A New Orleans Saints túlélte a rájátszás első körét, így továbbra is van esély arra, hogy Drew Brees gyűrűvel búcsúzzon a profi futballtól. Igazi most vagy soha szituáció ez, ugyanis ha nem sikerül a Super Bowl run, akkor a veterán irányítóval a fedélzeten nem is fog.
176 millió dolláros cappel számolva a Saints effektíve 99+ millió dollárral van a plafon fölött (51 játékossal számolva) a Spotrac és az OverTheCap adatai alapján, vagyis praktikusan ennyit kellene valahogy lefaragni az új ligaév kezdetéig. Ez egészen elképesztő, ilyenre még soha nem volt példa.
A Saints rosterén jelenleg 14 játékos van, aki 10+ milliót foglal el a capből: összesen 197 milliót, vagyis már csak velük számolva jócskán túllépi a gárda a keretet. Szinte lehetetlen, hogy ilyen körülmények között versenyképes maradjon csapat, még akkor is, ha az optimista forgatókönyv szerint 190 millió dollár könyékén is lehet a 2021-es cap.
Elképzelni is nehéz, hogy fér majd be a Saints a fizetési plafon alá, de akárhogy is hozza össze, az a maga nemében történelmi lesz.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Mi akkor a szankció ha valaki túllépi a fizetési sapkát? A kövi éviből vonnak be, a klubnak kell büntetést fizetnie, draftcetliket vesznek el?
Nem lehetséges ilyen, be kell férniük (ha jól emlékszem akkor már a ligaév kezdetén, azaz március közepén)
Ez jól hangzik, de ez csak szerződések átalakításával lehetséges.
Mi van akkor, ha a játékosok azt mondják, hogy ők nem akarnak átstrukturálni. A kivágásukkal viszont akár magasabb is lehet a dead money, mint az aktuális cap hit. Ha megnézed a dead money-kat, azokkal is a cap felett van a csapat bőven.
a játékosoknak jó az átstrkturálás, mert hamarabb kapnak pénzt és biztosabb is az állásuk, miért mondanának erre nemet? :)
Meglehet, :) Akkor viszont a csapat a következő évben lesz még rosszabb helyzetben.
Ahogy eddig is.
Amúgy cserénél hogyan változnak ezek a cap hit-ek? Van mód arra, hogy ráfizetéssel cseréljenek játékosokat, hogy vigyék a magas cap hit-jüket is?
attól függ, hogy a cap hit miből tevődik össze, de általánosságban a még nem kifizetett pénz (általában alapfizetés – base salary) minden gond nélkül átvihető az új csapat sapkája alá, viszont az előre leosztott (prorated) bónuszokat, mint az aláírási bónusz, meg az újraleosztás (khm, restructure) viszont “instant” pénz, ez olyan lóvé, amit a játékos már megkapott, de a cap menedzselésének megkönnyebbítése érdekében ezeket a bónuszokat több évre le lehet osztani, ez általában a szerződés hossza, de maximum 5 év.
Elméleti kérdés: Mi van, ha azt mondják, hogy nem férünk be és kész? Kizárják a ligából? Pellengérre állítják?
ha én lennék Roger, akkor a kedves aints lesz szíves megjelölni x játékost, akik azonnal megkapják a pénzüket (telejs szerződés mínusz ösztönzők), szabadügynökké válnak, a halott pénz pedig feltölti a sapkát az elkövetkezendő éveben, amíg ez a halott pénz el nem fogy. ja és játékosonként 5 millió bünti is jöhet a zsebembe, megy cseritinek
Brady kap 6 meccs eltiltást.
Egy szabály akkor ér bármit is, ha elég nagy a szabályszegés visszatartó ereje.
eddig még senki nem lépte túl a sapkát, szóval valós, hogy elég nagy a visszatartó erő
És akkor még szidtuk BoB-t…
Mindenesetre felettébb inkorrektnek gondolom, hogy komoly szankciók nélkül lehet egy csapat tartósan ennyivel a sapka fölött.
Szankcionálni csak az érvényes szabályok alapján lehet. Valószínűleg itt hiányos volt a szabályozás, a Saints meg kihasználta a kiskaput. Jövőre Brees nélkül úgyis minden mindegy alapon.
Mondjuk engem az érdekel, hogy az NFL mit fog ezzel az egésszel kezdeni. Amellett, hogy gondolom lesz szabálymódosítás.
wat
meg van adva egy határidő, ameddig be kell férniük a cap alá, nincs itt semmi hiányosság
Mi a szankció, ha mégsem fér be valaki?
gondolom visszasorolják a csapatot az NCAA-be :DDD
nincs szankció, ez nem NBA, itt szezon alatt mindig a cap alatt kell lenniük
egyébként olyat találtam, hogy minden kihágás 5 millió $-ig terjedő büntetés, draft pick megvonás, vagy szerződések visszavonása
gondolom utóbbi akkor, ha egy új szerződést akar valaki átvinni, de még nem nagyon történt ilyen
https://www.espn.com/nfl/news/story?id=1883127
ezt találtam, de ez sem olyan, amit pontosan be tudsz mérni, hogy mi miért történt, és mi a pontos büntetés lebontva részletekre
wat
meg van adva határidő, de még nem jött el az az időpont, ergo szankcionálni sem lehet, mert még jövőidő. Legalábbis én erre vonatkozólag értettem bjeela megjegyzését.
