Mindketten korszakos tehetségként indultak, 2015-ben a draft első két helyén keltek el, és sokan a Peyton Manning – Tom Brady korszak rivalizálásának reinkarnációját látták bennük. Ehhez képest azonban lehet, hogy a hatodik NFL szezonjukat már backup QB szerepben kezdik meg.
Cselőtei Márk újabb vendégcikkét olvashatjátok.
Ma sporttörténelem születik. Gondoltam magamban 2015. április harmincadikán. Gyors spoiler: tévedtem. Négy és fél évet ugorva az időben könnyedén megállapíthatjuk ezt, ha viszont aznap azt mondja nekem valaki, hogy 2019. október huszadikán úgy állunk majd, hogy Jameis Winston 5 Londonban dobott interception után vonul bye weekre, Marcus Mariota pedig Ryan Tannehill mögött, csereirányítóként készülhet a Chargers elleni mérkőzésre, akkor igencsak széles kacajjal vágtam volna rá: ennél nagyobbat nem is tévedhetnél barátom.
Nos, én tévedtem, de még mindig, ennyi idő után, ilyen körülmények mellett is nehezen visz rá a lélek, hogy azt mondjam, mindkét irányító BUST-nak bizonyult. Pedig a valóság inkább ehhez közelít, újonc szerződésük utolsó, opciós évébe léptek 2019-ben, és az eddig tapasztaltak alapján nem sok esély maradt arra a forgatókönyvre, hogy bármelyiküket is új szerződéssel marasztalnák a szezon végén, legalábbis kezdőként. Hogy miért vagyok elfogult velük szemben? Ez mindenki számára kideríthető nagyjából 3-4 megtekintett 2014-es NCAA highlight videó után. Persze jóval több is van emögött.
Ugyanis 2015-ben a draft első napján egy pillanatig sem volt kérdés, hogy ők ketten, kéz a kézben kelnek majd el az első helyen. Jameis Winston a Florida State, Marcus Mariota pedig az Oregon Ducks játékosa volt az egyetemen, és bizony nem ok nélkül tartották őket a jövő nagy NFL sztárjainak. Winston első floridai szezonjában még nem lépett a pályára, másodikban azonban rögtön kimagasló teljesítménnyel rukkolt elő, és a NCAA történetének legfiatalabb játékosa lett, aki megkapta a Heisman trófeát, még 2013-ban. A következő idényre sem lassított, csapatával 13–0-s mérleggel zárta az alapszakaszt, majd éppen a Marcus Mariotával felálló oregoniak következtek. A hawaii irányító három évet töltött kezdőként a Ducksnál, 2014-ben nyújtott teljesítménye elismeréseként pedig ő is megnyerte a Heisman trófeát. Abban az idényben 12–1-es mérleggel zárták az alapszakaszt, majd jött Winston és a Florida State. Azon a meccsen nem derült ki, hogy melyikük a jobb QB, a Ducks kontrollálta a meccset és 59–20-ra nyert. Mariotaék a többek között Ezekiel Elliottot is a soraiban tudó Ohio State ellen döntőztek, ám alulmaradtak.
Jöhetett a combine, az interjúzás, csapatlátogatás, de senkiben sem merült fel, hogy ők ketten nem az első két hely valamelyikén kelnek majd el. A Tampa Bay Buccaneers választhatott elsőként, és szemmel láthatóan jobban tetszett nekik Winston játéka, aki az egyetemi felvételeken egy igazi vezérnek, hype mannek, harcosnak hatott, aki képes a lábán is megoldani a bajokat, de egy rossz védelmi nap esetén képes az outscoringra is, és annyi hatpontost passzol, amennyit csak lehet. Mariota ezzel szemben nem tartott nagy motiváló beszédeket, csendesebb volt a pályán, és azon kívül is, a játéka azonban mindig nagyot szólt. Mindig gondosan figyelt a labdára, alig-alig dobott önhibájából interceptiont, és valami egészen földöntúli dolgokra volt képes futójáték terén. Igen tudom, az NFL-ben nehezebb futni, jó párszor tapasztaljuk, de Mariota megoldásai az egyetemen talán még Lamar Jackson megiramodásain is túltettek, ő pedig egészen sokszor nyúl ehhez a profi futballpályán is.
A második választó a Tennessee Titans volt, egyértelmű volt, irányítót kell draftolniuk, és ha Winstont elviszi a Tampa, akkor ott van Mariota, lejátszott meccs. A két irányító körüli felhajtást és zsongást jól érzékelteti az a tény is, miszerint a Titans egy olyan trade-ről mondott el, amelyet nagyon fájó szívvel utasítana el mindenki, főleg ha látná a dolgok végkimenetelét. Abban az időben ugyanis még Chip Kelly volt a Philadelphia Eagles vezetőedzője és új kezdőirányítót kívánt beszerezni a holtszezonban. Marcus Mariotat pedig jól ismerte, 2012-ben az ő edzője volt Oregonban, a fiatal QB fejlődése pedig csak tovább képezte benne a vágyat, hogy az NFL-ben is megszerezze. Kelly a hírek szerint két első kört, egy második kört, Fletcher Cox játékjogát és bármelyik irányítóját ajánlotta fel a Titansnek, azért, hogy a 20. helyről a másodikra cseréljen Mariotaért. Az Eagles fanok szerint ebbe belerokkant volna a franchise, utólag úgy tűnik igazuk lett, főleg a Super Bowl siker után, Kelly pedig már annak a szezonnak a végén távozott.
