Minden ami NFL
FK! Jóslatok 2019
Végre itt a szezon, két nap múlva már éles NFL-meccset láthatunk! A szezonfelvezető podcast-sorozatunkban már kaphattatok egy kis képet néhány szerkesztő véleményéről a csapatokat illetően, azonban most mindenki beszáll és a szezon alakulásának megjövendölése mellett az egyéni díjakat is jó előre kiosztjuk. Természetesen most sem fogtuk vissza magunkat és a merész jóslatok is előkerültek a csuprok mélyéről.
Az utóbbi három évben sorrendben 6-7-7 új rájátszáscsapatunk volt az előző évhez képest – ebből is jól látszik, mennyire nehéz a dolgunk, ha jósolni akarunk a playoffra. Biztosan fogunk több helyen is mellé lőni, ettől függetlenül az alábbi képekből kiderül, konszenzus szerint kiket várunk a playoffba, majd a Super Bowlba, illetve 14 szerkesztő egyéni tippjeit is könnyen össze tudjátok olvasni, hiszen végig ugyanaz a sorrend a képeken. A playoff előtt azonban kezdjünk a liga legrosszabb csapatával.
1/1
Talán nem meglepő, hogy a Dolphins az 1/1 legnagyobb várományosa a többség szerint, elég egyértelműnek tűnik a szervezeti tankolás. A Bengals kapott három szavazatot, a Giants és a Redskins 1-1-et. A Jaguars pedig az egyetlen olyan csapat lett, amelyik az 1/1-re és a csoportgyőzelemre is kapott szavazatot.
AFC Playoff picture
A meglepetéseket tovább tartogatva az AFC Eastnél elég erős a konszenzus, 14-ből 13 voksot kapott a Patriots. Chester viszont óriási szezont vár az Adam Gase és Sam Darnold vezette Jetstől.
Az AFC West kétesélyesnek ígérkezik szerintünk, de 10-4 arányban a Chiefst hoztuk ki győztesnek. Összességében a Chiefs egy-, a Chargers pedig három szerkesztőnél maradt ki teljesen a playoffból – de erről majd később.
Kisebb/nagyobb meglepetésre a Ravens egyetlen szavazatot sem kapott a csoportgyőzelemre, a Browns és a Steelers bezsebelte az összeset, 9-5 arányban. Elég sokan ülünk ezek szerint a Browns bandwagonon.
Andrew Luck visszavonulása előtt jó eséllyel legalább 8-10 Colts-tipp lett volna az AFC South élére, így azonban csak egy maradt – egyedül kronikk bízik a Brissett vezette csapatban. A Titans egyetlen szavazatot sem kapott, ellenben öten gondolják, hogy a Jaguars utolsóból első lesz. Így pedig 8 tipp érkezett a Bill O’Brien által rövid távon megerősített Texansra.
A wild cardra mindig érdekes tippelni, számomra mindig ez a legnehezebb. Ezzel összesítve a Patriots mind a 14-ünk szerint playoffba jut, a Jets viszont csak két szerkesztőnél, de a Bills is kapott egy voksot. A Chiefs 13-, a Chargers 11-, a Broncos 2 szakértőnknél vívja ki a jogot a rájátszásra. A Browns három-, a Steelers négy helyen marad le, míg a Ravenst csak ketten jósolják playoffba. A Colts még csak a wild cardra sem ér oda senkinél (az egy csoportgyőzelem mellett ugyebár), ellenben a Titans két szerkesztőnél is bekerült az AFC hat legjobban végző csapata közé. Ha a Texans vagy a Jaguars nem nyeri meg a csoportját, akkor csak egy-egy szerkesztőnél kerül be a rájátszásba a wild cardon.
NFC playoff picture
Az NFC Eastben időtlen idők óta nem volt címvédés, azonban öten mégis úgy gondolják, a Cowboys ismét fel tud ülni a trónra – kilencen viszont az Eagles csoportgyőzelmét vizionálják.
Az NFC South évről évre kiszámíthatatlan, azonban elég nagy a konszenzus a Saints győzelmét illetően – mindössze egyetlen szavazatot kapott a Panthers, és kettőt a Falcons, a többit Breesék zsebelték be.
A másik tavalyi NFC-döntős csapat, a Rams is pontosan 11 tippet kapott a csoportgyőzelemre – hárman viszont a Clowney-val megerősített Seahawks sikerét várják.
