Azok után, hogy a Giants kivágta a cserbenhagyásos balesetet okozó Aldrick Rosast, a csapatnak szüksége volt egy veterán rúgóra. A választás Graham Ganóra esett, akit idén júliusban vágott ki a Panthers, állítja Ian Rapoport.
A 33 éves Gano 2009-ben draftolatlan volt, de a Washington adott neki egy esélyt. Három évig volt a csapat tagja, de nem tartozott a jobb rúgók közé, így végül a csapat engedte tesztelni a piacot. Csak a szezon közepén talált magának új állást, a Pantherstől kapott lehetőséget, és sikerült élnie vele.
Nyolc szezont töltött Carolinában, mindössze egyszer nem ért el legalább 80 százalékos hatékonyságot, 2017-ben pedig 30 mezőnygóljából 29 is jó volt. Ez után kapott egy 4 éves, 17 millió dolláros szerződést, de önhibáján kívül nem szolgálta meg a pénzét: 2018-as szezon felét, illetve a teljes 2019-es szezont kihagyta sérülés miatt.

Legfrissebb cikkeink
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- makosteszta on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Cseh Tibor on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- zoarden on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- vicgeordie on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat