Az alapszakasz végének közeledtével egyre fontosabb lesz minden mérkőzés a ligában. Kiemelten igaz ez az eheti MNF-re, ahol a még pozitív mérlegű, de rettenetes formában lévő Bears fogadja a negatív mérlegű, de az utóbbi hetekben jól játszó Vikingst.
Teljesen ellentétesek az előjelek. A Bears sokakat meglepve 5-1-es mérleggel kezdte az idényt, de az elmúlt három héten egyaránt vereséget szenvedett. Ellenben a Vikingst 1-5-ös szezonkezdet után már mindenki temette. A bye weekről visszatérve azonban két fontos csoportmeccset is meg tudtak nyerni és ha a mérlegük nem is túl impresszív, a csapat egyéretelműen felfelé ívelő pályán van.
- Chicago offense, baj van!
A Bearsnél bizakodásra adhat okot, hogy a vezetőség észlelte a problémát és reagált is az elmúlt hetek rossz eredményeire. Matt Nagy bár elmondása szerint imádja a játékhívási feladatkört, látva a támadósor szenvedését, átadta ezt a jogot a támadókoordinátornak, Bill Lazornek. A Bears bár a meccsek végére mindig tudta kozmetikázni az eredményt, az elmúlt három hét első három negyedében mindössze 16 pontot szerzett. Nem, nem átlag 16 pontot, hanem összesen.
A Bears támadósor dolgát tovább nehezíti, hogy a csapat egyik legveszélyesebb játékosa, David Montgomery (RB) ki fogja hagyni ezt a mérkőzést. Montgomery rendelkezett a legtöbb kierőszakolt elhibázott szereléssel (18) az elmúlt 4 forduló alkalmával és a kevés jobbnak kinéző támadójátékos egyike volt. Mivel mögötte a depth charton csak két UDFA játékos van, a csapat Lamar Millert tervezi aktiválni a gyakorlócsapatból, aki utoljára 2018-ban lépett pályára.
A csapat támadójátéka a korai fellendülés ellenére nem lett jobb Nick Foles irányítása alatt. A várt “up and down” féle hullámzás helyett Foles kiegyensúlyozottan gyenge, de nem tragikus játékot produkál. A csapat más területei azonban egyertelműen megérzik a váltást. A támadófal messze áll a jótól. Azonban míg Trubisky atletikusságával és kimozgásával meg tudta nyújtani a playeket, addig a fal hiányossága jobban kiütközik a szoborként a zsebben álló Foles alatt. Foles vonzza a nyomást, de ha van mérkőzés, ahol talán ez nem kellene látványosan kiütközzön, az a Vikings ellen van. A Griffen, Hunter, Barr, Joseph fémjelezte elit védelem már a múlté. A Vikings idei legtöbb sacket szerző játékosa továbbra is a már Baltimore-ba cserélt Ngakoue (4). Szintén ő rendelkezik a második legtöbb siettetéssel is Ifeadi Odenigbo mögött. A harmadéves defensive end 22 nyomásgyakorlásnál tart, ez pedig a 46. legjobb mutató a ligában – elég vérszegény.
Fényként csillog a chicagói éjszakában Allen Robinson, a csapat legjobb támadója. A mindenkori Bears irányítók előszeretettel passzolnak az ő irányába, aminek köszönhetően a 2. legtöbb célbavétele van ligaszerte és elkapott yardokban is a top 5-ben van. Azonban a védelmek is jól tudják, kire kell igazán figyelni és már 4 alkalommal is interceptiont szereztek, amikor Robinson felé szállt a labda, ami holtversenyben a legtöbb a liga elkapói körében. Azt viszont mindenki jól tudja, hogy nemcsak a Minnesota front, de a secondary sem a régi már. A teljes nagytakaritás után az újoncok közül Jeff Gladney múlt héten már mutatott életjeleket, de továbbra sincs olyan Vikings corner, aki 2020-ban interceptiont tudott volna szerezni. Ellenben a két újoncra már 9 TD-t is dobtak, ráadásul Dantzler játéka kérdéses. Ilyen előjelek mellett nagy napja lehet Robinsonnak és talán ezúttal nem kell annyira a labdaeladástól sem tartani, ha őt veszi célba Foles.
