Mint azt bizonyára többen tudjátok, most vasárnap megrendezésre került a Be Your Playerrel közös szervezésében egy Madden bajnokság, ahol mi is jelen voltunk: Dani mint szervező/játékos, én pedig mint egyszerű néző. Az alábbi sorokban pedig az élményeim, benyomásaim, tapasztalataim olvashatjátok, közben Dani is hozzászól pár dologhoz.
Az első és legfontosabb dolog, hogy tisztázzuk, én személy szerint nem játszottam. Ennek több oka is volt, egyrészt az, hogy megvolt a 32 játékos, másrészt pedig nekem még soha nem volt kontroller a kezemben, így pedig elég komikus meccseket sikerült volna játszanom. De eleve nem is ezért mentem oda, elsősorban csak kíváncsi voltam, hogyan néz ki egy ilyen, és ki milyen meccseket fog játszani. És hát meg kell hagyni, változatos meccsek születtek. Volt 30-40 pontos győzelem, volt a végletekig kiélezett összecsapás, ahol az utolsó yardon dőlt el minden, meg persze volt átlagos is.
Amennyire ki lehetett venni, a legtöbb játékos nem most találkozott életében először a Maddennel vagy az xbox kontrollerrel, a többségnek ez nem okozott különösebb problémát, volt aki egészen profi szinten játszott. Persze volt olyan is, aki úgy tűnt, hogy azt sem tudta mit csinál, de még így is összehozott valahogy 4 TD-t. Nem győztünk nevetni azon, hogy simán odadobja a labdát a védőnek, de az elkapója hátulról a védő feje fölül egy kézzel valahogy elkapja, és TD. Hiába, van akinek ehhez van tehetsége.
Egyszerre négy meccs ment négy xboxon és ezzel együtt négy tv-n, én pedig igyekeztem valamennyire oda-oda pillantani. Nem mondom, hogy mindegyikre jutott elég időm, de a lényeget azért mindenhol láttam, mert sikerült találni egy olyan helyet, ahonnan azért többé-kevésbé lehetett látni mind a négy tv-t.
A lényeg persze a „főnök” szereplése volt, amire külön odafigyeltem, és gőzerővel szurkoltam az ellenfélnek. Mint kiderült feleslegesen, mert Dani az én „támogatásom” nélkül is mindig kikapott. Na ez van akkor, ha az Eaglesszel játszol, és nem Foles az irányítód. Egyszer ráadásul úgy kapott ki, hogy szétfutották, agyonsackelték, és 10 futott yardig sem jutott el. Hiába a Gettleman taktika Maddenben még működik.
[quote]
Dani: Az első két meccsem egyébként elég szoros és izgalmas volt, akár nyerhettem is volna, a harmadikon tényleg totál esélytelen voltam. Tegyük hozzá 10 futott yardon nem nehéz azt tartani, aki csak passzol, de a szétfutás, agyonsackelés valós, a későbbi döntős nagyon keményen elvert, láthatóan sokkal profibb volt, mint én.
[/quote]
Ami engem egy kicsit zavart, hogy nagyon sokszor ismétlődtek a csapatok. Ez alatt azt kell érteni, hogy mindenki maga döntötte el melyik NFL-csapattal lesz, és a legtöbb alkalommal a Packers és a Cowboys került kiválasztásra. Nem mondom, először még jó volt nézni ezt a kettőt, de mikor a 10. meccsen is ezt a két csapatot láttam, akkor már kicsit sok volt. Illetve olyan is előfordult, hogy a 4 meccsből háromnál Packers volt, negyediken Cowboys, és az egyik Packers meccsen is a Cowboys volt az ellenfél. De ez persze csak az én bajom, megértem, hogy valaki azzal a csapattal akar lenni, aminek szurkol – bár volt példa arra, hogy a packersös a Brownsszal volt, vagy a seahawksos a Ramsszel (!!!) – csak jobban örültem volna, ha esetleg látok olyan csapatokat is, mint Lions, Dolphins, Bengals, Bills stb… Na mindegy.
Magáról a szervezésről nem tudok sokat mondani, én nem voltam ebben benne, csak azt tudom, hogy a rendezvényen nem igazán volt probléma semmivel. Mindenkinek le volt írva, ki mikor játszik, és nem volt káosz sehol. Illetve ha valamelyik kontroller elromlott, akkor volt helyette azonnal másik, szóval az én benyomásom az volt, hogy minden rendben lezajlott.
[quote]
Dani: Én ugyebár benne voltam a szervezésben, így erről kicsit többet tudok mondani. A Be Your Player-es srácok nagyon kitettek magukért és mindent flottul megcsináltak – nekem előzetesen igazából csak a hirdetés és a jelentkezők kezelése volt a feladatom, és a helyszínen sem kellett sok mindennel foglalkozzak (ami külön nagy segítség volt, mert dolgoznom kellett, csináltam az FK! jósdához a képeket, és este még fantasy draftom is volt). A bajnokság menetének online követése szerintem nagyon pazarul működött, és összességében úgy éreztem, hibátlanul össze lett rakva ez az event.
[/quote]
A végére sajnos nem tudtam maradni, rohannom kellett a buszhoz, így lemaradtam a nagy fináléról. Utolsó másodperces 61 yardos game winning alsókapufás mezőnygól az elődöntőben, majd a döntő, ahol a Patriots az utolsó másodpercben egy yardról futást hívott a győzelemért, de a Packers megállította… Persze, hogy ezeket kellett kihagynom!
Összegezve, én jól éreztem magam ott, és ahogy kivettem a játékosok is jól szórakoztak. Szóval remélem nem ez volt az utolsó ilyen rendezvény.
[quote]Dani: Itt is szeretném mindenkinek megköszönni, aki eljött, illetve annak, aki mégsem tudott eljönni, hogy szólt előtte, így fel tudtuk tölteni a helyét. Ja, és azoknak is, akik szombat este 10-kor még tudtak válaszolni és be tudtak ugrani a lemondók helyére. Illetve nem utolsó sorban köszönjük a Sportmániának a támogatást, a Kandalló Pubnak pedig a helyszín biztosítását, a söröket, hambikat, és az új óriási QLED tévét, amin majd egyébként a meccseket is tudjátok nézni az FK! Klubok alkalmával![/quote]
Legfrissebb cikkeink
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
A playhívás egy közös képernyőn hogy működik?
három playt látsz a saját oldaladon, abból választasz, így nem tudja az ellenfél, melyikre készüljön :)
Kivétel ha les xd
Biztos nem volt köztük a Philly special, azért vesztettél. 😜
a sima philly special nem jött be, a fake philly special bejött :D
Sajtfejűek – Patrióták döntő, nyamiii. :D
Nem tudom, hogy azt is olvastad e, hogy nem a Patrióták győztek. :D
Hogyne. De ott még csupán fiatal felnőttek gyermekjátékoztak. :P
“A végére sajnos nem tudtam maradni, rohannom kellett a buszhoz”
Gondolom a kínai túristák is csodálkoztak közben,hogy hol a picsába volt fél napig a sofőr.
Az még hagyjál, de akkor milyet néztek, mikor már elindultam a busszal. Nem biztos, hogy jól értettem, de páran mintha temetést kezdtek volna szervezni.
😂😂😂