A legfontosabb hiányposztot a szabadügynökpiacon egy Super Bowl MVP-vel tömte be a gárda, így az lehetett az első gondolatunk, hogy majd mindent az ő segítése érdekében tesz majd a csapat. Az élet azonban ezt felülírta.
Az első körbe mindenképpen a top tackle prospectet vagy esetleg az utóbbi évtized legjobb tight end prospectjét vártuk a Jaguarshoz, hogy Foles életét megkönnyítsék. Könnyen lehet, hogy a csapatnál is ez volt a terv, de aztán váratlan dolgok történtek. Először a Jets döntött Quinnen William mellett, majd a Raiders ítélte meg úgy, hogy Ferrell jobban illik a védelmi sémájába, végül pedig a Giants látott potenciális franchise irányítót Daniel Jonesban. Mindezeket csak azért mondom el, mert elég valószínűtlen volt, hogy mind a három esemény bekövetkezik a Jaguars előtt és az ölükbe hullik Josh Allen.
Az a Josh Allen, aki már tavaly jöhetett volna a draftra, de visszament fejlődni, hogy egy még kiforrottabb játékosként jelentkezzen idén. Az a Josh Allen, aki a legjobb 3-4-es OLB volt a classban, de nem gondolnám, hogy problémája lesz a Jaguars rendszerében sem. Calais Campbell és Yannick Ngakoue személyében megvan a két kezdő passzsiettető a csapatnál, de egyrészt egy ekkora tehetséget nem engedhetett el a gárda, másrészt Campbell utódlására vagy Ngakoue formahanyatlására is gondolni kell. Nagy steal a csapattól és hatalmas piros pont, amiért nem ragaszkodtak az eredeti tervekhez.
A második körben aztán már érkezett a várt offensive tackle húzás, na de még milyen. Jawaan Taylor a mock draftok többségében is a Jaguarsnál kötött ki, de az első körben. A második kör elején már akkor is óriási stealnek számít, ha figyelembe vesszük, hogy nem hiába csúszott minden csapat boardján a kérdéses térdsérülése miatt. Amennyiben az egészsége nem szól közbe, évekre megtalálta a csapat a kezdő jobboldali tackle-jét.
A harmadik kör aztán egy kisebb értetlenkedésre ad okot. Előbb Josh Oliver, tight end érkezett, aki egy régóta fennálló, nagy needet hivatott betölteni a csapatnál. Kétségtelenül fontos a TE poszt erősítése, főleg az új irányítójukkal a fedélzeten, de a két Iowa tight end mellett nem igazán kell sokat várni senkitől az idei classban. Ettől persze Oliver beválhat és megbízható célpontja lehet a csapatnak, mindössze én nem értékelem annyira ezt a posztot.
Aztán a második napot egy fejvakarós választással zárta a gárda. Quinnen Williams testvére, Quincy Williams érkezett. Quincy nem hogy harmadik körös tehetség nem volt, de még negyedik körös sem. Dave Caldwell maga is elismerte a bődületes reachet, ugyanakkor hozzátette, hogy félt, hogy az ötödik körben (negyedik köre nem volt a csapatnak) már nem lesz lehetőségük kihúzni a játékost, aki magasan volt a boardjukon.
Williamsről kvázi egy szakértő sem tudott semmit (400-500-as boardokon sem szerepelt), olyan kis suliban játszott, és mindössze egy saját maga által feltöltött highlight videó volt fenn róla a neten, ráadásul ő maga is azt várta, hogy draftolatlanként kel majd el. Jó sebességgel rendelkezik és elég agresszívan játszik, de nem elég jók az ösztönei és nem is kifejezetten technikás.
Az utolsó napon aztán jött egy futó és egy irányító pick is, Ryquell Armstead elit sebességgel rendelkezik, kérdés ez egy returner szerepnél előrébb lökheti-e. A Jaguars szerint igen, mert jó passzblokkolónak ítélik, így harmadik kísérleteknél pályán lehet. Gardner Minshew pedig Foles és Kessler backupja lesz. A sort Dontavius Russell zárta, aki szinte nose tackle méretekkel megáldott defensive tackle.
Összességében az első két választás miatt ez egy kimondottan jó draft lenne, de a két harmadik körös húzás nekem annyira nem jön be és mozoghattak volna más irányba is. Ha Oliver beválik, mint elkapó tight end akkor tökéletes draftot tudhatnak maguk mögött, így minimális hiányérzetem van, B+.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Gut gemacht. Steal+steal+need. Ha Faszos nick beválik…
Egy kicsit vitatkoznék az írással. Nem értem, hogy Oliver helyett kit is kellett volna húznunk, hisz Caldwell megmondta: “Ha Josh Allen kiment volna, akkor Hockensont húzzuk, szóval csak ennyire volt szükségünk TE-re! Én már lehet 2.körben meghúztam volna, de nyilván Jawaan-t is fájdalmas lett volna nem berántani. Egy dologban viszont egyetértek, az Williams, ugyanúgy nem értem, mint senki más, főleg úgy, hogy Grier is benn volt még, aki vastagon első számú backupja lett volna Folesnak!
Needjeink a draft előtt: OT, TE, RB, QB, WR…utóbbi nem jött, viszont megkaptuk a class legjobb D játékosát!
A-
Hockensont gondolom nem azért húztátok volna, mert annyira kell egy TE, hanem mert mint majdnem mindenki, Caldwell is az új Gronkot látta benne. Az első két körös húzás rendben van, de Oliver kiválasztása nagyon nincs. Egyrészt mert az Oliverhez hasonlóan értékelt Moreau a 4. kör 35. helyén ment ki, ide pedig az 5. kör elejéről nem került volna olyan sokba a felcserélés. Másrészt mert amikor kihúztátok Olivert, akkor még sokkal jobbra értékelt TE prospectek is bent voltak még (Warring és Knox). De egyébként ezen a helyen még lehetett volna jónak értékelt WR-t és S-t is húzni (nem pedig Williams szintűt). Ez a 2. nap így összességében közelében sincs az A-nak.
Szerintem ezért ez a draft A- értékelést nem ér, a B+ rendben van.
Hockenson BPA-ra, és egyben needre is jött volna, én jobban is örültem volna neki, dehát nem él ülök Caldwell helyén!
Fontosabb volt az előbbi (az mindig fontosabb), így Allen a nyerő(?)!
Amúgy nagyjából egyről beszélünk(Williams-saga) az meg, hogy Oliver vagy pl.Knox…nüanszok!