A 9. hét elég emlékezetesre sikerült: a tankoló Dolphins, az 1/1 fő várományosa beintett mindenkinek és nyert, a Ravens átmasírzott a veretlen Patriotson, az NFC North pedig gyalázatos szinten mondott csődöt.
New England Patriots @ Baltimore Ravens 20-37
Hihetetlen dominanciának indult ez a találkozó, és nem a Patriots részéről. A Ravens 16 perc alatt feltett annyi pontot a táblára, mint amennyit a Patriots védelme idén bármelyik meccsen engedett (17), egy ponton 198-4 volt a megtett yardok aránya a két csapat közt, a Hollók pedig a line of scrimmage-en totálisan megsemmisítették a Patriotsot a labda mindkét oldalán. A támadóknál a fullback, a tight endek és a támadófal is tökéletesen dolgozott, a védőknél pedig blitzekkel zavarták Bradyt a meccs elején. A Patriots irányítójának négy dropbackje volt csak az első negyedben, ebből kétszer megütötték, egyszer pedig sackelték. A Pats összesen két percet volt a pályán, hét játékot futtatott és négy yardot szerzett.
Lamar high-steps into the end zone! 😈 @lj_era8 #RavensFlock
📺: #NEvsBAL on NBC
📱: NFL app // Yahoo Sports app
Watch free on mobile: https://t.co/iejHcWRXCq pic.twitter.com/fU6I1yjtVE— NFL (@NFL) November 4, 2019
17-0 után azonban volt egy fordulópont, amivel megváltozott a találkozó. A Patriots puntját az ex-patses Cyrus Jones elejtette, és az ex-ravenses Justin Bethel összeszedte, ezt pedig pár játékkal később Bradyék ki is használták, az újonnan megszerzett Mohamed Sanu tette fel a vendégek első pontjait a táblára. A második negyedben megállt a Ravens offense, egy újabb turnovert tudott szerezni a Patriots Mark Ingram fumble-je után, ebből a helyzetből azonban csak mezőnygól jött össze, Belichick nem mert nekimenni negyedikre harmadik és goal szituációbal a négy yardosról.
A félidőre 17-13-as Ravens-előnnyel mehettek a felek, de a Patriots kezdhette a harmadik negyedet. Azonban itt jött az újabb fordulat, Julian Edelman kezéből kiütötték a labdát, Marlon Humphrey pedig TD-re hordta vissza azt! Aztán James White révén ismét TD-t tudott szerezni a Patriots, viszont utána jött egy igazán lélekölő, 14 játékból álló, 81 yardot és bő 8 percet felemésztő TD-drive Lamar Jacksonéktól – ez volt a leghosszabb támadás playek számát, yardokat és időt tekintve is a Patriots ellen idén. Itt ki kell emelni ismét John Harbaught, aki az ellenfél 38 yardosán előnyben is nekiment egy negyedik és négy szituációnak, ami kulcsfontosságúnak bizonyult.
Az őrült meccset nyilván fokozta, hogy Justin Tucker karrierje során másodszor hibázott extra pontot. A záró játékrészben Brady dobott egy interceptiont Earl Thomasnak, majd a Ravens ismét vezetett egy hosszú TD-drive-ot (14 play, 62 yard, 9 és fél perc), ezzel pedig rövidre zárta a mérkőzést!
Lamar is on another level 😳 @lj_era8 #RavensFlock
📺: #NEvsBAL on NBC
📱: NFL app // Yahoo Sports app
Watch free on mobile: https://t.co/iejHcWRXCq pic.twitter.com/DxbjK1KUUT— NFL (@NFL) November 4, 2019
Lamar Jackson megállíthatatlan volt az éjszaka folyamán, tényleg videójáték szinten van, amit a földön művel, egészen lenyűgöző nézni a dinamikus a játékát – és a Patriots is csak nézni tudta elsősorban, mert megállítani nem nagyon sikerült. A passzjátékban nem nyújtott extrát, de nem is lett volna jó folyamatosan hosszúkat dobálgatni a kiváló secondary ellen, így nagy hatékonysággal megdobálta a rövid és középtávoli játékokat (jobb pontossággal, YPA-val és passer ratinggel zárt, mint Brady), emellett pedig a földön parádézott. Rengeteget fejlődött a tavalyi évhez képest mindenben a másodéves irányító (oké, futásban ilyen jó volt tavaly is), jól vigyáz a labdára mind interceptionök, mind fumble-ök tekintetében, ez pedig a dinamikus futásaival és a körülötte lévő kiváló rendszerrel együtt bármire elég lehet. Ki lehet emelni egyébként a Harbaugh – Greg Roman – Don Martindale edzői triót, amely talán a legjobb HC-OC-DC kombináció jelenleg az egész ligában.
A Patriotstól az idei év minden bizonnyal legrosszabb teljesítményét láttuk (az eddigi meccseket figyelembe véve nyilvánvalóan, de nem lenne meglepő, ha nem lenne rosszabb meccsük már idén), a védelem sem tudta felvenni a versenyt a Ravensszel, leginkább a földön – azért az látszik, hogy futójátékkal nagyon is sebezhető a defense -, és a támadók sem tudtak igazán haladni, a fallal gondok vannak, a futójáték nem működik továbbra sem, és Bradynek sem ez volt a legélesebb napja – meccs előtt viccelődött is meglátva Ed Reedet, hogy megérkezett a kriptonitja.
Így már tehát nem veretlen a Patriots. A New England-iek egyébként ugyanannyi támadó TD-t engedtek a Ravensnek, mint az előző 8 meccs során összesen, a bekapott 37 pontjuk 2014 óta a legtöbb egy idegenbeli meccsen, ráadásul zsinórban 20 meccs után kaptak ki egy legfeljebb 24 éves irányítótól – így mehetnek pihenőhétre az Eagles elleni mérkőzés előtt. A Ravens pedig szárnyal, a Seahawks után újabb nagy skalpot gyűjtött be John Harbaugh legénysége, ennél nagyobbat jelenleg nem is lehetett volna.
(katonadani)
New York Jets @ Miami Dolphins 18-26
A forduló után akad pár csapat, amelyik legszívesebben elásná magát, a legmélyebb gödröt azonban jó eséllyel a Jets kaparná ki magának. Egy 1-6-os csapattól nem lehet sokat várni, de hogy simán kikapjon a liga eddig legrosszabb franchise-ától (ha csak a keretet és a tehetséget nézzük, a Jets fényévekre van a Dolphinstól), az már mindennek a legalja.
Adam Gase sitting all alone on the bench is, simply put, an incredible image #Jets pic.twitter.com/NLDSwjjVDt
— Conor the Mick (@TheNJMick) November 3, 2019
Kezdjük a pozitívumokkal: az 1/3-as Quinnen Williams megszerezte az első sackjét. Ennyi. A támadófal katasztrófa, Sam Darnoldot taszítják a hozzá hasonló mezben játszók, a védelem pedig 288 yardot és három TD-t engedett Ryan Fitzpatricknek, akinek a legjobb elkapója a TE Mike Gesicki (aki 200 yardot átlagol szezononként) és a draftolatlan Preston Williams volt. A Cardinals bevállalta, hogy egy év után lecseréli a teljes személyzetét, ezt kell a Jetsnek is tennie. Adam Gase akkora öngól volt, hogy az öt szezonra is elég.
Brian Flores went from 0 wins to gatorade shower.pic.twitter.com/Lsx6eAF9kx
— Dov Kleiman (@NFL_DovKleiman) November 3, 2019
A Dolphinsra pedig büszke lehet mindenki, mert bár csak egy roncsderbit nyert meg, de ezzel legalább a becsületét visszanyerte a csapat. A tankolás egyértelmű, de nem süllyedt odáig a franchise, hogy kvázi leadjon meccseket, ezért pedig jár a pacsi. Már csak a Bengals nyeretlen a ligában.
(renningan)
Minnesota Vikings @ Kansas City Chiefs 23-26
A Chiefs egy jó csapat, de akárhogy is nézzük, egy csereirányítóval felálló gárda ellen valahogy mindig elvárás a győzelem, pláne egy 6-2-es, bombaformában játszó Vikings esetében. A két csapat eszméletlen jó mérkőzést játszott, a Chiefsnél nyilván mindenki örülhet, a Vikings viszont ennél fájdalmasabban nagyon nehezen veszíthette volna el a mérkőzést.
Kezdjük ott, hogy bár Kirk Cousins 220 yardot és három TD-t passzolt INT nélkül, nem játszott jól. 38 passzából csak 19 volt jó, volt pár elképesztően homály passza, de a legrosszabb döntése talán az volt, hogy két yarddal a first down vonal előtt senkitől nem zavartatva lement a földre, megakasztva ezzel a támadást. Az októberi parádénak nyoma sem volt, pedig viszonylag tiszta zsebben dolgozhatott, de a sok kihagyott lehetőség megbosszulta magát.
https://twitter.com/SomeonesAnIdiot/status/1191068716844376066?s=20
Persze nem csak vele volt probléma, az elmúlt három meccsen 150+ yardot átlagoló Stefon Diggsnek egy elkapása volt négy yardért, Adam Thielen megsérült, a futójáték pedig akadozott – ennek ellenére a meccset többször is megnyerhette volna a Vikings, de végül mindig sikerült valamin elhasalni (arról nem is beszélve, hogy 23-20-as és 23-23-as állásnál is támadhatott a csapat, de hat játékból -7 yardot sikerült összehozni).
Hasonló volt a helyzet a védelemmel: öt sacket gyűjtött az egység, csak 30 százalékban engedett first downt, mégis sikerült szabotálnia magát. A legnagyobb öngól egy Damien Williams által futott 91 yardos TD volt, de a 4. negyedes töketlenkedésre sem lehet büszke a csapat.
This video is going to be around for a long time. What an Amazing run…
Yours too Damien Williams 😉 @Cheetah speed
pic.twitter.com/iQFHw3vYvg— 𝕃𝕠𝕣𝕕ℂ𝕙𝕚𝕖𝕗 ℝ𝕠𝕔𝕜𝕒 (@JordanTribe_) November 4, 2019
Ami a Chiefst illeti, a védelem csak mértékkel tudott nyomást generálni és több nagy játékot is benézett, az offense pedig Mahomes nélkül messze nem ugyanaz. Matt Moore nem több egy jó cserénél, 275 yardot és egy TD-t passzolt, volt pár szép dobása (és nem egy hibája), de Hill tette naggyá (a futójáték Williams nagy rohanásán kívül csak 17 kísérletből 56 yardra volt képes). A villámgyors elkapó 160 yardot és egy TD-t szerzett, nagyon nehéz nem a liga öt legjobb támadója közé tenni.
Nagyjából ennyi. A Chiefs kihozta magából a maximumot, nem csinált fatális hibát és köszönte szépen a Vikings ki nem kényszerített hibáit. Mindennek a vége pedig egy utolsó másodperces mezőnygóllal behúzott győzelem lett, ami nyilván óriási lökést adhat a csapatnak, a Vikingsnál pedig foghatja mindenki a fejét, hogy megint egy rúgás miatt kapott ki a csapat (bár ez talán nem annyira demoralizáló, mintha ők hagyták volna ki a rúgást).
