Josh Gordon visszatérésével eléggé telített lett a Patriots elkapósora, így Dontrelle Inman belátta, hogy neki nincs maradása. A játékos kérte a kivágását, amit a Patriots teljesített is, így mostantól szabadügynök a korábbi Chargers- és Colts-elkapó, akinek két előszezonmeccsen 3 elkapása volt 40 yardért.
Mindeközben Josh Gordon az NFI (Non-Football Injury) listára került, így beleszámít a 90 fős keretbe, azonban mivel egyelőre nem ment át a fizikai felmérőkön, így nem edzhet együtt a csapattal. Ez akár jelentheti azt is, hogy az alapszakaszban is ezen a listán lesz Gordon, és csak a szezon közben csatlakozik teljes erőbedobással a csapathoz, de persze az is előfordulhat, hogy hamarosan aktiválja a Patriots. Belichickből nem lehet sokat kiszedni, szóval ebből a szempontból a sötétben tapogatózunk. Az biztos, hogy addig nem edz, amíg át nem megy a felmérőkön.
Inman és Gordon nélkül a Patriots WR-sora így néz ki: Julian Edelman, N’Keal Harry, Jakobi Meyers, Phillip Dorsett, Braxton Berrios, Demaryius Thomas, Maurice Harris, Cam Meredith, Damoun Patterson és Gunner Olszewski. Közülük csak Edelman és Harry helye teljesen biztos az 53-as rosteren, de minden bizonnyal Meyers is bejátszotta már magát a végső keretbe, és Dorsett is valószínűsíthető. Thomas és Meredith pedig akár a PUP listára is esélyes lehet a szezon első felére.
Ha szeretnél a Fűzővel Kifelé! közösségéhez tartozni, kedvezményesen fogyasztani a Kandallóban vasárnaponként, vagy akciósan hozzájutni minőségi NFL-es ereklyékhez, vagy csak szeretnéd a munkánkat támogatni, itt a tökéletes alkalom – Legyél te is FK! Klubtag!
Legfrissebb cikkeink
- Íme a wild card kör menetrendje
- A Dolphinsnál és a Coltsnál is mindenki marad a helyén
- Nem tervez GM-cserét a Patriots
- Milliókat lehetett keresni az utolsó fordulóban, de nem mindenkinek sikerrült
- Hatalmasat szakított a Chiefs a L’Jarius Sneed cserével
- Így dőlt el az NFC az utolsó fordulóban
- Így dőlt el az AFC az utolsó fordulóban
- BREAKING: A Patriots kirúgta Jerod Mayót!
- Megkezdődött a bűnbakok gyártása a Brownsnál
- A Jaguarsnak jó eséllyel ki kell rúgnia a GM-ét, ha top edzőt akar
- Sivatagi Rohamkukacok az FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024-es bajnoka!
- A szezon legnagyobb csalódásai
- Autóbalesete volt a Buccaneers kezdő safetyjének
- Kihagyja a rájátszás elejét a Ravens legjobb elkapója
- Egészen elképesztő, amit Lamar Jackson és Derrick Henry csinált idén
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: A Patriots kirúgta Jerod Mayót!
- Bhandi on Megvannak a Pro Bowl rosterek és Patrick Mahomes nincs a listán!
- atis123juve on Már senki se veszi el Chase-től a Tripla Koronát
- atis123juve on Már senki se veszi el Chase-től a Tripla Koronát
- Zotya on Touchdown #17 – A Packers problémája, az Év Védője díj kérdése, és Darnold jövője
- Kopi3.14 on Touchdown #17 – A Packers problémája, az Év Védője díj kérdése, és Darnold jövője
- Kopi3.14 on A Ravens behúzta az AFC North-t, a Bengals pedig életben maradt
- Zotya on Touchdown #17 – A Packers problémája, az Év Védője díj kérdése, és Darnold jövője
Mi az, hogy Belichickből nem lehet sokat kiszedni?!?! Nektek az “azt tesszük, amiről úgy gondoljuk, hogy a legjobb a csapatnak” már semmit sem jelent???
Egyébként szerintem Harrisnek is jók az esélyei a bekerülésre.
Belichick edző hallgatásán csodálkozom. Mindig olyan szószátyárnak ismertük Őt. Most hallgat. Ez rosszat jelent. Vagy jót. Vagy éppen semmit!
Pattersonnak is volt egy szép TD elkapása de az a kerethez kevés lesz, talán a gyakorlóba tartaléknak :)