igen, ezt szarkazmusnak hívják
nyilván ő is tudja, hogy egyrészt még nincs is meghatározva a 2021es cap space, meg vasárnapig Brees sem tud visszavonulni
a megjegyzés csak arra vonatkozott, amit te is leírtál, hogy ami nincs, azt nem lehet túllépni, főleg akkor, ha ez még bőven a jövő dolga, így a címválasztás nem túl szerencsés (nyilván Józsi sem nagyon tehet róla, az angol több igeidővel dolgozik)
Eddig nem voltak felette, minden évben megoldották hogy beférjenek. Ennek a böjtje és a szankciója pedig most jön majd, mert annyi embertől kell megszabadulniuk, hogy a következő pár évben jó eséllyel futottak még csapat lesz a Saints
Semmi futottak mèg kategòria nem lesz itt.
Nem 0-ra kell lerombolni itt semmit mint nèmelyik csapatnàl.
Lesz elküldès de nem a fèl csapat, itt èpeszű vezetősèg van akik tudjàk mit csinàlnak.
Kikkel és mennyit lehet spórolni? Mekkora a baj?
https://www.spotrac.com/nfl/new-orleans-saints/cap/
https://overthecap.com/navigating-the-saints-2021-salary-cap-situation/
itt egy cikk arról, hogy hogyan oldható meg. annyira nem vészes amúgy, mint elsőre tűnik
Pont ilyenre gondoltam köszi.
Nyilván nem a legjobb a helyzet, és történelmi, de nem is megoldhatatlan.
évek óta ez megy, majd jövőre visszatérünk még egyszer ahogy látom :D
Köszi. 5 restructure és 6 cut. Csomó közülük nagyobb név. Egyszerűnek sem tűnik.
mondjuk a Thomas, Peat, Hill szerződésekkel nem segítettek önmagukon
“Cut Thomas Morstead”
Hát ez azért már kicsit a “nem megy a kupi, rúgjuk ki a portást” kategória :) (persze, értem, az is pénz, de már tragikomikus, főleg, hogy Morstead ikonikus alakja a csapatnak)
nyilván inkább dobnám ki Peatet vagy Hillt :DD
Azért ez egy elég optimista forgatókönyv. Gyakorlatilag abból indul ki, hogy minden játékos szerelemből focizik NO-ban, és örül, ha a lehető legtöbben tud rajta spórolni a csapat a szerződésének az átstruktúrálásával. Azt gondolom, hogy ez azért nem lesz ilyen egyszerű…
ahogy írtam már itt valahol, az átstrukturálás jó a játékosnak, mert hamarabb kap pénzt és biztosabb a munkája. Miért ne menne bele egy ilyenbe?
A cutba meg nyilván nem tud beleszólni.
Még Jordan esetében ez így is van valamennyire, mert ő már nem fiatal, egy kis emelésért cserébe, vagy csak az általad említett biztonságért valószínűleg belemegy a szerződésének az átalakításába.
De Lattimore és Ramczyk? Velük ugye pont kib…ik a csapat, mert a valós értékük helyett 5. éves opción kellene 2021-ben játszaniuk. Az ő és ügynökeik helyében csak olyan hosszabbításba mennék bele, amit a Saints később bánna meg esetleg.
pl.: Lattimore 2021-ben az 5. éves opción 10,244 milliót keresne. A legjobban kereső CB, Ramsey évi 20 milliót keres. Marshon helyében egy 4 éves, évi 25 milliós hosszabbítás (új pénzzel együtt 110 millió / 5 év = évi 22 millió), aminek legalább a 80% teljesen garantált lenne az a minimum, amibe belemennék. Különben oldja meg a csapat ahogy tudja. Ramczyk dettó ugyanez, csak kicsit kisebb összeggel.
Lattimore mi alapján is kérjen 25%kal többet, mint Ramsey? (új pénzzel 10%kal többet) Mikor a kanyarban sincs hozzá képest? Én már 15 millió felett is kiengedném a piacra, főleg ilyen cap helyzetben. Én nem hosszabbítanék vele idén, hanem megvárnám a következő szezont. Ebben az esetben persze már a játékoson múlik, hogy tesz-e szívességet a csapatnak az átalakítással, de az esetében ugyanúgy most kapja meg a 10 millióját alakítás nélkül és alakítással is, tehát ő nem veszít és nem is nyer a dolgon, tehát tök mindegy neki hogy könyvelik le, szal miért ne menne bele? Hátránya fixen nincs belőle és talán a csapat is szívesebben ad neki jövőre hosszabbítást, ha jól játszik. Illetve mondhatja, hogy holdoutol, ha nem kap új szerződést, ez egy veszély lehet, de a probléma az, hogy nem játszik elég jól ahhoz, hogy megkösse a csapat kezét (bár a saints lehet máshogy látja, ezt nem tudom)
Ramczyk esetében évi 15 milliós hosszabbításról van szó a cikkben, amivel top3 legjobban fizetett RT lenne a ligában. De ha megemeljük 1-2 millióval, még akkor is megoldható a dolog magas aláírási bónusszal.