Az egyetlen divízió, ahol mind a 4 csapat kapott szavazatot a csoportgyőzelemre. A sorminta is elég szép: a Lionst kettő-, a Bearst három-, a Vikingst négy-, a Packerst pedig öt szerkesztő várja a csoport élére. Ez tehát a legkiszámíthatatlanabb csoport az egész NFL-ben.
Érdekes módon akinél a Cowboys nem nyer csoportot, ott a dallasiak playoffba sem jutnak – az Eagles kapott két voksot csoportmásodikként, így a sasok három szerkesztőnél maradtak le a rájátszásról. Délen a Saints kapott plusz 1-, a Panthers plusz 2-, a Falcons pedig plusz 5 voksot az eddigi 11-1-2 mellé, ami azt jelenti, hogy a Saints két szakértőnknél is lecsúszik a playoffról. A Rams mind a 14-ünknél bejut a rájátszásba, a Seahawks viszont érdekes módon több csoportelső szavazatot kapott, mint wild cardot (3-2). Ez egyébként igaz a Lionsre is (2-0), csoportgyőzelem vagy bust a helyzet Detroitban ezek szerint. A Packers összesen 10-, a Vikings 7-, a Bears pedig 6 szerkesztőnél jut rájátszásba.
Érdekességként összegyűjtöttem azt is, hogy az egyes szerkesztőknél hány új csapat jut be a playoffba az előző évhez képest – csak a bevezetőben említettek miatt:
- balentin: 4
- kerekisti: 4
- chester: 6
- jarred: 4
- kronikk: 4
- renningan: 4
- rowi: 4
- leonidasz: 3
- KGYM: 3
- katonadani: 6
- g495sr: 5
- löfli: 4
- alatriste: 7
- Höri: 6
Konferenciadöntők
Mindössze 5 csapat kapott bizalmat a 14 szerkesztőtől, hogy eljut az AFC döntőjébe. Természetesen a Patriots kapta a legtöbbet 9-cel, majd a Chiefs következik 8-cal, a Chargers 6-tal, a Browns 4-gyel, és a Jaguars is kapott egy voksot.
Az NFC idén is kiszámíthatatlanabb, mutatja ezt, hogy 9 csapat is fellelhető a fenti képen. Kezdjük most növekvő sorrendben: a Packers, a Bears és a Falcons kapott egy voksot, a Cowboys és a Vikings kettőt, a Rams és a Seahawks hármat, az Eagles hetet, a Saints pedig nyolcat.
Super Bowl
Vegyük külön a párosítást, és a győztest. A Super Bowlba AFC oldalról továbbra is öt csapat kapott voksot. A Browns és a Jaguars egyet-egyet, a Chiefs hármat, a Chargers négyet, a Patriots ötöt. Érdekes, hogy a Chiefst többen várják AFC-döntőbe, mint a Chargerst, ellenben Riverséket többen várják Super Bowlba.
Az NFC oldalán tisztább egy kicsit a helyzet. A Packerst és a Bearst egy-egy szerkesztő várja a nagydöntőbe, a Vikingst ketten, az Eaglest és a Saintst pedig öten-öten.
Na és akkor nézzük, ki nyerik a Super Bowlt az FK! szerkesztői szerint. A Saints öt döntőjéből ötöt behúz, ezzel a legtöbb szavazatot kapta meg. A Patriots, az Eagles és a Vikings 2-2 szerkesztőnél viszi haza a Lombardi trófeát, a Jaguars, a Chargers és a Packers pedig egy-egy voksot kapott a végső győzelemre.
Egyéni díjazottak
Zakatol a Browns badwagon, ugyanis magasan Baker Mayfield kapta a legtöbb szavazatot MVP-nek (5). Mögötte 2-2 vokssal Mahomes és Rivers, illetve 1-1 szerkesztő jósolja Darnoldot, Folest, Wentzet, Breest és Rodgerst a legértékesebb játékosnak.
Az Év Támadója díjat borzasztóan nehéz jósolni, hiszen sokszor megkapja az MVP, sokszor a második legjobb, nem túl konzisztensek ebben az újságírók.. Most Philip Rivers, Drew Brees és Saquon Barkley kapott 3-3 szavazatot, Darnold, Mayfield, Wentz, Davante Adams és Odell Beckham pedig egyet-egyet.
