Connect with us

Hír

Forrósodik a levegő Zach Ertz körül

Michael Silver információi szerint több csapat is érdeklődik Zach Ertz iránt az Eaglesnél és az elkövetkező napokban összejöhet egy csere. Az már tudvalevő, hogy a tight end nem Philadelphiában folytatja a pályafutását, a kérdés már csak az, hogy el tudja-e cserélni az Eagles, vagy ki kell vágnia. Elképzelhető egyébként, hogy ezt a hírt a csapattól szivárogtatták ki, hogy megpróbáljanak nagyobb piacot generálni a játékos körül.

Ertz nagyon sokáig az Eagles legproduktívabb támadójátékosa volt, a Pederson-Wentz érában ötből négyszer a legtöbb elkapott yarddal rendelkezett a csapatban. A kivétel viszont épp a tavalyi, amikor borzasztó szezonja volt, öt meccset kihagyva karrierje legkevesebb elkapását (36), elkapott yardját (355), elkapásonkénti yardátlagát (9,3), célbavételenkénti yardátlagát (4,7) és TD-jét (1) szerezte, emellé volt 5 elejtett labdája is. Persze az egész Eagles támadósor egy romhalmaz volt, ami nyilván rontotta Ertz számait is, de ő maga is gyengén teljesített.

A 2021-es alapfizetése $8,5 millió, ezt kellene átvennie új csapatának. Az Eagles szemszögéből a kivágása és az elcserélése is azt jelentené, hogy $7,77 millió halott pénz benyelése mellett $4,7 milliót spórolna a fizetési sapkában. Azt viszont fontos megjegyezni, hogy trade esetén csak a ligaév kezdete után szabadul fel ez az összeg, így ezt nem használhatják arra, hogy beférjenek a plafon alá március 17-ig – persze utána ez plusz elkölthető erőforrás lesz.

6 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
6 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Fetyke
Fetyke
2021-03-08 03:28

Nem nagyon hiszem, hogy bárki ad érte bármit is…

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2021-03-08 05:43

Majd szépen kivágják és BB felszedi a porból, miközben jóindulatúan ad neki két fillért egy évre.

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  bjeela
2021-03-08 06:52

Kérdés, hogy Newton béremeléses 2 milliós fizetése mellé befér-e a sapka alá még az a két fillér :)

bjeela
bjeela
Reply to  conspiracy theory
2021-03-08 11:36

Majd Newton szerződését kissé átstrukturálják. Legfeljebb a fodrászra kevesebbet költ…

reszelo.aladar
reszelo.aladar
2021-03-08 08:13

Azért ő egy nagyon jó TE. Abból kiindulva, hogy Jimmy Grahamnek még idén adtak fizetést, pedig neki már 6 éve nem meggyőzőek a számai, lesz még aki lát benne potenciált. Ráadásul még csak 31, vagyis van még benne töltés.

Józsi14
Józsi14
2021-03-08 08:35

cut

6
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x