Darren Sproles idén jelentette be a visszavonulását, ami azt jelenti, hogy öt év múlva beválaszthatják a Hall of Fame-be. Persze ez nem jelenti azt, hogy be is fogják, még ha a futó úgy is gondolja, hogy helye van a legjobbak között.
Úgy érzem, Hall of Famer vagyok. Erről álmodsz gyerekként, ezért dolgozol egész életedben. Remélem, hogy bekerülök, de nem tudok mit tenni, mint várni. Nem rajtam múlik
– nyilatkozta a TMZ-nek.
Sprolest eredetileg a Chargers választotta a negyedik körben, hat évet húzott le San Diegóban, majd három szezont töltött a Saintsnél, utána igazolt az Eaglesbe. Övé az egy szezonban szerzett legtöbb all-purpose yard (scrimmage + visszahordások) rekordja (2 696 yard 2011-ben), az all-purpose yardok örökranglistáján az ötödik helyen fejezte be karrierjét 19 696 yarddal – csak Jerry Rice, Brian Mitchell, Walter Payton és Emmitt Smith előzik meg.
Futásokból 3552-, elkapásokból 4840-, kickoff visszahordásokból 8352-, punt visszahordásokból pedig 2961 yardot hozott össze impozáns pályafutása során. Kétszeres All-Pro, háromszoros Pro Bowler, és egyszeres SB-győztes.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
- Trevor Lawrence sérülése mégsem olyan súlyos, mint elsőre tűnt
- Touchdown Week13 – 6 pont és egy sikeres extra
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
Legutóbbi hozzászólások