Prémium cikkek

Se íze, se bűze – Bills FA-értékelő

Published on

A bő egy hónapja írt FA-kitekintőben azt írtam, hogy szép-szép, ahogy a Bills építkezik, de a szintugráshoz látványos erősítés kell. A szabadügynökpiaci tevékenységüket nézve elbizonytalanodik az ember, hogy ez megtörtént-e, de nézzük részletesen.

 

A csapatnak rengeteg pénze volt, kivágni pedig nem nagyon tudtak senkit, így csendesen indult az élet Buffalóban. Még a piac nyitása előtt meghosszabbították Quinton Spain szerződését, aki az egyetlen stabilan kezdő szabadügynökük volt, valamint az ERFA-k közül Levi Wallace, Robert Foster és Jason Croom is maradt. Spain korrekt szerződést kapott, a többiek pedig semmibe nem kerültek, így ezekbe nem igazán lehet belekötni. Lényegében ezzel egyben tartották a fontosabb magot a tavalyi csapatból, így elkezdhettek körbenézni a piacon.

 

 

Az első érkező meglepetésre egy leáldozófélben lévő veterán, Josh Norman lett, akit a Redskins gond nélkül vágott ki és nem úgy tűnik, hogy sok lenne a tarsolyában. Amennyiben csak erre az egy szezonra is, de tud villantani valamit a régi formájából, akkor megérte a Billsnek, mert a fizetése nem kavar sok port, de tartok tőle, hogy csak a roster helyet fogja foglalni.

 

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Aztán ahogy várni lehetett a védőfalban nagy átalakulásra került sor, de főleg a kevésbé fontos játékosok távoztak. Elhagyta a csapatot Jordan Phillips és Shaw Lawson, helyükre pedig Vernon Butler, Mario Addison és Quinton Jefferson érkezett. Nekem alapvetően tetszik, amit a Bills csinált, mert két sokat hibázó és inkonzisztens játékos helyére három olyan érkezett, akik ugyan nem sztárok, de nagyon alul vannak értékelve. Lawson és Phillips szerződése ráadásul aránytalanul nagy is lett a jövőbeli csapatuknál, látszik, hogy meglovagolták a Bills defense tavalyi sikerét, ami inkább volt csapatmunka, mint egyénileg kimagasló teljesítmények. Ezen kívül Star Lotulelei hosszabbított, így a Bills kimondottan erős védőfala jövőre is megbízható lehet, még ha nem is a tavalyi megszokott formában. Nem elhanyagolható szempont, hogy az érkezők többsége (és a később említett Klein is) dolgozott együtt Sean McDermottal, így az edző nagyon is jól tudja mennyit érnek és hogyan használja új szerzeményeit.

 

Szintén nem meglepő, hogy a Bills elkapó fronton is szeretett volna erősíteni, ami sikerült is nekik, de nem tudom, hogy elsőre is így képzelték-e el. Végül Stefon Diggs került egy csere útján a csapathoz a Vikingstól, az idei első körükért, és egy rakat harmadik napos cetliért cserébe. Alapesetben azt mondanám, hogy nem volt drága ez az ellenérték a Bills számára, de a Hopkins trade egyrészt más megvilágításba helyezi az egészet, másrészt az én szememben Diggs nem az a tipikus WR1, akire Allennek szüksége van. Ettől függetlenül rendben van nálam a trade, aztán majd meglátjuk Diggsnek hányadik Allen túldobás után megy el a kedve az élettől is.

 

Ezeken kívül fontos még Jordan Poyer hosszabbítása is, aki talán egy kicsit túl lett fizetve, de elengedhetetlen volt a megtartása, hogy az összeszokott secondary együtt tudjon maradni. Hasznos játékos a posztján és a fizetések nagyon elszálltak, ezért nem nevezném kifejezetten rossz üzletnek sem. Kisebb üzlet, hogy a csapat megszerezte AJ. Kleint is, akitől sokat nem várnék, de legalább drága sem volt.

 

Az látszik, hogy a tavalyi elég ütős védelmet szerették volna nagyjából egyben tartani, ami elég jól sikerült is, ezen kívül pedig Allennek hoztak egy veszélyes fegyvert. Körülbelül ez volt az elvárás a csapattól, de szerintem nem sikerült ez az elgondolás maradéktalanul. Egyrészt rengeteg pénzük volt és jöhetett volna több elkapó is, de akár a támadófalat is lehetett volna még foltozni. Amit még kicsit hiányolok az a jövő építése. Jelenleg nagyon jól néz ki ez a védelem és vannak fiatal arcok is, de leginkább annak köszönhető a siker, hogy McDermott egy nagyon jó védőguru és jól is rotálja a játékosait, nem pedig annak, hogy sok tehetséges, kimagasló fiatal van a keretben. Ez lehetséges, hogy visszaüthet hosszú távon.

 

Olyan érzésem van, hogy leginkább szinten tartás történt, ami nem biztos, hogy elég lesz a szintlépéshez (hacsak nem az AFC többi playoff csapatának gyengülése okán nem). A szerződések egyébként nagyjából rendben vannak, de Diggs kivételével csak rotációs vagy közepes kezdő játékosok érkeztek. Nálam picit se íze, se bűze érzése van ennek a piaci tevékenységnek, így B az értékelésem. A drafton továbbra is opció maradt elkapó húzás, de a támadófalra is költeni kell. Márpedig az elajándékozott picknek köszönhetőn csak a második napon szállnak be a buliba.

[/ppp_patron_only]

27 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group