A jövő sztárja? – Jordan Love

Ha egy az NFL-t korábban nem figyelő marslakónak szeretnénk elmagyarázni, hogy a draft várható kimenete hogyan is néz ki, akkor a rendelkezésre álló információk alapján azt lenne a legnehezebb megindokolni, hogy Jordan Love hogyan kerül szóba egyáltalán, mint első körös prospect.

Az ember azt gondolná, hogy a quarterback egy olyan pozíció, amiben az egyetemi sikeresség eléggé releváns a játékos megítélésében. Ehhez képest adott itt egy versenyző, aki egy 50%-os mérlegű, nem kiemelt konferenciás csapatban szerepelt tavaly és a számai konkrétan gyengék voltak. Ha választanod kellett volna egy random meccsre egy irányítót, akivel nekifutsz a küzdelemnek, kb. 80 jobb megoldás lett volna, mint Jordan Love. Ehhez képest ez az ember nem csak profi lett, de NFL kezdőcsapatba akarják állítani.

MIÉRT?

A villanásai miatt. Konzisztens jó teljesítmény helyett tavaly csak ennyi jutott. Ez azért probléma, mert villanásai minden irányítónak vannak már college szinten, ezért jutottak el odáig.

Nem újdonság az, ami történik nyilván, az NFL Draft előkészületei alatt már mindent láttunk. Hogy csak az előző két évből merítsünk példákat, Josh Allen vagy Daniel Jones egyetemi pályán nyújtott teljesítménye alapján teljesen elrugaszkodott gondolat volt, hogy ők top10-ben leljenek gazdára, mégis megtörtént.

Az NFL még mindig kergeti a tökéletes adottságokkal bíró prototípus irányító vízióját, azokkal a tulajdonságokkal, amiket le lehet mérni colostokkal meg stopperrel. Love olyan mint Allen és Jones. Masszív méretű emberi lény, akinek fürge a lába ehhez képest, és messzire tudja hajítani a labdát. “Tökéletes alapanyag” szokás mondani, de akkor miért nem formálták tökélyre korábban? Miért kell még mindig várni rá, hogy kiforrja magát? Tudniillik a fenti sablon Burrow-ra és Tuára ugyanúgy ráillik, csak ők oda tudják dobni a labdát, ahová akarják, ezért lesznek top3 pick, Love meg nem. Mert ő őssze-vissza dobálja.

Miért pont Love?

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Azért véletlennek nem nevezhető a Utah State irányító felkapottsága.

Jordan Love felé teljes joggal irányult a scoutok szeme a 2018-as, másodéves szezonja után, hiszen egy remek idényt futott Matt Wells keze alatt, ám a vezetőedző elhagyta alma materét és legutóbb már a Texas Tech oldalvonalán láthattuk. Love új stábbal kellett, hogy együtt dolgozzon, ami egy szép kihívás, kicsit bepillantást nyerhettünk, hogy mennyire tud akklimatizálódni, de nem jött ki belőle jól.

A régi-új mesternek, Gary Andersennek nincs irányító-múltja Wellsszel ellentétben és korábbi sikereit sem a virtuóz passzjátékra építette fel. Az Aggies 6-6-tal végzett az előző idény 10-2-je után, miközben a menetrend lazább volt és bár nem sok offenzív kezdő maradt a helyén, a friss Super Bowl-nyertes Darwin Thompsonon kívül nem távozott a csapatból igazi sztárjátékos. Ha szigorúan nézzük, Love visszaesése jelentette a különbséget a két idény mérlege között. Harmadik idényére ugyanis Wells segítsége nélkül Love nem hogy javulni nem tudott, szinten sem tudott maradni.

Mindig aggasztó az, ha nem a legfrissebb idény alapján becsülnek nagyra egy játékost (és nem volt sérült az illető). Egy bust-közeli fiatal, Josh Rosen esetében is ez volt a helyzet, karrierje legjobb meccsét a debütáláskor játszotta, és ami azután rossz dolog történt, már senkit sem érdekelt. Jordan Love is penge volt 2018-ban, elkönyvelték egy bizonyos kaliberű játékosnak és látszólag ebből az elméletből nem akarnak leadni, hiába rombolta a renoméját rendületlenül 2019-ben.

Az alapszakaszt követően még azt találgattuk, hogy hová kéne transzferelnie végzős idényére, hogy visszaállítsa az értékét. Egy extra év – esetleg újra Wellsszel a Texas Tech-nél – mindenképpen jobb játékossá tette volna az irányítót, és nagy eséllyel közelebb jutott volna a kész termék plecsnihez. Persze ezzel azt feltételezem, hogy a 2018-as arca az igazi, amire lehet építeni és a 2019-es csak egy hullámvölgy volt. Lehet, hogy így van. Az is lehet ugyanakkor, hogy a tavaly előtti volt egy kifutott év, és ha maradt volna az egyetemi ligában Love, akkor hozott volna még egy középszerű idényt. Elmenekült az NFL-be inkább, nehogy kiderüljön, hogy valami nem stimmel?

“Mahomes-i villanások”

A következő évtized slágerdefiníciója lesz ez scouting körökben, amivel automatikusan jön majd az is, hogy az önjelölt(?) scout kinevetteti magát azzal, hogy minden második évben megtalálja a Super Bowl MVP hasonmását.

