Connect with us

Prémium cikkek

Csöbörből vödörbe? – Bears FA-értékelő

Kiemelt fontosságú év következik a Bears vezetősége számára. Eredményt kell felmutatni és legalább a rájátszást el kell érni a következő szezonban. Ha a terv elbukik, akkor nagy valószínűséggel új időszámítás kezdődik majd Chicagóban és megköszönik Matt Nagy vezetőedző és Ryan Pace general manager munkáját.

Távozók

Az offseason kezdetén gyakorlatilag nem volt semmi helyük a sapka alatt, így előzetesen már számítani lehetett pár veterán elküldésére. Végül 3 komolyabb nevű távozóval közel 31 millió dollárt sikerült összetapsolnia Pace-nek, amit aztán fel is használt teljes mértékben.

Szabadügynökök

A lejáró szerződésű játékosok között nem igazán találunk olyat, akire azt lehetett volna mondani, hogy mindenképpen meg kellene tartani. Daniel egy átlagos csereirányító, de egyrészt pótolható, másrészt vele sem indult be az óriási győzelmi hullám a tavalyi évben.

Cornelius Lucas a csapat csere tackle-je volt és bár nagyon rosszul nem teljesített, de a kezdök pozícióját azért nem veszélyeztette. Erre a szerepkörre talán megérte volna megtartani, ugyanakkor pótolni sem lehetetlen.

A még tavaly is jól teljesítő védelemből távozott pár fontosabb láncszem, de sztárokat ott sem vesztett a Bears. Nick Williams és Nick Kwiatkoski tavaly lettek kiegészítő emberekből a szezon folyása során kezdő játékosok. Mindketten jól is teljesítettek, azonban aggódni nem kell nélkülük sem, a csapat a védőfal közepén és a linebacker sorban is megvan.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

A védelem hátsó része viszont már komolyabban is megérezheti Clinton-Dix távozását. Nélküle egyelőre nincs igazi társ Eddie Jackson mellé, amit jól mutat az is, hogy ezen safety duó mindkét tagja szerepel azon 3 játékos között, akik tavaly 1000 snap felett léptek pályára.

Kivágottak

A fenti játékosok megtartására egyszerűen csak nem volt lehetőség, de nézzük kik voltak azok, akikkel helyet sikerült csinálni az új érkezőknek.

Még a szabadügynök piac nyitása előtt bejelentették, hogy Taylor Gabriel és Prince Amukamara szerződését is felmondta a csapat. Előbbi szerintem egy képeségeihez képest alulhasznált elkapó volt, aki Trubisky mellett nem tudta megmutatni, miben is jó igazán. Amukamara pedig még mindig hoz egy jó szintet, de a 9 millió cap space megspórolásának lehetősége túlságosan is kecsegtető volt, illetve kevésbé illett Chuck Pagano rendszerébe.

A korai távozók mellé csatlakozott a 2016-os 1/9-es választott Leonard Floyd is. Már többször megénekeltük, hogy Floyd 5. éves opicójának visszavonásával nem kevesebb, mint 13 millió dollárt tudott spórolni a csapat, így ez még akkor is nagyon logikus döntés lett volna, ha tavaly karrier évet tudott volna felmutatni a pass rusher. Azonban a 2019-es szezon egyáltalán nem számít kiugrónak Floyd karrierjében, így a döntés még inkább érthető.

Érkezők

Nullából sikerült több mint 31 millió dollárt csinálni, ami után a kisebb kérdések mellett egy igazán markáns volt, jön-e új irányító Chicagóba?

A kérdésre a választ persze mindenki tudja már. Igen, jött versenytárs Mitch Trubisky mellé. Nick Folest csere útján szerezte meg a csapat, ellenértékként pedig a Jaguars megkapta a Bears idei 4. körös kompenzációs pickjét (overall 140).

Az alapterv úgy gondolom jó volt. Egyszerűen hiába jó a keret, hiába jó a védelem, az irreális elvárás, hogy a csapat minden egysége top3-as legyen és akkor talán egy Trubisky is elég ahhoz, hogy elérjék a rájátszás küszöbét. Ezzel a ténnyel kezdeni kellett valamit. A keret, ha nem is nagyon, de kicsit már kezd átalakulni és irreális elvárni például a védelemtől folyamatosan a 2018-as teljesítményt.

A másik aspektus viszont az, hogy valóban Nick Foles az a játékos, aki a legnagyobb eséllyel fog minőségi javulást hozni az irányítóposzton? Valóban a legjobb döntés feladni egy 4. körös cetlit és áthozni egy körülbelül 19 milliós éves fizetésű irányítót, aki a 2017-es playoff három meccsén kívül igazán sose tűnt franchise irányítónak egyik állomáshelyén se? A C+-os értékelés talán sugallja, hogy szerintem nem.

