A tavalyi szezonig döntően a Seattle Seahawks (kisebbrészt pedig a New England Patriots) felségterületének számított olyan végeredményt, vagyis scorigamit elérni az adott meccsen, amely még soha nem volt az NFL történetében. Például Pete Carroll csapata kilenc éven keresztül minden évben nem csak hogy elért egy scorigamit, hanem az összes ilyen meccset meg is nyerte. Nos, azt nem jelenthetjük ki, hogy ez a sorozat idén megszakad majd, hisz a szezon háromnegyede még hátravan, de mindenesetre a trend úgy tűnik, hogy az idén megváltozott.
(Forrás: nflscorigami.com)
Az idei szezonban ugyanis már 3 scorigamit is feljegyezhettek az ilyesmire fogékony statisztikusok, ebből kettőt rögtön az előző hétvégén, és egyikhez sem volt köze a Seattle-nek.
Az első héten az 59-10-re végződő Ravens-Dolphinson bevalljuk még a mi szemünk is átsiklott, mert inkább Lamar Jackson tündöklésével és a Miami reménytelenségével voltunk elfoglalva. De a 4. fordulóban vasárnap előbb a Ravens-Browns (25-40), majd a Rams-Buccaneers (40-55) is scorigamival végződött, ez pedig azt jelenti, hogy 2019-ben négy hét alatt már 3 ilyen típusú eredmény is született, ami mindenképpen kiemelkedő.
Az nflscorigami.com oldalon nem csak azt lehet megnézni, hogy mely rubrikák maradtak még üresen, hanem azt is, hogy mely eredmények fordultak elő eddig a legsűrűbben az NFL történelmében.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #3
- A harmadik forduló legjobbjai
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 3. forduló
- Patrick Mahomes: Nem hagyhattam, hogy az alacsony fizetésem gátolja a piacot
- Elveszítette egyik kezdő safetyjét a Panthers
- Lamar Jacksonnak ismét összejött egy dupla-tripla
- Chandler Jonest akarata ellenére vitték mentálegészségügyi intézménybe
- Itt a megoldás? Trevor Siemiant igazolta le a Jets
- Chicago Bears – Ez mindennek a legalja
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
Legutóbbi hozzászólások