Connect with us

Játékos Portré

Chuck Noll – Az Acéldinasztia Kovácsa II. rész

Ha az NFL legnagyobb edzőit szokták említeni, akkor a legtöbb esetben Lombardi, Landry, Paul Brown, és a többi hasonlóan legendás edző neve szokott felmerülni. Mindegyikük kiérdemelte, hogy beszéljenek róla, azonban egy név rendszeresen hiányozni szokott ezekből a felsorolásokból. Valakit állandóan ki szoktak felejteni, pedig az ő érdemei semmivel sem maradnak el a többi edzőjétől. Sőt, bizonyos tekintetben túl is szárnyalta őket. Ez az edző Chuck Noll, aki egy teljesen reménytelen csapatból épített fel egy dinasztiát.

A történet első része itt olvasható

Két élet

A Steelers az 1974-es Super Bowl-győzelme hatalmas ünneplést vetített előre. Noll azonban nem ünnepelt, ő már a következő szezonban gondolkodott. A játékosainak is annyit mondott, hogy szép győzelem volt, de ennél még jobbak is lehetnek, szóval mindenki készüljön a következő szezonra. Nollnak igaza lett, a Steelers játékosok valóban jobbak lettek, és mindjárt a következő évben sikerült újra Super Bowlt nyerni, ezúttal a Cowboys ellen.

A két Super Bowl-győzelem egymás után végleg Pittsburghre fordította az emberek figyelmét, és a liga igazán ekkor döbbent rá, mennyire keveset is tudnak a Steelers edzőjéről. Noll ugyanis egy rendkívül szűkszavú, elzárkózó személyiség volt, aki nem szerette a rivaldafényt. Ő jobban szeretett a háttérben maradni, de két ilyen győzelem után ez már nem volt lehetséges. Számtalan interjút kellett adnia, amiket nem igazán élvezett, és minél gyorsabban szeretett volna túljutni rajtuk. Ennek megfelelően az interjúk során a kötelező köröket lefutotta, de soha nem mondott többet, mint ami feltétlenül szükséges volt. Sőt, ha úgy gondolta valamire nem akar válaszolni, akkor arra nem válaszolt.

Utóbbi szokása amiatt alakult ki, mert még a korai éveiben elkövetett egy hibát egy ilyen interjú során. Egy meccs után az újságírók egy bekapott TD-vel kapcsolatban kérdezték őt, és Noll elmondta, hogy az újonc Mel Blount embere szerezte a TD-t. Ennek a kijelentésének az lett a következménye, hogy a következő meccsen, mikor egyesével kifutottak a játékosok, akkor a közönség kifütyülte Blountot. Ezt meglátván tudatosult benne, hogy nem jó ötlet minden kérdésre válaszolni, mert a kimondott szónak beláthatatlan következményei lehetnek.

A szűk interjúi alatt csakis a csapatról és a munkájáról beszélt, és ezek miatt az emberek kezdték azt hinni, hogy Nollnak igazából nincs is élete a footbalon túl. Tévedtek. Noll imádott kirándulni, szerette a történelmet, és nagyon jól értett a borokhoz is. A legjobban azonban a fényképészetet és a zenét szeretette. A házának padlásán még egy külön sötét szobát is berendezett, hogy az utazásai során készített képeket ott hívhassa elő. Tökéletesen tudta milyen kamerák léteznek, melyiket mikor érdemes használni, mik az előnyeik és a hátrányait.

A fényképészeten túl talán csak a zenéhez értett jobban. Nagyon jól tudott gitározni, de különböző fúvós hangszereken is kiválóan játszott. A kedvenc műfaja a szimfónikus zene volt, amit annyira szeretett, hogy ’89-ben azt is elvállalta, hogy a Pittsburgh-i Szimfónikus Zenekar egyik előadásán karmesterként vezényeljen.

Ezekről a hobbijairól Noll soha nem beszélt nyilvánosan senkinek. Az volt a szabálya, hogy soha nem viszi a munkáját haza, és soha nem viszi a magánéletét a munkába. Emiatt a játékosai semmit nem tudtak az edzőjükről azon túl, hogy ért a játékhoz. Csupán néha sikerült megtörni a falat, amit Noll maga elé húzott fel.

