Erősítené a pass rushát a Raiders: a csapat felszedte waiverről Takkarist McKinley-t és leigazolta a gyakorlócsapatába Vic Beasley-t. Két korábbi első körös érkezett egy nap alatt.
McKinley 2017-ben a Falcons 1/26-osa volt, de nem váltotta meg világot, karrierje során mindössze 17,5 sacket szerzett. A csapat nem sokkal a trade deadline után vágta ki a helyzetével elégedetlenkedő védőt, akiért azóta a Bengals és a 49ers is nyújtott be waiver-kérelmet, de mindkét csapatnál elbukott a fizikai felmérőkön. Ennek fényében ne vegyük még készpénznek az igazolást, de hátha harmadjára összejön neki.
Beasley is a Falcons korábbi első köröse volt, 2015-ben a 8. választással került Atlantába. Idén lett szabadügynök, miután a csapat nem tartott igényt a szolgálataira, a piacon egy évre 9,5 millió dollárért írt alá a Titanshez, ahol mindössze két meccsen lépett pályára, mielőtt kivágták. Kíváncsian várjuk, Jon Grudenék mi tudnak kihozni a két bukott tehetségből.

Legfrissebb cikkeink
- FINAL Mock ’25 – Chester
- Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Jordan Love Jaire Alexander mellett kampányol
- Kinek mennyi drafttőkéje van az előttünk álló draftra?
- Kik nyerik majd az NFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- Kik nyerik majd az AFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- A 2025-ös elkapó class – Potenciális kezdők, de kik lesznek a sztárok?
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
- A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
- A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Kivágta tavalyi kezdő tackle-jét a Titans
- A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Ragi on Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Csakeztne on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Kopi3.14 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Fetyke on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Fetyke on Elcserélné irányítóját a Seahawks
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
Itt nem a tehetségükkel van a baj hanem a hozzáállásukkal. Szarnak bele az egészbe, de elvárás az van…
: DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
egyetértek a kolegával, mentális problémák vannak, és nem hinném hogy majd pont a raidersi piszológusok javítják meg
egyébként meg 2 meccsért 9,5 millió USD nem rossz, már-már Bradford-szint