A Broncos szezonja már elúszott, de nem érdektelen a maradék öt meccs a csapat számára. Leginkább azért, mert a héten visszatérhet IR-ről Drew Lock, az idei draft második körében húzott irányító. Lock már az első csapattal edz – nagyjából a snapek 75%-át kapja a kezdőkkel ezen a héten Jordan Palmer információi szerint -, és ugyan hivatalosan még nem jelentették be, könnyen lehet, hogy ő fog kezdeni a Chargers elleni találkozón vasárnap délután.
Vic Fangio arról beszélt, hogy majd csak a meccs előtt dönt az irányítók sorsáról, de Brandon Allen nyilvánvalóan nem megoldás, Lockot pedig ki kell próbálni, hogy mit tud – ha esetleg ezen a héten nem is, jövő héten már szinte biztosan ő lesz a kezdő.
A fiatal QB-t még a szezon előtt kellett sérültlistára tenni, mert a jobb hüvelykujja megsérült. A Broncosban Joe Flacco kezdett a szezon elejétől, és egy 2-6-os mérlegre tudta vezetni a gárdát, majd ő is IR-en kötött ki nykasérülés miatt, így jöhetett a negyedéves Allen, aki karrierje első kezdő mérkőzéseit tudhatta le. Ezt meg is nyerte egyébként, azonban múlt héten a Bills ellen már pocsék teljesítményt nyújtott.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyet 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
- Jayden Danielsé a Heisman!
- Geno Smith játéka is kérdéses
- Erősen kérdéses Trevor Lawrence játéka
- A Browns nem árulja el, ki lesz a kezdő irányítója a héten
- Rengeteg a sérült, de a 14. forduló rangadóját ez nem befolyásolja
Legutóbbi hozzászólások