Connect with us

A 7 játékai

A 7 játékai – Kiváló Raiders-teljesítmény a labda mindkét oldalán, csúnya hibák az Eagles védelmétől

A hét meglepetését a Raiders okozta a Chiefs ellen, most pedig a labda mindkét oldaláról hoztunk egy-egy szemléletes példát a sikerre. Ezen kívül kiemeleztük az Eagles csúnya hibáit a meccset eldöntő Claypool TD-nél és a millió jet motionnel kezdődő Sean McVay által hívott játékból is kiválasztottunk egy TD-t érőt.

Így nézte be az Eagles Claypool utolsó TD-jét

Chase Claypool parádés mérkőzést hozott le a hétvégén, ott szívatta az Eaglest, ahol nem szégyellte. Az utolsó touchdownjánál viszont többen is nagy hibát követtek el a Sasoktól.

A Steelers egy Smash conceptet futtat, aminek a lényege, hogy a szélső elkapó egy curl útvonalat fut, a belső elkapó pedig egy corner route-ot, amivel a szélső zónázó cornerback problémába kerül, hiszen csak az egyiket tudja levédekezni, a safetynek pedig nincs egyszerű dolga kiírni a szélre, ha a CB a curlt választja. Ezt mindkét oldalon eljátssza a Steelers, de nem is ide megy majd a labda, hanem a középen vertikális útvonalat futó Claypoolnak.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Az Eaglesnél cover6 a hívás, a képernyő fenti részén van a cover2 oldal, az alsó részen pedig a cover4 oldal (ebből a kettőből jön ki a cover6, ahol 1/4, 1/4, 1/2 arányban osztják fel a hátsó részt). A line of scrimmage-hez közelebb négy zóna egymás mellett.

A két smasht elég jól sikerül levédekezni, Big Ben balra dobhatna egy checkdownt vagy jobbra egy cornert, de annak nagyon tökéletesnek kellene lennie. Ellenben középen a vertikális útvonal teljesen üresen lesz.

Nem véletlen, hiszen egy gyors elkapón egy lassú linebacker védekezik (hiba 1, Jim Schwartz). Nate Gerrynek az a feladata, hogy ha Claypool vertikálisat fut, akkor menjen vele hátra, ehhez viszont már a snap előtt jobb lett volna hátrébb lépnie, hogy legalább kis esélye legyen, erre ráadásul Nickell Robey-Coleman figyelmeztette is (hiba 2, Gerry). Rodney McLeodnak ugyan az a feladata, hogy előbb az oldalvonaltól számított második elkapót figyelje, majd utána váltson eggyel beljebb, ő sem mérte fel jól a helyzetet. Az első felelőssége elég jól le van védekezve a szélső cornerback által, ráadásul látnia kellett már snap előtt is, hogy a linebacker Gerry lesz egy elkapón középen, tehát neki befelé kellett volna segítenie inkább, amivel talán meg lehetett volna akadályozni a nagy játékot (hiba 3, McLeod).

Katasztrófális játék a védelemtől, az eredmény hosszú TD és Steelers győzelem.

Végre jönnek a hosszú labdák Carrtól

Sokat kritizáltuk Derek Carrt azért, mert csak checkdownokat és rövid passzokat dobál. A Chiefs ellen viszont jöttek a hosszú labdák bőven, íme az egyik:

A Raiders oldalán egy 585 conceptet látunk, a két szélső elkapó egy comeback útvonalat fut (5), a slot elkapó pedig egy postot (8). Ha a védelem valamilyen MOFO (Middle Of the Field Open, tehát cover2 vagy cover4) játékot választ, akkor a post lesz üresen várhatóan, ha pedig egy MOFC (Middle Of the Field Closed, tehát cover1 vagy cover3), akkor a comeback útvonalakat kell keresni. Ezt fűszerezik meg egy curl útvonallal a tight end Wallertől, amivel egy Hi-Lo conceptet is kialakítanak a pálya közepén (erről múlt héten is írtam).