Ha Lattimore cut, akkor egy évi 14-15 milliós szerződés bizton kinéz neki (szerintem kapna ő többet is egyébként). Ráadásul azt nem is kell 5 évre megkötnie, így még egy vagy akár két hosszabbítás is beleférhet a karrierjébe. Valamint ha kivágják, akkor a 10 milliónál akár jóval többet kap(hat) azonnal kézhez aláírási bónuszként az új szerződésével. Ramczyknél ugyanez a helyzet. Tudod elvesztett hozamokat is kell számolni…
Ramczyk helyében miért mennél bele egy kényszerpályán lévő csapat esetén abba, hogy csak a 3. legjobban fizetett játékos legyél a posztodona hosszabbítás pillanatában, ami két év múlva már lehet top 10-et sem ér majd? Azért ennél neki sokkal jobb a megítélése…
Lattimore szerintem nem ennyire jó, örüljön, hja új szerződést kap, mert ilyen cap helyzetben az egyetlen megoldás részemről egy 3. körös CB draftolása lenne idén vagy jövőre.
Ramczyk más tészta, de nem feltétlen látom értelmét megtartani őt se, ha nincs QB, minek fal alapon. Hozzáteszem, ezt Peatnél cseszték el, egy jóval kevésbé fontos játékost jóval kevésbé jó teljesítménnyel, oszt mégis kitömték, az a pénz jönne most jól, hogy a nagy cap hitet egy jó hosszabbítás mellett kicsit elegyengessék.
Brees szerződése miatt amúgy is tudják ott az FO-ban, hogy előbb vagy utóbb jönni fog egy ilyen döntéskényszer, biztosan van már felvázolt ötlet pár náluk.
Igazabol nagyon komoly aldozatot nem is kell hozniuk.
Lehet, hogy idén a Saints-nek még az első körökből is ki kell cserélnie az újoncok cap hit-je miatt :)
Mint az közismert, a cap túlértékelt.
Lesz egy nehezebb évük… Na bumm..
Inkább az a röhej,hogy akár -99 millióval is lehet mit kezdeni csak kreatívnak kell lenni és elfogani,hogy egy évig nem lesz más az asztalaon csak hagymás bab sörrel… Semmi drága steak semmi drága whiskey…
évek óta készülnek már erre amúgy is, csak Brees visszavonulása kell hozzá
nyilván a covidot nem számolták bele
Legalább öt éve folyamatosan izzad a GM a cap miatt. Végig versenyképesek voltak, Brees nélkül sem voltak reménytelennek.
Egy? Amíg nincs qb addig nincs party sem. Márpedig jövőre kiderül, hogy Winston megoldás e? Ha beválik akkor valóban csak 1 nehéz év.
Winston máshol se vált be…. Nem értem a Saintsben miért lenne jobb.
Mert máshol nem Payton az edző. BA azért jött, hogy felhozza. Láttuk nem vált be. De új orleánban esetleg jobban értenek ehhez.
Egy érdekes kérdés: mi történik, ha Brees és Big Ben is kap egy ötéves hosszabbítást veterán minimummal? És minden egyebet beseperni mint aláírási pénzt. Elmennek harmadik, negyedik QB-nak, nem kell bejárni, egész évben inaktívak, és effektíve nem lesz egyszerre nagy cap hitjük.
A szentek ezzel majdnem 20 milliót akár le is tudnának faragni egyből.
nem valami ilyesmi az automatikusan megsemmisülő éves koncepció?
Azért azt megjegyzem, hogy ez így már olyan mértékű trükközés lenne, ami egyébként szabálytalan, és nem csak a fizetést kellene elszámolni egyben, de még büntetéssel is terhelnék miatta a csapat fizetési sapkáját.
Mi alapján lenne az?
“…nem kell bejárni, egész évben inaktívak…”
Ez már kimeríti színlelt szerződés fogalmát, hogy csak a cap helyzet kezelése miatt szerződtél vele. Brees esetében különösen gond, hogy neki már van egy tévés szerződése szakkommentátorként, aminek előbb-utóbb nyilván eleget is kell tennie.
1, legfeljebb 2 évet el lehet így játszani, de ötöt biztosan nem.
nem lehet őket practice squad-be rakni, viszont így foglalnak egy helyet a
roster-ről.nem feltétlenül megoldhatatlan, de luxus.
nem lehet őket practice squad-be rakni, viszont így foglalnak egy helyet a
roster-ről.nem feltétlenül megoldhatatlan, de luxus.
Szerintem harmadik számú QB-nak böven jók lennének még vagy öt évig.
Szerintem ahanem jól fogalmazta meg. A sapka átlépése esetén az a büntetés, hogy nem tud az adott csapat új szerződést jóváhagyatni, azaz nem tud új szerződést kötni senkivel. Ennél nagyobb bünti egyébként nem is kell.