Ha van meccs, ahol fel kell élednie a Bears támadósornak, akkor az most van. A Vikings védelem 419 engedett yardot átlagol mérkőzésenként, ami a 4. legrosszabb az egész ligában.
Kulcsmérkőzés előtt áll a Bears. A PFF számítási módszere szerint ha a Bears kikapna hazai pályán, 27%-ra esne vissza az esélye a rájátszásra, míg egy esetleges győzelem esetén 62-re ugorna fel. Ez a legnagyobb különbség a 10. fordulóban. A számokat alátámasztja, hogy az 5-5-tel kezdő csapatok csupán 32%-a jutott PO-ba, míg a 6-4-gyel indítók 52%-a.
- Minnesota, jövünk fel, mint a talajvíz!
A katasztrófális szezonkezdés után egy idegenbeli Packers és hazai Lions győzelmet követően a Vikings újra felkerült a térképre. 3-5-ös mutatójuk természetesen még nem alkalmas mély playoff álmok dédelgetésére, de arra mindenképpen jó, hogy a szurkolók még ne a jövő évi drafttal foglalkozzanak.
A csapat sikereinek kulcsa elsősorban Dalvin Cookban keresendő. A back to back NFC Offensive Player of the Week futó egészen elképesztően kezdte a hónapot. 478 scrimmage yardnál és 6 TD-nél jár 2 meccs alatt. A hazai futás elleni védelem személyében azonban most mindenképpen keményebb ellenfelet kap, mint az elmúlt hetekben. A Bears run defense 4.1 yardot enged futásonként, amivel 11. a ligában. Az elmúlt hetekben ráadásul igencsak kijutott a jó futókból ennek a védelemnek. Azonban míg Derrick Henryt 68 yardon limitálták, addig Alvin Kamara 164 total yardot szerzett ellenük, bár ebből majd 100 elkapás útján érkezett. A baj az, hogy Cook inkább utóbbira hasonlít játékstílusát tekintve.
Kulcs lesz a play action sikeressége. A vendégek irányítója bír a liga legjobb yard per attempt mutatójával play actiont használva. A harmadik legtöbb TD-t szerezte és a 8. legjobb passer ratingje van. Ha megy a futójáték, akkor pedig még könnyebb lesz ezt a mutatót fenntartani. Cousinstól nem kellett túl sok az elmúlt hetekben, de nagyon jól áll neki ez a szerepkör. 380 yardot és 4 TD-t szerezett az elmúlt 2 hétben, viszont nem dobott interceptiont. Ha a Cook féle futójáték és rövid passzjáték működni fog, továbbra is operálhat a Kubiak féle támadósor sok play actionnel.
A Bears védelem továbbra is erős. A három vereségük alkalmával egyszer sem engedték az ellenfél támadósorát 30 pont fölé, de ha van gyenge pontjuk, az a TE elleni védekezés. Rossz hír azonban a vendégek szurkolóinak, hogy a múlt héten két TD-t is jegyző Irv Smith Jr. nem lesz bevethető, így Kyle Rudolphon a sor, hogy a szokásos szezonbeli egy elit meccsét letegye az asztalra.
A Vikings futójáték azóta indult be igazán, hogy a csapat kezdőbe tette az idei 2. körös Ezra Clevelandet. Az újonc jó játékának köszönhetően a héten a Vikings elküldte Pat Elfleint és immár hosszú távra a rookie-val terveznek a center mellett.
