent diadalmaskodott. A mérkőzés utolsó pillanataiban a Cowboys 17-14-re vezetett, de a Packers ott volt az ellenfél 1 yardosán. Két sikertelen futókísérlet után Starr kikérte az utolsó idejét is, és elmondta Lombardinak, ő belülről hogyan látja a helyzetet.

Úgy gondolta a Cowboys falán át tudnak törni egy futással, viszont a pályát borító jég miatt a futók nem tudnak kellő lendületet venni, és mire odaérnének az end zone-hoz, addigra már a Cowboys védők is ott lesznek. Ő viszont ott áll a center mögött, ha a snap után nem adná át a labdát a futónak, hanem megtartaná magának, és elindulna előre, akkor képes lenne bejutni a célterületre. Lombardi erre Starr visszaemlékezése szerint csak annyit mondott:

Jó, akkor fussál! Aztán húzzunk innen a pokolba!

Starr ezt meghallván elnevette magát, és derült arccal rohant vissza a huddle-be. Végül igaza lett, és a snap után megindulva könnyedén bejutott a célterületre. Ezzel a QB sneakkel, amit soha nem gyakoroltak, ami benne sem volt a playbookban, és csak Starr találta ki a meccs hevében, ezzel nyerte meg a Packers az ötödik bajnoki címét.

A nehéz búcsú

A Cowboys elleni győzelem után a Packers újra megmérkőzött az AFL bajnokkal, ezúttal az Oakland Raidersszel. A II. Super Bowl olyan sima volt, mint az első, a Packers könnyedén nyert 33-14-re. Ez a győzelem azonban egy búcsú is volt. A mérkőzés után Lombardi bejelentette a visszavonulását, és átadta a stafétát a következő generációnak.

Az utód Phil Bengston azonban nem tudott felnőni a nagy feladathoz, igaz nem is volt könnyű dolga. A játékosok, akikből Lombardi bajnokot faragott eddigre már elérték karrierjük végét. Többük teljesítménye is visszaesett, és a sérülések is egyre gyakoribbá váltak.

A Packers dinasztiája lehanyatlott, egy sikerkorszak pedig véget ért. Starr még további négy évig állt a center mögött, majd 1971-ben bejelentette visszavonulását, miután a dobókezét megműtötték. A visszavonulása azonban csak a pályán belülre szólt, továbbra is a csapattal maradt, eleinte mint irányító edző, majd 1974-től őt nevezték ki a csapat főedzőjének is.

Starr szerette volna visszajuttatni a csapatot a sikerkorszakába, azonban ez nem történt meg. Edzőként nem tudott úgy hatni a játékosokra, mint irányítóként tudott, és 9 év alatt csak egyszer tudott pozitív szezont összehozni, 1982-ben, amikor csak 9 meccset játszottak. Idővel ő is felismerte, hogy ez nem megy neki, és nem ő az, akire a csapatnak szüksége van. Így 1983-ban lemondott, és átadta a helyét a korábbi csapattársának Forest Greggnek.

Edzőként ugyan nem tudta megismételni a sikereket, de ez a kudarca nem homályosította el a korábbi érdemeit. A Packers szurkolók végleg a szívükbe zárták őt, ő pedig boldogan emlékezett vissza azokra az időkre, amikor Lombardi mesterrel közösen győzelmet győzelemre halmoztak.

Sajnos 2010 után az egészsége fokozatos romlásnak indult, emiatt pedig nem tudott kimozdulni az alabamai otthonából. Két alkalommal azonban mégis megtette ezt. Előbb 2015. november 26-án tért vissza a Lambeau Fieldre, hogy személyesen gratulálhasson Brett Favre-nak, akinek ekkor vonultatták vissza a mezét. 2017 októberében pedig a ’67-es győzelem 50. évfordulója okán látogatta meg egykori sikerei helyszínét. Ez volt az utolsó látogatása Green Bayben, és 2019. május 26-án 85 éves korában végleg eltávozott.

Bart Starr ugyan nem rendelkezik olyan egyéni statisztikákkal, ami kiemelné őt az irányítók tömegéből, azonban az egyik legfontosabb mutatóban, a győzelmekben kevés hozzá foghatót találni. Főleg a playoffban elért sikerei páratlanok. 10 meccsből 9-et megnyert, és az ezen a 10 meccsen elért 104,8-as passer ratingje még mindig a valaha volt legjobb. Számára ezek a meccsek jelentették az igazi mércét, ahogyan ő is megfogalmazta:

Bárki képes jól játszani, ha nincs nagy tét. Egy játékos igazi értékét az határozza meg, hogy milyen teljesítményt nyújt, amikor mindenképpen győzni kell.

Starr többször is olyan helyzetbe került, hogy mindenképpen nyerni kellett, és ezeken a mérkőzéseken hibátlanul

[/ppp_patron_only]teljesített.