A Kansas City Chiefs és a Green Bay Packers jutott be az este-éjszaka folyamán a jövő vasárnap rendezendő konferenciadöntőkbe, előbbi a Houston Texans ellen produkált szinte soha nem látott, őrült fordítást, utóbbi pedig a Seattle Seahawks együttesét verte meg, szokás szerint az utolsó percekre hagyva a döntést.
Houston Texans @ Kansas City Chiefs 31-51
Az AFC elődöntők első mérkőzésén tegnap óriási meglepetést láthattunk, és húsz percig azt hihettük, hogy a mai találkozón sem a papírforma eredmény fog bejönni. A Texans hiába kapott több, mint egy negyed előnyt a Chiefstől, utána a hazaiak bedarálták ellenfelüket.
Úgy tűnik az új vasárnapi kezdési időpont a Divisional körben a Chiefst nem érintette túl jól. Az első húsz percben gyakorlatilag majdnem az egész mérkőzést vesztették el. Első drive-ból egy elrontott váltás miatt Kenny Stills szerzett 54 yardos TD-t, majd jöttek a speciális egység pillanatai. Először Colquitt puntját blokkolta Lonnie Johnson és vitte vissza touchdownra, majd Tyreek Hill a tíz yardoson belül hagyott el egy labdát punt után, amit megint hét pontra váltottak a houstoniak és nem sokkal később már 0-24 állt az eredményjelzőn.
A fordulópontot Mecole Hardman 58 yardos kick returnje volt, ami után 3:24 alatt három TD-t ért el a Chiefs, és ezután már nem volt megállás.
.@MecoleHardman4 gives the @Chiefs a spark! #NFLPlayoffs #ChiefsKingdom
📺: #HOUvsKC on CBS
📱: NFL app // Yahoo Sports app
Watch free on mobile: https://t.co/ytW9g3rQZM pic.twitter.com/Z3zljDL2uI— NFL (@NFL) January 12, 2020
Eddig a rájátszás történetében egyetlen csapat sem tudott 0-21-ről fordítani, ezt a Chiefs megtette tíz perc alatt. Itt a nagy kérdés, hogy mi történhetett, hogy ekkorra változás állt be a mérkőzésen?
Elsőre nézhetjük azt, hogy amikor nem ment a Chiefsnek a játék és nem tudtak előre haladni az elkapók sorra ejtették el a labdákat. Másfél negyed alatt már öt drop állt a nevük mellett, ebből Demarcus Robinson vette ki a részét a legtöbb hibával, amiből nem egy harmadik kísérletnél történt. A dropok számát tudta a Chiefs nulla felé közelíteni, így már előre tudtak haladni a hazaiak is.
Másodszor láthattuk, hogy amíg a Texans volt nyeregben, nekik volt rendkívül jó kiindulási pontjuk. Amikor a Chiefs fordított, akkor pedig ők indították zsinórban három támadást 50 yardon belülről. Ez pont elég volt, hogy megfordítsák a mérkőzést és ezek után már nem is engedtek még egy fordulatot.
The Texans go for the fake punt and the @Chiefs defense makes a huge play! #ChiefsKingdom #NFLPlayoffs
📺: #HOUvsKC on CBS
📱: NFL app // Yahoo Sports app
Watch free on mobile: https://t.co/ytW9g3rQZM pic.twitter.com/SQ4heoPvSO— NFL (@NFL) January 12, 2020
Harmadszor az edzői döntések sem minden esetben voltak jók. Bill O’Brientől már megszokhattuk, hogy hiba nélkül nem nagyon hoz le mérkőzést, és ez most sem volt másképp. Érthetetlen döntése a Texans HC-nak, hogy ha 30 yardon belülről nem megy neki 4. és 1-nek, akkor milyen elgondolásból döntött úgy, hogy mélyen saját térfelén egy 4. és 4 szituációnál megpróbál meg fake puntot? Természetesen Justin Reidnek nem sikerült a first down, így egy TD-t ajándékoztak a Chiefsnek. A legnagyobb baj csapata számára, hogy ezzel tudták folytatni a zárkózást a hazaiak, amelyből végül kiütés lett a vége. Lesz mit megmagyaráznia majd az edzőnek a következő napokban. (Zárójelesen megjegyezném, hogy Andy Reid döntése is nehezen magyarázható, hogy 24 pontos hátránynál az első touchdown után miért nem megy neki a két pontosnak)
A Texansnak fájó lehet, hogy a futást elég sokáig limitálni tudták a Chiefs játékában, és ez mégsem volt elég ahhoz, hogy saját javukra fordítsák a mérkőzést. A Kansas City hét egymást követő drive-ban is TD-t ért el. Miután Mahomes és elkapói megtalálták a közös nevezőt, már nem volt megállás, és bedarálták ellenfelüket. A Texans 20 percig elhihette, hogy nyerthet az Arrowheadben, végül egy súlyos vereséggel térhet haza Houstonbaa egy olyan szezon után, aminek elején jó pár picket áldoztak be a sikeres menetelésért.