A liga legjobb játékosa kapott 5 szavazatot (aki nem ismeri, Aaron Donaldról van szó), Khalil Mack négyet, Joey Bosa és Jamal Adams kettőt-kettőt, illetve Bobby Wagner még egyet.
Kyler Murray viszi haza nálunk többségben az OROY díjat, szám szerint 5 szavazattal. Josh Jacobs 3-, Daniel Jones 2-, Miles Sanders, TJ Hockenson és David Montgomery pedig egy-egy voksot kapott.
Egy újabb borzasztóan nehezen jósolható díj. Devin Busht négy szerkesztő várja a legjobb újonc védőnek, Nick Bosa és Jonathan Abram kapott 2-2 szavazatot, illetve Devin White, Chase Winovich, Ed Oliver, Jerry Tillery és Josh Allen egyet-egyet.
Odell Beckham magasan viszi itt a prímet öt szavazattal. Rodgers, Flacco és Garoppolo kapott 2-2 voksot, illetve Hunter Henry, Dalvin Cook és Mike Hughes egyet-egyet.
Freddie Kitches öt szerkesztő szerint repíti a Brownst elég magasra ahhoz, hogy bezsebelje ezt a díjat, négy szakértőnk szerint pedig Anthony Lynn lesz az év főedzője. Adam Gase, Vic Fangio, Frank Reich, Bill Belichick és Kyle Shanahan kapott egy-egy szavazatot még.
Bold predictions
balentin:
- Daniel Jones, Dwayne Haskins és Drew Lock együtt több touchdownt fog passzolni az alapszakaszban, mint a jelenleg előttük kezdőként rangsorolt Eli Manning, Case Keenum és Joe Flacco.
- McCaffrey, Barkley és Kamara is 1000+1000 yardos szezon
kerekisti:
- Jason Witten minden szempontból karrierje legjobb évét tudja majd magáénak a visszatérése során: 111+ elkapás, 1146+ elkapott yard, 10+ elkapott TD
jarred:
- A szezon során lesz legalább három meccs ami rendes játékidőben walkoff TD-vel fog véget érni, tehát a mindent eldöntő pontszerzés után nem marad egy másodperc sem az órán.
- Mind az Év Támadó-, mind az Év Védő Újonca díjat olyan játékos fogja kapni, akit a harmadik napon választottak ki.(vagy UDFA)
renningan:
- A Lions top5-ös lesz meccsenként szerzett futott yardokban, amire 1997 óta nem volt példa.
- Derek Carr visszatér a csúcsformájához, passzolt yardokból, TD-kből és passer ratingből is karriercsúcsot állít be.
rowi:
- Browns 6-0 lesz a csoportban. Erre nem volt példa – ha jól látom 1967 óta, vagyis mióta csoportok vannak – soha.
- Doug Baldwin 2016-ban 1128 elkapott yardig jutott, ez a karriercsúcsa. Most visszavonulása után viszont rögtön lesz olyan Seahawks elkapó, aki e fölé jut a szezon végére.
katonadani:
- Von Miller és Bradley Chubb legalább 32 sacket fog szerezni, ami rekord egy duótól. Ebben az évezredben még csak 30 sem jött össze senkinek.
- Patrick Mahomes megdönti Peyton Manning 5477 passzolt yardos- és 55 passzolt TD-s rekordjait.
g495sr:
- A Giants/Redskins párosnak az egymás elleni meccseket leszámítva összesen maximum 2 győzelme lesz.
- 2013 óta három irányító passzolt legalább 5000 yardot az alapszakasz során, idén ez a szám legalább öt lesz.
löfli:
- Kyler Murray megdönti a legtöbb passzkísérlet rekordot, amit egy újonc ért el. (Luck, 2012, 627 kísérlet)
- 2012 után először Antonio Brown 1000 elkapott yard és 5 TD alatt zár. (minimum 12 meccsen pályára kell lépnie)
alatriste:
- Jamal Adams a legtöbb sacket szerző nem edge rusher player lesz. (Donald után /őt félig odatettem)
- A 2000-es években még nem sikerült az NFL top20-as solo tackle listajára felkerülnie senkinek. 170 a határ – amit idén Vander Esch vagy Blake Martinez el fog érni.
[quote]A kommentek közt pedig természetesen várjuk a ti jóslataitokat is![/quote]