(renningan)
Green Bay Packers @ Los Angeles Chargers 11-26
Egyik NFC North-csapat sem lehet büszke arra a borzalomra (a Vikings esetében csak mérsékelten), amit a héten bemutatott, de egyik sem okozott akkora negatív meglepetést, mint a Packers. Október után sokan MVP-esélyesnek tartották Rodgerst, visszatért Adams, a Chargers pedig csak a Bears lúzerségének köszönhetően tudott nyerni óriási mázlival az előző héten. Ehhez képest feltörölték a Packersszel a padlót.
Air Gordon ⚡️@MelvinGordon25 | #GBvsLAC
📺: CBS
📱: NFL app // Yahoo Sports app
Watch free on mobile: https://t.co/GjhTr4sGG6 pic.twitter.com/kqQc1rKSu4— NFL (@NFL) November 3, 2019
A Green Bay az első három negyedben összesen három pontra volt képes, a csapat egész meccsen 206 yardot szerzett, Rodgers pedig egy 23/35, 161 yard, 1 TD mérleget tud felmutatni, aminek a javát a negyedik negyedben érte el a csapat 20+ pontos hátrányban (a 4. negyed 9. percében Rodgers 52 yardnál tartott). Az offense teljes impotenciája miatt az amúgy jól játszó, a harmadik negyed közepéig és egy blokkolt puntig csak kilenc pontot engedő védelem is elfáradt, így nem meglepő, hogy előbb-utóbb valahogy összeszenvedett két TD-t a Chargers (mindegyiket Melvin Gordon szerezte).
A Los Angeles oldaláról természetesen a védelmet kell kiemelni, ami három és fél negyeden keresztül teljesen kiiktatta a Packers támadójátékát: a pass rush parádés volt, Rodgers állandó nyomás alatt játszott, a Bosa-Ingram duó pedig három sacket is szerzett. Illetve dicsérjük meg azért Philip Riverst is, aki bár nem adott TD-passzt, de kivételesen a labdát sem adta el, és volt pár nagy játéka is. Nem volt lenyűgöző, de hiba nélkül csinálta a dolgát, ami ezúttal elég volt egy hatalmas skalphoz.
(renningan)
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Na ilyen számomra a perfect night :) Egy Dolphins W és egy Pats L.Megvan amiért imádkoztam, nem lesz 0-16 a szezon.Öröm volt nézni Gase kínlódását,jövőre nem lesz már ő HC az NFL-ben.Legalábbis remélem.Patkányméregnek esetleg lehetne még őt alkalmazni bármelyik öltözőben.. Go Fins, go!
Emellett a Pats sem lesz 16-0-os csapat szerencsére. :)
Szerintem a legelvakultabb Pats szurkolók gondolkodtak csak a perfect season-on.Azért 16 meccs alatt borítékolható minimum egyszer vagy többször rossz csapatjáték amikor semmi sem jön össze.Már csak a 49ers-nek kell egyszer buknia és megint bonthatjuk a pezsgőt :)
Én azért féltem a Patstől, egyszer már majdnem megcsinálták…
A 9ers ellen én nem szurkolok, főleg amilyen sorsolásuk még van, brutál lenne ha képesek lennének veretlenül lehozni, de azért nem ez a realitás.
a Frisco tuti kikap az Atlanta ellen, a többit behúzzák.
ld. 2015, Panthers
Itt ma semmi se akart összejönni…amúgy csak nekem tűnt úgy, hogy most, hogy Adams visszatért, Rodgers mindenáron őt kereste? Az elmúlt hetekben tök faszán működött, hogy dobált mindenkinek, akit talált, most meg valahogy csőlátással csak Adamset vadászta az esetek többségében…na mindegy, ezt a meccset minden értelemben nagyon gyorsan felejtsük el, aztán hajrá tovább! #GoPackGo
Szerintem Rodgers nagyjából egész mérkőzésen csak levegőt szeretett volna kapni. A két tackle olyan szörnyen játszott, hogy a labdát nem volt ideje átvenni a centertől, nemhogy elkapót keresni. Amikor a 4 emberes pass rush ennyire működik a Packers ellen, akkor a támadójátékotok egyszerűen meghal. Ami egyébként nem is csoda. Ilyen körülmények között Rodgersnek esélye nem volt a labda megjátszására.
Én inkább azt nem értettem, hogy a futás ezzel szemben az elején egészen jól ment, a Chargers védelme is az ellen a rosszabb. Miért erőltettétek már az elején is a passzjátékot? Miért nem futottatok többet? Azért 3 vagy 6 pontos hátránynál még nem kell kapkodni. Semmi sem indokolta, hogy az egyáltalán nem működő passzjátékot erőltessétek!
Ja! És az elején ti is igen csak lábon lőttétek magatokat a buta szabálytalanságokkal a támadó oldalon…
Az volt a szembetűnő, hogy semmiféle erőlködés nem volt tegnap az O részéről, kijöttek, mert muszáj, de játszani nem nagyon próbáltak. A legárulkodóbb jel erre talán az, hogy általában Rodgers ordít, mint a fába szorult féreg egy egy rossz play után, ha nem megy neki vagy az offensenek, de tegnap totál békésen sétálgattak csak a pályán. Nem tudom, miért adták le a meccset, de ez elég pofátlanság volt azzal a 25.000 szurkolóval szemben, akik ebben a kis szar stadionban is hazai hangulatot teremtettek nekik.
Teljesen igaz. Mintha nem készültek volna rá, hogy Bosa és Ingram folyamat egymás mellől érkezik, semmit nem kezdtek ezzel.
