Rangadónak indult a Patriots Los Angeles-i vendégjátéka, megalázó vereség lett belőle. A New England nemhogy a legjobb, de még csak a Rams szintű jó csapatokkal sincs egy súlycsoportban, és bár lett volna még esélye a rájátszásra, immáron reménykedni is felesleges. Sőt, a Jets helyében most kezdeném félteni az 1/1-es pickemet.
A mérkőzést a Rams kezdte, Sean McVay pedig a legjobb formáját hozta. Éghetett benne a vágy a bosszúra a Bill Belichicktől elszenvedett Super Bowl vereség miatt, és bár a két Patriots között ég és föld a különbség, alighanem így is széles vigyorral az arcán alszik el.
McVay jól keverte a kártyákat, már az első drive-ban jöttek a nagy játékok, a végén pedig 4&1-re futott/ugrott TD-t Jared Goff. Ezzel szemben a Patriots egy 3&outtal kezdett, amit egy újabb 3&out, egy pick-six majd egy turnover on downs követett a Rams 2 yardosán. Teljes csőd offense oldalon, és bár végül sikerült egy mezőnygólt belőni, így is 17-3-as hátrányban volt a Patriots.
Ugyanakkor még nem volt minden veszve: a Pats kezdte a második félidőt, az első félidőben sikerült némileg limitálni a Ramset, egy jó kezdés után akár még izgalmas is lehetett volna. Nem lett. Newtonék egy punttal kezdtek, amire a Rams egy közel 10 perces TD-drive-val válaszolt, amivel be is állt a 3-24-as végeredmény. Innentől kezdve McVay mást sem csinált, csak extra konzervatív futásokat hívott, nehogy Goff visszahozza a Patset, míg a New England sorra halmozta a puntokat és igyekezett minél jobb statisztikai lőlapot összehozni az ellenfél védelmének. Tanulságok.
- Cam Newton nem az igazi, de ez Bradyvel sem menne
Túlzás lenne azt állítani, hogy Newton jól játszik, mert nem: 9/16, 119 yard, INT és ez nála nagyjából a szezonátlag. Ha öt évvel fiatalabb lenne, akkor talán lehetne ebben az offense-ben potenciál, de az is csak azért, mert a korábbi MVP irányító tankként rohangálna a pályán. Lábon már nem olyan veszélyes, túlságosan darabos, körülményes, belassult és 10 év után már ő sem úgy áll bele az ütésekbe – így már nem több, mint az átlagnál egy kicsit mobilisabb, de összességében a liga alsó harmadába tartozó irányító.
TO THE HOUSE. Pick-6 for Kenny Young #RamsHouse
📺: #NEvsLAR on NFLN/FOX/PRIME VIDEO
📱: https://t.co/W5bCPYgMfo pic.twitter.com/HtraEJ9ivy— NFL (@NFL) December 11, 2020
Ugyanakkor azt is túlzás lenne állítani, hogy ezzel az offense-zel bárki jó lenne. A támadófal elég jól blokkol a futójátékhoz, ügyesek is a futók, de ezzel minden pozitívat elmondtunk az egységről. Josh McDaniels nem egy Kyle Shanahan vagy Sean McVay, az ő támadósorait nem elsősorban a kreativitás, hanem a precizitás és a tökéletes időzítés tette hatékonnyá (na meg persze Brady). És bár ehhez nem feltétlenül kell elit személyzet, de azért egy legalább korrekt nem ártana, és akárhogy is nézzük, az N’Keal Harry, Damiere Byrd, Jakoby Meyers, James White, Devin Asiasi fémjelezte offense még a középszertől is nagyon távol van. Mindezt súlyosbítja, hogy a fal ötből háromszor összeomlik, ha Newton megpróbált beleállni egy 10 yardnál hosszabb passzba.
Már tavaly is gyenge volt az offense, pedig Brady jól játszott. Most még rosszabb a személyzet, Brady jelenléte legjobb esetben is annyit jelentene, hogy mondjuk 7-9 helyett 9-7-es mérlege lenne a csapatnak, de nagy tételben még erre sem fogadnék. Ez a támadósor mindenkivel rossz lenne.
- Lassan Goff is eléri a Jimmy Garoppolo szintet
Bár az INT-jéről nem ő tehet, azért a 16 sikeres passzból szerzett 137 yard és egy passzolt TD nem valami impresszív, és az is sokat elmond a belé fektetett bizalomról, hogy a biztos előny birtokában csak a lehető legkevesebbszer engedték passzolni. A Rams 1/1-ese sem tett túl sokat hozzá a mérkőzéshez és valahol érthető, hogy McVay nem akar kockáztatni: a meccset megelőző öt fordulóban összesen 10 turnovert hozott össze, jobb az óvatosság. Ha minden tökéletes és hibátlanul van összerakva a gameplan, akkor Goff rendben van, de a rájátszásban nem sok Patriots szintű csapat lesz.
