Connect with us

Hír

Za’Darius Smith: Nem voltunk felkészülve a 49ers ellen

A Packers konferenciadöntős veresége után Matt LaFleur azt mondta, hogy nem volt elég tűz a játékosaiban, ez volt az egyik oka a vereségüknek. A pass rusher Za’Darius Smith részben egyetért főedzőjével és magára is vállalta a felelősség egy részét, viszont azt is elmondta, hogy a csapat nem állt készen arra, hogy mérkőzést játsszon.

Nem álltunk készen a játékra. Nem tudom, hogy mindenki aludt-e vagy mi volt, de elmondhatom, hogy én sem álltam készen a játékra. Egyszerűen nem álltunk készen a focira.

– mondta Smith, via PFT.

A játékos azt is kiemelte, hogy szerinte hamarabb kellett volna elutaznia a csapatnak a nyugati partra, hogy hozzászokjanak a körülményekhez. Ez utóbbi lehet igazán aggasztó, főleg figyelembe véve, hogy mind a három nyugati parti meccsét csúnyán elvesztette a Packers (kétszer a 49ers és egyszer a Chargers ellen), a három meccsen 39-100 volt a pontarányuk.

2020-ban egy profi csapatnál teljes mértékben megengedhetetlen, hogy ne tudják, hogyan kell átutazni az országon.

3 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
reszelo.aladar
reszelo.aladar
2020-01-31 16:42

Inkább Hollisternek kellett volna bevinni azt az elkapást a 17. héten. Akkor a 49ers mehetett volna a tundrára. Viszon a szezon 4 Packers vereségéből egy volt szoros és kicsit balfasz, a többi három pedig sima zakó. A kiábrándító fajtából.

Gáspár Bollók
Gáspár Bollók
2020-01-31 16:53

Az a legfurcsább az esetben, hogy már novemberben is ez volt a probléma és nem tudtak jól reagálni rá.

Ásraya Das Páll László
Ásraya Das Páll László
2020-01-31 19:41

Azért a konkrét tényeket elemezve mégcikibb a dolog, mert az időeltérés 2 (!!!) óra. Ez kb annyi amire fel sem kell készülni, főleg, hogy az a meccs volt a későbbi, azaz az esti meccs, tehát megegyezett azzal, mintha egy TNF/SNF/MNF meccset játszottak volna. Jó kifogásnak indult, aztán nagy bukta lett.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x