Hír

Elgondolkodott Stephon Gilmore elcserélésén a Patriots

Published on

Stephon Gilmore a liga jelenlegi legjobb cornere, aki tavaly az év legjobb védője címet is megkapta, illetve nemrég egy 5 millió dolláros emelést is kapott a Patriotstól. Mindezek fényében meglepő Albert Breer riportja, mely szerint a csapat legalább két alkalommal is megpróbálta elcserélni a klasszis játékost.

Breer szerint az elképzelés mögött szigorúan pénzügyi érvek álltak, a Patriots ugyanis sokáig nagyon rosszul állt a fizetése sapkával, volt olyan időszak, amikor 1 millió dollárnál kevesebb állt a csapat rendelkezésére. Egy június utáni csere esetén (ilyen kategóriát lehet adni június előtt elvégzett tranzakciók esetén is) 11 milliót spórolhatott volna Gilmore-on a csapat idén, ami nem kevés, pláne hogy a CB-sor kifejezetten mély.

Továbbá az is fontos szempont lehetett, hogy Gilmore értéke most a legmagasabb. Egy első kör a minimum érte, de mivel a következő két szezonban mindössze 22 millió dollárt keresett volna, akár egy 1+3. kört is megérhetett volna valakinek.

3 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group