Ha Vikings támadójáték, akkor nem lehet elmenni a WR duó mellett. Justin Jefferson talán a legjobbnak kinéző újonc, míg Adam Thielen továbbra is remek. Persze kérdés, mennyire kell nekik megnyerni a meccset, hiszen az elmúlt két hétben úgy jöttek az eredmények, hogy a WR duónak csendesebb estéi voltak. A célterület közelében azonban érdemes lesz majd figyelni Thielenre, hiszen a 2. legtöbb red zone TD-je van idén már 6-tal.
A Bears söpörte a párharcot az elmúlt két évben. Utoljára 2017 decemberében nyert a Vikings ebben a párharcban, további rossz előjel, hogy Cousins 0-3 eddig a Bears ellen Vikings QB-ként. Az aduászt azonban még nem játszottam ki: Kirk Cousins és a Monday Night Football. A vendégek QB-ja egészen elképesztő 0-9-es mutatóval bír hétfő esténként.
A mérkőzés kulcsfontosságú mindkét gárda számára. Aki nyer indulhat a lassan meglépő Green Bay után. A vereség azonban mindkét csapatnak tragikus lenne. A Bears 4 vereséggel menne bye weekre, hogy utána elutazzon a Lambeau Fieldre, míg a Vikings reménykedései kapnának egy ordas nagy pofont és talán végképp elúszna a playoff.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
A fene essen bele, de én felkelek, és megnézem, még ha holnap úgy is fogok kinézni, mint aki akváriumban aludt.
Én idén már kitoltam magammal így mind a két csapattal kapcsolatban külön-külön. Nincs az az isten, hogy együtt megnézzem őket :(
Tudod, én szeretem látni azokat a csapatokat, akiket a rájátszásban meg kell próbálni hazaküldeni, akik a rájátszásba jutásra esélyesek. Na ez a két csapat pont ilyen, ráadásul északon ez rangadó. (Mondjuk ennyi erővel minden NFC East meccset meg kéne nézni, de mindennek van egy határa! :D )
Jelenleg a legizgalmasabb csoport fel gyozelemre a PO contenderek egymastol.
Ha a vasas igy folytatja meg bajban lehet a super bowlon a giants ellen😉
Ahogy a Patriots is
Nem fogsz csalódni. Megkapod a csapatoktól, ami jár. :D
Na, ebben biztos vagyok. Gigászok csatája lesz, esetenként értékelhetetlen irányítóteljesítményekkel. :D
Híres utolsó mondatok…
https://www.youtube.com/watch?v=4imZYDUlESk
Kérsz hozzá ivós játékot?
Istenek! Küldjetek nagy szelet Chicagoba, hogy Jarrednek legyen mit nézni és statisztikázni éjjel!
Te miért nem kedveled Jarredet? :D
Mert egy sótlan, se íze, se bűze QB, aki az edzője nélkül egy nagy rakás szerencsétlenség. A KFT együttes 1981-ben valószínűleg feltalálta az időgépet, előreutazott a mi időnkbe, meglátta őt és visszatérve rögtön meg is írta a “Bábu vagy” címü számot, hogy aszondja:
“Bábu vagy, nem te lépsz,
Valaki irányít.
Jól vigyázz, mi lesz majd,
Ha megun és leállít?
Elszakad, elszakad
A zsinór, és leülsz.
Jól teszed, ha talpra állsz,
és mielőbb menekülsz.”
Ja, bocs, most látom, hogy az egy másik Jar(r)ed ;)
Eközben La-ben:
https://www.youtube.com/watch?v=M2ZBwnBnzHA&ab_channel=Istv%C3%A1nHorv%C3%A1th-Topic
Na most nem tudom, hogy kire gondolsz pontosan, de ha arra, akire én, akkor mifelénk azt mondanák, hogy van benne néhány vonóval…;)
Na most végighallgattam, hát a “fekete az én két szemem, göndör haj van az én fejemen” kicsit pontosíthatja a dolgokat :)
A “verjétek hát széjjel a fejem, ha tudjátok” meg gondolom azt jelenti, hogy nem félnek a helmet to helmet ütközésektől.
Komoly, szakmai dal, na.
