Connect with us

Magyar foci

A szív nem elég – a magyar amerikai futball fejlődésének problémái és lehetőségei

A magyar amerikai foci világa egy zárt közösség, kevesen vannak, akik ismertségükkel kiemelkednek. Bencsics Márk közéjük tartozik. A magyar válogatott és a Budapest Wolves irányítója mutatja be, milyen is Magyarországon amerikai focizni, mivel kell a játékosoknak szembenézniük.

*Az interjút Semjényi Anna készítette.*

Magyarországon nem tartozik a legnépszerűbb sportok közé, de nem véletlenül találnak rá egyre többen és többen, hiszen ez a sport több, mint egymás földbe döngölése. Márk elmagyarázta, mi is lehet ebben a játékban különleges.

“Ez egy ütközésekre épülő, fizikális sport, ami emellett elméleti kihívásokkal is szembeállít. Izgalmassá az teszi, hogy ha tizenegyből egy ember nem teszi a dolgát, akkor dominó effektusként a maradék tíznek is széthullik a játéka. Szerintem nincs egyetlen sportágban sem ilyen, ahol ennyi játékosnak kell együtt hatékonyan dolgoznia. De ez közben egy óriási sakkjáték is, amit a pálya széléről koordinálnak.”

Küzdelmek nem csak a pályán zajlanak

A magyar amerikai futball az utóbbi pár évben sokat fejlődött mind az eredményeket mind az ismerettséget tekintve.

“Több dolog is közrejátszik. Az egyik értelemszerűen az NFL-közvetítések. A másik az, hogy a szövetség sokkal jobb munkát végez az elmúlt időszakban. Ennek egy fontos része az, hogy lett válogatott. A harmadik meg az, hogy sokat emelkedett a színvonal, importok jöttek be, a hazai játékosok is fejlődtek az elmúlt 5-10 évben, sokkal jobb minőségű futball alakult ki.”

A külföldi játékosok, akiket szakma berkein belül importoknak neveznek, megosztják mind a szurkolókat, mind a játékosokat. Márk a fejlődés lehetőségét látja bennük.

“Szerintem jó hatással van a játékra. De okosan kell kezelni. A külföldiek segítsenek be az utánpótlás képzésbe! Ha pluszt adnak a csapat minőségéhez, edzésben, meccseken példát mutatnak, akkor ez építő lehet. Meg kell találni azt az egyensúlyt, amivel egy miskolci csapat kevés játékossal, de erős importokkal is potens csapattá tud válni.”

A sportág eddigi fejlődése vitathatatlan. Márkkal azt is megvitattuk, mi kellene a folytatáshoz.

“Az, hogy a csapatok erősebben tudjanak promózni, toborozni. Lehetne erősebben kommunikálni meccsek előtt: elvinni olyan helyekre, ahol nem jelenünk meg. Az, hogy ne mindenki csak szívből csinálja. Mert az a baj, a szív meg a lélek egy darabig elvisz, de egy pont után problémába ütközöl, mikor már a munkahelyedtől veszed el az időt, mikor a megélhetésedről van szó. Mikor arról van szó, hogy hazamész és a családod tíz éve azt mondja, hogy háttérbe szorítod őket. Amíg mindenki ingyen csinálja, senki nem fog tudni százszázalékot beleadni, mert őt csak a szíve viszi előre. Ehhez pedig pénzre van szükség.”

Az amerikai foci még mindig nem szerzett egy általános elismertséget a nemzetközi porondon elért eredmények ellenére sem. Márk szerint a válogatott a kulcs ehhez.

“Sok sportág a válogatottra van kihegyezve. Mert egy ilyen ország vagyunk. Mi, magyarok a válogatottat szeretjük. Ott van az, amikor egy ország mögé tud állni valaminek. Szerintem ilyen szempontból nincs lemaradásunk olyan sportágakhoz képest, amelyek már egy évszázada jelen vannak.”

Az amerikai focisták számára nincs kitörési lehetőség, egy olyan rétegsportról beszélünk, ami nem kap elegendő támogatást ehhez. Márk még ebben is meglátja a pozitív oldalt.

“Én ezzel már tizenöt éve együtt élek. Tudom, hogy hol tart ez a sport, és azt is, hogy mit tettünk bele. A Hidegkutiban kint volt ötezer ember. Kiléptünk valahonnan, és fel sem fogtuk, hogy milyen helyzetben is vagyunk, és erre kell erősíteneünk. Nálunk az kiemelendő, hogy amatőrök vagyunk. Szerintem ez egy szerethető pont. Addig leszünk igazán különlegesek, amíg ezt szívből csináljuk és nem azért, mert ebből akarunk megélni.”

