Játékos Portré
Amikor a hűség és tisztelet fontosabb volt, mint az üzlet
Az NFL egy üzlet. Hiába állítják a szurkolók, hogy egyik-másik játékos soha nem igazolna másik csapatba, hogy adott franchise-nál számít a hűség, ez a valóságban nem így van. És nem csak az átlag játékosok esetében van ez így, hanem a legnagyobb legendák is gyakran így járnak: Tom Brady, Joe Montana, Brett Favre vagy Peyton Manning sem annál a csapatnál fejezi/fejezte be a pályafutását, amit naggyá tett. Néha, nagy ritkán azonban előfordul, hogy az üzlet háttérbe szorul.
“Hűséges vagy, úgy gondolod, hogy minden a megfelelő irányba halad, erre ezt kapod. Sérülten játszod végig a szezont, nem panaszkodsz, mindent megcsinálsz, amit kérnek tőled, mégis eldobnak, mint a szemetet. A nap végén nem szól ez másról, csak az üzletről, amiben nincs egy cseppnyi lojalitás sem” – mondta nemrég Jurrell Casey azzal kapcsolatban, hogy a Titans kilenc év után, szinte a semmiből elcserélte a Broncoshoz.
Ez az NFL-ben mindennapos, senki sincs biztonságban, nem számít mennyit tettél korábban a csapatért. Nagyon kevesen tapasztalják meg az NFL másik oldalát, ami végül is egy ilyen kompetitív ligában nem meglepő. Épp ezért olyan különleges az, amit a Saints csinált 2009-ben.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Futóra futót
A 2001-es draft elég ütősre sikerült, csak az első körben ekkor került a ligába Michael Vick, Richard Seymour, Reggie Wayne, illetve két mára Hall of Famer, a guard Steve Hutchinson és a futó LaDainian Tomlinson. És ekkor találta meg a Saints a franchise történetének legjobb futóját.
A New Orleans kisebb meglepetésre 10-6-os mérleggel zárta a 2000-es szezont, megnyerte a csoportját és még a Wild Card kört is túlélte (Jim Haslett meg is nyerte az év edzője díjat). Nem volt rossz a csapat, de tekintve, hogy ezt megelőzőleg hét évig, illetve ez után öt évig egyszer sem jutott rájátszásba a gárda, nem is volt jó.
A jó szereplés miatt a csapat az 1/23-as pick birtokában várhatta a draftot. A Saintsnek mindenre lett volna szüksége, csak futóra nem, hisz ott volt a keretben Mike Ditka agymenése, Ricky Williams. Ő volt az, akiért 1999-ben Ditka odaadta a Saints összes pickjét, plusz egy 2000-es elsőt és harmadikat. Nem is volt vészes, karrierje első két évében (22 meccsen) 1884 yardot és 10 TD-t futott és a passzjátékban is viszonylag hasznos volt. Ditka azonban az 1999-es szezon végén távozott, a helyére érkező Jim Haslett pedig valamiért úgy gondolta, hogy megéri egy első kört áldozni egy másik futóra.
Deuce McAllister, a class egyik legjobb futója még elérhető volt 1/23-on. Az Ole Miss running backje ugyan négy év alatt mindössze egyszer lépte át az 1000 yardot és a passzjátékba sem nagyon vonták be, ugyanakkor még így is úgy hagyta ott az egyetemet, hogy ő volt az Ole Miss minden idők legtöbb labdacipelésével (616), yardjával (3 060), futott TD-jével (36), total TD-jével (41), szerzett pontjával (246) és 100 yardos meccsével (13) rendelkező futója.
A Saints pedig be is húzta. A döntés mögött lehetett is akár ráció, hisz a 4,31 másodperces 40 yardos idejével egy Williamstől eltérő karakterű futó volt, papíron a Saintsé lehetett volna a liga legjobb RB-duója. Ennek ellenére McAllister a kezdők közelébe sem került újoncként, mindössze 16 futása volt 91 yardért és egy TD-ért, illetve 15 elkapásból 166 yardot és egy TD-t gyűjtött. Eközben Williams karrierje legjobb szezonját hozva 1 245 yardot és hat TD-t termelt, valamint 60 elkapásból 511 yardot tett be a közösbe.
Mindezek fényében érdekesnek ígérkezett a következő szezon, de a Saints ismét húzott egy váratlant: a franchise futónak kikiáltott Williamst elcserélte a Dolphinshoz többek között két első körért cserébe. McAllister ezek után a kezdőben kapott helyet és meg is hálálta a bizalmat, de 2002 után nem úgy tűnt, hogy bejött a dolog:
- McAllister: 1 388 futott yard, 13 TD, 352 elkapott yard, 3 TD, Pro Bowl;
- Williams: 1 853 futott yard (legtöbb a ligában), 16 TD, 363 elkapott yard, 1 TD, Pro Bowl, első csapatos All-Pro.
