Mennyire kell komolyan venni a halott pénzt?

Az idei holtszezon tökéletesen bebizonyította, hogy a pénzügyi plafon ugyan némileg megnehezítheti a rossz szerződéseket kötő csapatok helyzetét, de praktikusan nincs megoldhatatlan helyzet: a Saints például több mint 100 millió dolláros plafon túllépést tüntetett el úgy, hogy még egy franchise taget is kiosztott. A 2021-es holtszezon emellett arra is rávilágított, hogy a halott pénzt sem kell komolyabban venni a fizetési plafonnál.

Amikor az FA-kitekintőkben megvizsgáltuk a csapatok helyzetét, akkor leginkább azokkal a játékosokkal foglalkoztunk, akiknek a menesztésével, elcserélésével az adott gárda komolyabb összeget szabadíthatott fel. Ennek leginkább az az oka, hogy a valóságban a csapatok nagyon ritkán küldenek el olyan játékosokat, akiken nem tudnak azonnal spórolni. Ebben lehet logika, csakhogy közel sem biztos, hogy ez a jó hozzáállás.

Hibázni lehet, de…

Az NFL talán legnagyobb hibája, hogy végtelenül belterjes. Gyakorlatilag nem lehet olyan vállalhatatlan teljesítményt letenni az asztalra, hogy az adott játékos, koordinátor, főedző vagy GM ne kapjon új munkát. Hogy ez baráti alapon történik vagy mindössze mindenki nagyon okosnak gondolja magát, azt nehéz megítélni, a jelenség ugyanakkor létezik.

Csak az idei piacot figyelembe véve: a Lionsben óriásit bukó korábbi első körös Jarrad Davisnek 2017 és 2020 között nem volt értelmes megmozdulása Detroitban, a piacon mégis óriási volt érte a verseny és veteránminimum helyett 5,5 millió dollárért írt alá. Mindez azért történhetett meg, mert pár csapat védőkoordinátora, főedzője vagy GM-e a riportok szerint úgy gondolta, hogy Davis első körös mivolta miatt egy potenciálisan nagyon jó játékos, akit egyszerűen Matt Patricia rosszul használt.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Nem mintha Patricia munkanélküli lenne: jelenleg amolyan agytröszt New Englandben, aki a védelmet ugyan nem kapta vissza, de cserébe aktívan részt vett a Patriots FA-tevékenységében és állítólag nagy szerepe lesz a draftnál is. Ez mindössze két példa, és persze, Ryan Tannehillről is kiderült, hogy nem ő volt a probléma Miamiban, Davis és Patricia is lehet hasznos, de erre minimális az esély.

Hasonló a helyzet a saját draftolt vagy igazolt játékosokkal is (már amennyiben nem csinálnak semmi vállalhatatlant). A Jaguarsnál például a GM David Caldwell úgy gondolta 2017-ben, hogy a korábbi 1/3-as Blake Bortles egy félisten, csak nem voltak körülötte jó edzők. Nem zavarta, hogy három év alatt egyszer sem volt még 60 százalékos pontossága vagy 90-es passer ratingje se, hogy egy kiugró 35 TD-s szezon ellenére is 69-51-es TD-INT aránnyal passzolt, miközben még 29 fumble-je is volt. Így Gus Bradley kirúgása után olyan edzőt keresett, aki Bortlesszel képzeli el a jövőt – ilyenből nem volt sok, gyakorlatilag csak Doug Marrone volt komolyan vehető jelölt.

2017-ben aztán a Jaguars bejutott a rájátszásba és egészen az AFC-döntőig menetelt, Caldwell pedig úgy gondolta, hogy mindez őt igazolja. Adott Bortlesnek egy 3 éves, 54 millió dolláros szerződést, hogy aztán az immáron megfizetett irányító a 13. hétre elveszítse a kezdő pozíciót Cody Kesslerrel szemben és a szezon végén kivágják. A GM javára legyen mondva, hogy legalább később belátta a hibáját, sőt egymás után kétszer is: nem törődve a rengeteg halott pénzzel megvált Blake Bortlestől, majd egy évvel később az agyonfizetett Nick Folestól is (bár Marrone-hoz bántóan hosszú ideig ragaszkodott).

… a hibához nem szabad ragaszkodni

Bortles kivágásával mindössze 4,3 millió dollárt spórolt a Jaguars úgy, hogy keletkezett utána 16,5 millió dollár halott pénz. A pénzügyi mérleg így is pozitív lett, de ha nem lett volna az, akkor is ez volt a jó döntés – a halott pénz nem lehet akadály az ilyen szakmai döntéseknél.

Az NFL-ben ugyanakkor a legtöbb GM nem szereti bevállalni a nagy halott pénzt. Ez olyan téren érthető, hogy az NFL végtelenül kompetitív, egy 6 éves szerződés pont annyit ér egy general manager esetében is, mint egy 1 éves – bármikor bárki elveszítheti az állást. Így a rövidtávú sikerek érdekében a döntő többség nem vállalja be egy bust igazolás vagy draftolt játékos kivágását (pláne ha magasan volt kiválasztva), ha az nem jár óriási pénzek felszabadításával. Már csak azért sem, mert ezzel praktikusan beismeri a tévedését: amikor Caldwell a tulajdonosnak referált, akkor Blake Bortles pocsék teljesítményét könnyedén varrhatta Gus Bradley nyakába, akit bűnbakként menesztett. Ha elküldi Bortlest, azzal óriási betűkkel beismeri, hogy elszúrta.

A munkabiztonság vagy a saját egójuk miatt a legtöbb GM a lehető legtovább húzza egy hiba beismerését. Természetesen ez nem csak az ő hibájuk, talán türelmesebb tulajdonosi körrel kevesebb rossz üzlet ragadna be, bár ameddig annyira belterjes az NFL, hogy Jarrad Davisekért megy a versenyfutás, addig ez hiú ábránd. Miközben azoknak van igazuk, akik hajlandóak időben felülemelkedni a ballépéseken.

Egy új korszak?

Rendkívül érdekes, hogy pont akkor gyakorolt több csapat is önkritikát, amikor a legnehezebb kivitelezni. A Rams 24,7 millió dollárnyi halott pénzt nyelt be Jared Goff után (ami rekord volt), majd ezt nem sokkal később megdöntötte Carson Wentz és az Eagles: az irányító elcserélése után 33,8 millió dollár halott pénz keletkezett, ráadásul mindössze 1 millió dollár körült spórolt a csapat 2021-ben (Goff esetében ez 10 millió dollár körült volt).

Jó példa lehet a Pantherst is, amely Sam Darnold megszerzése után könnyen kivághatja Teddy Bridgewatert, ezzel mindössze 3 millió dollárt spórolva 20 millió dollárnyi halott pénz mellett. Illetve akár a 49erst is említhetnénk: ugyan Jimmy Garoppolo esetében nincs szó óriási halott pénzről, de dicséretes, hogy a csapat nem ragaszkodott a korábbi döntéséhez és összesen három első körös pickért fog új irányítót szerezni.

Visszatérve a rekord mennyiségű halott pénzt benyelő Ramsre és Eaglesre: a két csapat döntésében természetesen szerepet játszott, hogy Les Snead és Sean McVay állása stabil a csapatnál, míg Howie Roseman az Eagles tulajdonosának kedves barátja – ők relatíve könnyen bevállalhattak egy ilyen beismerést. Nem mintha ez csökkentené a lépések értéket: ilyen halott pénzek mellett szinte az utolsó pillanatig elképzelhetetlennek tűnt egy csere.

A helyzetet ráadásul tovább árnyalja, hogy a két cserével, ha rövid távon nem is, de hosszú távon mindkét csapat rengeteget spórolt. Ugyan ez az idei fizetési sapkán nem feltétlenül látszik meg, de a Rams Goff elcserélésével összesen 40,5 millió dollárt szabadított fel a következő két évben, míg az Eagles 47 millió dollárral lesz gazdagabb. Effektíve a Los Angeles pénzügyileg ugyanott tart most Stafforddal, ahol Goffal tartott volna, ha utóbbival kivár és csak 2023-ban küldi el, miközben jelentős különbség van a két játékos között. A Philadelphia szintén sokat nyert: ha Wentz még mindig a rosteren lenne, akkor jövőre 22 millió dollár helyett ~10 milliója lenne, ami azonnal óriási mínuszba csapna át, ha ez a csere jövőre valósulna meg.

A Rams Way

Soha nem gondoltam volna, hogy ezt írom, mert Les Sneadet sok tekintetben az egyik legrosszabb GM-nek tartom, de a maga módján úttörő. Az elmúlt években a nevéhez köthető Goff szerződéshosszabbítása mellett többek között Brandin Cooks és Todd Gurley túlfizetése is (illetve jövő ilyenkor könnyen ide kerülhet Leonard Floyd is). Egyikük sincsen már a csapatban, Gurley után ráadásul úgy lesz még idén is 8,4 millió dollárnyi halott pénz, hogy már tavaly sem volt a csapat tagja.

Brandin Cooks egy első körös pickért érkezett a Patriotsból 2018-ban, majd kapott egy 5 éves, 81 millió dolláros szerződést. Ennek ellenére Robert Woods és Cooper Kupp mellett szép lassan háttérbe szorult, két évvel később egy második körös pickért cserébe a Texansé lett, és 21,2 millió dollárnyi halott pénz keletkezett utána – ezt a rekordot döntötte meg rövid ideig Jared Goff.

Nem sokkal Cooks után távozott a csapattól a korábbi első körös Todd Gurley is, akit ráadásul nem tudott elcserélni Snead, így őt egyszerűen kivágta. Utána 20,15 millió dollárnyi halott pénz keletkezett, ami akkor a második legnagyobb volt valaha Cooks után. Pontosan: a Wentz-cseréig Les Snead hozta össze a történelem három legnagyobb DM-mel járó tranzakcióját (már ami az egy éves cap hiteket illeti).

Gurley esetében ráadásul már anyagi haszonról nem lehet beszélni (még hosszú távon se), mivel az ő esetében rengeteg garantált fizetés is bennragadt (csere esetében ezeket az új csapat állja), ez pusztán szakmai döntés volt. Ezzel együtt a lépés nemcsak, hogy védhető, de üdvözölendő – ha nem lépi meg a Rams csak azért, mert pénzügyileg mindegy, hogy kivágják vagy sem, akkor idén, a csökkentett cap mellett lett volna óriási probléma a futó szerződése.

Ez olyan mint a sebtapasz: nem kell finomkodni és halogatni. Természetesen nem lehet minden esetben ennyire agresszívnek lenni, de az idei év tökéletesen megmutatta, hogy a halott pénztől még borzalmas cap-helyzetben sem kell félni.

[/ppp_patron_only]