Cornerként ritkán szerepelnek a játékosok a draft top 3 legjobb játékosa között. Holott szerepük évről évre csak egyre fontosabb, ritkán kerülnek ki az egyetemről olyan kész játékosok, akiket ilyen magasságokban lehetne emlegetni. Okudah viszont olyan szintű tehetség, amilyen talán Jalen Ramsey óta nem érkezett a ligába.
Minden szinten top prospect a Ohio State sztárja. Egyszerűen ilyen magasság és felépítés mellé nem szoktak a cornerek olyan dinamikus mozgással rendelkezni, mint Okudah. Ezek mellett kiemelkedő football IQ-val rendelkezik és megvan az a fajta ösztöne a játékhoz, ami nagy játékokhoz vezethet.
Háttér
Okudah családja az 1990-es években Nigériából költözött Texas állámba. A játékkal kisgyerekként először videójátékokon keresztül lépet kapcsolatba, amit harmadikosként követett az első testközeli élmény. A legnagyobb hatással az életére édesanyja volt, aki hoszú évekig küzdött limfómával, míg végül 2017-ben belehalt a betegségbe. A középiskola után 5 csillagos tehetségként az egész államokból kapott megkereséseket. Végül a 34 ajánlat közül az Ohio State programját választotta, ahol három évet töltött el és juniorként jelentkezett a 2020-as draftra.
Erősségek
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A 6′ 1″-es magassága (185 cm) és 200 fontos súlya (93 kg) alapján mindene megvan ahhoz, hogy jó emberező corner legyen. A tökéletes felépítés mellé azonban ritkán látható könnyedség jellemzi az alsótestét. A man cover felvételeit egy az egyben lehetne oktatásra használni. A Buckeyes elit képzése ki tudta aknázni a tehetségében lévő potenciált. Korán ráérez a route-ra és már az útvonal korai szakaszában rá tudja kényszeríteni akarát a WR-re. Nem hagy könnyed elkapási lehetőséget. Rendszerint hamarabb néz vissza az irányítóra és az érkező labdára, mint az elkapó.
Fizikai felépítése mellett remek mért eredményei is vannak. A 40 yardos ideje simán csak jónak mondható, bár ilyen felépítés mellett figyelemfelkeltő még ez is. A fontosabb paramétere a futásnak amúgy is a 10 yardos idő, amiben viszont egészen elképesztő volt. Ez látszik a felvételeken is. Nem verhető meg simán csak jó első 2-3 lépéssel. Az ugró számokban pedig tarolt a combine-on. A magas- és távolugrásban a felső 5 és 2 százalékhoz tartozik az eredményével. Sok poszton nem túl sokat mondó egy ilyen statisztika, de az elkapó és corner pont az, ahol ez határozhatja meg, hogy milyen eséllyel indulhat a játékos az 50/50-es labdák megszerzésében.
A sok jó tulajdonság mellet azonban a mozgásdinamikája az, ami őt a sok jó játékos közül a legjobbá teszi. Könnyedén tudja forgatni a csípőjét és tökéletes a koordinációja a fürge lábaival. Mozgása nagyon gyors és felesleges mozdulatoktól mentes. Irányváltásai gyorsak és nem billen ki az egyensúlyából. Le tudja tükrözni az elkapók minden mozdulatát. Képes azonnal reagálni, így nem tudnak tőle szeparálódni.
A lenti videóban is látszik, hogy türelmes. Feláll az LoS-re és látható, hogy emberezni fog. Az elkapó nem egyből indul el, hanem próbálja kizökkenteni a CB-t. Jeffrey azonban türelmesen vár, miközben a lábai folyamatosan mozgásban vannak, csípője mindig 90 fokos szöget zár be az elkapóval. A WR így nem is tud pontos útvonalat futni és végül sima incomple passz lesz belőle, aminek megszerzéséhez inkább Okudah volt közelebb ,mintsem az ellenfele.
You won’t find many CBs in the country with sweeter feet and fluidity than Jeffrey Okudah.
Here’s a great example: pic.twitter.com/UGNcuY8FfT
— Jordan Reid (@JReidNFL) December 19, 2019
Bár az erőssége egyértelműen az emberezés, akkor sem kell kétségbe esni, ha zóna feladatai vannak. Nagyon érzi, merre folyik a játék. Olvassa az irányítót és az elkapó mozgását és felismeri a mintákat. Folyamatosan figyeli az irányítót és a zónájában történő mozgásokat.
A Buckeyesnál töltött három éve alatt évről évre kapott egyre több szerepet. Ez idő alatt azonban nem engedett egy idényben sem 50%-nál jobb elkapási arányt. Az engedett passer rating pedig egyre kevesebb lett. 80.9, 61.8, majd tavaly már csak 45.3. Utóbbi köszönhető annak is, hogy juniorként szerezte meg első interceptionjeit is, egyből 3-at. A három éve alatt pedig mindössze 2 TD-t engedett.
