Connect with us

Prémium cikkek

A legjobb szabadügynök safetyk

A 2021-es szabadügynök piac a safety pozíciót tekintve egészen kiváló nevekkel van telítve, igazi szupersztárokat köszönthetünk majd a listánkon. Többen várnak óriási, rekordokat döntő szerződésre, mások pedig új esélyben reménykednek egy olyan csapatnál, ahol végre teljesen ki tudnak majd bontakozni. A csapatok bőven dúskálnak a lehetőségekben, rengeteg a sokrétű opció, igazán különleges nevek fogják tesztelni a lehetőségeiket.

9. Jaquiski Tartt (29)

Tartt úgy vágott neki a 2020-as szezonnak, hogy a védelem alapkövének számított a 49ersben, de egy sajnálatos lábsérülés az ő szezonjának is idejekorán véget vetett. A szezon első negyedében rengeteg snapet kapott a védelemben, megmutatta, hogy egyaránt képes a boxban és a hátsó zónákban is játszani, Saleh előszeretettel mozgatta őt a formációban, olykor nickelbackként is számítani lehetett rá. A csonka szezontól eltekintve, nem dolgozott rosszul a védelemben, mindössze két touchdownt engedett hét meccsen, de mindemellett szerzett egy interceptiont és leütött két passzt.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

8. Xavier Woods (25)

A Cowboys védelme 2020-ban történelmi mélységekbe jutott el Mike Nolan vezetése alatt, de még a tragikus szereplés ellenére is volt egy-egy csillag a sötét éjszakában. Egy volt közülük Woods, aki a defensive back sor alapembere volt és egész szezonban stabil teljesítménnyel rukkolt elő. Rá is jellemző volt, hogy rengeteget dolgozott a boxban és annak környékén, de sebességének köszönhetően a hátsó zónákat is rá lehetett bízni. Coverage-ban gyengébb évet hozott, mint azt várhattuk tőle, de jól látszott, hogy egyik dallasi védő sem érezte jól magát abban a rendszerben. Ettől függetlenül Woodsnak bizonyítania kell, hogy a 2020-as év a kivétel volt és nem a szabály, vissza tud térni ahhoz a formájához, amiért az egyik legalulértékeltebb safetyként tartották számon a ligában.

7. Keanu Neal (25)

Neal 2018-ban és 2019-ben már szeptemberben be kellett, hogy fejezze a szezont egy-egy sérülésnek köszönhetően, így sokáig kérdéses volt, hogy tud majd visszajönni a játékba a tavalyi évadra. Játéka nem keltett csalódást az elmúlt szezonban, ahol leginkább a boxban dolgozott, sokszor linebacker szerepkörben, amikor a Falcons könnyebb csomagokkal (nickel, dime) védekezett. Otthonosan a jövőben is leginkább a line of scrimmage környékén fogja érezni magát, ahol jó hatékonysággal fog majd futás ellen dolgozni és előszeretettel siettetheti majd az irányítót. Érdekes lesz majd megfigyelni, hogy ha a Falcons nem igazolja vissza, akkor az őt draftoló, jelenleg Cowboys DC Dan Quinn vagy éppen legutóbbi koordinátora, a Ramshez igazoló Raheem Morris mennyire akarja majd az új csapatában tudni a sokoldalú védőt.

6. Malik Hooker (24)

Úgy tűnt, hogy Hooker karrierjében a határ csak a csillagos ég lehet, de a sérüléseknek köszönhetően sosem tudott olyan stabilan szerepelni, ahogy azt elvárták tőle. A 2017-es NFL Draft egyik legnagyobb védelmi playmakere volt és még négy év után is mindig úgy kell őt kezelni, mint egy nagy reménység, aki nem bizonyított, mintsem egy olyan játékos, aki már elit szinten tud a legmagasabb szinten is dolgozni. Ebbe persze nem csak a sérülések, hanem az edzői karban bekövetkezett változások is közre játszottak.