Hiába az egyetemi csillogás, a profik között nehezebb érvényesülni, Winstonnak és Mariotának pedig még 2019-re sem sikerült igazán. Térjünk rá a számokra: az NFL-ben eddig mindketten 62 meccset játszottak. Winston ez idő alatt pontosan 100 TD passznál jár, 68 interception mellett, ami borzasztóan sok a mai játék alakulása mellett. Aaron Rodgers 171 meccsen csupán tizennéggyel dobott több INT-et nála. Győzelmi mutatója kezdőként 23-37, egyszer sem tudta rájátszásba vezetni a Buccaneerst, a legkevesebb interceptionje egy idényben 11, de már idén is 10-nél jár. Ezen kívül (bár ki ne imádta volna a FiztMagicet) beszédes, hogy tavaly kis híján teljesen kiszorította őt kezdőpozíciójából Ryan Fitzpatrick.
Mariota ugyanennyi meccsen csupán 44-szer adta el a labdát, ellenben csak 76 hatpontos átadásnál jár, míg például Patrick Mahomes 24 meccsen hozott össze 65-t. Kezdőként neki is 50% alatti a mérlege, 29-32, a rájátszásba azonban egyszer bejutott a Titansszel, ráadásul egy győzelmet is összehozott a Chiefs ellen. Az volt az az ominózus meccs, amikor Mariota a saját passzát elkapva ért el touchdownt. Eddigi karrierje során Mariota sosem passzolt többet 3500 yardnál egy szezonban, ráadásul a 20 passzolt TD-t is csupán egyszer lépte át. A labdára láthatóan az NFL-ben is vigyáz, idén is 0 INT-nél járt 5 meccs után, a Broncos ellen azonban 2x is az ellenfél védőinél landolt a labdája, így jött Tannehill, és ezen a héten már ő a kezdő Tennesseeben.
Marcus Mariota just caught his own pass for a @Titans TD!!
Not a typo.#TitanUp #NFLPlayoffs pic.twitter.com/bDBVukfZuY
— NFL (@NFL) January 6, 2018
Persze nem lehet mindenért őket hibáztatni, ezekben a srácokban volt valami plusz, amit egyértelműen nem sikerült belőlük kihozni a profik között, és ebben bizony a Bucs és a Titans is hibázott. Előbbi franchise esetében nem mehetünk el amellett, hogy ahogyan a Winston éra óta egyszer sem, úgy ezúttal sem sikerült életképes védelmet összerakni, így az irányító és a támadósor gyakorlatilag minden meccsen arra van kényszerülve, hogy a drive-ok jelentős részét TD-vel zárja le. A túloldalon, Tennesseeben pedig a sémát lehet igencsak nehézkesen megtanulni, ötödik évében a negyedik különböző offenzív koordinátorát kapta meg Mariota, gyakorlatilag minden évben változik a playbook jelentős része, ezen kívül az elkapószekció sosem ütötte meg a rájátszásban szereplő csapatok szintjét, ilyen téren talán még idén állnak a legjobban. Ettől függetlenül Winston és Mariota is túlságosan inkonzisztens, és a szintlépés határán rendre mindketten elhasalnak, ez pedig már nem varrható a két franchise nyakába.
Kéz a kézben. Sok dologban összeforr a két irányító eddigi pályafutása, ami meglehetősen érdekes. Mindketten Heisman győztesként érkeztek a ligába, utolsó egyetemi idényük végén is összecsaptak, mindketten 62 meccsen léptek pályára eddig az NFL-ben, ráadásul életük első mérkőzését is egymás ellen játszották a profi ligában. Ennek az újrajátszására idén kerülhetne sor, csakhogy lehet, hogy addigra már mindketten a csere QB pozíciójából figyelik az események, mert mindkettejüknek nagyon betett a 2019-e szezon hatodik hete.
Összességében a csalódáskeltő az a szó, ami négy és fél év távlatából a legjobban tükrözi a két egykori kiváló propesct eddigi karrierjét. Hogy mit hoz a jövő? Egyelőre kérdéses, új szerződésre aligha számíthat Winston és Mariota, az év végén pedig mindketten szabadügynökök lehetnek. Lesz-e franchise amely rájuk bízza a kezdőposztot, egy új esély reményében, vagy örökre ígéretek maradnak, és eltűnnek a csereirányítók süllyesztőjében?
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások