Minden ami NFL

Nem szabad megtörténnie

Published on

Ma véget ér a 2020-as alapszakasz, a csapatok fele már az offseasonre készül. Ezzel kapcsolatban olyan felvetések születtek, hogy “miért is ne hosszabbíthatna a Bears Mitch Trubiskyvel”, “végülis Justin Herbert miatt maradhatna Anthony Lynn a Chargers élén”, de Kyle Shanahan is kiállt nemrég Jimmy Garoppolo mellett. Please, no!

Természetesen nem kell és nem is szabad minden pletykát és nyilatkozatot elhinni, az NFL-ben mindenki hazudik. Ámbár Hue Jackson is maradhatott a Browns padján egy 1-15-ös és 0-16-os szezon után, a Jaguars is elhitte Blake Bortlesről, hogy franchise irányító – mindig van valaki, akit nem érdekelnek az érvek és a tények. Épp ezért összegyűjtöttünk öt forgatókönyvet, melyek az adott csapatok érdekében nem történhetnek meg.

1. Megtartani Anthony Lynnt

A vasárnap esti Eagles-Washington találkozóval ér véget a 2020-as alapszakasz, amit hagyományosan a Fekete Hétfő követ: ekkor mondanak búcsút a bukott főedzőknek. Doug Marrone (Jaguars) és Adam Gase (Jaguars) menesztése már nyílt titok, de Anthony Lynn (Chargers) még izgulhat.

A főedző menesztése igazából csak egyszer merült fel komolyabban, a Patriotstól elszenvedett 45-0-s vereség után, de akkor sem voltak óriásiak a hullámok. A szakértők és a rajongók többsége szerint is el kell küldeni, mert bár támadókoordinátorként rendben van a munkája, főedzőként egyértelműen megbukott. Ugyanakkor a játékosai szeretik és a csapat vezetése is nagyon tiszteli és sokra tartja, a Patriots elleni égést három győzelem követte és a pihentető Chiefs ellen is összejöhet a siker, vagyis négy megnyert mérkőzéssel zárná az évet.

A hóhérra várva

 

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Mindezt ugyanakkor nem szabad túlértékelni. A győzelmek gyenge csapatok (Falcons, Raiders, Broncos) ellen érkeztek, valamennyi három pontos különbséggel dőlt el, gyakorlatilag már matematikailag lehetetlen volt, hogy még több szoros meccset veszítsen a csapat. Támadókoordinátorként van helye a ligában, de az nem maradhat főedző, aki alatt annyira szétesett minden, hogy QB-sneakhez mindenki passzblokkol, vagy másodpercekkel a félidő előtt egyszerre vannak fenn a támadók és a speciális egység tagjai a pályán, elszórakozva három pontot.

2. Nagy szerződés Mitch Trubiskynek

A Bears az elmúlt három meccsét megnyerte, sorozatban négy mérkőzés óta tesz fel a támadósor 30+ pontot, amire 50+ éve nem volt példa, ráadásul Mitch Trubisky ez idő alatt 107-es passer ratinget átlagol. Ez annyira jól néz ki, hogy szinte már igaznak tűnik: későn érő típus, de jót tett neki a padoztatás, végre kijön belőle az 1/2-es potenciál, megtalálta a franchise irányítóját a Bears. Sokan már egyenesen megtartanák egy csinos kis szerződéssel, végtére is ha Teddy Bridgewater megért 20 milliót, akkor Trubisky miért nem?

Egyrészt Bridgewater sem érdemelte meg, Trubisky pedig még annyira sem. Tény, hogy Nick Folesnál jobban muzsikál, legalábbis jobban néz ki vele az offense, de túlzás lenne a Lions, a Texans, a Vikings és a Jaguars elleni teljesítmények alapján máris messiást kiáltani. Egyrészt a Lionsé, a Jaguarsé és a Texansé a három leggyengébb egység a ligában, de a Vikings is átlag alatti, másrészt önmagában Trubisky még ellenük sem játszott jól.

A fenti négy csapat védelme annyira pocsék, hogy működni tudott a futójáték (David Montgomery 106 yardot átlagolt, míg előtte 57 yardot szerzett meccsenként), nem volt pass rush, ráadásul annyira gyengék voltak a secondaryk, hogy Trubisky rendre üres elkapóknak passzolhatott, semmi extrát nem kellett csinálnia. Nem véletlenül volt csak a 24. legjobb irányító az elmúlt négy fordulóban a PFF értékelése alapján, hiába a 72,4 százalékos pontosság, 1001 yard, hét TD és két INT.

Trubisky nem lett jobb irányító, még gyenge csapatok ellen sem képes kiemelkedően játszani. Lehet vele hosszabbítani, egy jobb cserének elmehet, ám nemhogy 20 millió dolláros fizetést, de még a 10 millióst sem szabad megadni neki. Legalábbis ha nem akar úgy járni vele a Bears, mint a Jaguars Blake Bortlesszel.

3. Elengedni/franchise tagelni Dak Prescottot

A Cowboys ugyanabban a helyzetben van, mint a Bears: három meccset nyert sorozatban 30+ pontot átlagolva és van egy kevés esélye a rájátszásra. Andy Daltonnak is elég jók a számai, a végén még beigazolódik az, hogy Dak Prescott fölösleges és bárkivel működik ez a támadósor. Ahogy Trubisky feltámadása, úgy Prescott leértékelődése is teljesen fals.