THIS. GAME.
The @Chiefs recover the fumbled kickoff return inside the 10! #NFLPlayoffs #ChiefsKingdom pic.twitter.com/04pvnB1UgL
— NFL (@NFL) January 12, 2020
Rekordokat is hozott ez a mérkőzés szép számmal:
- Mahomes mindössze a második játékos, aki egy negyed alatt négy TD-t passzolt.
- 0-21-ről eddig hat csapat próbált meg fordítani a rájátszásban. A Chiefs volt a hetedik és egyben az első, amelyek ez sikerült.
- Az egy félidő alatt szerzett 52 pont pedig playoff rekord.
Ezzel kialakult az AFC döntő párosítása is, a Kansas City Chiefs fogadja a Tennessee Titans csapatát. A Chiefs 2019 után 2020-ban is hazai pályán próbálhatja meg kiharcolni a Super Bowlt.
(kronikk)
Seattle Seahakws @ Green Bay Packers 23-28
A Packers elég gyorsan bekezdett a találkozón, rögtön TD-drive-val nyitott és az első félidőben Matt LaFleur együttesének akarata érvényesült. A nagyszünetben ugyanis 21-3 állt az eredményjelzőn, amiben persze benne volt egy kihagyott mezőnygól a Seahawkstól, de egy turnovert is megúszott a seattle-i együttes, mert nem volt tiszta bizonyíték arra, hogy a Packersé lett a labda a fumble után – szóval akár még több is lehetett volna a Sajtfejek előnye.
Az első félidőben a Seahawks nem igazán tudott haladni, Wilsont még nem engedte szabadjára Schottenheimer, a túloldalon viszont LaFleur elég szép gameplant rakott össze, a zónafutások jól mentek, az Adams TD-nél pedig zseniális volt a route kombináció – ahogy a kiválóan játszó sztárelkapó útvonalfutása is. Az első két negyedben egyébként 8 labda ment Adams felé, miközben a csapatból senki felé nem ment egynél több. A Seahawks védői nem tudtak mit kezdeni a Packers 17-esével, bár talán nem is a legjobb tervvel érkeztek a megállítására.
Davante Adams have mercy 🔥🔥 @tae15adams pic.twitter.com/nMlWI0FCk5
— The Checkdown (@thecheckdown) January 12, 2020
Ki kell emelni egyébként, hogy Brian Bulaga betegség miatt nem tudott pályára lépni, a helyén pedig az a Jared Veldheer játszott, aki májusban még azt mondta, visszavonul. Nem volt tehát meglepő, hogy jó párszor zavarba lehetett őt hozni, így Clowney-ék a vártnál többször tudták megkesergetni Rodgerst.
A második félidőben aztán fordult a játék képe és szokásához híven elkezdett zárkózni a Seahawks, háromból három drive-ot TD-vel zárt le (ezek között egyszer ért be a célterületre a Packers), ez pedig kvázi egyetlen egy embernek volt köszönhető, Russell Wilsonnak, aki megint God Mode-ba kapcsolt. A futójáték teljesen halott volt a Seahawksnál, és Schottenheimer végre szabadjára engedte a Wilsonban rejlő zsenit. Folyamatosan menekülnie kellett, a támadófal egyáltalán nem tudta feltartóztatni a Smith “testvéreket” és Kenny Clarkot (43 dropbackből 23-szor nyomás alatt volt), azonban valahogy mindig utat talált magának az irányító az emberek sűrűjében és zseniálisan osztogatta a labdákat. Lockett volt a kedvenc célpont szokás szerint, 139 yardot szállított az elkapó. Wilson a passzolgatás mellett a földön is hátára vette csapatot és 64 yardot futkosott össze, már ami a statisztikát illeti, azért a kilométerórát rendesen megpörgette a második félidőben.
