Az idei drafton jó pár olyan magasan rangsorolt cornerbacket találunk, akiknek az édesapjuk is NFL-játékos, ráadásul Pro Bowler volt. Itt említendő Patrick Surtain II, Asante Samuel Jr., de tehetségben nem marad el tőlük Jaycee Horn sem, aki Joe Hornnak, a Saints elkapójának a fia. Joe Horn a 2000-es évek elején produktív elkapó volt New Orleansban, több szezonban ment 1000 yard illetve 10 elkapott touchdown fölé, négyszer választották a Pro Bowlba. Ha a mentalitását örökölte Jaycee, akkor a meglévő tehetségével sokra viheti a profik között.
Joe Horn egy érdekes figurája volt az NFL-nek. Nem kapott első osztályú egyetemi csapattól ösztöndíjajánlatot, ezért csak egy junior college csapatban játszott két szezonban. Ezt követően két évig nem futballozott, helyette gyorsétteremben és bútorgyárban dolgozott. Utolsó dollárjait arra költötte, hogy kikölcsönzött egy edzésvideót Jerry Rice-ról, majd ez alapján hasonló videót készíttetett magáról, amit elküldött különböző csapatoknak. Végül a kanadai ligába került, ahol egy jó szezont követően draftolta a Chiefs az 5. körben. Itt elsősorban special teamer és csereelkapó szerepkört töltött be. 2000-ben, 28 évesen igazolt a Saintshez, ahol gyorsan közönségkedvenc lett, és volt öt remek szezonja. Legidősebb fia, Joe Horn Jr. is futballjátékos, ő 2019-ben került a Ravenshez drafton el nem kelt elkapóként, de végül nem került a végső keretbe, azóta az XFL-ben próbálkozott.
Nem vállalok nagy kockázatot azzal, ha azt mondom, hogy Jaycee nagyobb karriert fog befutni bátyjánál. Középiskolásként először baseballozott, majd harmadévesen váltott ismét a futballra. 4 csillagos recruit volt, a legjobb egyetemi futballprogramoktól, mint az Alabama, Ohio State, Georgia kapott ösztöndíjajánlatot. Ő azonban először a Tennessee-t választotta, viszont a HC kirúgása után a South Carolina mellett döntött. A Gamecocksban három évet húzott le, mind a három szezonban kezdő volt, tavaly hét meccs után úgy döntött, kiüli a szezont (opt out). Játékára olyan kiváló NFL-cornerbackek is felfigyeltek, mint Richard Sherman, aki kijelentette, hogy szerinte Horn a legjobb cornerback az idei drafton.
Erősségek
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Kezdjük a fizikai felépítésével és atletikusságával. Előbbi kiemelkedő NFL-szinten is posztján. Horn 6″ magas, 205 font, karjai hosszúak (33″). A sebességet és a robbanékonyságot mutató felmérőkön kiválóan teljesített, de még fekvenyomásban is. Sajnálatos azonban, hogy az agilitást mutató felmérőkön nem vett részt, pedig ez egy cornerback esetében kulcsfontosságú. Azonban így is megsüvegelendő, hogy a RAS-t (Relative Athletic Score) kimaxolta pontszámával:
Valószínűleg nem véletlenül nem vett részt a short shuttle és a 3 cone felmérőkön, ezeken ugyanis nem teljesített volna olyan jól. Horn nem tartozik a legruganyosabb csípőjű cornerbackek közé, neki inkább a fizikuma kiemelkedő, az atletikussága pedig NFL átlagon felüli. Viszont nem véletlenül szimpatizál vele Richard Sherman, Horn ugyanis hasonlóan fizikálisan játszik, mint a korábbi Seahawks és 49ers CB. Igazi agresszív, bulldog mentalitással bír, alig várja minden playben, hogy belemásszon az ellenfél arcába. Az alábbi videó ezt remekül illusztrálja, ebben a playben fellöki az őt blokkolni szándékozó elkapót, majd a földdel teszi egyenlővé a szintén az idei drafton részt vevő, 6’3″ magas, 211 fontos Seth Williamset.
Jaycee Horn shoves a blocker down and makes a big hit.
He is a perfect fit for the Patriots and they would be lucky to grab him at #15 pic.twitter.com/sKgFBXT8nn
— TRENT BROWN’S #1 FAN (@BradyyNFL) April 11, 2021
Nagy erőssége az önbizalma és a versenyszelleme (talán nem véletlenül választotta az 1-es mezt). Már másodévesen mindig az ellenfél első számú elkapójára állították rá, például DeVonta Smithre az Alabama ellen. Will Muschamp, a South Carolina védőkoordinátora szerint Horn külön kérte is, hogy követhesse a legjobb elkapót minden playben. A Gamecocks edzői úgy jellemezték, hogy “alfa” mentalitása van. Akkor sem pánikol, ha a labda a levegőben van, és nem fél rámenni a nagy ütésre. A trash talk sem idegen tőle, Shermanhez hasonlóan.
Tekintettel arra, hogy a közeli családjában többen is elkapók voltak, felmerül a kérdés, hogy milyen Horn labdaérzéke. Ha csak az interceptionjeinek számát nézzük, akkor nem vagyunk lenyűgözve, hiszen összesen kétszer csente el a labdát, ráadásul azt is egy meccsen, tavaly. Ettől függetlenül a labdaérzékével nincs probléma, összesen 25 passzt ütött le 29 meccsen. Két interceptionjét az Auburn ellen szerezte, ahol a már említett Seth Williams volt az ellenfele, akit végig követett, és aki nem minősül kutyaütő elkapónak, hiszen a 4. körbe várják a szakik. Horn leradírozta a pályáról Williamst, 9 felé menő labdából mindössze egy elkapást engedett, 44 yardért. Emellett négy labdát ütött le, és két interception szerzett, ebből az első akrobatikusra sikeredett:
Jaycee Horn’s first interception at South Carolina is a big one!!! #Gamecocks pic.twitter.com/9LsHpPxH67
— James (@GamecockSplash) October 17, 2020
A fizikum és az atletikusság mind kevés azonban akkor, ha valakinek nincsenek meg az ösztönei, technikája a poszthoz. A fenti playben Horn megfelelő játékintelligenciáról tesz tanúbizonyságot, amikor remekül olvassa a játékot, és megfelelően helyezkedik ahhoz, hogy megcsinálja az interceptiont. Ezzel bizonyította sokoldalúságát is, mert nem csak azt tudja, hogy belemászik az ellenfél arcába, hanem van érzéke a zónázáshoz is, ezzel nem csak az emberfogást alkalmazó csapatok számára lesz kívánatos.
Horn legrosszabb meccse egyértelműen 2019-ben volt, az Alabama ellen. Nem csoda, hiszen olyan sztárelkapók ellen kellett védekeznie, mint Jerry Jeudy és a Heisman-győztes DeVonta Smith. A hibákra a negatívumok részben rátérünk, előtte nézzük, hogy mit csinált jól. A következő videóban megpróbálja Tua Tagovailoát becsalni arra, hogy a flat zónába passzoljon, ebben az esetben esélye lett volna a labdaszerzésre. Tagovailoa azonban az end zone sarka felé passzolt. Horn remek recoveryről tett tanúbizonyságot akkor, amikor már úgy tűnt verve volt, mégis meg tudta akadályozni az elkapást. Ez mutatja a potenciálját arra, hogy az end zone-ban hatékony védő legyen.
