Nemrég kijöttek Bobby Wagner szerződéshosszabbításának részletei, így összehasonlíthatjuk CJ Mosley-val: ha az új pénzt nézzük, akkor természetesen a Seahawks extraklasszisa a legjobban fizetett linebacker a történelemben, de ha a teljes kontraktust nézzük, akkor a kanyarban sincs a Jets védőjéhez képest.
Mosley az FA-piac nyitása után nem sokkal írt alá egy 5 éves, 85 millió dolláros szerződést (17 millió dollár/év), míg Wagner az edzőtáborok megkezdése után kapott egy három éves, 54 millió dolláros hosszabbítást (18 millió dollár/év). Kezdjük az előbbivel:
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Mosley mindössze 7,5 millió dollár aláírási bónuszt kapott a Jetstől, amit szépen leosztottak öt évre. Nem nagy összeg, ami megkönnyíti a szakítást a szerződés utolsó két évében, cserébe viszont az első háromban semmi mozgástere nincs a csapatnak.
A védő 43 millió dollárnyi teljes garantált tartalmat kapott, vagyis az aláírási bónusz mellett a 2019-es és a 2020-as alapfizetése és roster bónusza, illetve a 2021-es alapfizetéséből 8 millió dollár teljesen garantált. Ugyanakkor a 2021-es alapfizetésének másik fele a 2020-as év ötödik napján teljesen garantálttá válik, vagyis gyakorlatilag a 2021-es fizetése is teljesen garantált – ez összesen 51 millió, ami nagyon komoly összeg.
Ezzel szemben Bobby Wagner szerződése némileg több teret enged a Seahawksnak, bár ez leginkább annak köszönhető, hogy Wagnerrel hosszabbított a csapat, nem pedig újraigazolta.
Wagner 15 millió dollárnyi aláírási bónuszt kapott, amit négy évre osztott el a Seahawks (az egyéb kategóriában a korábbi szerződéséből fennmaradó aláírási bónusza került, ez nem új pénz – a következő négy év alatt Wagner összesen 66,5 milliót kereshet). A teljes összegből 24,5 millió dollár garantált: az aláírási bónusz mellett a 2019-es alapfizetés.
A szerződés teljes garantált tartalma 40,25 millió, de a 2020-as alapfizetés és a 2021-es alapfizetésből 5 millió csak sérülés esetére garantált. Ha még 2020 február 7. előtt kivágja Wagnert a Seahawks, akkor már 2,5 millió dollárt spórolhat.
Kié a jobb szerződés?
Már az eddigiek alapján is egyértelmű volt, hogy Wagner szerződése hosszú távon rosszabb. Ezt támasztja alá a következő grafikon:
Wagner egyedül az aláírási pénz nagyságában, illetve az első két évben megkeresett pénzmennyiség tekintetében kapott jobb szerződést, mint Mosley. Utóbbinak viszont majdnem kétszer annyi a teljesen garantált tartalma, az összes garantáltja is nagyobb, ráadásul ő azt az 51 milliót 99 százalék, hogy megkeresi, míg Wagnert akár egy év után kivághatják.
Mosley több pénzt kap az első három évében, és a szerződése éves átlaga 17 millió dollár, de nem csak a teljes időtartalomra, hanem az első három évre is – magyarán nem farnehéz a szerződése és tényleg annyit keres, amennyiért aláírt. Wagner ezzel szemben a már meglévő egy éve miatt kevesebb mint 17 milliót (16,652 millió) fog keresni, vagyis kevesebbet, mint Mosley.
A leglényegesebb különbség azonban az, hogy Wagner szerződése gyakorlatilag egy évre szól 24,5 millióért, míg Mosley-é három évre 51 millióért. Három év alatt nagyjából ugyanannyit fognak keresni, csak míg a Jets védője biztosan hazaviszi a pénzét, bármit is csinál, addig Wagnernek klasszis teljesítményt kell nyújtania legalább két évig. Mindezt úgy, hogy Mosley és Wagner között óriási a különbség, és nem az ex-Raven javára.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
1.Erős kijelentésnek érzem azt, hogy óriási a különbség Mosley és Wagner között. Nyilván Wagner a legjobb (Kuechly mellett) a posztján, de az ex-Raven is Top 5 ám.
