Hétfő esti őrület

Megérte fennmaradni hétfőn, parádés meccset játszott a Texans és a Saints, egyenesen a forduló legjobbját. A Raiders-Broncos már nem volt ilyen izgalmas, de nem az előzetes várakozások miatt.

Houston Texans @ New Orleans Saints 28 – 30

Egy őrült rangadót adott nekünk a szezon első hétfő esti mérkőzése. Pedig nem így indult. A Saints nagyon álmos volt az első félidőben, és rá nem jellemző hibákat vétett: például Brees eladta a labdát az endzone közelében egy nagyon buta passzal, amit a Texans nem volt rest kihasználni, azonnal TD-vel büntetett. A továbbiakban is a Texans dominált, Watson és Hopkins égette a Saints védelmet az első 30 percben, aminek köszönhetően 14-3-mas előnnyel mehettek a félidőre.

A szünet azonban megtörte a vendégeket. Míg az első félidőre a kiegyensúlyozottság, és kreativitás volt a jellemző, addig a második félidőre ebből semmi nem maradt. Jöttek az érthetetlen hívások, és a rossz kivitelezések, amikkel visszaengedték a Saintset a meccsbe.

Brees és Payton ugyanis rendezték a soraikat, és a 3. negyedben mind a három drive-ból TD-t ért el a Saints. Az utolsó negyedre így már előnnyel fordulhattak, és elsősorban az óra égetésére állt át a hazai csapat. Ez annyira jól sikerült, hogy a végére csak 50 másodperce maradt a Texansnak egy TD drive-ra, időkérés nélkül.

Nos, Watsont nem hatotta meg a kevés idő. Még 20 másodperc sem kellett neki, hogy egy hosszú Hopkins, és egy szintén hosszú Stills passz után TD-t szerezzen, amivel újra a Texans vezetett. Csakhogy túl gyors volt ez a TD. A Saintsnek maradt 37 másodperce egy utolsó drive-ra, és Brees nem is vallott kudarcot, sikerült mezőnygól távolságba juttatnia a Saintst.

A rúgó Wil Lutz nem került könnyű helyzetbe, 58 yardról kellett berúgnia, de nem remegett meg. A rúgás tökéletesen középre szállt, és ezzel a játékkal nyert a Saints.

A Texans nagyot küzdött, de a végén kikaptak, és ebben a vereségben két tényező játszott közre. Az egyik a botrányos támadófal volt. Watsont agyba-főbe verték egész meccsen (6 sacket is elszenvedett), csoda, hogy nem sérült bele – a két első- és egy második körbe került Laremy Tunsill több kárt csinált, mint hasznot.. Ez hosszú távon nem lesz fenntartható.

A másik tényező az edzői tevékenység volt. O’Brien az első félidőben egész értelmes játékokat hívott, de a második félidőre valami elpattant benne, és sorra jöttek a rossz hívások. Ennek köszönhetően pedig sikerült leadni a 11 pontos előnyt. Illetve azért is lehet neki gratulálni, hogy play nélkül elvesztett két időkérést.

Történt ugyanis, hogy egy Hopkins elkapás rövid lett, és 4&1 jött volna. O’Brien időt kért, majd bedobta a piros zászlót, mert szerinte rossz helyre tették le a bírók a labdát. Igazából esélytelen volt a challenge, nem volt megdönthetetlen bizonyíték rá, de ő azért bedobta a pirosat. Nem túl nagy meglepetésre elvesztette a challenget, és vele a második időkérést. Tehát sikerült úgy rossz challenget kérni, hogy előtte még időt is kért, hogy odafönt jobban megnézhessék, megéri-e bedobni. Profi munka. A Saintsnél sem volt minden rendben azért, az első félidőben semmi nem működött, a védelmet pedig szétégették. Az a két Watson passz a végén pedig külön fájhat a védelemnek, mert tudták mi jön, mégsem tudtak semmit tenni ellene.

Összegezve mindkét csapatnak van még mit javítania, de voltak bőven pozitívumok mindkettőnél. A kérdés az, a későbbiekben melyik oldalra billen el a mérleg nyelve.

Denver Broncos @ Oakland Raiders 16 – 24

Deja vu. Ezt a meccset már láttam egyszer, szintén MNF-ben tavaly decemberben. A Raidersnek talán az volt az egyetlen jó meccse tavaly, és úgy tűnik, sikerült átmenteni azt a teljesítményt az idei szezonnyitóra. Carr szinte tökéletesen játszott, alig volt rossz passza, és valódi vezére volt a csapatnak. A futások is ültek, és már gyorsan 14 pontos előnyre tett szert a Raiders, amivel aztán a meccs hátra lévő részére jól is gazdálkodott. Furcsa ezt leírni, de  erre a meccsre Gruden egy működő gameplant állított össze.

A túloldalon ellenben teljesen el volt veszve mindenki. A védelmen simán átment a Raiders az első félidőben, a támadók pedig az utolsó negyed közepéig semmi értékelhetőt nem tudtak mutatni. Flacco teljesen súlytalan volt, a futójáték sem ment, és csak az utolsó pillanatokban sikerült TD-t szerezni. Annyira nem volt kilátástalan a helyzet, mint tavaly Josephel, de túl nagy előrelépés sem történt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a harmadik negyedben volt esélye a Broncosnak TD-t szereznie, de Hamilton elejtette Flacco passzát, így maradt a mezőnygól.

Érdemes megemlíteni még, hogy  a meccs végén Gruden nem volt gyáva, és mikor csak egy first down kellett a biztos győzelemhez, behívott harmadikra egy passzjátékot. Tekintve, hogy Broncos futásra számított, teljesen érthető döntés volt, és végül be is jött. A first down meglett, és a Broncos utolsó reménye is elszállt egy fordításra.

Jelenleg úgy néz ki, a Raidersnél elkezdődött valami, és a csapatot nem rázta meg ez az egész Antonio Brown-sztori. A Broncosnál ellenben nem igazán érezhető a fejlődés, nem voltak annyira siralmasak, mint tavaly decemberben, de túlzottan jobbak se.