Williams ezek után viszont szépen leépítette magát, drogügyei miatt még egy időre vissza is vonult, McAllister viszont a csapat ikonjává vált.
A csapat történetének legjobb támadója
McAllisternek nagyon jól állt a vezérszerep, a 2002-es berobbanása után sem esett vissza a teljesítménye. A következő két évben 2 715 yardot futott a földön 30 meccsen, 2003-ban ráadásul volt egy 9 meccses sorozata, amikor végig 100+ yardot termelt futásokból. Bár a 2005-ös idényben mindössze öt meccsen játszott és 335 yardot szerzett, a karrierje során szerzett 4 529 yarddal így is a csapat történetének legjobb futója lett.
Tulajdonképpen öt év alatt beírta a nevét a csapat történelemkönyvébe (ugyan nem volt veretes a mezőny, de mivel Williams pont úgy nem ért el semmit csapatszinten, mint McAllister, utóbbi legalább nem lett egy tucatjátékos a franchise történetében). Sajnos a teste nagyjából ennyit bírt, 2006-ban meg is kapta maga mellé az 1/2-es Reggie Bush-t – úgy néz ki, a Saintnél ezt így szeretik (nem véletlenül volt sikertelen a franchise, ennyit invesztálni futókba már akkor sem volt normális).
McAllister a következő három szezonban összesen 1 567 yardot termelt, majd a 2008-as szezon után a fizetési plafon áldozatává vált. Ekkor 6 096 futott yard állt a neve mellett, ami máig rekord, az 54 TD-je pedig szintén franchise csúcs volt (ezt később Marques Colston döntötte meg).
Összességében nem volt egy rossz karrier az övé, de önmagában nem is kifejezetten érdekes. McAllister történetére nem a pályán mutatott teljesítmény tette fel a koronát, hanem a Saints szinte egyedülálló gesztusa.
Tisztelet a legendának
A Katrina hurrikán 2005-ben óriási károkat okozott New Orleansnak, és mivel nem sokkal ezután érkezett a csapathoz Drew Brees és Sean Payton, kimondva-kimondatlanul sokan szerették volna, ha a Saints megnyeri a Super Bowlt a megtépázott városnak (az összeesküvés-elméletekbe vagy a fejvadász-botrányba (bountygate) nem lenne célszerű belemenni), 2009-ben pedig minden adott volt a cél eléréshez.
A Saints parádés volt, 13-3-as mérleggel fejezte be az alapszakaszt, kiemeltként készülhetett a rájátszásra, és egy nappal a Cardinals elleni meccs előtt robbant a bomba: a csapat visszaigazolta a senkinek nem kellő, egész alapszakaszt kiülő McAllistert.
“Deuce McAllister mindig is megtestesítette a Saints és New Orleans szellemét. Nagyon izgatottak vagyunk, hogy visszatért hozzánk, és hogy holnap ő vezethet ki minket a pályára”
– mondta akkor Sean Payton.
Ez alapvetően nem olyan nagy dolog, néha előfordul, hogy szabadügynök veteránokat igazoljon a csapat a rájátszásra, azonban McAllister nem játszani érkezett és nem is játszott egy snapet sem. A Saints elszórt rá egy rosterhelyet, hogy tiszteletbeli csapatkapitányként vele együtt nyerjen bajnoki címet a csapat. Nem csoda, hogy elakadt a futó szava:
“Szóhoz sem jutok. Nincsenek szavak, amivel ezt az érzést le lehetne írni. Van egy befejezetlen ügyünk, amit még évekkel ezelőtt kezdtünk el, és most fel akarjuk tenni a pontot az i-re”
A Saints 45-14-re verte a Cardinalst, majd hosszabbítás után a Vikingst is sikerült két vállra fektetni, a Super Bowlon pedig a Peyton Manning vezette Colts is kapitulált. McAllister bajnokként vonulhatott vissza (amit jól is tett, mert tiltott szerek használata miatt jó eséllyel eltiltotta volna a liga).
Ki lesz a következő?
Az NFL-ben nem szokás az effajta jótékonykodás – az benne van a pakliban, hogy egy, az alapszakasz során kivágott játékos kap egy gyűrűt, de hogy egy amúgy értékes rosterhelyet egy kirakatjátékosnak adjon egy csapat, az valami hihetetlen. Látunk még ehhez hasonlót a közeljövőben, vagy kik érdemelhettek volna meg egy ilyen gesztust az elmúlt években? Eric Berry vagy Tamba Hali a Chiefs részéről? Logan Mankins 2016-ban, amikor a Patriots legyőzte a Falconst? Várjuk az ötleteket!
[/ppp_patron_only]