2. Az LB poszton 30 felett nem nagyon vannak top játékosok. Ezzel Wagner is tisztában van. Olyan szerződést nem fog kapni 29 évesen, hogy 3 évig ne lehessen kivágható. A Seahawks okosan csinálta. Szerintem alapvetően 2 évvel számolnak Wagner esetében (1 év utáni kivágás szerintem nem reális), ami a csapatnak is jó. Illetve Wagnernek is hiszen 2 év alatt 36,5M-t keres majd meg, ami jó éves átlag.
3.A Jets is remek munkát végzett. Egy posztján TOP 5 játékost nem fogsz tudni úgy szerződtetni, hogy 3 éven belül kivágható legyen. Ahhoz nagyon béna ügynöknek kell lennie. 3 év után, amikor 30 éves lesz Mosley, tehát várhatóan romlik a teljesítménye, akkor könnyedén kivághatják.
1. Lehet, velem a hiba, de én Mosleyban soha nem láttam többet egy jó linebackernél. Abszolút kezdő kaliber a jobbak között van, de hogy elit lenne, vagy vezér, vagy bármi, az nekem eddig nem jött le. De ennek apropóján megnéztem a PFF értékelést is, hátha csak én vagyok vele túlságosan negatív:
Wagner: 86, 91, 94 -es értékelés az elmúlt három évben.
Mosley: 76, 72, 73-as értékelés.
Tavaly Wagner top1 LB volt a PFF-nél, Mosley a 22. Persze ez egy év és egyfajta értékelés, de én Mosleyt jelenleg a top10-be sem tenném (oda most kapásból Wagner, Kuechly, LVE, Jaylon Smith, Telvin Smith, Dion Jones, Darius Leonard, Lavonte David, Jordan Hicks és KJ Wright kerülne, de nagyon szeretem Avery Williamsont is, illetve Mosleyt nem feltétlenül tartom jobbnak vagy tehetségesebbnek, mint Eric Kendricks, Myles Jack, Jerome Baker vagy Roquan Smith, de az idei top2-ben is látok annyi potenciált, hogy hozzák a szintjét).
2. Egyetértek, a Seahawks egy ésszerű és reális szerződést írt alá. Ez is csak azt mutatja, hogy a Jets mennyire elszállt (Adam Gase máig nem érti, hogy ezt hogyan). Mosley a fentiek miatt nem ért annyit, és az teljes garantált tartalma is nagyon durva.
3. Ha top5 játékos lenne, akkor sem feltétlenül értenék egyet azzal, hogy éves szinten 3 millióval kapjon többet, mint a második legjobban kereső LB a ligában. Az, hogy ez és a 3 éves garantált is összejött, az nagyon nem volt reális a Jetstől. Mosley kvázi olyan szerződést kapott, mintha ő lenne a linebackerek Aaron Donaldja.
Köszi, hogy ilyen részletes választ adtál. :) A PFF hiányában én leginkább arra támaszkodtam, hogy zsinórban 3 szezonban volt 2nd team All-Pro. Ez alapján én Wagner,Kuechly,LVE és Leonard mögé helyeztem. Meglep a PFF és ha már sokszor megvédtem, akkor most úgy fair, hogy elfogadom az ítéletüket és nem adok mindenáron az All-pro szavazatokra. Elfogadom az érveidet, a Jets valóban túlfizette. :)
Az egyetlen pozitívum Mosley szerződésében, hogy a 2022-23-as években is csak 18m lesz a cap hitje, így ha jól játszik, akkor abban a viszonylatban már olcsónak fog számítani, vagy viszonylag könnyű lesz elcserélni.
Mosley futás ellen kiváló egyébként, a coverage képességei nem olyan jók, ezért van ilyen kétes megítélése.
Mosley meg a Ravensben sem volt top 5, nemhogy a linebackerek kozott osszessegeben. En Wagnernek sem adnek ennyi penzt ( ket eve meg a 10 misi is kiugro volt… ), de ha mar off-ball linebacker, akkor o es Kuechly oke. De Mosley meg a top 15-ben is karcos lenne. Ugyhogy en orulok, hogy a Jets ilyen szerzodest adott :)
Elfogadom, hogy nem ér évi 17M-t, de zsinórban 3-szoros 2. csapatos All-Pro-ra azt mondani, hogy top 15-ben is karcos, azért már túlzás.