Ez a zseni játék azonban nem volt elég a győzelemre, mert amikor nagyon kellett, akkor fellépett Aaron Rodgers is. Harmadik kísérletekre 10-ből 8 sikeres passzt osztott ki 7 first downért, 10+ yardos passzokon nem hibázott (6/6, 145 yard, 2 TD) elképesztően hatékony volt, és hozta a régi, és mostanában ritkán látott önmagát a zseniális passzaival, amikkel elsősorban Davante Adamst találta meg, illetve két kulcspillanatban Jimmy Grahamet is. Adams ott szívatta a Seahawks tapasztalatlan cornereit, ahol csak akarta, és végül franchise playoff rekordot jelentő 160 elkapott yarddal zárt.
THAT'S A BAAAAAAAAAAAD MAN pic.twitter.com/kqWdTJb5m8
— The Checkdown (@thecheckdown) January 13, 2020
Ki kell még emelni Pete Carroll döntését a végéről, 2:41 volt az órán 5 pont hátrányban, negyedik és 11 a szituáció a saját 36-oson, a Seahawks viszont elpuntolta a labdát (ez volt a csapat egyetlen puntja a második félidőben). És már nem is kapta vissza azt, a Packers megcsinált két first downt és lezárta a találkozót.
A Packers így jövő vasárnap utazhat Santa Clarába, hogy összecsapjon a 49ersszel az NFC bajnoka címért és a Super Bowlba kerülésért.
(katonadani)
A konferenciadöntők programja jövő vasárnap este és éjjel:
21:05: Tennessee Titans @ Kansas City Chiefs
0:40: Green Bay Packers @ San Francisco 49ers
Mi valószínűleg nézni fogjuk…
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
A végén megint három első és második kiemelt csúszott be a döntőkbe. A Ravens elrontotta a megszokott papírformát.
Szerintem, ha a Titans bejutna az SB-be ott már nem tudna komoly ellenállást mutatni.
Rodgers pedig, ha egy ilyen átmeneti idényben sem tud SB-be jutni, akkor szerintem már soha.
Azért azt jegyezzük meg, hogy Rodgers(ék)nek nem sok esélye van idén SB-ba jutni. Nem igen látom, hogy mivel tudnának operálni a 49ers védelme ellene a jövő héten.
Pont ezért fognak bejutni!
Nem tudom, de nekem a Chiefs meccsen nem volt olyan érzésem, hogy a Texans nyerhet még 24-0nál sem. Érződött hogy csak azért tudták megállítani a Chiefs támadásokat mert az elkapók beledroppoltak, És nem azért droppoltak mert a védők a nyakukon lihegtek. Lehetett látni ha itt elkapják a labdákat azokból minimum 20-30 yardos játékok lettek volna zsinórba. Máskor egy meccsen nincs lehetőség 5 ekkora játékra itt meg 9 playből lett volna ennyire esély. ilyen gyenge védelmet én az nflben még nem láttam. Csak azért nem lett 80+kapott pont mert a Chiefs az első 4edben konkrétan elbohockodta a meccset a 4.ikben meg már nem erőltette. Szinte minden játékban 20+ yard után jött maximum az első kontakt. Mennyit 23percet volt a Chiefsnél a labda? És ebben a térdelés meg a 4. Negyedes óraölés is benne van. Kb percenként szereztek 3 pontot ami nevetséges. Ha Houstonból nem zavarnak el mindenkit akkor ők a világ hülyéi, és nem BOB döntései miatt ha azokban a helyzetekben másképp cselekszik akkor max felraknak 40 pontot, De ez a Chiefs akkor szerzett volna 60at minden megerőltetés nélkül esélyük nem volt a meccs megnyerésére és mindezt úgy hogy kaptak 24 pont előnyt.
Én pont azért hittem, hogy megnyerhetik, mert ennyit hibázott a Chiefs.
Bwinen mennyit tettél rájuk?
Mintha valami nagy dolgot csinált volna a KC. BoB eleve 17 pont hátrány a csapatának. Szóval ez csak egy 7 pontos comeback lehetne maximum.
