Prémium cikkek

Szinten tartás – Packers FA kitekintő

Published on

Két egymást követő évben is egy karnyújtásnyira volt a Green Bay a Super Bowltól, de mindkétszer csúnya vereséget szenvedett a konferenciadöntőben. A csapat magja megvan, az irányító poszton a jelenlegi MVP játszik, McCarthy után úgy néz ki potens vezetőedzőt sikerült találni. Mégis mi hiányzik akkor, hogy ez a csapat előre tudjon mozdulni az utolsó lépcsőfokról? Tud egyáltalán javulni?

A válasz megtalálása meglehetősen nehéz. A fontos posztokon azt lehet mondani, hogy a csapat rendelkezik megfelelő személyzettel, mégsem akar összejönni az a hőn áhított döntő. 2020-ra egy kifejezetten erős csapatot rakott össze Brian Gutekunst general manager, amit már egyben tartani sem lesz egyszerű feladat – vagy inkább lehetetlen. A további erősítés pedig akár fájdalmas lemondásokkal is járna.

Játékosok, akiken spórolni lehet

A csapat már megkezdte a fizetési sapka alatti hely felszabadítást Ricky Wagner és Christian Kirksey cutolásával, de még így is bő mínusz 11 millió dollárról indul. Tovább lehet növelni a cap space-t egy-egy játékos eleresztésével, de a nagy összegeket újraszerződésekkel és átstruktúrálásokkal lehet elérni.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Ez azonban ingoványos talaj. Nagyon meg kell gondolni, hogy kivel és milyen módon szerződik újra egy csapat vagy alakítja át a szerződését és csoportosít át alapfizetést aláírási bónusszá. Gondoljunk csak az Eaglesre vagy a Saintsre, akik ezzel a stratégiával kerültek 2021-re ha nem is megoldhatatlan, de kellemetlen helyzetbe.

A legérdekesebb kérdés rögtön Aaron Rodgers esete. 37 millió dollárnyi helyet foglal ez az idei fizetési sapkából, ami több mint az idei rendelkezésre álló 180 millió dollár 20%-a. A Jordan Love draftolása után keletkezett zavar oka pedig pontosan az volt, hogy a csapat első körös cetlit áldozott egy olyan játékosra, aki csak akkor kerülhet kezdőbe, ha az elődje, a csapat arca távozik. Ezt azonban a jelenlegi szerződése mellett sem tehetik meg igazán gazdaságosan, csak 2022-ben. És még akkor is csak 17 millió dollár halott pénz mellett lehetne túladni Rodgersen. Ha a csapat azonban átalakítja a szerződését, azzal csak tovább növelik ezt az összeget és gyakorlatilag trade-elhetetlenné teszik az irányítót még 2022-re is. Ezek alapján egyfajta vélemény nyilvánításnak is lehet tekinteni, ha a csapat a tavaly drafton történtek ellenére mégis hozzányúl Rodgers szerződéséhez és átalakítja azt vagy esetleg újraszerződik a regnáló MVP-vel. A gesztus értéken kívül viszont rengeteget lehet nyerni egy ilyen lépéssel, ez a nagyjából $14 millió rengeteget segíthet még.

A másik spórolási lehetőség Davente Adams újraigazolása. Esetében az átalakítás nem opció, hiszen utolsó évébe lép a szerződésének. Adams még 2017 végén írt alá 4 év szerződést a csapattal, a mai viszonyokat tekintve potom 14,5 millió dolláros átlagért. A még mindig csak 29 éves elkapó ma ennél lényegesen többet kapna egy újraigazolással, valahol 20 millió környékén, de egy hosszú távú szerződéssel lehetne úgy sakkozni, hogy 2021-ben kevesebb, akár 10 millió körüli összeget foglaljon csak Adams a sapkából. Természetesen a reprezentált 6 millió dollár itt is csak iránymutató, nem egzakt érték (legfeljebb $9,3 millióig lehet menni).

Az utolsó játékos, akinek a szerződését megbolygatva lehetne helyet felszabadítani, Za’Darius Smith. A két éve a csapat kötelékébe tartozó pass rusher egy kiemelkedően jó és egy simán jó éven van túl. Azt azonban bizonyította, hogy a csapat legjobb edge játékosa és nem volna túl kockázatos lépés Rodgershez hasonlóan pár millió dollárt garantálttá alakítani a szerződéséből. A visszaeséstől nagyon nem kell tartani egy évek óta magasan teljesítő még mindig csak 28 éves játékos esetében, így akár átalakítás, akár újraszerződés is szóba jöhet (utóbbival akár $12 millióra is rúghat a spórolás).