Matt Bahr, a csapat rúgója mesélte el azt a történetet, miszerint egyszer ő, Bradshaw, és a punter Craig Colquitt a stadion egyik termében gitároztak. Noll meghallotta őket, bement hozzájuk, majd anélkül, hogy bármit is mondott volna, elvette a gitárt Bahrtól, és elkezdett ő is játszani. Két-három szám lejátszása után visszaadta a gitárt a kickernek, majd kisétált a teremből. A három játékost teljesen ledöbbentette ez az eset. Egészen eddig azt sem tudták, hogy az edzőjük szereti a zenét, nemhogy gitározni is tudjon.

Nollnak volt élete a footbalon túl is. Ezt az arcát azonban csak nagyon ritkán mutatta meg bárkinek is.

Az Acéldinasztia

A ’70-es évek második felére a Steelers lett az NFL legjobb csapata, legfőképpen a védelme miatt. Ez a védelem olyan erős volt, hogy az ellenfelek támadói tehetetlenek voltak, és ez a ligának is feltűnt. Annak érdekében, hogy kicsit megkönnyítsék a támadók dolgát, 1978-ban egy új szabályt iktattak be. Ez a szabály Steelers legjobb cornere után a „Mel Blount Rule” elnevezést kapta, amely kimondta, hogy az elkapót 5 yardon túl már nem lehet akadályozni.

Ettől a szabálytól a liga azt remélte, kicsit megroppantja a Steelerst, de pont az ellenkezője történt. A Steel Curtain könnyen alkalmazkodott az új szabályhoz, Noll pedig meglátta, hogyan tudná ezt a módosítást a hasznára fordítani. Korábban a Steelers támadójátéka a futáson alapult, az új szabály azonban megnyitotta a kaput egy erős passzjátékhoz. Noll levette a kezét Bradshaw-ról, és most már arra bíztatta, hogy dobálja azokat a hosszú passzokat, amik az erősségei voltak.

Bradshaw meghálálta az edzője bizalmát és egy MVP-szezont hozott le ’78-ban. Mivel a Steelers védelme nem gyengült, és a passzjáték is felemelkedett, így végképp nem volt senki az AFC-ben, aki meg tudta volna állítani a Steelerst. 14-2-es mérleggel simán első kiemelt lett a csapat, és a playoffban is könnyen kivégezte a Broncost (33-10) és az Oilerst (34-5). A 13. Super Bowlon már méltó ellenfelére találtak a Cowboys személyében, de végül Bradshaw kiváló játékának köszönhetően sikerült 35-31-re nyerni.

A következő évben sem volt megállás, a Steelers továbbra is az AFC legjobbja volt, könnyedén jutott be újra a Super Bowlba. Az ellenfél ezúttal egy sokkal gyengébb csapat, a Rams volt, ami azonban kis híján meglepetést okozott. Három negyed után az esélytelenebb Rams 19-17-re vezetett, a védelmük pedig egész meccsen megkeserítette a Steelers támadók életét.

Noll érezte, hogy valami váratlant kell húznia, hogy feltörje ezt a védelmet, így az utolsó negyedben magához hívta Bradshaw-t, és egy kifejezetten a Super Bowlra kitalált mély passzjátékot kért tőle. Ezt a playt egész héten gyakorolták, de soha nem sikerült. Bradshaw utálta ezt a playt, az elkapók utálták ezt a playt, mindenki utálta ezt a playt. Noll azonban úgy érezte ez a játék a legjobb esélyük megtörni a Ramst, és bízott annyira a játékosaiban, hogy ezúttal meg tudják csinálni.

A játékosok meghálálták a bizalmát, a play, amit az edzésen egyszer sem tudtak megcsinálni, most tökéletesen működött, és Bradshaw egy 73 yardos TD-passzt osztott ki. Ez megtörte a Rams lendületét, és végül a Steelers 31-19-re megnyerte a Super Bowlt.

Az újabb két Super Bowl-győzelem mindenki számára egyértelművé tette, a 70-es évek a Steelersé, és nincs olyan csapat, amely képes lenne legyőzni ezt a dinasztiát. Egyetlen dolog volt csupán, ami meg tudta állítani ezt a csapatot a további Super Bowlok nyerésétől. Az idő múlása.

A dinasztia után

A ’80-as évekre fordulva a Steelers-játékosok elkezdtek kiöregedni, és egymás után jelentették be a visszavonulásukat. Ezeket a játékosokat nem volt egyszerű pótolni, és Nollnak nem is sikerült. Az új évtizedben a Steelers már csak a partvonal mellől figyelte a többi csapatot, és ugyan 1984-ben még sikerült egy AFC-döntőt kiharcolni (45-28-ra elveszítette a Dolphins ellen), de a korábbi dominancia eltűnt.