Van egy régi dakota közmondás. Addig üsd az oroszlánt amíg fel nem tud kelni. BOB megcsinálta a bravúrt és felélesztette az oroszlánt. Nem biztos hogy optimális esetben 28-ás Texans vezetésnél fake punt nélkül behúzza a Houston, de boksznyelven szólva annyira megvoltak ütve a kansasiek, hogy csoda hogy nem dobták be a törölközőt. Erre jön a jó öreg Bill és az ellenfél 10 yardosán 4&1-re nem megy rá…(jó hát nem egy Doug Pederson :) )De ez még talán megbocsátható, de a fake punt…na ott tudtam, hogy felébred az oroszlán.Onnan a futballistenek (miután fogták a fejüket hogy ekkora esélyt elszalaszt a Houston) úgy döntöttek hogy megfordítják a meccs eddigi menetét és megadták ugyanazt a Kansasnek amit a meccs elején a Houstonnak.
Tanulság: 1. Cseréld le az edződ ha kiderül róla hogy évről évre nem tanul a hibáiból és nem egy matchwinner típus.
2. Soha ne packázz a futballistenekkel mert így jársz mint tegnap a Texans (ha kapsz lehetőséget 100%-ig maxold ki mint a Tenessee.
Érdekes döntés előtt áll a houstoni tulaj BOBóval kapcsolatban, mert ugye csak ő rúghatja ki, mert GM nincs fölötte. Van egy jó offense egy korrekt védelemmel, amivel simán lehetne menni legalább egy AFC döntőig, de jelen esetben maga az edző a fék a rendszerben. Kiváncsi vagyok, hogy meg merik-e lépni a kirúgását. (szerintem nem)
Kérdés még továbbá, hogy meddig viselik ezt a sikertelenséget a Houstonnál a játékosok. Watson többre érdemes mint hogy csoportgyőzelemért menjen aztán meg one and done vagy még egy kör de ott csúfos zakó. JJ Watt és Hopkins sem lesz fiatalabb és hát megérdemelnének már egy SB-t (akár egy gyűrűt is) és hát ettől igen messze vannak. Utóbbi három évben ha jól emlékszem volt egy 0-30 és egy 31-51 a Chiefs ellen+ egy 7-21 (ha jól emlékszem) a Colts ellen meg a múlt heti sovány győzelem.Nem tudom hogy vannak ezzel a Texans szurkolók, de úgy is elmondják mit gondolnak a jövőről.
Sztem jót tenne nekik, ha Caseriot tényleg elvinnék GM-nek
Kérdés, hogy BOBó mennyire fogadná el felettesének. Mivel az elmúlt egy év alatt olyan teljhatalmat épített ki, hogy nehezen hinném el, hogy csak úgy elfogadná, hogy hirtelen valakinek döntési joga keletkezne a sorsáról a tulajon kívül. Én is támogatom caseiro kinevezését (Pats szurkolóként is) , de működni szerintem csak abban az esetbe fog, ha BoBó talpára útilaput kötnek.
Veldheer volt az a madár ugye, aki leigazolt a Patriotshoz, részt vett ott egy edzésen, majd inkább visszavonult? :)
Pontosan. :)
Minél többet nézem az idei statokat, annál bosszantóbb ez is, már nem magában a visszavonulása, hanem, hogy utána meggondolta magát, ráadásul pont GB-be ment… Amikor a fal volt a legfontosabb NE-ben… Persze Bill így is a fő felelős, se fal, se TE-k akik tudnak blokkolni, kinyírta a futást, hiába a 3 korrekt RB, sőt, draftolt egy 4-et, aki szintén végig a rosteren volt, bár pályát nem látott kb., de minek amikor passzolni kellett, noname embereknek folyamatosan.
el nem tudom mondani, hogy ilyenkor mennyire utálom a carroll-schotty párost… hogy akkor is, és csak azért is erőltetjük a futást, ha az már mindenki számára nyilvánvaló módon nem működik, és a túloldalt úgy egyébként rodgersék termelik a td-ket. de nem, nekünk gameplanünk van, amihez ragaszkodunk, tökmind1, hogy ez nem fal futásblokkoláshoz a sérülésekkel, hanem maximum egy japán papírfal. mi csak azért is fárasztjuk a D-t, és majd a 2ik félidőben visszajövünk. és egyébként lőn, mert van egy wilsonunk, meg az offense skillposztokon (alapesetben) eléggé elit, és a védelem a 2. félidőre csak kitalálta, hogy legalább coverage-ben mit kell többnyire csinálni, de hát na.
ilyenkor nagyon utálom őket.
meg a végén a puntnál carrollt, hogy bízik a védelemben, és visszaszerezzük. tökjó
elmélet, csak egyrészt nem, másrészt a legjobb esteben is maradt volna szűk két perc idő nélkül egy tdre, harmadrészt odaát épp egy olyan ember dobál olyan wr corpnak, hogy minden 3rd downt megoldottak addig.
