Connect with us

Hír

Rövidített szezonra és nézők nélküli meccsekre is készül az NFL

Az NFL az eddig megszokott április közepe helyett várhatóan május 8 körül hozza nyilvánosságra a 2020-as szezon menetrendjét. A liga teljes idénnyel számol, azonban a színfalak mögött már elkezdtek tervezni egyéb forgatókönyveket, amennyiben a koronavírus nem tenné lehetővé a szeptember eleji szezonkezdetet.

A Washington Post szerint elég nyilvánvaló, hogy az NFL úgy fogja kialakítani a sorsolást, hogy azt relatíve könnyen le lehessen rövidíteni, ha esetleg szükség lenne rá. Ez kvázi azt jelenti, hogy a divíziós mérkőzéseket eltolnák az idény végére (november-december), az év elején pedig több konferenciák közötti találkozót rendeznének, illetve kiegyensúlyoznák a hazai-vendég meccsek számát az első kettő, illetve négy fordulóban, hogy senkinek ne okozzon hátrányt, ha esetleg egy hónappal meg kell vágni a szezont.

Ezen kívül arra is készül a liga, hogy esetleg zártkapus mérkőzéseket kell majd játszani, vagy limitált nézőszámmal. Donald Trump amerikai elnök is erről beszélt, szerinte a sportbajnokságok nézők nélkül indulnak majd el, ezt követően lehet szó arról, hogy limitált nézőszámmal, minden ember közt 1-2 üres székkel rendezzenek meccseket, majd ha a vírusnak vége, akkor jöhet ismét a teltház.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!