Ugyanez a futás, egyrészt alig volt, másrészt semmi extra nem volt akkor sem, pedig a screenek többször is működtek volna.
a faultoknál fogtam a fejem, Jenkinst megtéptem volna legszívesebben…úgyhogy ja, remélem idénre letudtuk a “leszarom tablettás” meccset és innentől úgy fogunk funkcionálni, mint egy SB contented csapat
Én csak azt nem értem, hogy a buta Rb/Wr, aki nem tud passzolni, és akit az első meccsen össze kellett volna törni, hogyan volt képes megverni a liga valaha volt legjobb védelmét…? :O
Fáradt volt ez a védelem.
ugye?!
Nem vagy te egy kicsit frusztrált? :)
Ennyire látszik?? :O
mondjuk a 17/23 163 yard-ért nem egy veretes passz teljesítmény, közben volt LJ -nek 16 futása (61 yard)
Rushing yard összesen 210 yard.
amúgy bőven belefért ez a vereség, nem kell még egy tökéletes alapszakasz.
Évekig emlegetni fogják, hogy a kilencedik játékhéten a ravens szét szopatta a patriots legendás védelmét. Ennyike.
Már két hét múlva sem emlékszik rá senki. :D
Nem a fenét. Lamar Jackson verte őket szarrá. Igen, Lamar Jackson! Ilyen szégyen szerintem azóta nem érte őket, amikor Mark Sanchez (igen, a legendás “buttfumble” Sanchez) verte ki a csapatot a rájátszásból.:)
Legyen ez a legnagyobb örömöd az életben. Mi meg majd öregkorunkban visszanézzük a tizenpár sb-t amin részt vett a csapatunk.
Már miért lenne ez nekem öröm? Semmi bajom a Patriotsszal. Csak nem kicsit kínos, hogy egyesek a legkisebb negatívum leírását is nehezményezik velük kapcsolatban. Ez a vereség gáz volt, de természetesen semmiben nem kisebbíti a korábbi jó eredményeket. és ettől még a Pats játszhat akárhány döntőt és nyerhet SB-t (akár ebben a szezonban is).
Miért volt gáz ez a vereség? Nem úgy kapott ki a Pats, mint tavaly a Dolphinstól, egy elszerencsétlenkedett végjátékban, na az gáz volt. De ez miért lett volna az? Volt két hetük felkészülni, és találtak egy olyan taktikát, ami úgy ahogy működött. Ha láttad a meccset, akkor látnod kellett, hogy ez volt a legjobb meccse a Pats-nek támadó oldalról idén. És bár a végeredmény nem ezt mutatja, de nem volt ez olyan kirakatba rakható győzelem, mint aminek te ezt be akarod állítani.
A Dolphins elleni vereség nem gáz volt, hanem egy nagy baki. Kezükben volt a győzelem és 1 perc oda nem figyelés miatt elúszott. A mostani azért volt gáz, mert végig tehetetlenek voltak egy Lamar Jackson által irányított csapat ellen. Támadó oldalról meg nem túl nagy büszkeség, ha a 20 pontból 13 egy muffed puntnak és egy fumblenek köszönhető. Kirakatról meg egyáltalán nem beszéltem, te akarsz valamit belemagyarázni.
Szerintem puntot is vissza tudna hordani.
😄😄😄 ebben a pár órában gondolom meg se próbáltál aludni csak ,hogy végre ezt kiadhasd magadból. 😃
Lamar amúgy jó kis irányító, csapat is rendben van. De azért maradjunk annyiban,hogy a nagy számok törvénye alapján egyszer majd találkozik egy gyorsvonattal és csúnyán megüti magát.
A Pats miatt nem aggódok, este én úgy feküdtem le,hogy 50/50 re mondtam a vereséget. Jókor jön a byeweek. A foci csak most kezdődik.
Jah, nem láttam a meccset :D :D valakinek termelnie kell egy kis GDP-t is ha már sok naplopó NFL szurkoló csak kamillázik hétfő délelőttönként :D
Persze, benne van a sérülés, de szerintem jóval óvatosabban játszik mint pl Cam.. és talán a játék is puhább lett az elmúlt időszakban.. de ez nyilván szerencse kérdése.. AR-nek is eltörték a kulcscsontját, pedig ő nem az a rohangálós típus..
Legalább valaki nem zh-ra készül! :D
AR egyébként pontosan az a rohangálos típus volt. Igaz, nem direkt futásokkal operált, mint Lamar, hanem állandóan meghosszabbította a játékot a zsebből történő kimozgásaival. És erre is fázott rá két éve…
az pont egy szimpla sack volt nem? Mármint állt a zsebben aztán jött a Vikes DE és legyalulta, emlékeim szerint ott rohangálás nem volt (simán lehet h rosszul emlékszem..)
Nem-nem! :) Akkor is kimozgott a zsebből, és Barr ütötte meg. Bár a labdát már eldobta ARod, de akkor még teljesen szabályos megmozdulás volt. A zsebben már akkor is szabálytalan lett volna az a mozdulat, viszont a zseben kívül nem védett az irányító. Egyébként nem volt legyalulás sem, egy meccsen pár évvel korábban még vagy fél tucat olyan szerelést nyeltek be az irányítók, mint amilyen az volt. Egyszerűen rosszul esett/estek.
jah, nem a szabályosságát vitattam, amennyire emlékszem szabályos volt a dolog :)
Mind1 csak arra akrtam rávilágítani, hogy ez “szerncse” kérdése is.. pl lehet, hogy LJ-t nem fenyegeti több veszély egy meccsen, mint egy hulladék fal mögött játszó Qb-t (Luck khm..)
Grat a Ravensnek, ezt nagyon megérdemelték. A Patriotsnak pedig jól fog jönni a pihenő. A futásoknál javulni kell a labda mindkét oldalán és nem lesz itt gond
A futójáték szerintem éledezik, mert ezen a meccsen már legalább a futásonkénti átlag nem volt rossz (4,3 yard/futás). A futás védekezésen javítani kell, de ez tipikusan az a meccs volt, ami minden évben előfordul, hogy igazából nem működik a védelem. Ami bizakodásra ad okot, hogy Sanu nagyon jól épül be és ez a fal, ha Whynn visszatér, csak jobb lehet.