Magyarországon immár három bajnokság van. A HFL az első osztály, ezt követi a Divízió I és a Divízió II. A HFL csapatok lépéselőnyben vannak az alsóbb osztályban játszókhoz képest. A sportág további fejlődéséhez elengedhetetlen lenne felzárkóztatni őket, hogy újabb csapatok jöhessenek fel az első osztályba, izgalmasabbá téve ezzel a versengést.

“Ez az olló szinte csak nyílik. De azért kell a tőke, hogy edzőket hozzanak ide, amerikai edzőket, akik képzik a fiatalokat. Én látok törekvéseket. Látom azt, hogy egy-két csapatnál már amerikai edző irányít. De máshol azt érzem, hogy már ki kéne lépniük a komfortzónájukból, új kihívások elé kéne nézniük. Vidéken nehéz: rengetegen felköltöznek Pestre, nagyon sokan hagyják el a csapatukat, mert idejönnek dolgozni, tanulni. De minden elismerésem azoknak a vidéki csapatoknak, akik ki tudnak állítani egy alakulatot. Azok a pici lehetőségek kellenek nekik, amit a várostól kapnak. Az ilyesmit kell úgy visszaforgatni. A toborzás az, ami nagyon fontos, ezt nem lehet abbahagyni. Nem dőlhetsz hátra, hogy mennyi embert szereztél, mert arra kell gondolnod, hogy jövőre mennyit fogsz elveszíteni.”

Míg a vidéki csapatok létszámhiánnyal küszködnek, addig a fővárosban a pályáért kell küzdenie a csapatoknak. Az ország egyetlen szabványos amerikaifoci-pályája Székesfehérváron található. Arról kérdeztem Márkot, mennyi esélyét látja egy ilyen megépülésére Budapesten. 

“Már az jó lenne, ha lenne pár olyan pálya, ahol dedikáltan tudnánk edzeni. Mert ez nagyon nagy szenvedés a budapesti csapatoknak. Én nem látok erre realitást. Túl drága az a terület, amit annyi minden másra is lehetne ebből a szempontból fordítani. Sok más sportág van, ami nagyon nagy százalékban használja a meglévő pályákat.”

Az amerikai futball az amatőr sportok közé tartozik. Az utóbbi pár évben elért fejlődés előre mutatja-e azt, hogy valamikor kilép ebből a kategóriából? Márk nem feltétlenül gondolja, hogy ez jót tenne a sportnak.

“Játékosként biztos, hogy nem fogunk megélni. De egy félprofi szintet elérhet. Már vannak külföldiek, akik kapnak pénzt vagy másban segítenek nekik a csapatok. Nem attól lesz feltétlenül jobb egy csapat, egy válogatott, egy ország focija, hogy rögtön fizetést kapnak a játékosok. Néha visszafelé is el tud sülni, mert onnantól kezdve azt veszti el az ember, hogy én nem a pénzért csinálom, hanem azért, mert szeretem. Nyilván a legjobb, ha pénzt is kapok azért, amit szeretek. De onnantól kezdve mindig egy picit más lesz.”

A páncél alatt

Az amerikai foci klubcsapatainak jóval kisebb szurkolótábora van, mint a válogatottnak. A bajnokikon az átlag nézőszám maximum pár száz fő körüli. Amikor a játékosoknak sikerül eljutniuk a HFL döntőbe vagy a válogatott meccseire aktív résztvevőként, 4-5 ezer néző előtt lépnek pályára. Márk elmesélte, milyen ennyi ember előtt játszani. 

“Azt nem lehet szavakban kifejezni Óriási érzés volt. Az volt az a válasz, ami  sokunknak kellett: ezért éri meg csinálni, ezért érte meg ennyi munkát beleadni, szabadidődet, barátságot, családot feláldozni. Ez olyan plusz, extra motivációt ad, hogy te úgy teljesíts, hogy a százból a száztíz százalékot ki tudd hozni magadból. Erre mindig büszkén fogok visszaemlékezni. Rendkívül büszke voltam mindenkire, aki ott csinálta mellettem. Mert látszódott az arcokon, hogy itt mi együtt küzdöttünk, de megértük ezt a pillanatot.”

Az ütések sokakat eltántoríthat, az amerikai focisták sokszor meg is kapják azt a kérdést, miért is jó ez.

“Itt tényleg fizikailag tapasztalható, hogy téged ütnek. Az első ütés vízválasztó. Ha az első ütésnél nem ijedsz meg, akkor nincsen gond. Én szeretem, ha megütnek, én akkor kapom el a ritmust. Persze, ezt nyilván a testem máshogy reagálta  le húszévesen, mint most harmincegy évesen. Én huszon egy-két évesen belementem mindenbe és mindenkibe. Most már azért máshogy kezelem ezeket a dolgokat. Okosabban, megfontoltabban.”

