Az elmúlt hetekben sorra vettük az összes csapatot, és mindegyiknél megtaláltuk azt a játékot, ami az évtized legjobbja/legemlékezetesebbje volt. Most pedig eljött az idő, hogy ezek a playek egymással is megmérkőzzenek.
A playoff rendszer a megszokottól kicsit eltérően fog működni. Azt semmiképpen nem akarom, hogy 1v1 párharcok legyenek, mert ott biztosan a csapatszimpátia lenne az egyik legerősebb faktor. Így azt találtam ki, hogy hasonlóan az „alapszakaszhoz” több play fog megmérkőzni egymással, és egyszerre több szavazatot lehet leadni. Így kicsit jobban eloszlanak majd a szavazatok, és csökken a csapatszimpátia faktor.
A playoff első köre négy fordulós lesz, mind a négy alkalommal 8-8 nyertes play fog összecsapni, ahonnan 3 fog továbbjutni az elődöntőbe. Mivel 3 továbbjutó lesz, így szavazni is három playre lehet majd. Az egy fordulóba bekerülő 8 playt nagyon egyszerűen választottam ki, meghagytam az AFC-NFC vonalat, és észak-dél valamint kelet-nyugat tengelyen raktam egybe őket.
Ma az NFC West-East tengelyről érkeznek a játékok.
Szavazni szokásosan két napig lehet, tehát csütörtök este 19.00-kor fogok lezárni a szavazást. Eredményhirdetés vasárnap lesz, mikor a többi forduló is véget ért.
Seattle Sehawks: Bestquake
Arizona Cardinals: Fitzgerald két playben eldönti a meccset
St.Louis/Los Angeles Rams: Bailey átveri a Seahawksot a visszahordásnál
San Francisco 49ers: Kittle végigcipeli a Saints védőket
New York Giants: Odell Beckham egykezes TD-je
Washington Redskins/Football Team: Maurice Harris egykezes TD-je
Dallas Cowboys: Cole Beasley TD
Philadelphia Eagles: Philly Special
Szavazás:
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Henry visszamenőleg kitörölt minden futójátékot a téridő kontinuumból. Én ezekből csak hétre emlékszem.
Bestquake. Legjobb földrengés. :D
Ne már, ez nem ér, ezek közül képtelenség csak 3-at kiválasztani! :D
Könnyebb, mint a Packersből volt kettőt. :D
Már most ennyire nehéz?
(Muhahah)Mi lesz majd veletek az elődöntő/döntő résznél, ahol a továbbjutottak közül kell választani? (BTW megértem. Itt még könnyű nekem a döntés, de egy másik fordulóban én is gondban leszek)Sportszerű voltam. Mert OBJ elkapására is ment egy szavazat. Nem szeretem, de szép jelenet volt az ővé is.