Az este legnagyobb pozitívuma volt Sanu(Pats részről). Nagyon labda biztos a keze, de vele sem kellene erőltetni a 40+ yardos passzokat
De, csak olyan játék kell, amin fut egy rövid slantet és van egy értelmes blokkoló WR fent előtte, abból lesz 40+ yard.
Jól felkészült a Ravens, szemlátomást fáradtan játszott a csapat, nem éreztem a nagy motivációt sem. Szerintem ez most kényelmesen belefért, most nem úgy pattant a labda, remélem jönnek majd a Foxboroughba a rájátszásban és ott majd elégtételt vehetünk rajtuk. Jó hogy nincs ez a 16-0-ás nyomasztás sem. Nyilván nem jó prime time meccsen simán kikapni, pláne a Ravenstől, de ha van józanító, pont időben érkező pofon ez talán jó volt annak.
Van az a párbeszéd a kiváló Coen-film, a Burn After Reading végén, a CIA-főnök, és a részlegvezető között:
CIA főnök: Mit tanultunk?
Palmer: Nem tudom, uram.
CIA főnök: Hát bassza meg, én sem tudom… Talán azt, hogy még egyszer ezt ne csináljuk.
Palmer: Igen, uram.
CIA főnök: Mondjuk, szar se tudja, mit csináltunk egyáltalán.
Palmer: Igen, uram. Nehéz lenne megmondani.
Részben most nekem is ilyen érzésem van a Ravens-meccs kapcsán. De csak részben. Ugyanis, tanulni tanultunk ebből a meccsből is, sőt, azt is tudjuk, hogy legközelebb mit kellene csinálni, hogy ne így legyen, csak hát tudni valamit, és meg is csinálni azt, az két különböző dolog. Nem biztos, hogy meg tudjuk csinálni, amit amúgy elméletben tudunk.
Mi több: amit elméletben már a meccs előtt is tudtunk: gyenge az o-fal, gyenge a futásvédekezés, akadozós a támadásvezetés, stb. Ezek kb. a bajnokság kezdete óta ilyenek… Mikor lesz a nagy javítás? És mitől lesz? Egy-két ember visszatérésétől? Lehet, és legyen úgy. Az elkapónk N’Keal, is olyan, mint a fúziós erőmű, amely mindig a következő 20 évben valamikor lesz készen – és 20 év múlva megint a következő 20-ban. Most már tényleg térjen vissza, ha vissza kell térnie.
Amúgy, azt hiszem, pontosabban, én laikusként most két dolgot hiszek erről:
1. Nyilvánvalóan nem N’Keal-on fog múlni az offense jósága. Ő abban csak egy, nem is a legfontosabb összetevő lesz. Ha lenne rendes o falunk (ó add, hogy legyen!), egy kicsit máshogy néznének ki ezek a játékok -amelyek, megjegyzem, ezen a bosszantó meccsen néha nem is néztek ki rosszul – máskor meg persze igen.
2. Néha annyira kiszámíthatatlan az NFL (nézd csak meg bármely forduló eredményeit), hogy ez belefér, sőt emberileg, pszichológiailag, (és stratégiailag) hosszú távon egy-egy vereség még használ is (nem csak használhat, hanem használ). Azt hiszem, hogy most amellett, hogy kissé talán fáradt, és motiválatlan volt a csapat, maguk is elhitték, amiket a “korszakos védelemről” meséltek nekik, és elringatta őket a 8:0. Remélem, hogy ez a mai kudarc felrázza őket. Ha az első kiemelés meglesz, akkor nehéz elképzelni, hogy ebből megint ne SB-legyen.
Nagyon osztom azt, amit írsz. Sőt. Az utolsó mondatodban megfogalmazottak esetében én még jobbban szkeptikus is vagyok. Egyelőre. A “nehéz elképzelni”hez szerintem előbb még (látni) kellene azt, h. az O önmaga is termelni tudjon két-három tucat pontot egy meccsen, és/vagy a D egy masszív csapatot (mint pl. most a Ravens) is képes legyen tartósan megállítani. Az alapszakasz további részében ezekre mind választ kapunk.
Ez a Dolphins W már az elmúlt 3 meccsben is benne volt. Lehet huhogni, hogy tankol a Phins, de azok a srácok a pályán nyerni akartak eddig is. Szerencsére időben kezdett el veszíteni a Patriots is, uh még pont jók vagyunk a csoportgyőzelemre. Viccet félre téve, sztem nagyon megérdemelték már a fiúk. És így még édesebb a győzelem, hogy Géza a szenvedő fél. A Jets szurkolóknak a legőszintébb részvétem.
A Chargers most először játszott úgy ahogy azt idén várni lehetett volna tőlük. Kár hogy erre csak a 9. héten került sor, már 5 vereséggel a hátuk mögött….
Úgy látszik a szezon elején a meccsek mentek felváltva a Vikingsnál, de közben váltottunk hónapról-hónapra hullámzásra…
Egyszerűen nem értem, hogy ha nem megy, és látják, hogy a Chiefs D line lenyomja a miénket, akkor mégis miért kell 37. alkalomra is belefutni.
Főleg amikor ilyen fegyverei vannak/lennének Cousinsnak.
ugyan Stefanski nem nagyon szereti, de amikor használják a két TE-t, akkor bármelyik csapatot meg tudják égetni. Nagyon jól játszák magukat tisztára és a labdával is stabilak, Rudolph és Smith egyaránt.
megkockáztatom, hogy a Diggs-Thielen-Rudolph-Smith-Cook ötös az egyik legveszélyesebb elkapásra használható szekció lenne, ha tudnák használni őket és nem direkt rohannának az ellenfé karjaiba.
