Connect with us

Prémium cikkek

Legjobb szabadügynök tight endek

Az idei tight end szabadügynökpiac még a szokásosnál is gyengébbnek tűnik. Tele vagyunk fiatal potenciált ígérő játékosokkal, akik azonban eddig képtelenek voltak az áttörésre, így picit kockázatosnak érzem a leigazolásukat. Sokat elmond a piacról, hogy két nagy öreg is a legjobb hatba tudott kerülni, pedig a dinamikájuk már jelentősen megkopott, de a játékintelligenciájuk még sokat érhet.

8. Dan Arnold

Arnold azon tight endek közé tartozik, akiknek a nevével keveset fogunk találkozni, mert elsősorban inkább blokkolásban használható és csak nagy ritkán lesznek kelkapásai. Ez főleg annak köszönhető, hogy nem a legbiztosabbak a kezei, de idei közel 500 yardja megmutatta, hogy azért kiegészítő fegyverként lehet használni. Kár hogy mindezt a Cardinalsban tette, ahol a sok fegyver miatt volt esélye a szeparálódásra, így nehéz abban bízni, hogy bármilyen rendszerben eredményes lehet.

Mivel blokkolásban is inkább csak átlag feletti és nem kiemelkedő, ezért nem fogják túlfizetni, egy körülbelül 2-3 millió dolláros átlagkeresetet látok az ő pozíciójában.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

7. Mo Alie-Cox

Nem biztos, hogy sokan találkoztatok a nevével és ez annak köszönhető, hogy eddig soha nem kapott igazán nagy szerepet és idén is inkább egy rövid periódusban figyelhettünk fel a nevére, amikor többször is megtalálta Rivers az end zone-ban. Nem egy atletikus tight end, ennek megfelelően nem állandó veszély a védelem számára, ellenben bizonyos szituációkban, főleg a red zone-ban hasznos játékos lehet a támadósorok számára.

6. Jared Cook

Cook évek óta stabil tight endnek tekinthető, ellenben egyik évében sem volt kiemelkedő és már nem is igazan lehet feltételezni, hogy szintet tud lépni. Pont ezért egy olyan csapat csaphat le rá, amely azonnali tight end segítségben reménykedik, de nem misztifikálja túl a jelenlétét.

Már ő sem tartozik a fiatal játékosok közé és a blokkolási képességei is megkoptak, így egy contender gárdához (amiért a Saints is lecsapott rá) 1-2 évre tudom elképzelni, olyan évi 4-6 millió dolláros átlagbérért.

5. Rob Gronkowski

Mindent elmond az idei tight end piacról, hogy Gronkowskit legszívesebben az első helyre tettem volna még annak ellenére is, hogy visszavonulásból tért vissza és egész évben a Super Bowl kivételével limitált szerepkörben főleg blokkolóként tevékenykedett.

Azonban felvillanásiból láthattuk, hogy még mindig van a tankjában, érzi a játék minden apró részletét és hatalmas küzdő. Amiért mégsem tudom első helyre sorolni, az annak köszönhető, hogy nem tekintem igazi free agentnek, mivel csak és kizárólag Bradyvel hajlandó játszani, ha egyáltalán még fog játszani, így Tampában lesz a helye vagy ismét visszavonul.

4. Gerald Everett

Everett fizikai adottságai megvannak, hogy akár a jövő egyik nagy tight endje lehessen, de mindent elmond a képességeiről, hogy a kiváló Rams offense-ben évek alatt sem tudott úgy igazán berobbanni a ligába. Idén pedig, hogy haloványabb volt a Goff vezette sor, ő is csak szürkébb lett.

Az egyetlen dolog amiben bízni lehet, hogy még fiatal és éppen ezért elég potenciált lehet feltételezni a játékában, mindenesetre hatalmas reményeket én személy szerint nem fűznék a leigazolásához.

3. Robert Tonyan (RFA)

Tonyan főnixmadárként emelkedett ki az idei évben, amit elsősorban Aaron Rodgersnek és az Packers edzői gárdájának köszönhet. Ennek ellenére élt a lehetőséggel és elég biztos pont volt a támadósorban irányítója számára, főleg az end zone-ban. Mivel alapvetően nem egy szuperatletikus játékos és keveset is láttunk belőle, ezért nem igazán ajánlanék neki nagy szerződést, de egy 1-2 éves prove-it dealt megérhet valamelyik csapat számára.

Nála fontos kiemelni, hogy korlátozott szabadügynökről van szó, így a Packers viszonylag könnyedén és olcsón tarthatja meg egy tenderrel.

2. Jonnu Smith

Smith fokozatosan lendül egyre jobb és jobb formába és ennek megfelelően egyre nagyobb szerepet is kapott az elmúlt években. Még mindig nem az igazán sokat használt elkapó tight end, de elkapás utáni yard átlaga kiemelkedő. Az idei elérhető top TE-k közül ő a legfiatalabb, így egy jó edzői gárdával sokat lehet csiszolni még a játékán, ami érdemi áttörést is hozhat nála.

Az egyetlen baj a játékával, hogy blokkolásban nem túl kiemelkedő, elég sok hibát vét és nem megfelelő a technikája sem, így nem feltétlenül lehet használni minden kísérletes játékosnak. Játékának ezen aspektusa miatt 8 milliós átlagnál nem ajánlanék neki többet és ezt is csak azért, mert nem túl bő a prémium tight end választék idén sem.

1. Hunter Henry

Henry első két éve zseniális volt és sokan a Gronkowski éra utáni következő nagy tight endet is belelátták a karrierjébe. Sajnos ez elsősorban a sorozatos sérülései miatt mára teljesen meghiúsulni látszik, de egy korrekt, a liga első felébe tartozó tight end még mindig lehet.

Azonban, hogy ezt el tudjuk hinni, végre stabilan hoznia kellene egy jó idényt, ahol konzisztensen tudja szállítani a yardokat. A testfelépítése és a játékintelligenciája adott, hogy abszolút mismatch legyen a védők számára. Egy 10-12 millió dolláros átlagszerződés nézhet ki neki és ha eléggé bíznak benne a csapatok, akkor körülbelül 2-3 évre.

[/ppp_patron_only]

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
pritek
pritek
2021-02-16 14:48

Arnoldrol amit irtok, az ugy rossz ahogy van az utolso bekezdest leszamitva. WRbol lett TE, a kezei jobbak mint a sokevi atlag, nem blokkolo TE. A Cards is elso sorban elkapasoknal szamitott ra, az egyeduli oka, hogy iden tobbet kellett blokkolnia, az Williams serulese volt, amivel elso szamu TE lett.
Utolag ha visszanezed, akkor hol volt iden sok fegyver a Cardsnal amitol lehetett szeparalodnia? A semarol nem is beszelve, ami miatt minden egyes elkapasnal mar azonnal a nyakaban voltak ketten az aktualis elkaponak. Arnoldban is benne maradt 100-150 yard mert olyan uteseket kapott az elkapas pillanataban, hogy azt azert csak kevesen huztak volna csak be.
A masik 50-100 meg Murray moslek dobasai miatt ment el. Azert az tre ha a 6’6os gyerek felett dobod el a labdat ugy, hogy ne tudja elkapni.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x