Büntetésből kezdett el játszani, minden idők legjobbja lett

15 éve véget ért a karrierje, de még mindig annyi rekordja maradt érintetlenül, mint ahány csillag van az égen. Az ember, aki munkamoráljával lenyűgözte az egész ligát, a teljesítménye pedig egy sokkal passzorientáltabb ligában is szinte megközelíthetetlen. Jerry Rice a nagybetűs Elkapó, három gyűrű büszke tulajdonosa, akinek ma senki nem ismerné a nevét, ha tizenévesen büntetésből nem tették volna be a gimnáziumi focicsapatba.

A kőműves segéd a drafton 

Jerry Lee Rice 1962-ben született Mississippi államban. Hét testvére volt, ami nagy kihívást jelentett a kőműves édesapjának, amire végül az lett a megoldás, hogy a srácok is beálltak segíteni a papának. Ez nem egy egyszerű munka, de Rice végtelenül hálás az így szerzett tapasztalatokért: édesapja megtanította a kemény munkára és arra, hogy értékelje a megkeresett pénzt, legyen az bármennyi.

Ezen kívül átlagos életet élt, mindössze egy komolyabb szenvedélye volt: a futás. Több kilométert is megtett egy nap, bár ő maga sem tudta megmagyarázni, miért élvezte ezt olyan nagyon.

“Imádtam futni. Sokszor untam, hogy egyedül csinálom, ezért elkezdtem lovakat kergetni. Az volt a célom, hogyha elkapok egy lovat, akkor aznapra az enyém lesz, és el tudok menni vele lovagolni.”

Ezt a hobbiját egyszer az iskolában is megpróbálta kamatoztatni, amikor egy napon úgy döntött, lógni fog kicsit és elrohant az őt üldöző tanárok elől. Ekkor vették észre, hogy mennyire gyors és mennyire könnyedén mozog, így büntetésből betették az iskola focicsapatába – kellemeset a hasznossal.

Nem volt ügyetlen, de nem nagyon kapkodtak érte a jobb programok. A gimnázium után egy kis egyetemre, a Mississippi Valley State-re járt, így papíron nem sok esélye volt arra, hogy felkeltse az NFL-csapatok figyelmét. A tehetsége viszont utat tört, ráadásul még partnert is talált hozzá az irányító Willie Totten személyében.

Kettőjük duóját csak “The Satellite Express”-nek nevezték és számos NCAA rekordot döntöttek meg mind egyénileg, mind párban. Rice egész egyszerűen elképesztő számokat hozott négy egyetemi éve alatt: övé volt a legtöbb elkapás rekordja egy meccsen (24), az egy szezonon belül szerzett 112 elkapása, 1845 yardja és  27 TD-je szintén rekord lett.

Bill Walsh, a San Francisco 49ers vezetőedzője azonnal bele is szeretett, és még cserélni is hajlandó volt azért, hogy az 1985-ös draft 1/16-os pickjével megszerezze az NCAA történetének legjobb szezonját hozó elkapóját.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Faluból a nagyvárosba

Első benyomásai a profi ligáról elég érdekesek voltak, de a jó értelemben. Jerry egy iszonyatosan kicsi városból származott, annak is a legszélén lakott, messze a központjától, így elképesztően érdekes volt neki San Francisco, az a hatalmas város a rengeteg emberrel. Kicsit máshogy viselkedett a többiekhez képest emiatt, ráadásul a világ legfurcsább hajvágásával rendelkező újoncának tartották. Csapattársai még beceneveket is adtak az új fiúnak, mint például Fifi vagy Bert, a Bert és Ernie című bábjáték sorozatból.

Legelső szezonja nem úgy alakult, ahogy azt a 49ersnél várták. Rice annyira le akart nyűgözni mindenkit, hogy túlságosan rágörcsölt a játékra és nem tudta megoldani az elkapásokat. A gyenge kezdés után azonban sikerült elkapnia a fonalat, már a második szezonja után sokan pedzegették, hogy ő lehet minden idők legjobb wide receivere.