Végül pedig 3 cut, azaz hagyományos spórolási lehetőség. Preston Smith ugyancsak két éve érkezett, mint névrokona, de neki igazán csak egy kiemelkedő sezon jött össze. 2019-ben karrier évet zárt mind sackben (15) mind total pressure-ben (62). 2020-ra azonban a sackek csupán harmada jött össze (5) és a nyomásgyakorlásai is kevesebb mint a felére estek vissza (29). Az igazság az, hogy ezek a számok jobban korrelálnak a karrierjében mutatott átlagokhoz, és 2019 tekinthető egy váratlan felülteljesítésnek. Esetében a 8 millió cap space szintén 8 millió halott pénz elkönyvelést vonna maga után, de a 2020-as gyengébb szezonjának és Rashan Gary jó játékának köszönhetően nem volna akkora veszteség az elküldése, mint az tavaly ilyenkor tűnt. Rajta kívül pár milliót lehet még spórolni két gyengébb képességű játékos elküldésével. Dean Lowry volt Kenny Clark elsőszámú társa, de vastagon benne volt a védelem gyenge teljesítményében a futásvédekezést tekintve. Josh Jackson viszont még ennyire sem volt hasznos és csupán a snapek 30%-án játszott. Rosteren eddig is csupán az tartotta, hogy korábbi 2. körös játékosról beszélünk.

Legfontosabb szabadügynökök

Ez a csapat 2020-ra volt kihegyezve (kivéve persze a 2020-as drafton történteket). Azonban 2021-re ha nem is sok, de pár kulcsfontosságú játékos szerződése lejár.

A legnagyobb veszteség egyértelműen Corey Linsley lenne. A tavalyi évben első csapatos All-Prónak választott center 2014 óta adja fel a labdát Aaron Rodgersnek, az azóta a liga élmezőnyébe tartozó Packers támadófal egyik legbiztosabb pontja. Sajtóértesülések szerint nem valószínű a maradása. Könnyen a legjobban kereső center lehet a ligában, amivel Ryan Kelly évi 12,4 milliós fizetési határát döntené meg. Ez az összeg nem biztos, hogy beleférne a Packers számára, bár ha nagyon szeretné, vélhetően azért ki tudná gazdálkodni Gutekunst.

A szintén jó éveken túl lévő Aaron Jones, Jamaal Williams futó duó szerződése is lejár. Jones az elmúlt két szezonban átlépte a 3000 scrimmage yardos határt, egy modern running back az egyik legjobb kezekkel a ligában. Az elmúlt két év egyik legproduktívabb támadósorának egyik kulcsfigurája volt. Williams kevésbé felkapott név épp Jones miatt. Azonban az első számú futó sérülései alkalmával ő is meg tudta mutatni, hogy nem sokkal rosszabb játékos. Elkapásokban hasonlóan jó, ha nem jobb, mint Jones. Jól mutatja a két játékos képességét, hogy nem egyszer álltak fel slot vagy épp szélső elkapó pozícióba és futtattak velük route-ot a WR hiány okán. Williams vélhetően közel sem lesz annyira felkapott név mint Jones, de nem biztos, hogy ár/érték arányban sokkal rosszabbul jár majd vele a leendő csapata. A napokban felröppentek pletykák azzal kapcsolatban, hogy a Packers franchise tag-et tehet esetleg Aaron Jonesra, ami körülbelül 11 millió dollár értékű lenne. A döntés már csak amiatt is érdekes lenne, mert a Packers az egyetlen csapat a ligában, amely nem használta a franchise tag-et egyetlen alkalommal sem az elmúlt évtizedben. (Utoljára 2010-ben éltek ezzel az opcióval Ryan Pickett kapcsán). Bár Jones egy remek játékos, a posztjából adódóan nem gondolom, hogy jó döntés volna miatta megszakítani ezt a sorozatot. Sem a hosszú távú szerződést, se, taget nem kap ebben a mostani szcenárióban, így távozni fog a csapattól.

A többi szabadügynökök az első hármas mögött kevésbé érzékenyen érintik a csapatot. Kevin King távozásának még valahol örülni is lehet, hiszen nagyon gyenge minőséget képviselt. Persze nem segített a megítélésén, hogy az ellenfelek rengeteget tesztelték, hiszen a túloldalon Jaire Alexander remek idényt futott. Rajta kívül a korábbi kezdő, de az elmúlt két évben mindössze 3 meccset játszó Lane Taylor szerződése jár le és az elsősorban blokkolási feladatokat ellátó veterán tight end Marcedes Lewis.

Két kiemelendő korátozott jogú szabadügynök került még fel a listára. A bomba évet futó és 12 TD-ig jutó Robert Tonyan és az Adams mögötti 2.-3. számú elkapóként használt Allen Lazard.

Potenciális érkezők

Tonyan és Lazard esetén az ár-érték arány túl kecsegtető volt, így kérdés nélkül döntöttem a megtartásuk mellett.

Ahogy már említettem Aaron Jones véleményem szerint túl drága opció a Packersnek. Azonban ez nem igaz Jamaal Williamsre is. Under the radar játékos, ami miatt sokkal olcsóbb lenne az ő visszaigazolása. Az a fajta kiemelkedő agilitás nem jellemző rá, mint Jonesra, de egy kissé más karakterisztikájú offense-ben ő és Dillon akár hasonló produktivitású futó tandem lehet.

Nagyon valószínű, hogy ellentétben velem, a csapat nem fogja meglépni Corey Linsley újraigazolását, aminek egyszerű oka, méghozzá hogy Gutekunst szemrebbenés nélkül mond le az öregedő támadófalemberekről. Josh Sitton, TJ Lang vagy épp a tavalyi évben Bryan Bulaga elengedése is azt igazolja, hogy igen ritkán ad 3. szerződést top támadófalembernek a Packers. Ez alól David Bakhtiari a kivétel. Aaron Rodgers, mint minden irányító, érzékeny a nyomásra. Karrierje első éveiben megtapasztalhatta, hogy milyen amikor folyamatosan ütik-verik, de most már hosszú évek óta minden évben top fal áll előtte. Linsley 30 éves lesz az új szezonban. A romlandó teljesítménynek nyoma sincs, sőt 2020-ban karrier évet zárt. Mindössze 4 db nyomást engedett egész szezonban, ami a legkevesebb a liga összes centere és guardja között.

Minden elkapó probléma ellenére a legjobb támadósor 2020-ban a Packersé volt. 2,5-3 kulcs ember szerződése jár le ebből az egységből. Logikus volna megpróbálni minél jobban egyben tartani ezt az állományt, amihez inkább szánnék én tízenpár millió dollárt évente Linsley-re, mintsem Aaron Jonesra.

Az első nem csak visszatérő, hanem valóban érkező játékos Xavier Rhodes. Rhodes karrierjét 2019-ben már temettük, amikor nagyon gyorsan nagyon mélyre zuhant a teljesítménye utolsó minnesotai évében. 2020-ban azonban a Colts zóna heavy védelmében újra visszatért ha nem is premier éveihez, de egy kifejezetten jó minőségű kezdő szintű játékhoz. A távozó King helyén kellene szerepeljen második számú cornerként. Felépítésében is hasonlít Kingre, fizikális, nagyobb darab játékos és tökéletesen illik a Packers eddigi szintén sok cover 2-t, cover 4-et alkalmazó védelmébe.

Végül pedig 2020 Christian Kirksey-je is megérkezik Avery Williamson személyében. A legnagyobb nevekre nincs esélye a Packersnek és a csapat politikája sem az, hogy nagy nevű játékosokat igazolna vagy magas draft cetlit lőne el a linebacker posztra. Williamson talán tényleg be tudná tölteni a Martinez után keletkezett tackle gyár űrt. Futás ellen rendkívül hasznos játékos, amire igen nagy szüksége is lenne a Green Baynek. A Jetsben éveken át nyújtott jó teljesítményt, de a Steelersben a trade-elése után nem tudta ugyan azt a szintet hozni. Azonban nincs még abban a korban, hogy egyértelműen le kellene mondani róla. Coverage képességei nem jobbak, mint a jelenlegi játékosoknak, de a futójátékoknál sokat emelhetne a védelmen.

Halványan írtam még be Kelvin Beachumot, aki úgy gondolom okos döntés volna a csapat szempontjából a fal jobb oldalára. Az én vázlatomban nem feltétlenül maradna rá pénz (bár ha ügyesen alakítják az érkezők szerződését, végül is beleférhet), de mint írtam a legdrágább érkező Corey Linsley maradására nem sok esélyt látok. Afféle alternatíva lenne Beachum a fal erősítésére. Játszott korábban LT-t is, de 2020-ban a Cardinals RT-je volt és kifejezetten jó teljesítményt tett le az asztalra. A futás támogatásában sosem volt kiemelkedő játékos, de remek passzblokkoló, pontosan ilyen játékosokat keres a falába évek óta a Packers. Védd meg Rodgerst és ő meg fogja találni valahogy a célpontjait. Beachum pontosan ezt tenné.

A hiányposztok nagy részére sikerült megoldást találni. Egy needdel nem foglalkoztam, az pedig a mindenki által ismert elkapó. A minőségi javuláshoz ugyanis túl mélyen kellene a csapatnak a zsebébe nyúlnia, amire nem feltétlenül van lehetősége. Bár lehet, hogy sok vizet nem fog zavarni, az opt outból Devin Funchess is vissza fog térni. Ettől függetlenül a draft 1. vagy 2. körében úgy gondolom, elkapót kell draftoljon a csapat. Azonban mint látható volt, Rodgers az alapszakaszban Adamst leszámítva futottak még kategóriás játékosokkal is képes MVP szezont produkálni. Így pedig elég, ha a rookie elkapó akár csak a szezon második felében kezdi el felvenni igazán az NFL ritmusát. Az érkezőktől függően a támadófal lehet még az a pozíció, ahol erősítésre szorulna a csapat, illetve a védőfal belseje.

[/ppp_patron_only]

11 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group