A Chiefs a snap előtt cover4-et mutat, tehát egy MOFO felállást, a snap után viszont változtatnak és cover3 lesz belőle, az egyik safety hátramozog középre, a másik pedig közelebb a line of scrimmage-hez és ott foglal el egy zónát.

Mivel MOFC a védelem felállása, így Carrnak elsődlegesen a comeback útvonalakat kellene céloznia, és ezek is üresen vannak egyébként. Van viszont egy jobb választása, mert a hátralépő safety elindul a támadók felöli bal oldalra, méghozzá azért, mert Carr abba az irányba lépett ki a zsebből a nyomás elől. Ez hiba a részéről, hiszen ott van ember levédekezni az elkapót, várhatott volna még az elindulással. Így viszont mélyen középen óriási üres terület nyílik meg a post útvonalat futó Renfrow előtt. Carr pedig ide is dobja a labdát.

Tökéletes cover1 match védekezés a Raiderstől

A Raiders védelme a második félidőben megállította a Patrick Mahomes vezette Chiefst. Ennek több oka volt, például elég sokat használtak spy-t a második félidőben, hogy Mahomes ne tudjon kimozogni a zsebből és onnan ne tudjon zseni megoldásokat produkálni. A pass rush is jól működött, akár három emberrel is, és hátul is kiváló munkát végeztek. Most utóbbira hoztam egy példát.

A Raiders cover 2 mant mutat a snap előtt, azonban ez átváltozik cover1-re a snap után, hiszen a két safety közül ez egyik felmozog középre és ott őrzi majd a zónát, tehát a rat szerepét veszi magára.

Később az is kiderül, hogy cover1 matchről van szó egész pontosan. A cover1-gyel foglalkozó cikkünkben is írtam arról, hogy a cover1-nek a legnagyobb gyenge pontja a keresztező útvonal, mert az elkapó igazából el tud futni őrzője elől a túloldalra. Erre találták ki a cover1 match koncepciót, ahol a fellépő safety átveszi a keresztező útvonalat és követi az elkapót a pálya másik oldalára. Így tehát a safety emberezni fog, a helyére pedig beáll az a cornerback, mostantól ő a rat.

Ezt láthatjuk itt a Raidersnél, ez pedig azt eredményezi, hogy az emberétől elszakadó Kelce felé tartó labdát pont le tudja ütni a safety helyére beálló cornerback. Egyébként Kelce emberének mozgásából arra is lehet következtetni, hogy ha a tight end tovább ment volna a pálya másik szélére, akkor a rat szerepét átvevő cornerback ment volna vele emberezni, Kelce őrzője pedig beállt volna zónázni a rat helyére, tehát megtörtént volna a második szerepcsere is.

Sean McVay és a folyamatos jet motionök

A Rams rengeteg jet motiont használ, Sean McVay jól variálja a játékokat ennek a használatával, így a védelemnek nagyon nehéz belőle készülnie. Lehet futás egyik irányba, másik irányba, lehet elterelés, lehet útvonal belőle… Az alábbi játéknál utóbbiról van szó.

Robert Woods elindul tehát jet motionben jobbról balra, majd egy vertikális útvonalat fut. Az eredetileg is bal oldalon felálló WR szintén egy vertikális, crossing route-ot kezd el, így alapvetően egy switch verts játéknak néz ki az elején a play, ahol a beljebbről induló (most motionben lévő) elkapó lesz a külső vertikáls útvonal “gazdája”. A crossing útvonalból viszont egy Miami route lesz (erről is volt szó múlt héten), így pedig egy háromszintű flood concept alakul ki a play action után a flatbe érkező futóval kiegészülve.

A Washington cover2-t védekezik. A safety Landon Collins a crossing útvonalat futó elkapó felé tendál befelé, a cornerbacknek pedig figyelnie kell a flatbe érkező futóra, így igazából ketten vannak három támadóra. Épp ez a flood concept lényege, tehát a pálya egyik oldalát túltöltik fegyverekkel és így egy valaki üresen fog maradni.

Most Woods lett a “szerencsés”, így pedig hosszú TD-t szerzett.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!