Great job by Jaycee Horn. Banjo the switch release (I like the communication. Finger point).. take away the flat route.. Notice they are tryna high low you..control the flat, flip the hips.. make a play on the ball. Great rep. pic.twitter.com/99G3mbY0b9
— Crocky (@eric_crocker) January 20, 2021
A pozitívumok között említeném azt, hogy Horn folyamatosan fejlődött a három szezonja alatt. Borzalmas meccse volt az Alabama ellen 2019-ben, ebből azonban bőven tanult, és azóta sokat javult a technikája, kézhasználata. A 2020-as szezonban a felé menő labdák mindössze 33%-ából lett elkapás, ami a legjobb mutató volt a SEC-ben. Eredményesen védekezett olyan elkapók ellen, mint Kyle Pitts, Seth Williams vagy Elijah Moore, akik különböző skill setekkel rendelkeznek.
Negatívumok
Pozitívumként említettem, hogy fizikálisan és pitbull mentalitással játszik, de sokszor átmegy szabálytalanba. Patrick Surtain II-re például 13 meccsen nem dobtak zászlót tavaly. Horn ezt nem mondhatja el magáról, hiszen utolsó szezonjában 7 meccsen 5 alkalommal szabálytalankodott. Játékstílusával zászlómágnes lehet a profik között is, gyakran túl agresszív és szokása belekapaszkodni az elkapókba. A gúnyolódás sem áll távol tőle.
A szerelési technikája fejlesztésre szorul, a szerelési kísérleteinek 26%-át hibázta el. Bár ebben is fejlődött 2020-ban, sokszor ahelyett, hogy a megfelelő technikával próbálná levinni az ellenfelet, inkább fejetlenül az ütközésre megy, emiatt a futás ellen előfordul, hogy megbízhatatlan.
És akkor jöjjön az ominózus Alabama elleni meccs, ami legjobban megvilágította Horn gyenge pontjait. Itt ugyanis DeVonta Smith megégette, 60 yardos touchdownt szerzett róla. A jó hír az, hogy ez többet nem történt meg vele, ez volt az egyetlen play, amiben Horn 50 yard feletti passzt engedett. Itt sem a sebességével volt a gond, hanem a technikájával, ami fejleszthető (és amiben fejlődött is 2020-ra). Így nem temetném azért, mert volt egy rossz meccse 2019-ben.
What gets Jaycee Horn in trouble on this rep is his eyes and high hips. If he keeps eyes on Smith this is maybe a catch. Wouldn't call this a "blender" but Horn gets beat because of technique, not because he can't run a 4.3 pic.twitter.com/GDXlGno0i9
— Zach (All-22 Addict) Gartin (@All22_Addict) April 14, 2021
Amin viszont mindenképpen kell dolgoznia, az az off coverage, mind emberfogás, mind zónázás esetén, mert jelenleg az a gyenge pontja.
Konklúzió
Nem könnyű arra a kérdésre választ adni, hogy ki az idei draft legjobb cornerback prospectje. Horn mellett Patrick Surtain II neve merül fel, utóbbi talán jobban képzett jelenleg, sokoldalúbb, több NFL-csapat rendszerébe illeszthető, és valószínűleg újonc évében jobb teljesítményre lesz képes. Előbbiben viszont hosszú távon nagyobb a potenciál az atletikussága miatt, és én arra szavaznék, hogy ezt ki is hozza magából, tekintettel munkamoráljára. Elsősorban egy press coverage-et preferáló csapatban tudom elképzelni, de azt gondolom, hogy a játékintelligenciája miatt bármelyik sémában megállhatja a helyét.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
“Ha csak az interceptionjeinek számát nézzük, akkor nem vagyunk lenyűgözve, hiszen összesen kétszer csente el a labdát, ráadásul azt is egy meccsen, tavaly.” – hát sajnos ez jól és sokat emberező CB-k nagy keresztje, nem jönnek annyira az INT-ek, mert nem is veszik őket annyit célba, ha sikerül kivenni a WR-t, meg emberezésnél több az incomplete / elkaphatatlan passz.
Én azért örülnék ha a Dallas behúzná.