Márk elmesélte az ő vízválasztó ütését. És a magyar amerikai futball szerencséjére ez sem tántorította el a folytatásról.

“Az első komoly ütésem, amire emlékszem, a Hurricanes első szezonjában, 2012-ben egy barátságos meccs első játékábann történt. Egy olyan játékot hívott az ellenfél, amelynél nem maradt elég blokkoló ember. Nem hittem el, hogy ez lesz. Akkorát vertek rám, hogy le is kellett jönnöm. A probléma az volt, hogy az ellenfél oldalvonala felé indultam el.  Ott agyrázkódásom volt, az ezer százalék. A probléma az volt, hogy a cserém is lesérült később,ezért visszamentem. Végig apró csillagok voltak a szemem előtt. Most már nem engednének vissza, nem is akarnék így visszamenni.”

Az amerikai fociban, mint minden más sportban adódnak olyan szoros helyzetek, amikor nem szabad összeroppanni a teher alatt. Márkra irányítóként jóval nagyobb nyomás hárul, mint társaira, és ő pontosan ezt szerette meg ebben a pozícióban. Úgy gondolja, a pályán minden fejben dől el.

“Szerintem az a fontos, hogy ne gondold túl a dolgokat. Annyi egód kell legyen, hogy mikor felmész a pályára, tudd, hogy jobb vagy mint a másik. Ha érzik, hogy nem hiszel magadban, onnantól lőttek neked. Egy irányítón a nyomás mindig ott van, nem is szabad ezért komolyan venni és túlgondolni. Nagyon sok olyan szezon volt, amikor az volt, hogy a védelem nem volt elég jó mögöttünk és nyomás volt rajtunk, hogy harminc-negyven pontot szerezzünk. De átforgattuk arra, hogy ez nem nyomás, hanem előny, egyszerűen annyira jónak kell lenned, hogy ez ne legyen probléma.”

Az amerikai focisták egy zárt közösséget alkotnak, annak ellenére, hogy a sport világában itt találjuk meg a legkülönfélébb embereket mind a külső, mind a belső tulajdonságokat tekintve. Valami mégis összetartja őket. Márk pedig egy elég egyértelmű válasszal állt elő ezt tekintve.

“Az az egészben a nagyon jó, hogy teljesen mások vagyunk. A péktől elkezdve az informatikusokon át egészen a vegyészig rengeteg foglalkozást űző van a csapatban.. Messziről jövünk, mások vagyunk,de a foci a közös pont. Megtaláltunk valamit, amit szeretünk benne. Egy falember szeret fizikális lenni, felborítani a vele szemben álló embert. Az elkapó szeret gyors lenni, nagy játékokat csinálni. A közös az, hogy valami mindenkit elkapott és egy irányba terelt minket. De ezt így nehéz megfogni, ez maga a futball.”

A foci minden értelemben kiteszi Márk életét. A szabadidejében űzi ezt a sportot. Arról kérdeztem, hogy a munka és a futball mellett marad-e még ideje a kikapcsolódásra.

“Nekem a foci a hobbim. Úgy szoktam mondani, hogy ez a hobbim, de igazából ez az életem. A rendes foglalkozásomon kívül a közvetítések, Trash Talk és 4th&Long podcast mellett a maradék szabadidőmet a családommal igyekszem tölteni. Nagyon sok minden megváltozott, hogy nyáron apa lettem. Itt, ahogy a sportban is, azt az időt, amit elveszítesz, nem tudod visszahozni. Ez a párkapcsolatokra is igaz, de így meg pláne. Nem élheted le az életed úgy, hogy felnőtt a gyerek és nem láttál belőle semmit.”

Az amerikai foci, mint már említettük, egy olyan műfaj, mely rengeteg időt és energiát elvesz a családtagoktól, és nem mindenki tapasztalt megértést a részükről. De Márknak pozitív tapasztalatai vannak.

“Teljes mértékben támogatnak, ezért én nagyon hálás vagyok. A meccseimre igyekeznek mindig kijönni. Élvezik, szeretik a focit. A barátnőm tíz évvel ezelőtt az első meccsemen is ott volt, azóta, ha tud, jön. A legutóbbi válogatott meccsre már a gyerekkel jött kis zajvédő fülessel. Tudják, hogy ez nekem nagyon fontos. Enélkül én nem lennék teljesen ugyanaz az ember. Úgy építenek egy csomó dolgot, hogy ne ütközzön a versenynaptárba. Tőlük ez egy óriási elfogadás és rugalmasság.”

*Kiemelt kép: Radó Norbert*

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!