A zebrák se remekeltek ezen az összecsapáson. Kész szerencse, hogy az első félidő utolsó 2 percében megváltoztatták a döntésüket… nagyobb összeget tettem volna rá, hogy nem fogják ott se, mint korábban a challenge során…
Értem én, hogy 3 pont is vezetés, de, hogy az utolsó két drive-ban hogy sikerült ennyire 0-t produkálni. sőt nem is nullát, hanem -7 yardot… nem a punt-on múlt, először fordult elő ilyen gyenge punt…
Pár passzal kellett volna 1-2 First down, utána meg már maximum egyenlíteni tudott volna a Chiefs.
De az ellenfél megérdemli a gratulációt. Nem szúrták tökön magukat (velünk ellentétben) és egy stabil gameplant hoztak, ahol Moore is tudott hozni egy W-t.
És amikor a második félidő elején megindultunk volna támadásban, és akár el is dönthettük volna a mérkőzést, akkor két támadásunk is megakadt szabálytalanság miatt. Ebből különösen az első, Bradburyé volt fájdalmas.
Tegyük még ehhez hozzá, hogy a kihagyott extra pont is hiányzott a végén, hiszen akkor az utolsó előtti támadásnál nem lett volna elég a mezőnygól a Kansasnak. Valamint számomra teljesen érthetetlen volt az utolsó támadás játékhívása is. 1 és 10-nél miért nem futottunk egyet és futtattuk le az órát 2 percig, hogy a séfeknek már ne legyen idejük visszatámadni? Azaz time managementből is megbuktunk.
A tegnapi vereséghez mindenki hozzátette a magáét sok apró vagy nem is annyira apró hibával. A Kansas pedig annál jobb csapat még csereirányítóval is, hogy ezekkel ne tudjon élni.
Alapvetően nem az L a probléma, te is azzal számoltál, még Mahomes kiesése előtt erre a mérkőzésre :-)
de tényleg sokminden nem működött. és a probléma a hullámzás, így lesz nehéz a PO és egy esetleges ottani menetelés.
Az érthetetlen döntések sora megint Treadwellhez vezet(ett) miért kell ennyiszer célbavenni? főleg ha még a 7. körös Bisi Jhonson is sokkal inkább kelti WR2 látszatát, mint ő WR3-t. Lassan aláírásgyűjtésbe kezdek, hogy vágják már ki végleg és használják megfelelően a meglévő állományt.
Bár az egész csoport kikapott tegnap, de csoportelsőség nehéz lesz, könnyebb a GB sorsolása a hátralévő meccsekre és a tegnapi botlás ellenére is sokkal jobban egyben van a csapat.
bye week utáni Seahawks lesz az igazi rangadó, de az is inkább a PO helyekről dönt
szerencsére a szezon végén 3 hazai csoportmeccs lesz, amire fel kell tüzelni a srácokat. Ha annyit botlik addig a GB, mint mi, akkor ott lehet ki-ki meccs, de kevés esélyt adok neki (főleg, hogy azonos mérleg esetén valakinek a csoportból még meg kéne verni a GB-t)
Alapvetően eddig elégedett is vagyok a szezonnal, mert előzetesen ilyenkorra 5-4-es mérleget terveztem magunknak, és ennél jobbak a srácok jelenleg. Viszont ez már a második idegenbeli mérkőzés, ahol buta hibák sorozatát követjük el és ez a mérkőzésbe kerül nekünk.
A csoport még szerintem meglehet, azért a Packers sorsolását nem gondolnám lényegesen könnyebnek a miénknél. Bőven lesz még nekik is nehéz mérkőzésük. A Cowboys-Seahawks kettős közül az egyiket hozni kell, ahhoz, hogy legyen esélyünk, a csoportra, ha esetleg mindkettő sikerülne, akkor szerintem meg is lesz az.
Én azt nem értem, hogy Diggs hol volt a meccsen..
Cousinsnak is volt több teljesen homály dobása… nekem kicsit Flacco-ra emlékeztet… nem jó, de nem is tragikus.. elevickél egy jó csapattal, de világot nem fog megváltani.. és ez – ennyi pénzért – szerintem kevés, mint ahogy Flacco-nál is az volt.. ha mindezt egy 2/3 ad áron csinálná akkor semmi probléma, mert akkor van pénz upgradelni a teljes csapatot körülötte.
(szerintem Goff is ugyanez a kategória, lesz LA-ben még 4-5 szűk esztendő.. bár McVay nyilván nagyobb koponya mint Stefanski (ő hívja a playeket?))
A Vikesnél szerintem pickelni kellett volna egy Qb-t (akár Lamart.. vagy Rudolph-ot… azt nem is mondom, hogy 2-3 helyet felmozogni Watsonért…) és a megmaradó pénzből támadófalat húzni, akkor -szerintem- ezzel a csapattal legyalultátok volna a mezőnyt
Van benne valami…
Nem tudom mi a bajod, Diggs-Thielen-Rudolph-Smith-Cook az kb olyan erős mint a Julio-Ridley-Sanu-Hooper-Freeman elkapó ötös, oszt mégis a driveok 60%ban az első 2 playhívás futás, bele a falba, 2-3 yardért.
Egyébként nekem az tűnt fel, hogy mintha nem készültek volna Chris Jonesra, őt simán duplázni kellett volna minden playnél.
Két észrevételem lenne az esti mérkőzésekhez:
1.) Azért az nekem szembe tűnő, hogy a Pats D mennyire nyeli a yardokat futásból. Már múlt héten is komoly gondba került volna a csapat, ha nincs az egymás utáni 3 labdavesztés a mérkőzés elején. Gyanítom, hogy a PO-ra azért BB rendbe szedi majd ezt a részt (is).