Bizony, nem összekeverendő! Én az elit edzőmmel is képes lennék Trubiskyt idézni!
Na várj, Trubiskynak is elit edzője van! Sőt, GURU!!!!
Nem kell ahhoz szél. Csak egy nagy szoba.
Nagyon érdekel, hogy milyen képet festenek a csapatok az éjszaka folyamán.
Valaki tényleg elindul a rájátszás felé. (Továbbra is azt mondom, hogy a Vikingek egy meccsel túl későn keltek fel… 4:4es mérleggel még csak-csak, de a 3:5 kevés)
És most a jövő szempontjából is.
Ha az O-line továbbra is (és a szezon hátralévő részében) jó játékot játszik, akkor érdemes hosszabbitást adni Rieff-nek, és Cleveland-et meghagyni Guard-ban.
FA piacról jöhet még egy Guard és teljes lesz az O-line.
Ellenben, ha az O-line meghal egy-egy komolyabb D-line jelenléte miatt, akkor még a drafton kell az első két körben oda hozni, esetleg Ezra-t átvinni T pozicióba, ahogy eredetileg tervezve volt.
És nagy kérdés, hogy meddig lesz ez mérkőzés, és mikor indul el az időhúzás. Amig meccs lesz, lesz-e értelmes passzjátékunk? Nagyon remélem, hogy igen.
Ahogy irtam is, kicsit a szezont én elengedtem már. De nagyon érdekel az O-line. Mert ha tényleg jól működik, akkor jövőre lehet a védelmet erősiteni az első körben (talán Slot CB vagy DT)
második körünk egyenlőre nincs (nagy igazolás volt Ngakue) de a 3 db 4. kör a kár mozgásra is elegendő lehet, ha valakit kiszemelnek.
Megpróbálok felkelni, de már ma is KO vagyok az éjszakáink miatt :D
Legrosszabb esetben hir-zárlat reggelig, és akkor nézem meg ;-)
Go VIkes – 11:5 még lehet a mérlegünk :D :D (max 8-8 lesz ebből)
Ugyanezen szempontok alapján fogom én is figyelni a mérkőzést. A szezont már elengedtem én is, a jövő szempontjából lesz érdekes az OL és Kirk mai teljesítménye, illetve a playcalling.
Bár második körünk nincs jövőre, a Ravenstől kapott 3. kör kezd egyre többet érni. És 4 darab 4. körünk lesz jövőre, mert jár egy kompenzációs is nekünk Waynes miatt.
Viszont DT szerintem jövőre nem kell. Ha visszatér Pierce, akkor Stephen visszamehet az eredeti helyére 3Techbe, és akkor a védőfal közepén megvagyunk. Inkább passzsiettetőben gondolkodnék az egyik 3. körünkkel.
Egyébként ha nyerünk, akkor gyakorlatilag megnyerjük a Packersnek a csoportot. És ha be is jutnánk a PO-ba, nagy menetelés a 7. kiemelésről nem nagyon lehet várni. Azaz furcsa, hiszen győzelmet szeretnénk, de minden győzelmünkkel csak rontunk a jövő évi drafthelyünkön.
” Azonban míg Trubisky atletikusságával és kimozgásával meg tudta nyújtani a playeket”
Felzaklatsz,provokálsz?
https://www.youtube.com/watch?v=rgbXPAq8-v0&ab_channel=askinvideo
Jarred eddig nagyon bátor volt a boldjaival, de szvsz most túl messzire ment, ahogy a többiek is. Amíg nem hozzák vissza MVP Trubot, addig nem látunk győzelmet Csikágóban.
De, csak az ellenfélét. :D
Abból indultam ki, hogy Cousins az ellenfél irányítója, és Monday Night meccs.
Majd csak figyeld, mondtam tegnap is, hogy csodát fogsz látni!
ui.: annyit segítek az összefoglaló megírásához, hogy a playhívást lesz érdemes figyelni nálunk…