A 2004-es draft nagyon komoly volt, legalábbis ami az irányítófelhozatalt illeti. Az első körben kelt el ugyanis a kétszeres Super Bowl győztes Eli Manning és Ben Roethlisberger, illetve a jó eséllyel Hall of Famer (bár gyűrűt eddig nem nyert) Philip Rivers. A három játékos sok tekintetben fej-fej mellett haladt egymás mellett karrierjük során, olyannyira, hogy jelenleg 500 passzolt yardon belül vannak.
A sorrend jelenleg így néz ki:
- Roethlisberger – 56 545 yard
- Manning – 56 537 yard
- Rivers – 56 121 yard
Mivel Big Ben sérült, Manning pedig a padon ül, így Rivers egy-két héten belül átveszi majd a vezetést, amivel egyébként fellépne az örökranglista hatodik helyére. Az ötödik Dan Marino 61 631 yardot szerzett, az ő megelőzéséhez még legalább plusz egy szezon kell, a Drew Brees-Tom Brady-Peyton Manning-Brett Favre négyest pedig jó eséllyel már nem éri be egyikük sem (mindegyikük 71+ ezer yardot szereztek karrierjük során, Brees és Brady pedig továbbra is gyűjti őket).

Legfrissebb cikkeink
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
- Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Ashton Jeanty fogadkozik, hogy akkora hatása lesz, mint Saquon Barkley-nak tavaly
- Aaron Rodgers egy hónapja nem beszélt a Steelersszel, a visszavonulás is benne van a pakliban
- Új szerződést akar a Raiders kiváló falembere, így kihagyja az edzéseket
- Újabb védővel hosszabbított a Bears
- A jövő sztárjai – Tyler Warren
- Bill Belichick ma 73 éves
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Loosername on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Fetyke on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Hurrá Torpedó on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Fetyke on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- kollernoel on Bill Belichick ma 73 éves
- atis123juve on Aaron Rodgers egy hónapja nem beszélt a Steelersszel, a visszavonulás is benne van a pakliban
Grat Peppa! De ez akkor is mókás.
http://www.thedrawplay.com/tag/ringless-rivers/
*a cry me a Rivers#7 – hez: Romo tényleg a Rivers keresztnevet adta a fiának.
Rivers simán beelőzi jövőre Marino-t és elnézve a kondiját és a képességeit még bőven van benne 3-4 év, amivel meglehet neki a +70e yard.
Háát… A 70 e hez 42 évesen még játszania kéne. A tavalyi Riversnek kijárna. Idén viszont már 3 vereségnél tart. Ebből kettőt rá is lehet kenni. Nem tudom… Inkább nem játszik még 4 évet az idei után szvsz. Szopó, hogy ebben a korban már lutri a karrier. Eli off. Tibi alatt rugdalja a sámlit Bélabá. Nagyon hajszálon függ már ilyenkor a vezetőség türelme….
Simán benne van a pakliban, hogy Rivers a jelenlegin felül még kibír három szezont és akkor meglesz neki a +70e yard. Minden évben hoz +4000-eket, ami a mostani még hátralevő 3000-el már ki is adja ezt a számot.
Riverst azért ne mérjük Eli-hez, nem ugyanaz a szint. Tibinek van három pocsék meccse, ami korábban nem volt tipikus, de azért ne feledjük, hogy Tibiről beszélünk. A fickó nem arról híres, hogy minden átmenet nélkül pszichésen összeomlana, sokkal inkább az ellenkezőjéről. Temették már soxor, legfőképp peccesek… ;) Maraggyunk annyiban, hogy majd erre visszatérünk mondjuk a PO első meccse után. Felettébb csodálnám, ha nem a korábbi Tibit látnánk…
Ami pedig Bélabát és Tibi sámliját illeti(ja, és akkor aztán égett a ház rendesen, nem úgy, mint most):
https://www.youtube.com/watch?v=UYJZFMo-byw
Tibi inkább szimplán úgy döntött hogy elkezd futni a passzolás helyett
Nézd el neki, hadd szórakozzon ő is egy kicsit