2.) Én egyáltalán nem osztom Renningan véleményét abban, hogy a Packers védelem jól játszott volna. Védekezni nem a RZ-ban kell elkezdeni! Addig a csomagosok védelme úgy nyelte a yardokat, mint kacsa a nokedlit, a villámok szinte minden megerőltetés nélkül haladtak. Rendben, hogy a vörös zónában 3 negyedig jól tartották magukat, de azzal, hogy sorozatosan odaengedték az ellenfelet, már nyomást helyeztek a saját támadósorukra, amit az nem is bírt elviselni. A Chargers első 7 támadásából 6 pontszerzéssel ért végett (és a 8. is csak a rúgó miatt nem lett az). Ez inkább volt siralmas, mint jó.
Apropó! Ha már itt tartunk! A Packers védelme most már mérkőzések óta 25 pont környékén enged az ellenfeleknek. Szerintem már nyoma sincs az első 3 fordulóban látott jó védekezésnek. Az RZ védekezés még mindig nagyon jó részükről, de tegnap is jól látszott, hogy ha az ellenfél a vörös zónában vigyáz a labdára, és a Packers támadósor nem tud extrát hozzátenni a mérkőzéshez, akkor a csapat már bajban lehet!
azért a Ravens az egyik legjobban futó csapat, ráadásul Tibiék az első negyedben gyakorlatilag semmi pihenőt nem hagytak a védelemnek.
Persze a PO-ban a futás megállítás lesz az alap. Mindig az. Úgyhogy lesz erre gond. Nyilván lenullázni nem lehet egy ilyen futó csapatot, mint Lamar és társai, de limitálni nagyon is. Nem voltak most egyenlőek a feltételek itt-ott. Lehet a következőnél mi érkezünk két hét felkészüléssel, és a terveink is sokkal kreatívabbak lesznek. Szerintem lesz esélyünk ellenük.
Nekem kicsit olyan érzésem volt, és ki is nézem BB-ből, hogy nem akarta kiteregetni a lapjait, azt inkább a rájátszásra tartogatja. Úgy volt vele, hogy ha az alapjáték megy, akkor rendben, ha nem akkor inkább elengedi a csapat ezt a mérkőzést. Végül is, ha többet nem hibáztok, akkor az első kiemelés és a hazai pálya előnye így is meglesz.
lesz még veresége a Patsnek!
Ha a következő 4 meccsből 2-őt nyerünk, akkor 13-3 lesz az alapszakasz, 3 esetén 14-2.
de lesz még veresége a Ravensnek is.
Januárra kell a csúcsforma.
Én is ezt éreztem. Természetesen mindent próbáljunk meg, de csak alapból. Nem kell erőltetni az újonc elkapót sem. Sőt azt gondolom, hogy a védelemnek is mindenképpen akart jó pár pontot, hogy elengedjék végre ezt a számok körüli hype-ot. Nyilván nem 17 pontos vereség volt betervezve, de nagyon nagy tragédiának sem tekinti, lesz mivel motiválnia a csapatot így bőven.
Szerintem még egy vereség simán bele fog férni, sőt lehet kettő is, és valahol ott is lesz a csapat. Kell a hazai pálya végig.
A Packersszel kapcsolatban a számból vetted ki a szavakat. 2 támadósorozata volt az első félidőben a GB-nek. KETTŐ. A Chargers két kilenc perces driveot vezetett, amit tény, hogy FG vel fejeztek be, de a védelem ettől függetlenül szépen lassan elvérzett. Ha azt mondom hogy egy félidő alatt 0 pontot szereztek a támadók, mindenki felmordul, ha azt mondom két támadásból, mindenki vállat von. Ebben komoly szerepe volt bizony a védelemnek, pontok ide vagy oda. Az viszont tény és való hogy Rodgersék pocsékok voltak, nem is tudtam hova tenni. Remélem egyszer előforduló dolog volt, de engem komolyan jobban aggaszt az, hogy megint ott tartunk, hogy ha az offense nem játszik csúcsformában, akkor semmi esélyünk nyerni. Egy jó drive volt a meccsen ami TD vel zárult, meg egy FG. A szezonnyitón ezzel nyertünk….most meg arról beszél mindenki, hogy le lettünk alázva. Ez a PO ra kevés lesz, és igen, főleg a védelemtől, mert a támadósor nem fog minden meccsen 30+ pontot szerezni…főleg 5-6 driveból nem.
Patsről annyit, hogy tudom hogy elcsépelt, de ilyen amikor egy potens csapat jön szembe. Szerintem nem a legjobb csapat az AFC ben a Ravens, még a Pats után (vagy előtt?) sem, de az tény hogy pont a Patriotsnak a legnagyobb mismatch. A védelem szerintem még mindig jó, 37 pont ide vagy oda, labdákat szereztek, egy shootoutban lett volna esélyük. Lamar egyszerűen levédekezhetetlennek tűnik, akármilyen jó a védelem egy vanilla offense ellen, erre a Ravensre nagyon nehéz, kb lehetetlen felkészülni. Viszont Bradyék jóindulattal is közepesek. És ez nem a legjobb védelem amivel találkozni fognak. Sokan előrevetítették a Niners-Pats döntőt, hát el nem tudom képzelni hogy ott hogyan szereznének egyáltalán pontokat. Esetleg a védelem. Lehet év végére megint jön a BB mágia, de azért aggasztó, hogy pont fordítva fest a dolog mint máskor: Lassú kezdés és fromajavulás helyett jó kezdés és visszaesés (?). Pont ettől féltem a Packerst is. Bár mindekettő csak egy meccset vesztett, december/januárra kell a jó forma.