A Dallas a Bengalst, a 49erst és az Eaglest fektette két vállra, melyek vagy csere-, vagy újonc irányítóval álltak ki és 14 győzelmük van összesen 15 forduló után. Daltonnal a legnagyobb siker az volt, hogy sikerült egy labdabirtoklásnyi különbségen belül kikapni a Steelerstől, de a Washington elleni két találkozón 66-19-es pontkülönbséggel kapitulált a gárda (igaz, az egyiken hamar kiütötték), miközben a Ravens 17, a Cardinals pedig 28 pontos előnnyel nyert.

Persze jogos észrevétel, hogy Dak Prescottal a csapat csak a Falconst győzte le, azt is csak az utolsó pillanatokban, de vele a csapat egy nem létező védelemmel legalább tartani tudta a Rams, a Seahawks és a Browns tempóját. Nem kell Prescottban egy Patrick Mahomest látni, de ettől függetlenül top 10 körüli irányító, aki köré lehet bajnokcsapatot építeni. Andy Dalton ezzel szemben egy nagyon jó csere, vagy alsókategóriás kezdő irányító, akivel szezononként 6-7 győzelem lehet a maximum, de az is leginkább erős kisegítőszemélyzettel.

Prescott értékét az első 13 forduló mutatta meg, nem az utóbbi három. Nem rajta kell spórolni, nem vele kell a franchise taggel szórakozni – ha a Cowboys rövid időn belül tényező szeretne lenni a ligában, az csak Prescottal képzelhető el.

4. A Patriotsnak felcserélni a top 5-be irányítóért

A Cam Newton projekt nem jött be, de még így sem tudott olyan rossz lenni a csapat, hogy a top 10-ben húzzon a gárda és egy Jets elleni siker még inkább ronthatja a csapat draftpozícióját. Irányító persze kellene, sokak szerint Bill Belichicknek akár a top 5-be is fel kellene cserélnie, hogy behúzzon egy QB-t, de ez aligha tűnik jó ötletnek.

Az 1/1 és Trevor Lawrence esélytelen, így Justin Fields és Zach Wilson maradt, mint reális opció. Mindkét irányítóban van potenciál, csakhogy a felcserét több dolog is bonyolítja. Egyrészt a Jets kiviheti egyiküket, másrészt a jelenleg 1/3-as Dolphins aligha fogja irányítóhoz segíteni a csoportriválist, emellett a Falcons, de akár a Lions és a Panthers is gondolkodhat egy irányítóban.

Természetesen semmi sem lehetetlen és van az a pick mennyiség, de a Patriots rostere jelenleg az egyik legrosszabb az egész ligában, messze nem csak egy irányítóra van a csapat a bajnoki címtől. A védelem kiöregedőben van, a támadósorban egyedül a fal átlag feletti, a kisegítő személyzet viszont borzalmas – ebben az offense-ben Patrick Mahomes is szenvedne, egy költséges csere után pedig nem maradna tőke a keret rendbetételéhez.

Amennyiben valaki a top 3 irányító közül elérhető lesz még a 10. hely környékén, akkor természetesen érdemes lehet lecsapni rá, de például az idei szezon jó példa arra, hogy bárkivel azért még a Patriotsnak sem megy, pláne kisegítő személyzet nélkül. Előbb legyen egy rendes rebuild, ahogy például a Dolphins csinálta 2019-ben, majd lehet all int mondani egy irányítóra.

5. Ragaszkodni Jimmy Garoppolóhoz

Itt nyugodtan említhetném Jared Goffot is, de az ő klubváltása nem olyan egyszerű – ellenben Jimmy Garoppolóval.

A 49ers kezdő irányítója legjobb esetben is egy erős közepes játékos, akivel egy zseniális főedző képes lehet esetenként rájátszásba jutni, de ennyi a maximum. A Garoppolo projekt megbukott, fölösleges erőltetni, pláne úgy, hogy az elcserélése/kivágása esetén 24,1 millió dollárt lehetne spórolni.

A legideálisabb egy csere lenne, az érte kapott második napos picket pedig fel lehetne használni egy új irányító draftolásához (részemről nem ér második napos picket, de úgy is lenne valaki, aki ad érte annyit). Nem mintha a 49ers könnyebb helyzetben lenne draft szempontjából, mint a Patriots (jelenleg 15. a sorban), de Kyle Shanahanék valóban egy jobb irányítóra vannak a Super Bowltól. Sőt, egy veterán irányítót is nagyon szívesen megnéznék San Franciscóban, Matt Ryan és Matt Stafford pont a mozdítható korban van és nem is feltétlenül lennének drágábbak, mint felcserélni a top 5-be.

Akárhogy is, de nagyon jó lenne, ha a csapat kockáztatna és valamilyen irányba elmozdulna a Garoppolo jelentette középszerűségtől. Ma már alighanem nagyon bánja mindenki, hogy a Tom Brady jelentette lehetőséggel nem éltek tavaly.

[/ppp_patron_only]

57 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group