Tény, ami tény, Jordan Love legimpresszívebb erőssége az, hogy struktúrán kívüli játékokban sok akciót megment. Ez elsősorban a sackek elkerülésében figyelhető meg, egy-egy nagy menekülés után pedig már könnyű highlight játékot bemutatni. Aránylag magas nyomás alatt játszott végig a Utah State-ben, de ténylegesen földrekerülésről vagy halottá váló játékokról nem beszélhetünk nála nagy számban, és ez biztató. (Lásd Josh Allen mágikus megiramodásait még.)

Ennél már csak az lenne jobb, ha menekülés közben is pontos labdákkal szolgálná ki a társait, de ez nincs így. Ezek a passzok “ahhoz képest jók, hogy mekkora volt a baj”, de maga a dobás nem nyűgöz le, nem megy oda pont az emberhez.

A hype-vonat beindítója az volt, hogy azért van bőven választék, amikor az ember egy highlightot akar összeállítani. A top30 play alapján Love tényleg eladható franchise megváltónak, aki váratlan szögekből, nehéz helyzetekből is kihozhat egy-egy meccsfordító playt.

Amikor a társai kisegítik, és el tudnak szakadni az embertől, Love ki tudja őket szolgálni jó százalékkal, a pálya szinte bármelyik részére – és kellően bevállalós is, hogy ezt megtegye.

Döntéshozás

Love problémáit két fő csoportba kell osztani. Az egyik, hogy elszórta a labdákat és a legtöbb turnoverrel zárt holtversenyben az egyetemi irányítók között. Nem jó jel, legutóbb Sam Darnold jött hasonló háttérrel.

A másik, hogy 39 totál touchdownról a következő idényre visszaesett 20-ra a termése. Szóval nem az történt, hogy hozott egy Jameis Winston-évet ahol a sok picket a sok TD-vel probálta feledtetni. A sok INT mellett alig volt pontszerzés.

Az interceptionök megugrása saját bevallása szerint is a túlzottan agresszív hozzáállásának volt köszönhető a játékhoz. Ott is meglátta a nagy play lehetőségét, ahol nem volt. Egy jövendő profi vezéralaktól ez még jól is hangzik, bízott a társaiban, akik nem voltak túl ügyesek és nem segítették ki.

Volt ilyen, de messze nem csak erről van szó. Love sok érthetetlen picket dobott, akár már első és 10-re. Sokszor megúszta, mert a védő nem volt résen, de a passzai rosszak voltak indokolatlan helyzetekben – ahol elvileg könnyű dolga lett volna. Beszédes adat, hogy a nyomás alatti mintája nagyjából hasonló volt, mint a kiemelkedő évében. Nem azért esett vissza, mert ütötték. Tiszta zsebben hibázott bele sokszor a játékba.

Nagyon gyorsan szabadulni akart a labdától, és ez legtöbbször jó dolog, de nála kapkodáshoz vezetett. Sok hibát kiküszöbölhetett volna, ha jobban áttekinti a pályát, nem az első embert akarja megjátszani, akit kigondolt. Főleg, hogy van lába a play meghosszabbításához.

Az interceptionök számát nem olyan nehéz visszaszorítani, mind ismerjük a módszereket. Aggasztóbb, hogy mi lesz a sok elkaphatatlan passzal. Ebben is kiemelkedő volt ugyanis Love, nagyon sokszor tehetetlenek voltak a társai, mert közelükben sem volt a labda. A számok azt mutatják, hogy a pontosság nehezen fejleszthető az irányítóknál már ebben a korban, szóval marad a reménykedés, hogy az ügyes elkapók majd megjátszhatók lesznek jobban.

Nem lehet ugyanakkor a körülményekre kenni a leépülést. Love a Utah State szerves része volt abban, hogy a gyengébb ellenfeleket lelépték, a jobbak ellen viszont szenvedtek. 2019-ben az LSU és a Wake Forest volt Power-5 ellenfelük és Love ugyanúgy elmaradt a túloldali riválisához képest, mint a többség. A Mountain-Westben ugyanez zajlott. Az NFL-tehetségek nélküli védelmek nyelték a nagy játékokat elsősorban, Love ellenük szerzett nevet magának (miközben a rossz megoldások ott is megvoltak, csak jobban belefért).

Mi az, hogy túl korán?

Mivel a sportág legfontosabb posztján szerepel Jordan Love, így jogosan van a figyelem középpontjában, és meg lehet érteni azt a csapatot, amelyik úgy van vele, hogy rászán egy draftjogot, hiszen ha beválik, óriásit lehet vele nyerni. A kockázat ugyanakkor elég magas, mert Love mint láthattuk elég messze volt attól a szinttől, mint aki NFL meccseket tudna nyerni a csapatának, így inkább az első kör végén kellene, hogy legyen az ő helye és semmiképp sem a draft elején. A második napon már minden QB-húzás védhető. Azon érdemes inkább elgondolkodni, hogy ezekkel a tulajdonságokkal hány irányítót lehet Love elé helyezni összességében. Szerintem elég sokat, és ő inkább egy a sok közül a 2. kalapos kasztban lévő projekt irányítók közül, semmiképp sem szabad megváltóként kezelni, amikor majd megérkezik az új csapatához.

A kiválasztási helye fogja persze elsősorban generálni azt a beszélgetést, hogy mit várnak tőle. Talán akkor járna a legjobban, ha csúszna egy kicsit a jelenleg hype-olt értékéhez képest, és kisebb nyomás alatt kezdhetne neki a munkának leendő állomáshelyén, lásd még a 2/42-es Drew Lockot. Ennek az lenne a hátulütője, hogy a bizonyítási lehetőség majd a türelem kisebb lenne az irányába, miután pályára került, de őszintén szólva Jordan Love nem szolgált rá többre.

[/ppp_patron_only]