Meghalt a király, éljen a király!

Kelet büszke ura elhalálozott. 20 évnyi egyeduralom után végre átadta helyét utódjának, aki azonban kétkedve fogadta a hírt. Az elmúlt 20 évben többször hitte már azt, hogy végre eljött az ő ideje, de mindig csalódnia kellett. Így hát biztosra ment, és még a temetés előtt belopózott az előző király ravatalához. Első tekintetre ő is halottnak látta, de már nem mert hinni a saját szemének sem. Így hát előhúzott egy tőrt, és szíven szúrta a mozdulatlan testet. Miután látta, hogy vér már nem csordul ki a sebből, megnyugodott, a király tényleg meghalt. Eljött az ő uralmának ideje.

Buffalo Bills @ New England Patriots 38 – 9

A Bills jött, látott, és nagyon simán győzött. Ennyivel akár össze is lehetne foglalni a teljes meccset, de egyrészt a Bills ennél több szót érdemel, másrészt a Patriots nem ússza meg ennyivel. A Buffalo úgy játszott, mint egy playoff csapat, amely legalább a konferencia döntőig szeretne eljutni. Josh Allen már sokadszorra bizonyítja be, hogy hatalmasat fejlődött a korábbi két évéhez képest, ezen a meccsen is gyakorlatilag hibátlan játékot hozott. 320 yardig jutott 4 TD átadással megtoldva, és ez lehetett volna több is, ha nem ejtik el a sima TD passzait (3 TD-t érő átadását dropolták a Bills támadói, igaz a drive-ok így is TD-kkel zárultak, szóval legfeljebb eggyel lett volna több TD átadása). Allen 30 TD passzal rendelkezett az MNF előtt, amit 34-re tudott növelni. Ezzel megdöntötte Jim Kelly 1991-es 33 TD-s szezonját, így mostantól ő rendelkezik a legtöbb TD passzal egy szezonon belül a Billsnél.

Allennél talán csak Stefon Diggs játszott jobban, aki a legjobb meccsét tudhatja maga mögött, mióta a Billshez került. A Patriots védői nem találtak fogást rajta, 9 elkapásból szerzett 145 yardot és 3 TD-t. Ha Allen őt vette célba, akkor abból baj nem történhetett. A futások már nem mentek olyan jól (Zack Moss 57 yarddal volt a legjobb), de nem is volt rá szükség. Levegőben mindent meg lehetett oldani, a futásokra inkább csak az óra pörgetésére voltak használva. A védelem is kivette a részét a győzelemből. Noha, labdát nem szerzett egyik Bills védő sem, de 10 pont alatt tartották az ellenfelet, amire idén nem nagyon volt példa. A Bills egyértelműen úgy érkezett erre a meccsre, hogy nyerni szeretne. A Patriots ellenben…

Az első félidőnél még úgy tűnt a csapat komolyan veszi ezt a meccset. Legalábbis nem dobja be a törölközőt azonnal. Mindjárt a legelső drive-ban érkezett egy trükkös játék, ahol Michel visszadobta a labdát Newtonnak, aki célba vette a célterület felé futó Byrdöt. A passz maga jó volt, és ha Byrd elkapja, akkor TD lett volna. De Byrd elejtette, és a drive-ból végül csak mezőnygól lett. Két támadássorozattal később azonban már összejött a TD, Newton 9 yardról befutott a célterületre. Ezzel 12-re növelte az irányító által futott TD-k számát, amivel beérte Steve Grogant 1976-ból. Ekkor még 10-9 volt az állás (extra természetesen kimaradt), így még lehetett reménykedni egy szoros meccsben. Nos, ezek a remények hamar elhaltak.

Egyrészt a Patriots védelem képtelen volt nemhogy megállítani, de akár csak lelassítani is a Billst. Az első félidőben egyetlen egyszer sem sikerült megállítani az ellenfelet, és a másodikban is csak akkor, amikor már minden eldőlt. Másrészt a támadók megint nem csináltak semmit. A két pontszerző drive-on kívül a támadások semerre nem haladtak, és bármennyire is meglepő, de ez most nem Newton hibája volt. Ő többször is megdobta a szükséges passzt, de azt rendre elejtették az elkapói. A legnagyobb probléma azonban az edzői stábbal volt ezen a meccsen.

A második félidő legelső játékával Allen kiosztott egy 15 yardos passzt, amire azonban Belichick bedobta a piros zászlót. Már az élőképen is látszott, hogy ez sima elkapás, de az edző olyan információt kapott valakitől, hogy ezt megéri megkockáztatni. Nem túl nagy meglepetésre elvesztette a challenge-et és ezzel egy időkérést is. Ez pedig annyira frusztrálta, hogy odament az oldalvonal melletti telefonhoz, felhívott valakit (feltételezhetően azt, aki a challenge-et javasolta neki), nem éppen irodalmi stílusban elmondta a véleményét, majd hozzávágta a telefont a padhoz. Ő ezzel mára befejezte a meccset.

De ezzel még nincs vége. A Patriots legelső második félidős drive-ja volt a csúcsok csúcsa. Ekkor már 22 pontos hátrányban volt a csapat, szóval ha még akart volna valamit, akkor fontos lett volna gyorsan TD-t szerezni. Ennek megfelelően milyen playek jöttek? Elsőre futás, másodikra futás, harmadikra futás, negyedikre punt. Hibátlan.

De lehetett még ezt fokozni. A következő drive-ban, immár Stidham irányításával sikerült eljutni a Bills térfelére. Ott azonban 4&4 következett. Természetesen elpuntolták az úgynevezett „Kezdődjön már az offseason!” taktika nevében.

A Patriots minden ponton leszerepelt, és elsősorban nem is a gyenge játék, hanem a „hagyjuk az egészet a fenébe!” mentalitás miatt. Talán egyedül Newton próbált még itt valamit elérni, de egyedül neki sem ment, illetve a második félidőben csak egy drive-ot kapott, ahol adott három handoffot, majd jött Stidham. Alapvetően nem lenne rossz ötlet kipróbálni egy draftolt fiatal irányítót egy tét nélküli meccsen, de itt nem az érződött, hogy látni szeretnék, mire képes Stidham, egyszerűen csak elbukták már a meccset és haza akartak menni, minél gyorsabban.

A Bills teljesen megérdemelte a győzelmet, mert úgy játszott, ahogyan az egy playoff csapathoz illik. A Patriots pedig mindent mutatott, csak értékelhető footballt nem.