- A Patriots védelme egyre közelebb a támadósor szintjéhez
Goffot ugyan sikerült limitálni, bár ez inkább volt McVay érdeme, ugyanis pass rush-t nem sikerült generálni, a csapat első és egyetlen sackjére is 53 percet kellett várni, amikor 21 pontos előnyből már mindenki ment volna haza a Rams támadósorából. Emellett sikerült többek között 4&1-re beugrani, bántóan sok volt az elhibázott szerelés, illetve Cam Akers 29 futásból 171 yardot szerzett 5,9-es átlaggal. A védelemben sincs elég tehetség, a legjobb játékosok öregek vagy a pályájuk már lefelé ível. Borzasztóan sok munka lesz ezzel a csapattal.
- Amikor mindenkinek jó napja van
A Patriots támadói mindent megtettek azért, hogy a Los Angeles-i védőknek jó napjuk legyen. Különösen a védőfal tagjai érezhették jól magukat, ugyanis öten is szereztek legalább fél sacket (összesen hat született), Aaron Donald másféllel zárt, a futás ellen hasznos Brockers pedig kvázi karriernapot tartott a két zsákolásával. Ezen kívül összejött hét negatív yardos szerelés, egy pick-six, három leütött passz és három turnover on downs. Mintha csak edzésen lettek volna és bábuk ellen gyakorolnának.
Aaron Donald. Again. 💪 @AaronDonald97 @RamsNFL
📺 #NEvsLAR on NFLN/FOX/PRIME VIDEO pic.twitter.com/SZgkRo1M0H
— The Checkdown (@thecheckdown) December 11, 2020
New England Patriots @ Los Angeles Rams 3-24
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Innen szeretném megköszönni a Pats hathatós hozzájárulását, hogy a 47,5 under tippem jött.
Micsoda… Én mondtam meg hogy nagyon max 40 pont ha lesz… Nekem tessék megköszönni.
Nem lesz ez egyszerű BB-nek.
McDanielst már tavaly kik kellett volna rúgni, viszont szerintem az elkapók nem tragikusak. Meyers kól játszik, Byrd is az elvártak felett hoz és ezen a meccsen nekem Harry sem tünt bustnak.
Egyikőjük se első számú elkapó kaliberű, pedig pl Harry 1. körös volt. Szerintem az elkapóért felelős edzőt vagy scoutot kéne meneszteni.
Multkori meccs 45 most 3 az 48. Atlagban meg mindig 24 tehat multkori sima gyozelem a mostani meg dontetlen :D
Na akkor ennek a szezonnak vége!
Remélem a hátralévő 3 meccsből legalább 1 meccsen kipróbálja BB Stidham-et kezdőként.
(ennél sokkal rosszabb már nem lehet)
Két negyed meccset játszott. Valószínűleg nem véletlen, hogy csak ennyit.
2 negyedre beugrani, nem rászabott playbook-al az nem ugyanaz, mint kezdeni.
Átlagos séma a “valószínűleg nem véletlen”!
CN miben jobb?
A passzjátéka rémesen gyenge, nem érzi a nyomást, nem veszi észre az elszakadást, a futásai sem a régiek!
Az elkapó szekció gyengesége is legalább 50 %-ban Cam sara.
Csak a címet nem értem. Kit csapott arcon a valóság? BB-t biztosan nem (szegény ember vízzel főz, és ezt nála jobban senki nem tudja), a szurkolókat biztosan nem (hetek óta azt mondjuk, hogy ez nem egy playoff csapat), szóval nem tudom ki maradt :)
Ez a szezon pont az lett, aminek vártuk. Középszar küzdés, cap space kiegyenesítése és pár fiatal felfedezése. Innentől már nincs más, mint reménykedni egy jó draftban és a minél alacsonyabb cap space-ben, ami a liga 80%-át kellemetlenebbül fogja érinteni a Patriotsnál.
Én mindenhol azt láttam az utóbbi hetekben hogy ment az ingadozás a “legyen minél jobb draft pozíció” és a “simán lehet még playoff” között, attól függően, nyert e a csapat vagy nem :D
persze!
mert kikaptunk olyan csapatoktól akiket simán kellett volna verni és legyőztünk olyan csapatokat, akiktől simán ki kellett volna kapni.
Akkor hogy reagáljon az egyszerű szurkoló?!
” reménykedni egy jó draftban” – ez azért nem BB terepe annyira, bár mélyebben tudott ő jó kincseket találni.. mindenesetre furcsa lesz neki ilyen korán húzni.
Szerintem idén karácsonykor PO ellenfelek helyett prospecteket, meg draft stratégiákat fognak elemezni a kutyussal :D
Engem csapott, mert en meg bizakodtam :'(
Itt úszott el reálisan a Pats rájátszás.
