Az acélkarú titán legendája

Kelet s nyugat népe rettegésben élt már régóta, ugyanis falvaikat éjjelente egy sötét vadló járta, kinek termete óriási volt, és patája nyomán csak füst és hamu maradt hátra. De oly sok évnyi rettegés után, alászállt a mennyből a megváltó, egy acélkarú titán, ki párbajra hívta a puszta vad lovát. Hosszú és gyötrelmes viadaluk az éj leple alatt kezdődött meg, és egészen addig tartott, míg az utolsó csillag is homályba nem veszett, és a nap fel nem kelt. A hajnal elérkeztével pedig a vadló minden erejét elvesztette, és riadtan próbált menekülni barlangja sötétségébe. Az acélkarú titán azonban nem engedte megszökni, felkapta az óriás mént, és letaszította a hegyek ormáról. Így szabadult hát meg nyugat s kelet népe az ősi gonosztól.

Pittsburgh Steelers @ New York Giants 26 – 16

Mindkét csapat részéről voltak kérdőjelek a meccs előtt. A Giantsnél elsősorban az új edzői stáb és Daniel Jones részéről érkeztek ezek a kérdőjelek, míg a Steelersnél Big Ben könyökének állapota volt kétséges. Ugyan rozsdásan kezdett, összességében a meccs alapján azt lehet feltételezni, hogy Roethlisberger karja rendbe jött. Jól el tudta engedni a passzokat, és ha nem értették félre egymást az elkapóival, akkor többnyire sikeres játék jött össze. A meccset végül 229 yarddal és 3 TD-vel zárta.

Ha csak és kizárólag a pályán mutatott teljesítményt vesszük figyelembe, akkor úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben van Big Ben könyökével. Ugyanakkor az első félidő végén volt egy pillanat, amikor az oldalvonal mellett azt lehetett látni, hogy Mason Rudolph elkezd bemelegíteni, Roethlisberger pedig magában sétál, miközben a felgyógyult könyökén egy melegítőt visel. Ez a jelenetsor valószínűleg sok Steelers szurkolót megrémisztett, de végül nem történt semmi baj, a következő drive-ban Big Ben ment fel a pályára, és semmi jelét nem adta annak, hogy bármi baj történt volna. Viszont az a tény, hogy egy pillanatig úgy tűnt Rudolphnak kell beállnia, azt mondatja, mégsem teljesen egészséges az a könyök.

A Steelers levegőben jól haladt, és földön is hasonló sikereket ért el. Tette mindezt úgy, hogy James Conner már az első negyedben kiesett sérülés miatt, viszont a helyére beálló Benny Snell tökéletesen helyettesítette, 19 futásból 119 yardot ért el.

A túloldalon már nem voltak ilyen sikeresek a támadások, főleg a futójátékot tekintve. Barkley valószínűleg karrierje legrosszabb meccsét játszotta, a futásai ugyanis még a line of scrimmage-et sem érték el. Az első félidőben konkrétan 8 futás után -8 yardon állt. Ez elsősorban a Giants fal botrányos futásblokkolásának volt köszönhető, de az edzői stáb is sokat adott ehhez az „eredményhez”. Jason Garrett ugyanis szinte mindig 1&10-nél futójátékot hívott, amit a Steelers elég hamar kiismert. Ezzel pedig azt sikerült elérni, hogy állandóan második/harmadik és hosszút kellett megoldania Daniel Jonesnak. És az esetek többségében meg is oldotta.

Amilyen borzalmas volt a futójáték, annyira üdítő volt a passzjáték a Giantsnél. Jones nem volt elveszve, és több nehéz helyzetet is megoldott. A meccs nagy részében egy kész NFL irányító benyomását keltette. A nagy részében, de nem a teljes mérkőzésen, és a Giants szurkolók nagy bánatára, az egyik legfontosabb pillanatban sikerült egy csúnya INT-et dobnia. A harmadik negyedben a Giants ugyanis levezetett egy 19 playből álló majdnem 10 perces drive-ot. Jones ebben a drive-ban négy harmadik- és egy negyedik kísérletet is megoldott, és már az end zone-nál voltak, amikor egy olyan hibát vétett, amit el lehetett volna kerülni. Egy halott játékból akart valamit kihozni, és ahelyett, hogy benyelte volna a sacket, vagy kidobta volna a labdát, inkább passzolni próbált, de Bud Dupree megütötte, aminek egy csúnya INT lett a vége. Egészen eddig a játékig a Giants méltó ellenfele volt a Steelersnek, ez után azonban már nem volt kérdés, ki fog nyerni.