“Elképesztően jól játszott és majdnem mindegy volt, hogy hova dobtam a labdát, tudtam, hogy Jerry oda fog érni. Tudtam, hogy három védő között is elkapja a labdát, még sose láttam ekkora tehetséget. A testbeszédéből mindig tudtam és megértettem, mikor engedjem el a labdát és mikor mennyire gyorsan rázta le magáról a védőjét”

– mondta róla Joe Montana.

Többet edzett bárki másnál. Edzői szerint minden egyes csapatedzés előtt egy órával már a pályán volt és csinált valamit. Sprintelt, labdát kapott el, visszahordást gyakorolt, de volt, hogy csak nyújtott és lélekben készült az edzésre. Különleges, csapattól független edzéseket is végzett, ami abból állt, hogy hegyre vagy dombtetőre futott fel. Majdnem minden egyes nap fogta magát, és felrohant. Később több csapattársa is csatlakozott hozzá és nem értették, hogy lehet valakiben ennyi erő és kitartás.

Rice szerint a munkamorálját az apjának köszönheti. Nem számított, hogy a legjobbnak tartják, egy percet sem pihent. Nem akart lemaradni, nem akart leállni, hiszen ez nem egyszerű hobbi volt már, hanem a munkája. Ebből a keresett pénzből tartja majd el a családját és ebből segít majd a közösségén. Nem szállt el az őt körülvevő hírnévtől, nem kezdett el irgalmatlan mennyiségben inni vagy bulizni. Úgy érezte, felelősséggel tartozik magának és családjának egyaránt, és most már csapatának és a szurkolóknak is.

Dinasztia épült

Az állhatatosságának meg is lett az eredménye. Karrierje első négy éve után háromszoros Pro Bowlernek és All-Prónak, Super Bowl győztesnek, Super Bowl MVP-nek és az év legjobb támadójának is elmondhatta magát. Különösen a 23. Super Bowlon mutatott teljesítményére lehetett büszke, ugyanis 11 passzból rekordot jelentő 215 yardot szerzett, gyakorlatilag ő nyerte meg a Cincinnati Bengals elleni finálét.

A következő szezonban is elképesztő teljesítményt hozott: közel 1500 yard és 17 TD kötődött a nevéhez az alapszakaszban. A csapat szintúgy megállíthatatlan volt, ami a Denver Broncos 55-10-es kiütésében csúcsosodott ki, ahol Rice ismét rekordot döntött a három elkapott TD-jével.

1990-ben Rice több labdát kapott Montanától, mint valaha: 100 alkalommal szedte le az irányító passzát és 1502 yardot szerzett. A csapat is jól muzsikált, de a triplázás nem jött össze, a dinasztia alapjai pedig lassan kezdtek repedezni.

Rivalizálás csapaton belül és kívül

Hatalmas változás állt be a klub életében, ugyanis a csapat lecserélte Joe Montanát Steve Youngra. A legendás safety, Ronnie Lott és a kiváló futó, Roger Craig is távozott, ez pedig pont elég volt ahhoz, hogy a korszak másik meghatározó franchise-a, a Dallas Cowboys rendre keresztül húzza a csapat számításait.

“Ha nem lett volna a Cowboys, három gyűrűvel több lenne a kezemen. Egyértelműen jobbá tettük egymást, kihoztuk egymásból a maximumot”

– mondta Rice a HOF beszédében, visszaemlékezve erre az időszakra.

A 49ers megrekedt, nem sikerült megugrani a döntőhöz szükséget szintet, emiatt úgy döntött 1994-ben, hogy leigazolja minden idők egyik legjobb cornerét, Deion Sanderst. A lépés jól sült el: a védő kiválóan teljesített a pályán, a segítségével pedig sikerült kiütni a Dallast a nyeregből, majd a döntőben a Chargers sem volt akadály. Csakhogy a két legenda nagyon nem jött ki egymással.

Rice egy keményen dolgozó, a pályán maximálisan csakis a játékra koncentráló, már-már szigorú ember volt, míg Sanders inkább a játék élvezetét tartotta szem előtt és sokat bohóckodott a mérkőzések alatt. Éles ellentét volt közöttük, szinte semmiben nem értettek egyet egymással és a vita pont a Super Bowl előtt hágott a tetőfokára. Sanders ugyanis elment bulizni, ami miatt hatalmas vita kerekedett a két játékos között.

A pályán mindebből semmi nem látszott, de hiába a győzelem, az ellentéteket nem sikerült elrendezni. Sőt, a corner még rá is tett a dologra egy lapáttal, amikor vadonatúj sportkocsit hozatott magának a győzelem után a hotel elé, ahol mindenki el volt szállásolva – csak hogy piszkálja Rice-t. Nem is lett hosszú távú a 49ers és Sanders kapcsolata, a remek corner egy év után tovább is állt… a Dallas Cowboyshoz.

Ezzel a lépéssel aligha lopta be magát Rice szívébe, de a semleges szurkolók örülhettek, hisz ennek köszönhetően jöhetett létre minden idők egyik legnagyszerűbb rivalizálása.

Frisco után

1995-ben, immáron lecsillapodott kedélyekkel Rice hozta a formáját: 1848 yardot  szedett össze az alapszakaszban (ez NFL rekordnak számított) és 15 hatpontost is feltett a táblára. Ezt követően azonban egyre inkább romlott a teljesítménye: hiába edzett keményen és dolgozott minden egyes nap, kezdett kiöregedni. Ráadásul nem akármilyen vetélytársat kapott – idősebb korára a fiatal Terrell Owenssel kellett megküzdenie az első számú szerepért.

Az esélyek ellenére jól tartotta magát, de az 1997-es szezonban, 34 évesen ACL-szakadást szenvedett, amellyel nemcsak, hogy megszakadt a 189 meccses sorozata, de még Terrell Owenst is nyertes helyzetbe hozta. Ezek után már nem volt számára visszaút, így két 800 yardos szezon után elhagyta a csapatot.

Az Oakland Raiders adott neki egy esélyt, de aki azt hitte, levezetni megy, óriásit tévedett. 2001-ben és 2002-ben 1100+ yard fölé jutott ismét, valamint jó pár TD-t is szerzett a szezonok alatt. Be akarta bizonyítani mindenkinek, hogy hiába van 17 éve a pályán, még ő is tudja azt, amit a fiatalok.

2002-ben a Raiders egészen a nagydöntőig menetelt, Rice még TD-t is szerzett, de minden idők egyik legfurcsább döntőjén végül a Bucs diadalmaskodott. Innen elindult a csapat egy lejtőn, Rice is kezdte elveszíteni a klubba vetett hitét, ráadásul 40 évesen már ő sem tudott átlag felettit nyújtani. Ugyan megpróbálkozott még a Seahawksszal és a Broncosszal, ez mát nem volt több, mint levezetés.

2005 szeptemberében végül könnyeivel küszködve bejelentette a visszavonulását. 2006-ban aláírt egy egynapos szerződést a San Franciscóval, hogy onnan vonulhasson vissza, ahol az egész karrierje elkezdődött.

Jerry Rice egy hihetetlen 20 éves karriert tudhat maga mögött egy olyan poszton, ahol egyáltalán nem gyakori ennyi évnyi játék (pláne nem ilyen minőségben), ráadásul mindez ennyire kevés sérüléssel. 303 mérkőzésen játszott, 22 895 yardot és 208 touchdownt szerzett csapatainak. Mindeközben megőrizte hidegvérét, szerénységét és munkamorálját.

Ami talán a legfurcsább vele kapcsolatban, hogy utált a médiának nyilatkozni. Több csapattársa is mondta, hogy mennyire nem szerette a felhajtást, mennyire kiakasztotta az egész. Nem szerette, ha kamerákat nyomnak az arcába meccs előtt vagy után, sőt, néha még a csapattársaival sem beszélgetett, csak ült az öltöző legcsendesebb zugában és lélekben készült fel mindenre.

Minden valamire való elkapórekordot ő tart és csak elvétve sikerül egyet megdönteni valakinek, vitán felül ő minden idők legnagyszerűbb elkapója, akinek a Hall of Fame egyszerű formalitás volt 2010-ben. Olyan magasra tette a lécet az elkövetkező generációnak, hogy talán még évtizedeken át próbálják néhány helyen utolérni őt.

[/ppp_patron_only]