Akit csak úgy hívnak: Sack Man

Gyerekként gúnyolták, emiatt még az is megfordult a fejében, hogy megöli az életét tönkre tevő srácot. A csapattársai utalták, mert önző és arrogáns volt, végül mégis testvérekként jutottak egymás után négyszer Super Bowlba. Egy gép volt az edzőteremben, többet dolgozott, mint mindenki együttvéve, a pályán pedig minden irányító és támadófalember rettegett tőle. Ő volt Bruce Smith, aki még Lawrence Taylor mellett is ki tudott tűnni – az egyetlen játékos, aki 200 sacket szerzett karrierje során.

Bruce Smith 1965-ban született a virginiai Norfolkban. Szüleivel, bátyjával és nővérével együtt nőtt fel, ő volt a legkisebb gyerek a családban. Már kisgyermekként is látszott, hogy mennyivel magasabb és nehezebb a társainál, emiatt sokat gúnyolták őt. Annyira fájóan érintették a csúfolódások, hogy egy nap megfordult a fejében az is, hogy elveszi annak a gyereknek az élet, aki az övét pokollá teszi – vallotta be egy vele készült interjúban.

“Egy nap az iskolából hazafelé menet annyira felidegesített az a srác, aki mindig gúnyolódott rajtam, hogy szörnyű döntést készültem meghozni. Leszálltam a buszról, bementem a házunkba és megfogtam édesapám fegyverét. Belül imádkoztam, hogy mire kilépek a házból, már ne legyen ott a busz és a srác, mert különben biztosan lelőttem volna.”

A baj szerencsére nem történt meg és a későbbiekben sokkal jobbra fordult Bruce sorsa.

A hős apa

A Booker T. Washington gimnáziumba járt a szülővárosában. Sportkarrierjét kosárlabdázóként kezdte, az ott szerzett tapasztalatot pedig magával vitte a futballpályára is. Ez olyannyira jól jött neki, hogy az egyetemek nem csak a fociban mutatott teljesítménye alapján vetettek szemet rá, hanem kosáras múltja miatt is – az atletizmusa nem e világi volt.

Nagy karriert jósoltak neki a szakértők, azonban volt egy pont Smith életében, mikor úgy döntött, nem akar többet a futballal foglalkozni. Elmondása szerint mindez egy augusztusi napon történt: forró, nyári levegő járta át a pályát edzés közben és hihetetlen fájdalmat érzett minden mozdulatában, egyszerűen fel akarta adni, hagyni a fenébe az egészet. Ekkor apja azt mondta neki:

“Szerinted én élvezem, hogy mennyit kell dolgoznom a családom megélhetéséért? Hogy korán reggel már dolgozom, késő este érek haza, mocskosan és koszosan? Szerinted én ezt élvezem? Szóval kelj fel, menj vissza a pályára és mutasd meg mindenkinek, hogy milyen fából faragtak. Bármit is teszel életed során, sosem állhatsz félre.”

Apja hatására folytatta a gimnáziumi foci karriert, tovább kosárlabdázott és mindent beleadott a sportokba. Egyetemi éveit a Virgina Techen töltötte defensive endként. Sorra halmozta az elismeréseket, kiérdemelten nevezték őt “Sack Man”-nek. Az egyetemi évei alatt 46 alkalommal vitte földre az irányítókat és 71 negatív yardos szerelést jegyzett, ami a mai napig rekordnak számít a Virginia Techen. A legjobb szezonja 1983-ban volt, amikor 22 sacket szerzett, amivel még mindig csúcstartó az egyetemen.

Nem arrogáns, csak magabiztos

Az 1985-ös drafton került a profi ligába. A Buffalo Bills csapata választotta ki őt az első kör első helyén és egészen 1999-ig a klubnál maradt. Azt gondolhatnánk, hogy örültek a csapatnál egy ilyen tehetségnek, de a társai nem szerették, arrogánsnak és nagyképűnek tartották.

“Kimentem az edzésre és ott állt ez a nagydarab, kövér srác, akin láttad, hogy nem akar jóban lenni senkivel, és egyből rájöttél, hogy igazából te sem akarod törni magad azért, hogy jóban legyél vele”

– mesélte Steve Tasker, egykori csapattársa.

“Bruce elmondta, hogy mit akar, hogyan akarja, és azt is, hogy mikor akarja. Azt csinálhattál mellette, amit akartál, egészen addig, amíg nem kötekedtél vele és az akaratával”

– mondta Darryl Talley, szintén volt csapattársa.

Egy szó mint száz, nem lopta be magát csapattársai szívébe. Önző, arrogáns és mindenre elszánt embernek mutatkozott, aki a saját akaratát előrébb helyezte bárki másénál. Minden ott töltött évében egyre jobban hajtotta magát, egyetlen célja az volt, hogy a profik között is megtartsa a “Sack Man” becenevet, és nem számít, hogy ezzel kiknek okoz kellemetlenséget és bosszúságot. Szerinte ez nem arrogancia volt, hanem elszántság és önbizalom, de a csapattársak nyilatkozatai alapján ez a kijelentés eléggé megkérdőjelezhető.

Bár nem szerették a csapatnál, az vitán felül állt, hogy mindent megtett azért, hogy a legjobb legyen. Egy nap a Bills erőnlétért felelős edzője beállított egy géppel, ami a lábmunkát és a csípőmozgást mérte minden játékosnál. Ez az eszköz javítja a gyorsaságot és a futást anélkül, hogy futni kéne hozzá – egy átlagos edzés 20 perces volt, ezalatt 80 kalóriát égetett el és körülbelül 148 emeletnyi lépcsőnek felelt meg.

Bruce imádta azt a gépet, naponta órákat töltött rajta és szinte széttörte a gépet az erejével. Egy igazi állattá vált, ha oda került, annyit edzett rajta, hogy rozsdásak lettek miatta a láncai. Szerinte ez a fajta edzés segített neki évekig a legmagasabb szinten maradni. Egyébként a mai napig használja, hogy fitt maradjon és a kertben tartja a medencéjével szemben, hogy motivált maradjon a látvány láttán.

Sack Man

A rengeteg munka meg is hozta a gyümölcsét. Újoncként még csak 6,5 sacket szerzett, de az azt követő idényben a 15 sackjével és 63 tackle-jével már elitnek számított. Hiába azonban a nagy számok, Smith úgy döntött, új étrendbe kezd, hogy mozgékonyabb és gyorsabb legyen. Annak idején egy nap alatt akár 2-3 kilogrammot is magára tudott szedni, annyit evett:

“Volt, hogy egy ültő helyemben megettem négy tányér rántott csirkét, kekszekkel, szósszal. Erre még a desszert is rájött, általában egy egész pite. Volt, hogy egy nagyobb étkezés után elmentem étterembe vagy egy barátomhoz, akinél szintén degeszre ettem magam.”

Végül sikerült is elérnie a célsúlyát és igazi szörnyetegnek nézett ki az új testében. Ekkoriban rengeteg reklámban szerepelt, többek között egy Nike által készítettben is, ahonnan a szállóigévé vált “Bad Things” szókapcsolatot a nevéhez kezdték kötni a rajongók, mivel “rossz dolgokat” okozott az ellenfeleknek.

“Bruce azon srácok egyike, akiről mindig tudnod kell, hogy éppen hol van a pályán. Olyan fizikális megjelenéssel, olyan kiváló intenzitással és olyan gyorsasággal rendelkezett, hogy pillanatok alatt tönkre tudta tenni a támadók terveit, ha nem figyeltél eléggé oda rá. Az egyetlen dolog, ami néhanapján bevált módszer volt ellene, ha egyenesen felé kezdtek rohanni. Ez arra kényszerítette, hogy az erejét használja a sebessége helyett, ami karrierje elején gyengéje volt, de sajnos idővel már ez a módszer sem segített, hiszen időközben ő is rengeteget fejlődött, ekkor kezdődtek az igazi problémák az ő megállításával kapcsolatban”

– mesélte Drew Bledsoe, a Patriots legendás irányítója.

Az étrendváltás követően négy év alatt 55-ször (!!!) zsákolta be az ellenfelek irányítóját, négyszer lett Pro Bowler és négyszer All-Pro, egyszer az év védője címet is megkapta ez idő alatt (az AFC-ben háromszor lett a legjobb). Lawrence Taylor mellett egyértelműen ő volt a liga legfélelmetesebb pass rushere.

“Ha bárkit oda küldtél Bruce elé, hogy egy az egy elleni harcot vívjon ellene, mindenki megijedt, szinte bepisiltek a félelemtől. Nem volt elég egy embert ráállítani. Volt, hogy a tight endet kellett oda küldeni blokkolni vagy éppen egy elkapót kellett oda futtatni, hogy legalább megpróbálja megütni, csak el ne jusson a futóhoz vagy az irányítóhoz. Mégis mindig mindenhol felbukkant a pályán. Beleadott 100 százalékot minden mozdulatába. Igazi példakép lehet fiatalok és idősek számára, hiszen így kell elérni a céljaidat, így kell belefogni valamibe és pontosan így kell azt véghezvinni.”

-mondta Ken O’Brien, a New York Jets korábbi irányítója, akit Smith 17,5 alkalommal kapott el a line of scrimmage mögött.

Ellenségből a legjobb barát

1988-ban csak 12 mérkőzést játszott: drogügyletbe keveredett, az NFL pedig négy meccsről eltiltotta. Mondjuk így is 11 sackkel fejezte be a szezont, de a jellemének nagyon jót tett a pofon.

“Egy egyszerű srácból lettem hirtelen milliomos és meghoztam ezt a rossz döntést. Tanultam belőle és ráébresztett, hogy figyeljek oda még jobban a játékra, az edzésekre és a csapatomra.”

Bruce olyan klasszisokkal játszott együtt, mint az irányító Jim Kelly, a futó Thurman Thomas (futó) vagy a linebacker Daryll Talley. Ők voltak akkoriban a csapat szíve és lelke, de Smith arrogáns viselkedése miatt nem ápoltak túl baráti viszonyt egymással. Rájöttek azonban, hogy ha Super Bowlba akarnak jutni, akkor nem elég, ha semleges szemmel néznek egymásra – barátoknak kéne lenniük.

Így hát elkezdtek több időt tölteni egymással: elmentek bulizni, sörözni, beszélgetni, elmentek egymás családjához (főleg Kellyékhez, mivel az irányító minden mérkőzés után tartott egy bulit az otthonában) és ez a projekt olyan jól sikerült, hogy szinte testvérekké váltak. Legfőképpen Smith és Kelly.

“Minden egyes házibulin, amit a meccsek után tartottam, egyetlen egy dologra tisztán emlékszem. Bruce minden alkalommal felment édesanyámhoz és legalább egy óráig beszélgetett vele. Azt hiszem, ekkor alakult ki a testvéri viszony és az egymás közti tisztelet.”

-mesélte Jim. Ettől kezdve váltak igazi családdá a pályán, nem csak csapattá, és ez hozta el számukra a rég vágyott győzelmek sorozatát.

Először 1990-ben  jutottak el a fináléba, ahol Smith szerzett egy safetyt a csapatának. Ennek ellenére Bills szívszorító vereséget szenvedett, 19-20-ra kikapott a New York Giants csapatától egy kihagyott extra pont miatt. Ennek ellenére olyan erős volt a csapategység, hogy ez a rettentően fájó vereség sem tudta kikezdeni.

“Természetesen nem hibáztatunk senkit, ami történt, megtörtént. Mindenki beletette a mérkőzésbe a tőle telhetőt, ha bárki egy kicsit máshogy mozdult volna, talán jobb is lehetett volna a végeredmény. Nem egy emberen dőlt el a meccs sorsa”

– mondta Smith. A csapat a következő három évben is Super Bowlba jutott, de mindegyiket elvesztették – egy dinasztia épült Buffalóban, a világ igazságtalansága, hogy ez a csapat egyszer sem nyerte meg a bajnokságot.

Egy korszak vége

Az 1991-es év szomorúan alakult Bruce számára, hiszen csak 5 mérkőzésen tudott a pályán lenni: komoly térdproblémákkal küszködött és meg is kellett műteni. Az évekig tartó brutális edzésterv és életmód még az ő testéinek is sok volt, emiatt 1992 és 1999 között némileg visszaesett a teljesítménye. Persze tegyük hozzá, hogy a játékosok 95 százalékánál a nyolc év alatt szerzett 93 sack maga lenne csúcsok csúcsra, de Smith esetében ez átlagban évi 3 sack mínuszt jelentett a csúcsformához képest.

A Buffalo Billsnél eközben korszakváltás következett, aminek nem csak a veterán Smith, hanem többek között Andre Reed és Thurman Thomas is áldozatául esett. A még mindig átlag feletti pass rusger a karrierjét így Washingtonban húzta le a Redskins játékosaként. Keserédes volt a távozás, hiszen 15 évet húzott le a Billsnél, de örült, hogy újra közel lehet az otthonához: édesapja sokat betegeskedett az évek során és így Bruce legalább mellette lehetett az utolsó hónapjaiban.

“Amikor elküldtek a Billstől, az bizony fájdalmas volt, de beláttam, hogy máshová kell vinnem a tudásomat. Olyan csapathoz akartam menni, ahol a támadó egység erőteljes, viszont a védelem gyenge. A Redskins pont ilyen csapat volt 1999-ben. Remek támadók, de gyenge védelem jellemezte és ekkor döntöttem úgy, hogy megpróbálok velük szerződést kötni. Láss csodát, a következő évben már a Skins a top 5 védelem között volt a ligában.”

Mondhatni erőteljes szezonnal kezdett 2000-ben, 10 sacket és 57 tackle-t szerzett. Azonban kora kezdett látszódni a teljesítményén és egyre hanyatló számokat mutatott a négy év alatt, amit a washingtoni csapatnál töltött. 2003-ban szintén egy átépítés miatt küldték el a csapattól három másik társával együtt.

Smith karrierje alatt összesen 200 sacket (76 irányítón), 1225 tackle-t, 43 fumble-t, két interceptiont és egy touchdownt szerzett. Megdöntötte a legtöbb sack rekordját, mai napig ő vezeti a listát. 11 alkalommal lett Pro Bowler, 8 alkalommal első csapatos All Pro játékos. Kétszer lett az NFL legjobb védője, négyszer pedig az AFC-é. 2009-ben került be a Hall of Fame-be. 78-as mezszámát a Bills visszavonultatta, csapattársa és irányítója, Jim Kelly pedig nemes egyszerűséggel annyit mondott róla:

“Ő a védelem valaha volt legjobb játékosa.”

A pályán kívül is elit

Magánélete is regényesen alakult. Feleségével, Carmen Smith-szel az egyetemen találkozott és azóta boldog házasságban élnek. Egy gyermekük született, Alston Smith, aki nem is lehetne büszkébb az apjára. Bruce a 2000-es évek óta járja a világot, hogy gyermekeknek segítsen. Egy repülőgépen szállít orvosokat elmaradott országokba, ahol gyorsan elvégezhető műtétet biztosít kisgyermekek számára, így egy új, egészséges életet adhat nekik.

Virginiában megalapította a Smith’s Landing nevű apartmanegyüttest főleg egyetemisták számára, mivel közel található a Virginia Tech egyetemhez. Ma is Virginia Beach-en él feleségével és igyekszik kivenni a részét a közösséget érintő kérdésekből. 2019-ben megkapta a Virginia Beach Emberi Jogok díját a munkájáért.

A mai napig látogatja volt egyeteme mérkőzéseit és az oldalvonalról szurkol a fiatal tehetségeknek. Van, hogy Michael Vick is csatlakozik hozzá, hogy együtt drukkoljanak.

Bruce Smith kitartásával, eredményeivel és elképesztő elszántságával jutott be a Hall of Fame-ba, ezt a példát akarja megmutatni a fiataloknak is. Ne adják fel, bárhonnan is jönnek, hiszen ő is csak egy magas, duci srác volt Norfolkból, aki az NFL valaha volt egyik legzseniálisabb játékosává vált a kemény munkájának és kitartásának köszönhetően.