Connect with us

Hír

Jason Garrett lett a Giants támadókoordinátora!

Megvan Joe Judge utolsó fő asszisztense a Giantsnél! Az elsőéves főedző szeretett volna egy tapasztalt kollégát a stábjába, akit végül Jason Garrett személyesít majd meg a szezonban. Nála jobban senki nem ismeri a csoportot a szabadúszó edzők közül, és 10+ évnyi tapasztalata van a támadósorokat illetően.

Garrett neve nem először bukkan fel a Giantsnél, de eddig csak mint vezetőedző szerepelt a pletykarovatokban, végül “csak” OC-ként és asszisztens HC-ként csatlakozik Judge stábjába. Az érdeklődés nem volt véletlen, hiszen mindenképp szerették volna a Cowboys korábbi főedzőjét a csapatnál tudni. Judge elmondta, hogy régóta ismeri Garrettet, így nem csak a sajtóban hangzatos sorok alapján tud a szakmai tudásáról véleményt formálni. Az interjúzások során pedig nagyon hamar közös nevezőre jutottak, így nem is akarta szerződés nélkül elengedni őt a komplexumból.

Garrett ezzel teljhatalmat kapott az offense irányítása felett, ahová nem csak ő érkezett az éjszaka során, hiszen új RB coach is lett immáron a Giantsnél. Ő nem más, mint az Alabama korábbi sikerkovács futóedzője, Burton Burns, akivel még együtt dolgozott Judge az egyetemen. A fő asszisztensek így megvannak a csapatnál, hiszen azt már korábban bejelentették, hogy a védőkoordinátor Patrick Graham, míg a ST coach Thomas McGaughey lesz.

 

16 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
16 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
camillo 7777
2020-01-18 08:18

Lehet nem lesz rossz OC tapsi-hapsi. 😁

slowmotion80
slowmotion80
2020-01-18 08:48

csak aztán nehogy kigolyózza Joe bácsit, mint anno Wade papát

Ge®i
Ge®i
2020-01-18 09:51

Azért nyomtunk egy közepes restartot… Várom, hogy hogyan sülnek el ezek, de most nem vagyok annyira komfortos. Pláne, hogy 10 éve ekézem a dallasi tapsgépet, erre itt köt ki “nálunk”…

Fanyul23
Fanyul23
2020-01-18 11:37

Teljesse valt a katasztrofa.

bjeela
bjeela
Reply to  Fanyul23
2020-01-18 12:22

Ne rettegjé má, igen szépen tud tapsolni az ipse és arra most nagy szükségetek van. Ha mást nem, hát kiszervezitek a Metropolitannak egy kis bevételért cserébe.
Amúgy az sem kizárt, hogy Jerry beépített embere, egy 007-es.

Fanyul23
Fanyul23
Reply to  bjeela
2020-01-18 13:38

En nem rettegek, max zokogok.

bjeela
bjeela
Reply to  Fanyul23
2020-01-18 14:13

Mennyé szépen pecázni, ott senki se láttya és közben szépen lenyugszol. Amúgy meg még az is lehet, hogy hasznotok lesz Garrettből, bár én is azt preferálnám, amit camillo7777 vízionál, mert az tiszta haszon lenne a Giantsnek.

camillo 7777
Reply to  Fanyul23
2020-01-18 13:06

Furán hangozhat, de lehet pont ez a jó nektek.
Amíg a csapatnál van ez a Gettleman, nem lesz jó csapat nálatok.
Inkább legyen egy nagyon szar évetek és ezt a nímandot rúgják ki. Aztán azután lehet újra építkezni.
Mondom ezt Philly szurkolóként.

Viktor Gál
Viktor Gál
Reply to  camillo 7777
2020-01-18 15:34

“Inkább legyen egy nagyon szar évetek” -??? Az utóbbi 3 év milyen volt?

bjeela
bjeela
Reply to  Viktor Gál
2020-01-18 18:13

Ejnye, ilyen kevéssel is beéred? Hát sikerült az 1/1? Naugyehogynem!

ahanem
ahanem
Reply to  Viktor Gál
2020-01-18 18:21

nem elég szar, nem sikerült megelőzni a Bengalst

snookerista
snookerista
Reply to  Fanyul23
2020-01-18 19:31

Simán meglehet az 1/1 és egy normális GM-el , egy normális edzői stábbal és Lawrencel simán fellehet építeni egy massziv PO csapatot

Fanyul23
Fanyul23
Reply to  snookerista
2020-01-18 20:06

Persze, valojaban szinte barmit lehetne, a lehetosegek tarhaza van tarva nyitva. Mindossze egyetlen donteshozo pozicioban nincs kompetens ember.
Miert kuldenek el a gattlement jovore ha iden nem?
Jones nem tunik ordas nagy bustnak, igaz nem is lesz belole top 5 qb, de anelkul is megvolt mar 2 sb, nem kizaro ok. Pont emiatt valami fergetegesen szar szeon kell jovore ahhoz hogy qbt draftoljanak.
Az uj edzoi stab miatt pedig ledz 1-2ev turelem, addig gattlemen helye is biztosnak tunik ha nem tortenik valami mcadoozas.

ahanem
ahanem
2020-01-18 15:06

comment image

AwesomeOne
AwesomeOne
2020-01-18 22:36

A szagemberek 90%-a jó döntésnek tarjta a kinevezését.
1. Garrett HC-nak nem, de OC-nak kiváló volt.
2. Tapasztalatlan HC mellé került így egy nagyon tapasztalt OC.
3. Senki nem ismeri nála jobban a Dallas-t (2win).
4. NFC East-ben is alaposan otthon van.

Gábor Ujvári
Gábor Ujvári
2020-01-19 06:52

Alig varom a draftot 🤣

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

16
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x