Ahhoz a Raiders-Ravens duót kellett volna legyőzni akik a forduló előtt 1 W előnyben voltak. A sorsolásuk szerint ezen a héten mindkettő kikaphat, viszont a maradék meccseik nyerhetőek. Ha nem betlizik mindkettő, akkor már nem lehet utolérni őket. Miami szerintem max 1 meccset nyer a hátralevő 4-ből (és nem a Pats ellenit), így ők még megfoghatóak, így a csoport második helye 9-7-tel még elérhető, de rájátszást ez nem fog érni, csak akkor, ha a Raiders-Ravens nagyon elrontja a végét. Mondjuk ilyen játékkal a maradék 3 csoportmeccs is kérdőjeles, pedig alapvetően mindegyik nyerhető lenne.
És azt továbbra is tartom, hogy Tibivel sem lenne jobb a mérleg. El kellett kezdeni a rebuildet, És ha ez egy-két 8-8 körüli szezonba kerül, az még mindig jobb, szimpatikusabb mintha tankolás lenne. Az irányító a fő kérdés, hogy azt miként lehet megoldani. Draftról nem valószínű egy középső pickkel. Pénz viszont lesz, kérdés piacon kik lesznek elérhetőek.
“El kellett kezdeni a rebuildet”
Az a baj, hogy ez még nem kezdődött el
Mondja már meg nekem valaki, hogy mi a francot jelent a Pats esetében a rebuild?
Azt értem, hogy kellene egy top5 QB, de azon kívül, a többieknél mit kell rebuild-elni? Ki kell vágni a teljes O falat, meg a teljes Sec-et, meg az ST-t? Esetleg a teljes edzői gárdát is?
Mondjuk ha 20 évig egy irányító határozza meg a franchize-t, aki azért nem is volt annyira rossz, elpöttyögött vele a szekér valahogy, és közel a nyugdíj és kb két választásod van:
All in-t mondasz hogy még két évet itt maradjon, és eladósodsz 3-4 évre előre, vagy elengeded, rendbe teszed a cap-et, megpróbálsz !ásik irányítót azerezni a következő 5 évre, aki köré ismét összerakhatsz egy csapatot. Kezdve mondjuk 3 WR-rel, 2 TE-del. RB nem kell az mindig akad.
Közben a szokásos-állandó fal rebuildek, merthogy azért mégsincs pénz lóvéra, az elmúlt két évben elment vagy 8 ügyes játékos a falakból és a secondaryből. Mínusz 4 értelmes Opt-outol.
Mi a tököm ez, ha nem rebuild? Pár veteránt meg kell tartani, aki átülteti az újaknak az “eszmét”.
acsdav2:
Dehogynem kezdődött. (Szerintem) A következő évekre rendben van a cap. Nincs nagyon gáz játékos rohadt nagy fizetéssel. Vannak cserélhető emberek adott esetben. Pick, na az nem sok van magasan.
Amit te írsz az nem rebuid, csak szimplán egy ciklikus játékosállomány igazítás, amit kb. minden csapat 2-4 éves ütemezésben csinál. Kivéve persze a QB. Egy csapat roster-e évente 25-33%-ban cserélődik.
A te definíciód szerint szinte minden csapat rebuild-el.
Hát, ez nem összefoglaló volt, hanem sima trollkodás. Kommentnek még el is menne…
A meccsről: ezt a párharcot a Rams D-line nyerte meg. Teljesen elnyomták a Pats támadókat, még ha nehány futást engedtek is. A védelem amúgy nem volt rossz: 17 pontot engedtek, még ha a 4. negyed garbage time is volt, és volt egy pick six, véleményes visszafújással (ahogy Rams pick-six-nél is lehetett volna holdingot fújni Harris ellen). Még azok a nüanszok sem jöttek be, hogy egyik oldalon sikerül a 4. és goal 1 yardról, a másikon nem. De valószínüleg, ha ez mind fordítva van, az is csak legfeljebb szorosabbá tette volna.
Ez van, ez a valóság. Nem vágott ez pofán senkit.
1. Szerintem ezután a meccs után a jövőt tekintve a Rams szurkolói lehetnek szomorúak. Az látható, hogy McVay elengedte Goff-ot. Már nem próbálkozik az ő felépítésével, azzal, hogy az ő passzaira építsenek. Ha a futójáték megy és a védelem elit és Goff hozzáteszi a maga kis részét, akkor megnyerik a meccseket. Ezzel lehet csoportot nyerni, de konferenciát nem igazán. Azért is bántó Goff középszerűsége, mert ez a csapat rajta kívül SB contender. A két 9ers elleni meccsen úszik el az 1.kiemelés, ahol Goff nagyon gyenge volt.
2. A Patsnek ekkora vereséget nem illet volna szenvednie, de ez most egy ilyen nap volt. Newton ahogy várható volt nem hosszútávú megoldás, de egy szezonos próbálkozásnak elment. A drafton 1/16 környékén szerintem Trask/Jones/Wilson trióból egy bent lesz. De fel is lehetne cserélni egy 2.körös pickkel ami úgy is csak egy bust DB lenne.