A mélypont 1988-ban érkezett el, mikor mindössze 5 meccset sikerült nyerni. Ugyan a csapat ismét a liga hátsó mezőnyébe került, de a Steelers vezetőségnek esze ágában sem volt lecserélni Nollt. A korábbi Super Bowlok miatt olyan tisztelet volt felé, hogy mindenki számára egyértelmű volt, legyen bármilyen mélyen is a csapat, csak akkor lesz edzőváltás, ha Noll visszavonul. Ő viszont még nem akart visszavonulni. Úgy érezte, még van benne annyi, hogy újra playoff-csapatot csináljon a Steelersből. Még égett benne a tűz, és volt egy ember, akinek mindenáron bizonyítani akart.

Ez az ember Jerry Glanville volt, aki a csoportrivális Oilers edzője volt. Glanville minden szempontból az ellentéte volt Nollnak. Ő imádta a rivaldafényt, mindig hangos volt, és szerette szórakoztatni az embereket. Gyakran csinált viccet Nollból, a játékosait pedig annyira feltüzelte, hogy sokszor durva szabálytalanságokat vétettek a Steelers ellen. Noll egy darabig tűrte Glanville viselkedését, de egy ponton az ő türelme is elfogyott.

1987-ben, a Houstonban lejátszott mérkőzés után a kézfogásnál megragadta Glanville-t, és pár tőle szokatlan keresetlen szót mondott neki. Az esetet természetesen minden kamera rögzítette, és mindenki meglepődött azon, hogy a mindig higgadt Noll ilyenre is képes. Ezek után Nollnak mindennél fontosabb lett az, hogy Glanville-t megverje. Ez azonban nem volt könnyű feladat, a csapat ugyanis egyáltalán nem volt adott hozzá.

1989-ben a Steelers borzasztóan rajtolt, az első meccset 51-0-ra, a másodikat 41-10-re vesztette el. Innen lehetetlennek tűnt playoffba jutni, Nollnak azonban sikerült összerántania a csapatot. Hatalmas erőfeszítések árán összejött 9 győzelem, ami elég volt a wild cardra, a rájátszásban pedig Jerry Glanville és az Oilers lett az ellenfél.

A két edző személyes viszálya miatt a Steelers és az Oilers egész meccsen ütötte egymást, és a rendes játékidő nem is volt elég a döntésre. A hosszabbításban végül a Steelers 26-23-ra le tudta győzni az Oilerst, ez a győzelem pedig Noll számára édesebb volt, mint bármelyik másik. Ez a diadal azonban Noll utolsó playoff győzelme volt.

A következő körben a Broncos 24-23-ra legyőzte a Steelerst, és a következő évben már nem jött össze a rájátszás. Lassan ő is kezdte érezni, közel a vég, és ideje átadni a stafétát valaki másnak. Végül 1991-ben határozta el, hogy ideje visszavonulni. Utolsó mérkőzésén végül az ellen a Browns ellen vezette pályára a játékosait, aminél elkezdődött hosszú footballkarrierje. A mérkőzést 17-10-re a Steelers nyerte, és a meccs után nem sokkal Noll be is jelentette a visszavonulását.

Egy éra véget ért Pittsburghben, de a csapatnál soha nem felejtették őt el. A Steelers többször is visszavárta Nollt különböző megemlékezésre. Ezeken eleinte meg is jelent, de nem sokkal később Alzheimer kórt diagnosztizáltak nála, ami megakadályozta őt abban, hogy bármilyen nyilvános eseményen részt vehessen. Végül 2014. június 13-án hunyt el a Pittsburgh-i otthonában.

Chuck Noll hatalmas örökséget hagyott hátra. Mielőtt megérkezett volna Pittsburghbe, a csapat teljesen reménytelen volt, és a szurkolók örülhettek, ha 6 győzelmet sikerült összekaparni. Noll változtatott ezen, és felépítette az Acéldinasztiát. Hat év alatt négy Super Bowlt nyert, és a ’70-es évek legjobb csapatává tette a Steelerst. Valamiért mégsem szokás őt a legnagyobb edzők között emlegetni, pedig az eredményeit nézve kétségtelen, hogy minden idők legjobb edzői közé tartozik.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!