Ugyanakkor valamit lépni kellett. Ez a váltás, vagy próbálkozás még mindig jobb, mintha nem hoztak volna versenytársat Mitch mellé. A terv jó, a kivelezés viszont olyan meh. Mondom ezt főleg annak fényében, hogy a piacon még mindig elérhető az a Cam Newton, akinek bár az egészsége lehet, hogy aggasztó, de HA (és ez tényleg nagy ha) sikerül rendbe tenni, akkor még mindig képes simán top10-es játékra. Ráadásul Newtonért még csak draftpicket sem kellett volna beáldozni.

De Newton csak egy példa. Elérhető lett volna Tom Brady, Teddy Bridgewater, Andy Dalton vagy a 2015-ös class bust duója: Marcus Mariota és Jamies Winston. Bár nem gondolom, hogy mind biztosan jobb lenne Folesnál mint játékos, valahogy a döntés érthetőbb lett volna szerintem bármelyik irányába. Ha FA-n jön versenytárs legalább draftpicket nem kell feladni, vagy ha már csere, én inkább néztem volna meg a Burrow draftolása miatt vélhetően létszámfelettivé váló Andy Daltont Chicagóban.

Végülis mindegy már. Jött a ligavándor Nick, és talán utoljára kap esélyt arra, hogy megmutathassa, több van benne, mint egy csereirányítóban. Foles szerződése a csere után át lett alakítva új csapatában, ahogy azt külön cikkben is részleteztük.

Picit hosszan taglaltam az irányító kérdést, de játszhat All-Pro formában az összes többi érkező, ha a QB projekt bebukik, akkor itt nem lesz az elvárásoknak megfelelő szezon. De ha valakitől nehéz elképzelni az All-Pro szezont, az Jimmy Graham. Egyszerűen talány, hogy hogy tudja még mindig eladná magát ilyen szerződésekkel a veterán tight end. A saintses időszaka óta nem tudta újra bebizonyítani, hogy egy átlagosnál jobb játékos volna, pedig Brees után is olyan irányítók passzoltak neki, mint Russell Wilson vagy Aaron Rodgers. A másik érkező a posztra Demetrius Harris, aki a maga szintjén jobb játékos is. Előre várom a “váratlan” hívásokat, ahol ha Graham van fent a pályán nem várt passzjáték lesz, míg ha Harris akkor majd jól meglepik az ellenfelet futójátékkal. Graham évi 8 milliója nálam az egész FA időszak egyik legnevetségesebb szerződése, Harris jó igazolás, de egy blokkoló TE nem ad azért hozzá annyit, hogy a csillagos egekbe kelljen magasztalni.

Ifedi jött még a támadósorba a megemlíthető nevek közül. Ha kis szerencséjük lesz, sokat nem kell pályára lépnie, de csere tackle-nek végülis elmegy és az összeg is baráti. Minimálisan olcsóbb, mint a távozó Lucas lett volna.

A lejtmenet szerű pályafutásában bekövetkező tavalyi törés újra a szebb St. Louis-i éveit idézte Robert Quinnek, aki 30 évesen talán kevesek által gondolt nagy szerződést kapott. Ha a tavalyi nem csak egy egyszeri fellángolás volt a karrierjében, akkor Mackkel a liga legjobb pass rusher duója is lehetnek, azonban ha ismét visszaesik, akkor a 30 milliós garantált összeg miatt még évekig nyomhatják ezt a rossz szerződést. Mindenesetre ha bejön az elképzelés, akkor sok sikert az ellenfél támadófalának, hogy egyszerre feltartóztassák a Mack, Hicks, Quinn triót.

Kwiatkoskit elengedték, de Danny Trevathan maradt a csapatnál. A szintén 30 éves veterán bár mindig is sérülékeny játékos volt, az összeg teljesen reális a számára. Amikor pályára tud lépni, még mindig egy jó játékosnak számít és a védelem egyik vezére.

Utolsó említésre méltó érkező Artie Burns, egy szintén korábbi első körös bust. Ez az egy éves veterán minimum gyakorlatilag semmi, viszont ha az új környezetben véletlenül kijönne neki a lépés, akkor nagyot nyerhetne vele a csapat. Nem gondolom, hogy Fuller másik oldalán egyből kezdőként számolnának vele, de ezen az igazoláson csak nyerhet a csapat.

