DE-FENSE-GO! – Panthers draftértékelő

Történelmi tettet hajtott végre Marty Hurney azzal, hogy csak védőjátékosokat draftolt a 2020-as home office játékosbörzén. Mondjuk ha rápillantunk a keretre, akkor nem csoda, hiszen szinte a komplett defense távozott márciusban.

Sok szempontból izgalommal töltötte el az NFL-társadalmat a dolgok alakulása Charlotte-ban, hiszen nem csak a vezetőedző Matt Rhule az, aki a college-ból jött a profik közé, de a védőkoordinátor Phil Snow is. Bármennyire hihetetlen, a 64 éves szakember mindössze 4 szezont töltött a profik között, a Detroit Lionsnál volt előbb asszisztens, majd linebacker edző, de annak is már több, mint 10 éve. Arra láthattunk ebben az évtizedben példát, hogy egy egyetemi offense-t akarnak áthozni a profik közé, de olyat nem sűrűn, hogy egyetemi védelemmel próbálnák megtenni ugyanezt. Vagy mégsem?

Nem erre vettem jegyet!

Én sokáig ezt gondoltam, de amint a Panthers került az órára az első körben, ez kicsit szertefoszlott. Bent volt ugyanis az az Isaiah Simmons, akivel ezt a college defense-t meg lehetett volna alapozni, aki sokoldalúságával egyetemi szinten császár volt, és akit sokan Luke Kuechly örökösének gondoltak. A választás végül nem rá, hanem Derrick Brownra esett, vagyis akik már a free agency után is csalódottak voltak, azok most alighanem nekihajították a széket a képernyőhöz. Ennyire konzervatív választás az amúgy analitikára és minden hiper-modern dologra nyitott stábtól belőlem rettentő csalódottságot szült.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Félreértés ne essék, Derrick Brown jó játékos, és nagyon minimális a bust faktora. Ha megnézzük, hogy a Panthers tavaly hogyan teljesített futások ellen, és hogy Todd Gurley vagy Alvin Kamara ellen kell kétszer is játszani, még érthető is a választás, Brown meg fogja zabálni a belső futásokat. Ugyanakkor csalódott vagyok, mert töketlen Marty Hurney, és mindenki, akinek ehhez a pickhez köze volt. Brown egy olyan pick, ami nagyon biztonsági. Ez sok esetben indokolt, és nehéz belekötni, de a franchise jelen állapotában Hurney bátran kisérletezhet, kockáztathat, beleférhet rossz döntés is az építkezés elején. David Tepper, a Panthers tulajdonosa nem véletlenül adott a szinte NFL-szűz (egy évnyi OL-coach tapasztalat) Rhule-nak 7 éves szerződést, vagyis az idő nem sürget senkit.

Az meg rátesz egy lapáttal, hogy a nose tackle poszt hacsak nem veszélyes az irányítóra, akkor nem ér sokat. Brown kritikája pedig leginkább az volt, hogy nem helyezi akkora nyomás alá az ellenfél QB-it, ennek tükrében már kicsit soknak érzem a 7. draftcetlit érte. Tele van szabadon igazolható NT-vel a piac, ha tényleg csak a futások megállítása a cél, én inkább onnan néztem volna szét, vagy a harmadik körben. Noha a friss értékelésem eléggé lehangoló volt, később sikerült kicsit szebbé tenni a Brown > Simmons relációt, nézzük is meg hogyan.

Kultúra

A második körben kétszer is választott a Panthers egy trade következtében, ahol előbb saját helyén Yetur Gross-Matost, majd a Seahawks (még a Frank Clark-üzlet keretein belül a Chiefstől kapott) kör végi cetlijével Jeremy Chinnt választotta. Minden kínomat kárpótolva ezzel, amit a Brown-pick okozott.

Snow a jelek szerint a sebességre fekteti a szélső passzsiettetést, hiszen Brian Burns után egy újabb speedster, egy újabb remek atléta jön a posztra, és ami esetében talán még fontosabb, a kezdőbe. Sok játékosra mondjuk, hogy fejlődnie kell, de ez a legtöbb esetben csak akkor történik meg, ha játszik. Nos, Gross-Matos nagyon sok snapet tölthet a pályán újoncként, és előnyére válhat, hogy a figyelem inkább Burnsre hárul majd. Ez leginkább egy esetleges DROY címben térülhet meg, most még jól fizetnek rá a bukmékerek, csak a “túlhasználtság” nehogy a visszájára forduljon esetében. Merthogy a fal belsejétől és a rotációtól nem fog akkora segítséget kapni, ami egy újoncnak kéne.

Ez a felfogás, miszerint a szélre gyors játékosokat rakjunk már inkább hajaz egy college szemléletre, Chinn meg aztán végképp. Mondhatni a génjeiben van a posztja, hiszen nagybátyja, a Hall of Fame-ig jutó Steve Atwater, és édesapja, James Chinn is ezen a poszton tevékenykedett. Mégis, a combine és a draft közötti időpontban több scout is amellett propagált, hogy Chinnek linebacker poszton lenne a helye, már csak a méretei (6’3″, 221 font) miatt is. Mondhatjuk rá, hogy a szegény ember Isaiah Simmonsa? Szerintem bátran.