2018-ban Matt Eberflus kezei alá került, aki cover 2-es alapokra helyezve a játékot, két mély safetyvel szeret dolgozni, az ő rendszerében pedig nem érezte igazán jól magát a még mindig nagyon fiatal defensive back. A listán azért kerülhetett ilyen magasra, mert olykor-olykor megvillant, láthattuk benne, hogy milyen veszélyes a labdára, mekkora területet tud bejátszani, és azzal, hogy idén áprilisban lesz csak 25 éves, még kiaknázhatóak azok a lehetőségek, amik benne rejlenek. Ehhez viszont szükséges lesz, hogy olyan koordinátor irányítása alatt dolgozhasson, aki cover 1/3-as sémákat alkalmaz. És itt jöhet szóba kapcsolódási pontként a Jaguars és Urban Meyer, illetve az a Chris Ash (DB-edző), akikkel korábban az Ohio State-en is együtt dolgozhatott.

5. Anthony Harris (29)

Harris 2019-ben futott All-Pro kaliberű szezont, de a Vikings akkor nem akarta megfizetni, franchise taget tett rá, hogy megnézzék, valóban megéri-e, hogy hosszútávon megfizessék. A Vikings védelme összességében gyengélkedett, a fiatal cornerbackek rutintalanságból sok hibát vétettek, a pass rush pedig a megszokottakhoz képest szinte nem is létezett, ezek a faktorok pedig mind-mind hozzájárultak Harris gyengélkedéséhez. Ideális környezetben stabil szereplésre volt képes Smith párjaként, 2020-ban viszont az elvártaktól elmaradt, többször belehibázott a mérkőzésekbe, és pont abban nem mutatott elit teljesítményt, amiért korábban az egekbe magasztalták. Ez pedig nem más, mint a coverage, amiben gyengélkedett idén, négy TD-t is engedett, ami sokba kerül a csapatának. Ettől függetlenül, a játék más elemeiben szép számokat hozott és jó eséllyel pályázik arra, hogy még az ellenére is, hogy nem tartozik a legfiatalabbak közé a posztján, a top fizetést kapjon majd 2021-ben.

4. John Johnson (25)

Egyetlen kiugró év volt negatív irányban Johnson karrierjében, amikor nem tudott kiemelkedő formát hozni, ez 2019-ben volt, mikor sérülésekkel bajlódott, ettől az évadtól eltekintve végig stabil, elit játékkal rukkolt elő az egykoron harmadik körös választott. 2020-ban ért fel igazán a csúcsra, tavaly mutatta meg, hogy mennyire sokrétű játékos, milyen könnyen veszi azokat az akadályokat, amik akkor hárulnak elé, ha mozgatva van a formációban. Elit számokat és teljesítményt produkált a slotban, a boxban és single high szerepkörben is, egy igazi svájci bicskája volt Brandon Staley védelmében.

A Rams viszont pontosan tudta már a 2020-as szezon megelőzően is, hogy Johnsont nem fogja tudni megtartani, nincsenek olyan pénzügyi helyzetben, hogy nagyobb összeget áldozzanak rá. Ezért érkezett Terrell Burgess és Jordan Fuller a drafton, hogy a jövőben majd ők pótolják a távozó sztár által betöltött űrt. Ezzel pedig Johnson az egyik legfelkapottabb neve lesz a 2021-es piacnak, hiszen még csak decemberben lesz 26 éves, sok ideje van az NFL-ben, hogy rászolgáljon arra a pénzre, amit ebben az évben fog keresni. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy az ő fizetése is ott lesz a felső polc környékén (13-15 millió dollár/év).

3. Marcus Maye (27)

A New York Jets 2017-ben rengeteg tőkét fektetett be a safety posztba, a játékosbörze első körében Jamal Adamst, a másodikban Marcus Maye-t választották ki. Adams históriája ismert, most pedig Maye áll annak kapujában, hogy adott esetben új otthonra leljen, ha a Jets nem gondolkodik abban, hogy minimum egy franchise taget helyezzen rá. A Jets nagy általánosságban borzasztó szezont futott, de a védelemben akadtak olyan teljesítmények, melyek előtt meg kell emelni a kalapunkat, és az egyik ilyen munka Maye-é volt, aki egész évben szenzációsan játszott.