A Steelers végül, ha meg is szenvedett egy kicsit, de sikerült behúznia ezt a meccset. A Giants mutatott pár biztató jelet, és ha Jones nem dobja meg azt az INT-et (meg egy másikat TJ Wattnak), akkor itt még bármi is lehetett volna. Végül azonban „csak” egy tisztes helytállást sikerült elérni. A Giantsnél Darius Slaytont lehet még kiemelni 102 elkapott yardjával és 2 TD-jével, a Steelersnél pedig JuJu Smith-Schustert 69 elkapott yarddal és 2 TD-vel.

Tennessee Titans @ Denver Broncos 16 – 14

Nagyon izzadós meccsre sikerült ez, mindkét fél részéről. A Titanstől nem nagyon jöttek azok a nagy játékok, amik tavaly jellemezték a csapatot, többnyire inkább rövid haladásokkal akartak hosszú drive-okat vezetni. Ez nagyrészt azt jelentette, hogy Henryt tömték egyfolytában, és Tannehill rövid-közepes passzokkal operált. Ez a terv felemás eredményt hozott. Henry ugyan 119 yardot összehozott, ami önmagában szép, de ehhez 31 futásra volt szüksége, ami 3.7-es átlagot jelentett. A futásainak nem nagyon volt hatása a játékra, ritkán ért el belőle a csapat first downokat. Tannehill passzai már jobban működtek, és sikerült is hosszú drive-okat összehozni.

Csakhogy ezekből a hosszú drive-okból nem mindig sikerült pontokat szerezni. Ennek pedig egy oka volt: Stephen Gostkowski. A Titans rúgója 3 mezőnygólt és egy extra pontot is kihagyott, így 10 pontot bukott miatta a Titans.

Gostkowski hibáinak köszönhetően a Broncos végig meccsben maradt, és a mérkőzés egy pontján úgy tűnt, meg is tudja nyerni a meccset. A támadók részéről elég furcsa találkozó volt ez, mert az egyik drive-ban képesek voltak 75 yardot is menni 9 playből TD-t szerezve, a másikban az egy yardról nem sikerült 4 kísérletből bejutni a célterületre, a harmadikban pedig még egy first down sem jön össze. Lock és az elkapók kapcsolata hol nagyon jól működött, hol teljes zűrzavar volt. Ez leginkább az újonc Jerry Jeudynál jött elő, aki az egyik playben összehozott egy nagy játékot, a következőben meg elejtett egy sima labdát. Kicsit olyan érzése volt az embernek, mintha minden drive elején pénzt dobtak volna fel, és attól függően alakult a drive, hogy melyik felére esett le.

Mindezek ellenére a Broncosnak ott volt a lehetőség a győzelemre. 3 perccel a vége előtt egy pontos előnyben volt, és a védelmen volt a sor, hogy megállítsa a Titanst (vagy előbb támadhattak is volna hoszabban pontot érően). Figyelembe véve Gostkowski estéjét, elég lett volna annyit elérni, hogy 30-on túlról kelljen rúgnia az ellenfélnek. Ez nem sikerült, Tannehill levezetett egy 67 yardos drive-ot, aminek a végén Gostkowskinak 25 yardról kellett rúgnia. Ezt már nem hagyta ki, így átvette a vezetést a Titans.

A Broncosnak 17 másodperce maradt visszatámadni, ami nem volt elég, és ez valamennyire az edzői stábnak is a hibája. A Broncosnak ugyanis megvolt mindhárom időkérése, de egyszer sem kérte ki a Titans drive alatt. Még akkor sem, amikor már vörös zónán belül volt az ellenfél. Így ugyan megtartottak két timeoutot, de annyi időt veszítettek, hogy a végén semmit nem tudtak már csinálni.

A Titans nehezen ugyan, de nyert, az viszont biztos, hogy kezdeni kell valamit a rúgóhelyzettel. Ha nem hagynak fent 10 pontot a táblán, akkor ez simán meglett volna, így viszont az utolsó pillanatig nyílt volt a meccs.