Összegzés

Mondhatni szép volt ez az offseason, jöttek jó játékosok, de a kezdeti tény változatlan. Eredmény kell. A csapat az irányító poszton volt a legjobban lemaradva, a dolog pedig annyiban változott, hogy már nem csak Mitch Trubisky eposzi feltámadásában lehet bízni, hanem Foleséban is. Ha bármelyik játékos valahogy megtáltosodna és tudna hozni stabilan egy top15-ös teljesítményt, akkor a Bears kerete van azon a szinten, hogy rájátszásba tudjon jutni. A Mack csere utolsó szeletét törlesztve idén még nincs első körös választásuk, azonban a második körben van kettő is. A kezdőt nézve egy safetyt kellene találni és egy cornert. Továbbá akár a belső támadófalba jöhetne upgrade, de ott ha nagyon kell, ki tud állni a csapat. A mély elkapó class miatt nem lepne meg továbbá egy korai (2.-3. körös) WR sem, mert Allen Robinsonon kívül igazán biztos célpont nincs a keretben.

Értékelés: B-

[/ppp_patron_only]

25 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
25 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Vicgeordie
Vicgeordie
2020-04-08 07:58

szegény Bears már annyira érdektelen, hogy nem is zároljátok a cikket? :)

bjeela
bjeela
Reply to  Vicgeordie
2020-04-08 09:11

Dejaztán mégis lelakatolták, szal van még remény. Szerintük… az én apátiámon ez nem változtat.

bjeela
bjeela
2020-04-08 09:17

Azér kedves ez az Altariste, há nem felvidít már a címadással is? Rögvest kedvet kaptam, hogy keressek egy kutat, amit feltöltök kénsavval, majd beleugorjak, miután a nyakamra kötelet kötöttem, bekaptam két ciánkapszulát és meghúztam a ravaszt a számba dugott pisztolynál. Az élet szép…

katonadani
Reply to  bjeela
2020-04-08 09:35

nem értem mit panaszkodsz ennyit két ilyen irányítóval: MVP Trub és SB MVP Nick

katonadani
Reply to  katonadani
2020-04-08 09:35

sőt, Nick még Pro Bowl MVP is

bjeela
bjeela
Reply to  katonadani
2020-04-08 10:18

Ácsi, Danikám! Nemaddiga! Én itten a vidítástól kaptam jókedvet, a csapattal semmi bibi, mer ők simán hozzák a következő tíz év összes gyűrűjét.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  bjeela
2020-04-08 12:04

Nem hiába mackósok.

bjeela
bjeela
Reply to  Kopi3.14
2020-04-08 15:07

Végre valaki érti, mit mondtam… Netán szakmabeli az úr?

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  bjeela
2020-04-08 21:55

Bearses? Na azért a lófasznak is van vége!

bjeela
bjeela
Reply to  Kopi3.14
2020-04-09 07:52

Na, te sem vagy a PISA teszt királya…

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  bjeela
2020-04-09 10:03

Az Deebo. Én nem tudok, ha néznek.

alatriste
alatriste
Reply to  bjeela
2020-04-08 14:10

Nem akartam ennyire vészjosló lenni de egy Trubiskyről Folesra való “upgrade” esetén egyszerűen egyből ez a cím ugrott be. :)

bjeela
bjeela
Reply to  alatriste
2020-04-08 15:07

Embertömegek halála szárad a lelkeden, te meggondolatlan ifjú! Csikágóban az öngyilkosok száma meghaladta a koronavírusosokét a cikkedet követően!!! Érezd a súlyát minden szavadnak…

Fetyke
Fetyke
2020-04-08 13:46

Vitatkoznék! :) Felejtsük már el Cam Newtont-t, aki legfeljebb egy egy éves csoda volt (az is csak jó indulattal), nem több! Cam “fénykorában” sem volt top 10-es irányító, jelenleg (fél lábbal, kicsit bénán, 30 évesen lelassulva) pedig már a “Dalton skála” alatt a helye. A Vikings szempontjából jó lett volna őt leigazolnia a Bearsnek, de Bjeela barátom miatt valójában nagyon örülök, hogy nem tették meg.
És szerintem ennél jobb elérhető lehetősége nem volt a medvéknek irányítót szerezni. Beszélhetünk itt Bradyről, de minek, ha egyszer a 25 milliós fizuja egyszerűen nem vagy csak nagy későbbi áldozatokkal fért volna bele a capbe. A többiek (Bridgewater, Dalton) pedig semmivel sem nagyon lutrik, mint Foles.

alatriste
alatriste
Reply to  Fetyke
2020-04-08 14:24

Ez már nyilván egyéni preferencia kérdése.
Ugyanakkor Foles karrierjében egyik állomáshelyén se tudott még csak kezdő irányító se lenni. Gyakorlatilag egy évig se nemhogy hosszabb ideig.
Dalton ebből a szempontból azért más kategória. Évekig fr QB volt és igazából még mindig kezdő lehetne a ligában.

Bridgewater kerrierjét a sérülés törte meg de azóta volt pár jó meccse. Én úgy gondolom Folestól tudom mit kapok míg Teddyben jobban benne van, hogy mutat váratlan és tud fr QB is lenni.

bjeela
bjeela
Reply to  alatriste
2020-04-08 15:32

Na, jó, egye fene, vegyük komolyan a komolyanvehetetlent. Szóval elsősorban nem volt túl sok opció, mert nem volt túl sok pénz a kasszában. Másoccor ne feledkezzünk meg a tényről, hogy az a GM válogatott, aki megajándékozott minket fillérekért a csodálatos, megismétlehetelen MVP Trubbal, tehát tőle ezt várhattuk. Harmaccor ha már mérlegeljük ki milyen QB volt, akkor Folesnek volt egy kibbbbaszottnagy szezonnya, aztán bukó, meg volt egy eszelős félszezonnya gyűrűvel megkoronázva. Ez kb pont ennyivel több, mint amit Bridgewater, CNewton, vagy Dalton felmutatni képes az eddigi karrierjük során. Ettől persze szegény Nick atya nem lett franchise QB, ahogy a többi srác is annyira az, amennyire az olasz csődör lett az Baltimore-ban…

Fetyke
Fetyke
Reply to  alatriste
2020-04-08 17:48

Alapvetően ok, csak én a cikkből azt olvastam ki, hogy Cammel megfoghatták volna az Isten lábát Chicagoban. Szerintem is a fénykorában lévő Cam nagyságrenddel jobb lett volna bármelyik opciónál. De ez a mostani teljesen egészségesen is lelassult már kicsit a koránál fogva, és így az egyik, ha nem a legnagyobb és egyetlen fegyvere már nem a régi. Dobálásban pedig soha nem volt elit.
Én igazából az NFC északi csapatoknál ezt a most vagy soha dolgot nem értem. Azért tudomásul kellene venni, hogy a csoportban van egy Packers, amelyik nagyon jó erőkből áll, és azért a Vikingsnál is elsülhet akármikor a playbook. Ebben a csoportban még a Kansas vagy a Saints sem mehetne biztosra (igaz a sajátjukban sem biztos), ezért nem értem ezeket az elvárásokat.

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2020-04-08 20:33

Még valamit a “most vagy soha” sztorihoz. A 2000-es években 11 alkalommal volt csoportelső a GB, 5-5 alkalommal a Vikings és a Bears, szegény Lions meg ugyebár… Ha a 2010-től nézzük, akkor az arány 6, 2-2-re szűkül. Magyarán az látszik, hogy a GB immár több, mint húsz éve uralja a csoportot, ahol néha beszuszakolódik a Vikings vagy a Bears, de ők általában nem mennek vele sokra és egyáltalán nem tudnak tartós sikereket felmutatni. Következésképp abban van valami, hogy a Bearsnek csak rövidtávon van keresnivalója, mert kivételesen szar vezetése van és legendásan képtelen bármit is kezdeni a támadójátékkal 1963 óta. Azonban hiába keveredett volna ide CNewton a fénykorában, vagy szereztük volna meg Mahomest MVP Trub helyett, azzal a stábbal nem jutottak volna sehová. A legtöbb, amit remélhettek volna, az egy konferenciadöntő és annyi. Persze álmodozhatok én gyűrűről és hogy meg kellett volna nyernünk két éve, de a realitás az, hogy azon egy Mahomes sem segített volna. Ennek a Bearsnek az lehetne az egyetlen esélye, ha a tulajdonosa eladná a klubot és egy értelmes ember kezébe kerülne. Így esélytelen. Rövid távon is.

Fetyke
Fetyke
Reply to  bjeela
2020-04-08 21:03

Elakadt a szavad vagy elfogyott a levegőd Bélám?

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2020-04-09 07:52

???

Fetyke
Fetyke
Reply to  bjeela
2020-04-09 08:58

Eddig nem látszott végig nálam a hozzászólás, csak addig hogy: ” Ennek a Bearsnek az lehetne az egye…”

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2020-04-09 20:49

Dadog ez a rohadt net…

acsdav2
acsdav2
2020-04-08 23:19

Azért a lófa**nak is van ám határa! 20 győzelmet elért Nagy, Trubiskyval 2 szezon alatt. Erre arról van szó, hogy kirúgják, ha nem villantanak? Chicagoban hamar elfelejtetették, hogy 14 győzelem jött össze 3 év alatt Foxxal…. Nagy nem érdemelte meg az év edzője díjat, de hogy kivágni nem érdemes az fix.

bjeela
bjeela
Reply to  acsdav2
2020-04-09 07:52

Azért az nagyon nem mindegy, kikkel, de stimmel.

acsdav2
acsdav2
Reply to  bjeela
2020-04-09 11:21

Egy szezon oké legyen kuka, mert sérült volt Cutler. Na de előtte végig játszott utána meg ugyanúgy Trubbal kellett játszani, ahogy Nagynak. A 17-es draft miatt a GM-nek távoznia kell ez oké, de Nagy kirúgásának nem látom okát.

25
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x