Az alábbi montázs videó több oldalról mutatja be Okudah erősségeit.
- Az első, Clemson elleniben bár végig figyeli az irányítót, szinte teljesen pontosan futja meg ugyanazt a route-ot, amit mögötte az elkapó – miközben rá egyáltalán nem néz. Egyszerűen érzi, hova fog kialakulni a játék és teljesen kizárja a WR-t az elkapási pont előtt.
- A következő majd 40 yardos passznál végig tapad az elkapóra, majd a már említett kiemelkedő magasugrási képességének köszönhetően tud hamarabb a labdához érni, mint az receiver.
- Az olvasási képességét láthatjuk a 3. esetben, ahol a pálya alsó részéről egy flat útvonalat futó slot WR-en emberezik és tud beleütni a passz sávba.
- Végül egy jelenet egy zónavédekezéses játékról. Megtorpanás nélkül vált embert, amint látszódik, hogy a slot WR megy az ő zónájába, ahol a játék vége ismételten egy leütött labda.
CB Jeffrey Okudah, Ohio State. Potential draft target for the Raiders in 2020 pic.twitter.com/KFrEgDTqbS
— BD Williams (@BDWilliams18) January 28, 2020
Gyengeségek
Bár nem borzasztó a szerelési képessége, nem is igazán kiemelkedő. Kevésbé határozott, mint a termetéből adódóan lehetne. Sok esetben kivárja, míg a labdás fut el hozzá, mintsem ő fusson rá és terítené le. Ez a kivárás alkalmanként esélyt kínál nemcsak plusz 1-2 yard szerzésére, de akár nagyobb játékokhoz is.
Sok szép jelenetet láthattunk tőle zónavédekezésben is, ugyanakkor itt van még hova fejlődnie. A zónájának hátsó részét alkalmanként sikeresen megtalálták az ellenfelek. Rookie szezonjában érdemes finomítani az ilyesfajta játékintelligenciáját.
Mivel kiváló atletikai képességei vannak az elkapók mozdulatainak tükrözésére, nem olyan aggresszív press man coverben, mint az ember szívesen látná. Túlságosan bízik a laza csípőjében és gyors mozgású lábaiban és nem használja megfelelően a kezét, hogy kizökkentse a WR-t a route-ból.
Hasonló tendencia figyelhető meg az 50/50-es labdák elkapási ponton lévő küzdelmei esetén. Mivel remek rugói vannak és kiváló magasugró, túlságosan is erre az erősségére hagyatkozik. Itt is az aggresszivitás hiányzik időnként, amivel kizárja az elkapót, vagy megzavarja.
Többször szokták ide tenni a labdaszerzési képességeit is. Itt nem érzek akkora lemaradást, amit sokan elővesznek, bár a 3 év alatti 3 interception nem túl sok. Ezekből ráadásul több is felpattanó labdából került végül hozzá. Sok alkalma amúgy sem volt, hisz keveset dobtak az irányába az irányítók. Több esetben azonban inkább azt lehet mondani, hogy Okudah a biztosabb megoldásként leütötte a labdát, mintsem kockáztasson egy nem biztos interceptiont.
Összegzés
Az összes gyengeséget lehet fejleszteni. Legtöbbje olyan területen van, ahol csak képzés és gyakorlás kell és Okudah az a corner lehet, akit az értelmező szótárban be lehet illeszteni a tökéletes cornerback mellé illusztrációhoz. Testi adottságai és a mellé társuló atletizmusa olyan páros, amilyen több évente is csak nagyon ritkán áll így össze. Már egyetemen is kiemelkedő játékosnak számított és ki tudta használni a képességeiből adódó előnyöket. A bevezetőben Jalen Ramsey-hez hasonlítottam és úgy gondolom, megállja a helyét a párhuzam. Okudah már első évétől sztárjátékos lehet és kis fejlesztés kell csak hozzá, hogy akár hosszú évekig All-Pro szintű játékot tudjon nyújtani.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
“…mindene megvan ahhoz, hogy jó emberező corner legyen. ”
Akkor, ha le is csúszik odáig, nekünk nem kell! :)
Személyiségre ugye nem hasonlít Ramseyre?
Nem balhés de, hogy az önkép formálás mennyire fog torzulni ha a magas draftolás után esetleg valóban sztár is lesz az persze kérdés. De a családi háttere nem erre enged következtetni elsőre.
jóval normálisabbnak tűnik nála Okudah. a Combine-on az egyik újságíró szemétkedős kérdést tett fel neki, aminek semmi alapja nem volt, de ezt jól reagálta le. legalábbis jobban, mint ahogy Ramsey-től várnám.
https://twitter.com/FanSided/status/1233829289801338884