George Kittle és Travis Kelce megaszerződése után azt hittük Zach Ertzé lesz a következő, azonban a tárgyalások megrekedtek a játékos és az Eagles közt, mert állítólag alacsonyabb garantált tartalmat ajánlott a csapat, mint tavaly novemberben. Ertzöt még 2021-ig szerződés köti Philadelphiába, azonban a kiváló tight end szerint könnyen elképzelhető, hogy az idei lesz az utolsó éve a Sasoknál.
“Nehéz, frusztráló helyzet ez. Mindig is mondtam, hogy én sokáig itt szeretnék maradni, azonban nem tudom biztosan, hogy ez az érzés kölcsönös-e. Úgy fogok játszani, mintha ez lenne az utolsó évem itt, mindent ki fogok adni magamból. Nem kellene ilyen bonyolultnak lenni összehozni egy üzletet.”
– mondta Ertz Zach Bermannek (TheAthletic.com).
Ertz a legtöbb szakértő szerint a harmadik legjobb tight end a ligában, azonban az Eagles borzasztó anyagi helyzetben lesz jövőre a fizetési sapka csökkenésével. A kivágásával $4,7 milliót lehetne spórolni jövőre ($7,7 millió halott pénz benyelése mellett), ami nem sok, de a semminél több. Mögötte pedig ott van Dallas Goedert, aki a legtöbb csapatnál simán kezdő lehetne, így akár át is veheti Ertz helyét egy esetleges “szakítás” után.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
Tudom, hogy el kellene olvasnom a vonatkozó cikkeket és elemzéseket, de ha csak a józan paraszti ésszel gondolkodunk:
Minek kell elkölteni a világ pénzét, egészen olyan szintig, hogy még cap növekedés esetén sem biztos, hogy egyenesbe lehet hozni a csapatot, amikor annyit érnek el vele, hogy ki kell rúgni az egyik legjobb játékost? (lehet, hogy később még többet is). Wentz kirúgásával mennyi szabadul fel? :)
a pandémiára azért nem lehetett számítani, szóval szerintem nem fair ezt most ennyire felhozni a szarul álló csapatokkal szemben.
Egyébként meg szerintem az a célja egy csapatnak, hogy minél jobban törekedjen arra, hogy nyerőképes kerete legyen, ennek a maximalizálásához pedig nyilván minél inkább ki kell használni a fizetési sapka által adott kereteket.
“a pandémiára azért nem lehetett számítani…”
Sőt! Az új kollektív és tv-és szerződések miatt mindenki, még renningan is jelentős cap ugrásokkal számolt a következő szezonokra vonatkozóan még egy évvel ezelőtt is. Ezek a szerződések ráadásul sokszor még régebbre nyúlnak vissza.
Mintha csak tegnap lett volna, mikor Cousinsnak minimum 40 millát akartál adni :D
Ugye! :D
A rossz hír, hogy Wentz kirúgásával további 24,5 millió halott pénz keletkezne jövőre. :D
Egyébként ha nem lenne ez a vírushelyzet, akkor nem lenne ez annyira kezelhetetlen a Phillynél. Így most valóban megszívatták magukat és már csak Trumpban bízhatnak. :)
Valahol érthető ez e stratégia, mert valójában mi történik egy csapattal ha túlköltekezik? Hát igazából semmi szokatlan. Lesz 2 évig bottom 10, és már rendbe is rakta a pénzügyeit. Sztárokból meg mindig jön a következő generáció. És NFL-ben is érvényes a közhely, hogy csak a SB győzteseket tartják számon.
Várjuk szeretettel a Patriotsban ☺️ jut rá pénz ha szeretné ☺️
Ilyen Cap helyzetbe max jövöre kezdtem volna tárgyalni.