A Packers konferenciadöntős veresége után Matt LaFleur azt mondta, hogy nem volt elég tűz a játékosaiban, ez volt az egyik oka a vereségüknek. A pass rusher Za’Darius Smith részben egyetért főedzőjével és magára is vállalta a felelősség egy részét, viszont azt is elmondta, hogy a csapat nem állt készen arra, hogy mérkőzést játsszon.
Nem álltunk készen a játékra. Nem tudom, hogy mindenki aludt-e vagy mi volt, de elmondhatom, hogy én sem álltam készen a játékra. Egyszerűen nem álltunk készen a focira.
– mondta Smith, via PFT.
A játékos azt is kiemelte, hogy szerinte hamarabb kellett volna elutaznia a csapatnak a nyugati partra, hogy hozzászokjanak a körülményekhez. Ez utóbbi lehet igazán aggasztó, főleg figyelembe véve, hogy mind a három nyugati parti meccsét csúnyán elvesztette a Packers (kétszer a 49ers és egyszer a Chargers ellen), a három meccsen 39-100 volt a pontarányuk.
2020-ban egy profi csapatnál teljes mértékben megengedhetetlen, hogy ne tudják, hogyan kell átutazni az országon.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások