Hír
Leonard Williams lehetetlen összeget kér a Giantstől
A New York Giants elég kellemetlen helyzetbe került a franchise taget kapott Leonard Williamsszel kapcsolatban. A legjobb esetben is korrekt teljesítményre képes védőfalember ugyanis megpróbálja azt, amit Laremy Tunsil sikerrel végrehajtott, vagyis brutális fizetést kiharcolni a kényszerhelyzetben lévő csapattól. Ralph Vacchiano szerint a védő évi 18-20 millió dolláros fizetést szeretne.
A korábbi első körös játékos egy 3. és egy 5. körért cserébe érkezett a Jetstől még a tavalyi szezon közepén, de nem váltotta meg világot, nyolc meccsen csak fél sackje volt. Ennek ellenére kifejezetten jó pozícióban van, hisz a Giants nem nagyon engedheti meg magának, hogy ennyi picket feláldozva csak úgy hagyja elmenni – bár azért mindennek van határa.
A csapat jobb híján franchise taget tett Williamsre a piac nyitása előtt, amivel a játékos 16,1 millió dollárt kereshet. Ez bőven több, mint amennyit a védőfalember ér (8-10 millió maximum), őt azonban ez természetesen nem bosszantja és próbálja maximalizálni a lehetőségeit. Ugyanakkor Tunsil két első körébe fájt a Texansnak, és bár egy harmadik kört sem jó kidobni az ablakon, a Giants azért nincs annyira sarkba szorítva, így meglepő lenne, ha a New York-i csapat beadná a derekát.