Érdekes helyzetben van az Indianapolis Colts az irányítóposztot tekintve. Írtunk erről az FA-kitekintőnkben is, de tegnap Jim Irsay is ráerősített, amikor sajtótájékoztatót tartott a helyi újságíróknak.
Szerintem Jacoby felfelé emelkedik és időt kell neki hagyni, hogy fejlődjön. Az emberek elfelejtik, hogy Peyton Manning, a valaha volt egyik legjobb – szerintem a legjobb – 3-13-as szezont hozott ’98-ban, majd 6-10-est 2001-ben. Aztán Jacoby hirtelen hoz egy 7-9-et és összeomlik a világ. Sok sérültünk volt, a speciális egység sem volt kiemelkedő, Jacoby először volt kezdő, ezeken nehéz felülemelkedni. De a 7-9 nem rossz.
Nehéz mondjuk összehasonlítani Peyton Manning és Brissett játékát és akármennyire is dicséri utóbbit Irsay, egyre nyilvánvalóbbá vált mindenki számára a szezon során, hogy nem franchise QB kaliber. Így mindenki azt várja, hogy a Colts alaposan körbenéz majd a piacon és akár a draftot is felhasználja arra, hogy megtalálja következő irányítóját, irányítóit.
Minden opció elképzelhető. Nem igazán láttam még ilyen szokatlan évet… Chrisszel és Frankkel beszélgettünk erről, és nagyon nyitottak vagyunk. Nagyon sokféleképpen alakulhat ez még. De jelenleg Jacoby a kezdőnk.
– tette hozzá Irsay, via NFL.com.
A Colts tulajdonosa egyébként arról is beszélt, hogy 2012-ben készek voltak a negyedik kör elején kiválasztani Russell Wilsont (miután 1/1-re kihúzták Andrew Luckot), de Wilson addigra már nem volt elérhető.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
“A Colts tulajdonosa egyébként arról is beszélt, hogy 2012-ben készek voltak a negyedik kör elején kiválasztani Russell Wilsont ”
Persze,oszt mibü?
De egy rugóra jár az agyunk, nekem is ez tűnt fel, de azzal az eltéréssel, hogy tiszta szerencse, hogy nem sikerült, mert eltűnt volna egy zseniális QB és most nem lenne egy gyűrűje.
Aúgymeg mibű, hát matematikusan kiszámóták.
Én még hozzákamukáztam volna azért Cousins-t is.
7. körben…
Mennyire gyakori, hogy egy csapat két QB-t draftol?
2012:redskins (RG3,Cousins)
2008:packers(Brohm,Flynn)
2000:49ers(Carmazzi,Rattay)
1994:redskins(Shuler, Frerotte)
1989:packers(Dilweg, Graham)
1983:patriots(Eason,Ramsey)
1978:dolphins(Benjamin, Kenney)
Köszi.
Ahogy látom lassan aktuális lesz újra.
Mennyire gyakori, hogy egy csapat két QB-t draftol?
Nem volt 4.ik körösük abban az évben?
Draft közben felcseréltek a 97.(4.kör) pick-ről a 49ers 92.(3.kör) pickjére.
Konkrétan 97.+a 2013-as ötödik körös pick volt a trade,és azon húzták T. Y. Hilton-t.
azé az se vót egy rossz pick
hozzáteszem hogy amikor kiment Wilson akkor még náluk volt a 4. kör eleje és a Wilson pick után döntöttek úgy hogy akkor inkább felcserélnek, vagy mi
Szerintem csak altatás.
Valószínű.
Jelezném, hogy nem lehet “bármi”, mert engem speciel még nem hívtak próbajátékra!
Mondjuk szerintem nem is sejtik, hogy – ellenben a sok túlhájpolt Brady-vel, ARod-dal, Brees-zel – én a támadófal ALATT tudnám felmérni a pályát! :)
“Jelezném, hogy nem lehet “bármi”, mert engem speciel még nem hívtak próbajátékra!”
MÉG!
Szép próbálkozás miszter Osweiler…..
Jövő pénteken bővül a család, addig nem tudnak letesztelni, leigazolni, hogy még legyen időm visszavonulni, szóval ezt már bukták!
Mennyi hasonló kijelentést hallottunk már: “Ő a mi jövőnk, nem megy sehova a kezdő QB (per pillanat…)” aztán meg pár nap mulva: TRADE/KIVÁGÁS, stb :D
https://www.youtube.com/watch?v=sMHIGJ6_q2Y