(az egy ordas nagy bullshit volt, hogy Lynchnek kinyílik a playbook. aha. csak és kizárólag középső futásokat toltunk vele, semmi mást. goal-lineban persze jó ez, mert egy yardon átnyomjuk vele, de pálya közepén csak egy erős 2 yardos átlagra jó)
attól a középső futás-középső futás-középső futás, hopp 3 and out drive-tól 3-14nél külön kihullott néhány hajszálam
A lényeg, hogy jövőre is játszunk egymással (Vikings), zsinórban 3. éve. Igaz, most már végre teremben. Gondolom megint lesz előszezon meccs is, így sokat tudunk tanulni egymástól. Fő a barátság!
Peeerszeee, itt nyavajogsz, hogy mijért a futás, asztánmeg azé rísz, mer a Kerroll nem futtatta a Szuperlasztiban a Lincset. Há mekkelmongyam rohattnehéz rajtad eligazodni…
azért nem sírtam, az rendben volt.
A francba, esse sikerült… Amúgy ezt én sem értettem, mert ha ennyire nem működik a futás, akkor legfeljebb limitáltan kellett volna használni. Azt meg végképp nem értettem, miért kellett ismét várni egy félidőt Wilson láncainak elvágásával?
Kit kell kielégítenem, hogy kirúgjuk Billit?
Ha nyilvánosságra hozol egy videót ami EZT a páviánt megdugod, kirúgják.
Ha lány vagy és csinos, akkor engem! Becsszó! :)
Látom te még régimódi vagy :/
Egy őskövület!
Én konkrétan a nagy bumm pillanatától számított hatodik másodpercből származom.
Hazucc, én vagyok a megoldás ebben az esetben.
Nem értem, mi a bajod vele? Szépen bejuttatja rendre a Texanst a PO-ba, amijóta ottvan hatból néccer. Előtte meg asse tuttátok, mijaz, hogy PO!(jó, 11-ben és 12-ben Kubiakkal sikerált, de azzal se mentetek sokra és utána fejreállt, mint a Jancsiszög)
Háááát, azért ez a cseppgyerek részint simán van olyan jó, ha nem jobb, mint ARod, másrészt ha csak feleannyira lenne jó fala, mint ARodnak, akkor lerombolta volna 10 perc alatt a Lambeau Field-et.
Ez a Seahawks Wilson nélkül sehol sem lenne. Ilyen szar támadófallal, csak az ő menekülései és agyabeteg megoldásai azok, amik használnak…
Ez mondjuk évek óta így van, nem tudom hogy nem lehetett azóta javítani ezen, pedig ha jól tudom volt már pár O-line coach is.
Ez a gond, ha jó irányítód van. Nem vagy rákényszerítve, hogy lépj, hiszen majd ő megoldja valahogy. Erre kétségkívül Wilson a legjobb példa, de Rodgers is járt hasonló cipőben, sőt, még P. Manning is, akiről “köztudott volt”, hogy neki OC sem kell, mert ő majd valamit csinál (aztán a legkritikusabb helyzetekben, értsd PO, mit ad isten, nem nagyon csinált).
Ezt még bjeelának
https://twitter.com/elladidge/status/1216477608491339776?s=20
Ugyanmáá, ezt Trub fél kézzel is hozza egy rosszabb napján.(mielőtt hülyeségeket kérdeznél: igen, a vasalóra gondoltam)
Kansas – Huston: azért lehet erről a meccsről írni mert az 1. félidőben a Kansas hibát hibára halmozott, aztán beszélünk itt csoda fordításról a 2. negyedbe, amikor nem történt semmi extra csak a Huston edzői gárda és játékosai kezdtek betlizni. Aztán jött a 2. félidő ahol a rendes meccset nézhettük, ami a valóság. Egy közepes Huston ennyit tud egy jó Andy Reid gárda ellen, mert oké jó irányító Mahomes de ebben a rendszerben és elkapókkal, nincs nehéz dolga, főleg ilyen védelem mellett akik az 1. félidőben is azért védekezték ki a Kansas-t mert az elkapók nem kapták el a labdákat, vagy túldobta Mahomes.
Green Bay – Seattle: szokásos meccset hozott a 2 csapat, jó első félidő a hazaiak és egy erős második félidő a vendégektől. ennyire rosszúl készül fel a Seattle, és aztán 15 perc alatt összedobnak egy meccs nyerő stratégiát? vagy tényleg a átadják Wilsonnak tényleg a labdát és minden play improvizáció? persze a sajtfejek is szépen asszisztáltak hozzá, és Rodgers vagy LaFleur nincs azon a szinten hogy a 2. félidőt is hozzák. persze nyertek, de ezt főleg a nagy előnynek köszönhették amit sikerült az 1. félidőben felrakni.
Folytatásban a Green Bay-nek sztem sokkal nehezebb dolga lesz, mert ha a Seattle oda tudott néha érni Rodgers-hez, a SF def fal nem fogja hagyni élni, és ha nincs meg az első félidős előny, tippre az otthoniak utazhatnak Miaim-ba.
A másik meccsen a Kansas-t esélyesebbnek tartom, de amit a Baltimore és Patriots ellen kitalált a Titans edzői gárda, és fegyelmezetten végigcsinálták mind a két meccset, hát nem írnám le a Titans, és ha kiépítenek 1-2 TD-s előnyt, elképzelhető ők nem fogják így bebetlizni mint a Huston, és ez lesz a meccs kulcsa, mert szerintem előnyből nagy esélye van a Titans-nek a nyerésre, felzárkózni nem tudom mennyire lenne képes, de nem lepődnék meg ha Tannehill varázsolna azon a meccsen most
A Hawks igy is tulteljesitett a szezonban, mindenki 7-9 re lotte be oket.. Mokas mert amig Wilson ott van addig mindig veszelyes csapat lesz, foleg ugy , h nekik van a 2. legtobb draft cetlijuk (11 db) , 5. legtobb hely a fizu sapi alatt 69misivel. 4. legfiatalabb keret. A drafton szerintem nagyreszt a vedelembe lesz huzgalva mindenki es az FA-rol meg O-line arcokat fognak keresni. Future is bright in Seattle.
Ilyen szégyenteljes bírói teljesítményt 20 éve nem láttam, mint amit a Texans meccsen műveltek. A Chiefsnek semmi esélye nem lett volna, hogy ha nem adnak meg nemlétező TD-t, nem dobnak be nemlétező DPI-t a Texansnak és bedobálták volna a valós holdingokat és OPI-kat a Chiefsnek.
Ez gusztustalan és a játék meggyalázása. Hihetetlen, hogy ennyire nyomják a Chiefs-t…
Ennyi erővel a Bengals vagy a Redskins is megverte volna a Texanst. Ez azért tényleg dühítő, hogy így el lehet adni kilóra egy meccset. Ez tényleg szégyen.
Ti mit látatok? Milyen nem létező TD😂😂😂 második negyedtől felmosták a padlot a texansal és errol BOB tehet a legjobban . Voltak birói tévedések de nem fujták el a meccset😂😂
hazai pálya…
Ugyan már. Ennél megérdemeltebb győzelem még nem volt az idei PO-ban.
CSALÓÓÓÓÓÓ BÍÍÍÍÍÍÍRÓÓÓÓÓÓÓK!!!
Jól van fiam, hülye vagy. Semmi meccsfordító tévedés nem volt. Ja, de. Bill O’Brian alkalmazása vezetőedzőként. Az meccsfordító tévedés volt. És még meg is magyarázza a hülyeségeit! 4&1-nek nem megy neki az ellenféle endzoneja előtt (mert nem látott olyan játékot, amiben megbízott volna (sic)! Nem. Volt. Játéka. 1! yard haladásra), de a sajátja előtt nekimegy a 4&5-nek is. Ahogy a meccs abban a pillanatban állt, ezzel leadott 4 megszerezhető pontot, és ajándékozott 7-et a Chiefsnek. Ami már így önmagában is durva, de emiatt a 28-0 helyett pillanatok alatt 24-14 lett, és a Chiefs rájött, hogy nem úszott el a meccs. Ez a két O’Brian húzás döntötte el a meccset. Mikor ekkora szellemi fogyatékos a csapat edzője, komolyan nekiállsz a bírókat szidni?