Free safetyként a teljes szezonban nagyon stabilan dolgozott, rengeteg nagy játékkal rukkolt elő, amikor pedig lemozgatták a boxba, hogy a futás ellen dolgozzon, akkor se vallott kudarcot, sőt, a játékát egy újabb szintre tudta emelni. Ez a fejlődés eredményezhet neki egy vaskos csekket, amit jó eséllyel a Jets fog a kezébe adni, ha nem is idén, de legkésőbb 2022-ben. Hiszen ott van a tag lehetősége is, amit erősen fontolgatnak a csapatnál, így rövidtávon “mindössze” $10,5 milliót kell áldoznia a védelmének egyik legnagyobb vezérére.

2. Marcus Williams (24)

Williams nagyon jó négyéves periódust tudhat maga mögött a Saintsben, a kezdeti nehézségeket leküzdve, stabil játékkal jelentkezett, hasznos eleme volt Dennis Allen védelmének hátsó fertályában. Megmutatta, hogy képes óriási területeket lefedni, oda tud érni a nagy bombákhoz és képes nagy játékokkal meglepni az ellenfél támadósorát. Igazán kiugró volt nála, hogy a 2020-as szezonra sokat fejlődött szerelésben, mindössze két kísérletet vétett, amivel a safetyk között a liga elitjébe tartozott.

A jövőjét tekintve nem könnyű elképzelni, hogy New Orleansban maradna, mert egyfelől a Saintsnek nem szokása a lejáró újonc szerződésű safetyket visszaigazolni, másrészről nem is nagyon van mozgásterük nagyobb összeget adni Williamsnek. A helyzetet pedig tovább nehezíti, hogy vannak más prioritások a csapatnál, melyek fontosabbak, mint egy safety olyan mértékű megfizetése, hogy azzal a legmagasabb polcra kerülhessen. Williamsnek viszont megvan az igénye, hogy legalább $11-13 millió körül keressen, értékét tekintve pedig rendben is van, fog találni magának olyan csapatot, amelyik hajlandó lesz ekkora összeget áldozni rá.

1.  Justin Simmons (28)

Simmons egyértelműen a legnagyobb neve az idei szabadügynök piacnak safety poszton, ő az a szupersztár, akiről a legtöbb csapat álmodozik, hogy a védelmében tudhassa. Egy egészen elit 2019-es évvel került az igazi rivaldafénybe, amikor a játék minden egyes elemében emberfeletti számokat hozott, majd 2020-ban bizonyította, hogy ő nem csak egy egyszezonos csoda. Bár játéka a tavalyi évben a franchise tag alatt nem volt olyan kiemelkedő és tiszta, mint az azt megelőző idényben, de így is az egyik leghasznosabb tagja volt Fangio védelmének. Ugyan coverage-ben voltak gyengébb teljesítményei, de megmutatta, hogy mennyire sokoldalú játékos, aki nem csak a pálya mélyebb részein van óriási hatással a játékra, hanem a boxban, a LoS környékén is.

Amennyiben a Broncos nem tesz rá még egy taget és nem is sikerül otthon tartania a nagyszerű védőt, úgy ő lesz a legkeresettebb safety a piacon. És annak ellenére is ő lehet a legjobban fizetett játékos a posztján, hogy a listán több név is elit kategóriát képvisel, illetve az elmúlt draftok példája mutatja, hogy a 2-3-4. körökben is lehet olyan safetyt húzni, aki már az első évben nagy hozzáadott értékkel tud dolgozni.

[/ppp_patron_only]

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
ahanem
ahanem
2021-02-21 16:57

Danika légy szíves mondd már meg, hogy Simmons mi a rákért FA

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x