Chinn ugyanis legalább annyira kiemelkedő volt a college berkekben, mint clemsoni kollégája. Hihetetlen produktív volt, lazán kitették szélső cornerbacknek is, a back seven szinte minden lehetséges pozíciójában megfordult. A probléma itt a szintekkel van. Míg Simmons zsinórban második döntőjére készült a Tigersszel, vagyis az NCAA legnagyobb meccsére, addig Chinn csak az FCS támadóit tette zsebre. Egy olyan egyetemen volt király, amely a történelme során soha nem adott komoly játékost a ligának, sőt mindössze 40-en lettek draftolva. A Senior Bowlon mégis felkeltette a játékosfigyelők tekintetét, a PFF 2 for 1 podcastjében nem egyszer zengtek róla ódákat.

A játékperc az ő esetében is adott, konkrétan már most a kezdőben van a különböző depth chartokon. Esetében nagyon nehéz meghatározni hol lehetett az értéke, hiszen a második körtől az ötödikig mindenről találunk véleményt – én hajlok arra, hogy a második kör vége megfelelő, és egy ötödik körbe fájt, amit Kyle Allenért kapott a franchise a Redskinstől, nem vészes. Hogy végül a nagyra nőtt kisemberből sikerül az NFL következő szupersztárjává válni, azt majd az idő eldönti.

Bradytől és Breestől rettegve

Bár a futás elleni védekezés volt az Achilles-sarka a védelemnek (ami mondjuk a nevek alapján érthetetlen), nem lehet figyelmne kívül hagyni, hogy hat meccset fog játszani a Panthers a Tom Brady – Drew Brees – Matt Ryan hármassal, és azok NFL-elitet képező elkapóival. Mindezt az egy szem Donte Jacksonnal a rosteren. De legalább már mélység van!

A harmadik nap négy választásából három cornerback/defensive back érkezett – számomra ez az ideális hozzáállás egyébként, az egyikük csak beválik alapon (Packers szimpatizánsként mondjuk láthattam milyen a háromból semmi egy poszton, csá elkapók!). A sebességhez való ragaszkodás itt sem merült feledésbe, Troy Pride Jr. ugyanis elég komoly atletikai attribútumokkal várta a börzét, és Chinnhez hasonlóan a Senior Bowlon is részt vett. Jackson esetében bevált a sebesség, de Pride-nál ez max arra lesz elég, hogy horizontálisan ne ássák el élve. Márpedig esetében más repertoár nincs nagyon a fegyverarzenálban, így csúnya rookie szezon várhat rá, de hosszú távon megvan benne az az alap, amivel épkézláb CB varázsolható belőle.

Aztán a Panthers olyat húzott, ami a draftokon nagyon ritka, talán még történelminek is mondható: olyan újoncot húzott, akinek profi tapasztalata van!

Kenny Robinson Jr. története azok közé tartozik, amik sok prospectről kijönnek, és megrázzák az egész NFL-társadalmat. A junior évére készülő defensive backet ugyanis kirúgta az egyetem, miután lebukott azzal, hogy hazaszökött Pittsburghbe egy temetésre, az online kurzusát pedig egy diáktársa csinálta meg – mint kiderült, nem először. A West Virginia annyira berágott rá, hogy még a transzfer kérelmét is megtorpedózták, de egy edzője tanácsára az akkor még csak alakuló státuszban lévő XFL scouting combine-ján vett részt.

Végül az októberi drafton a St. Louis BattleHawks csapatához került, így válhatott profivá, sőt, egyszer még a hét játékosának is megválasztották. A koronavírus által szétbombázott liga után az NFL-draftra is jelentkezett, a többi pedig már történelem. A teljes sztorit egyébként a Players Tribune-ön megtaláljátok, érdemes elolvasni. A kérdés, hogy vajon tényleg CB-poszton számítanak rá, hiszen utoljára freshman évében játszott itt, azóta safetyként került pályára – a secondarybe mondjuk bármelyik posztra elfér a segítség, szóval ebből a szempontból lényegtelen.

Az utolsó DB, Stantley Thomas-Oliver sztorija is jó egyébként. Világéletében elkapót játszott, de poénből többször is fedezte az elkapó társait edzésen. Ebből végül annyi fantáziát látott a stáb, hogy junior évére már mint cornerback szerepelt a pályán, és élete első védőként játszott évében All-Conference USA jelölésig jutott, majd végzős évében a második csapatba jelölték ugyanebben a kategóriában, de végül a csapatba egyik évbe sem került be.

A nap egyetlen nem-DB pickje Bravvion Roy lett. Fogadni mertem volna rá, hogy fog jönni egy ex-baylori játékos Rhule-ék kérésre, de egy lyukas garast sem tettem volna arra, hogy ez a nose tackle Roy lesz (sokkal inkább mondjuk James Lynch). Tény, a senior éve elég jóra sikerült, és hát az a stáb építette fel, aki most profiként is utat mutathat neki. Az minden esetre rá is igaz, hogy el fog férni a rosteren…

Összegzés

A nehezen emészthető első napot egy nagyon jónak tűnő második követte, hogy a harmadik napot a lyukak foltozása vigye el.

Nehéz végső ítéletet hozni a draft felett, hiszen ezen játékosok nagy része bőven a védősnapek felén is a pályán lehet, így mondhatni a kezdőbe hozták őket, ahová jelenleg a többség nem való, de a kényszer nagy úr. Ha ebből a szempontból nézem, akkor nem sikerült teljesíteni a célt, de úgy gondolom ezt az elvárást lehetetlen lett volna teljesíteni. Így inkább arra hajlok, hogy a lehető legtöbbet sikerült kihozni a 8 draftpickből, még ha a Brown okozta csalódottságot nem is sikerült teljesen levetkőzni, de ez inkább a posztjának, sem mint a pályán mutatott hasznának szól.

Értékelés: B

[/ppp_patron_only]