“Lamar egyszerűen levédekezhetetlennek tűnik, akármilyen jó a védelem egy vanilla offense ellen, erre a Ravensre nagyon nehéz, kb lehetetlen felkészülni. ” Azért emlékszel a Chargersre tavaly a wild cardon? Bár látszólag szoros eredmény született, kb a garbage time-ig lenullázták ezt az O-t. És amennyire egydimenziós volt, ismét ez lehetne, csakhogy szépen lassan a dobás is fejlődik, mivel tudatos munka zajlik vele, nem ez a dobd el vegyél újat szemlélet.
Itt nagyon sokan lebecsülték Lamart, részben (főleg az elején) én is közéjük tartoztam, max respect a tudatos fejlesztéséért, ahogy köré építik a csapatot. Nem ez a Flacco kiégett? Akkor tankoljunk orrvérzésig hátha 5-ből egyszer húzunk valakit 1/1-en, aki tud dobni egy egyeneset jellegű divatos megközelítés, az biztos.
A Pats részét kicsit másként látom!
A félidő 17:10, viszont Tibiék vezetik a második felidő első drive-ját.(Tudom, hogy sportban nincs ha), de ha Jules ott nem akar még fél yardot és simán lemegy, akkor mehetett volna az amúgy is jól kivitelezett drive egyenlítési eséllyel.
Így viszont döntetlen helyett -14 lett. Itt ment el végleg a meccs.
Az első negyedet leszámítva szerintem most volt a legjobb az offense.
Sanu már most nagyon jól beépült!
Teljes mértékben egyetértek a védelemmel szemben megfogalmazott kritikával. Hosszú percekig vannak a pályán, a 3. és hosszúkat rendre megcsinálják ellenük, és lassan drivonként nyelnek be egy óriási játékot. A 3. kísérletek alkalmával, amikor tényleg oda kell tennie mindenkinek magát, Rodgersre 7es csomag blitzeket küldve nyomjak be a zsebet, míg nekünk esélyünk sincs megközelíteni az ellenfél QB-t.
A pack védelméből futás ellen látszólag hiányzik a “tömeg” és abszolút nincs belső pass rush se.(a Kanses meccsen a latszolag óriás nadinnal, criss jonesszal nem is birt a viks o-line (és igazából rajtunk is átjöttek a múlt heten…50 futott yard) )
Nyomás csak szélről érkezik a Smithek által, ha kiveszik őket a játékból 8-9 másodperce van az elkapóknak szeparálódni.
A Spec team új edzője sem győzött meg. Tény, hogy crosby jól lő idén, de nagy visszahordást, blokkolt puntot, jó kiindulóhelyzetet nem igazán sikerül teremteni.
Én mindenesetre elégedett vagyok. Igazán csak hat meccset buktam eddig ebben a fordulóban, mert elhittem, hogy Minshew és a Jags D egyre jobb lesz, hogy a Miami ráhajt az 1/1-re, hogy a Steelers halott oroszlán, hogy a Brownsból és Mayfieldből ki kell jöjjön már egyszer az, ami bennük van, hogy a Chargers béna kacsa a Packs meg szárnyal, mint a TGV és a Peccnek van a legjobb védelme evör. Kész szerencse, hogy baráti szívességből megtettem a Chiefst a Vikings-szal szemben… bár a pechvogelségem a Bears tekintetében rohadtul nem jött.
Ezt az upset fesztivált…
Renningan, valld be, hogy te titkon (vagy félig) Packers fan vagy! ;) A védelemnél tényleg jól mutat, hogy 35 percig field goalon tartották a Chargerst, de az összesen engedett ~450 yard, amiből közel 300 yard földön érkezett, ráadásul a 45%-os 3. kísérletek nem olyan jók. Tény, hogy ha folyamatosan fönt vannak a pályán és a támadósor sem ad nekik túl sok lehetőséget pihenni, akkor ez lesz a vége, de szerintem nem voltak ők jók tegnap este. Alexandernek nem volt nagy meccse, párszor jól megégette őt Allen vagy Williams :(
Nem tudom miért volt ennyire homály az elmúlt hetekben nagy fordulatszámon pörgő offense… Nem tetszett, ahogy Adamst erőltetik, mikor már az elején látszott, hogy kiesett a ritmusból. A futásból nem értem miért nem jött több. Egy csomó 3&hosszú,nem csoda az a 20%-os 3. kísérletes mutató.
Amikor a meccs elején mondták, h meleg van, én nem örültem neki, éreztem, hogy ez nem lesz jó hatással a csapatra (az az árnyékoló mi volt? :D itthon megye 2-ben nem csinálnak ilyet xD vicc). Elhangzott az is, h később érkezett meg a csapat a stadionba… Ha meg is zavarta őket, azért mindenkinek nem kellett volna csődöt mondania :( Nem akarom ilyenekre fogni, de felfoghatatlan mi volt a baj. Remélem hamarosan összeszedik magukat a srácok, mert se a CMC-vel repülő Panthers (jujj de szét fognak futni minket…), se a bye utáni 49ers nem lesz egy setagalopp (ők is szeretnek futni…), és a finishről nem is beszéltünk még :S Ha ARod komoly MVP finishbe is kezdene, egy ilyen meccs lehet komoly visszatartó erő lenne (lásd tavaly Brees).
“Nem tudom miért volt ennyire homály az elmúlt hetekben nagy fordulatszámon pörgő offense…”
Szerintem ez hót egyértelmű, a pass rush agyonverte őket, a futás elleni védekezés nagyon ült, a coverage nagyon szoros volt a DB-ktől, de még a screenek sem működtek.
Mondtam én, hogy egész jó futó ez a lámárdzsekszon.
Bár látva a mozdulatait ez már inkább májkölvikk.